Online kontra Offline, azaz káoszteli szeptemberünk előképe

Blog VBT

Az nem képezi vita tárgyát, hogy a 2020/2021-es tanévre előirányozottakat bármelyik pillanatban átírhatja a koronavírus-járvány újabb hulláma. Különösen a felsőoktatási intézmények esetében, amelyeknél egyes tanintézmények már most egyfajta kevert tanrenddel álltak elő. Ami nagyon helyes ugyan, de… ez a tanrend egyáltalán nem kompatibilis sem a hallgatói érdekekkel, sem magával a józanésszel.

***

Az egyetemek és főiskolák szabályrendszere az alsóbb szintű oktatási intézményekénél jóval többet enged meg hallgatóinak. Így, az oktatási formák terén is mód és lehetőség van arra, hogy a jó előre beharangozott – úgynevezett kevert – oktatási rendszert már az első körben teljesen élesben kipróbálják. Ez nem áll másból, mint hogy a szokásos előadások mellett online oktatásra is sor kerül.

Eddig teljesen rendben van a dolog, mi több, szükséges és indokolt ennek a fajta modellnek a bevezetése. Korábbi írásomban foglalkoztam már azzal, hogy a tudásanyag átadásának módja sok esetben amúgy sem kíván személyes jelenlétet. Gondolok itt azokra az évfolyamelőadásokra vagy kiscsoportos szemináriumi foglalkozásokra, ahol az előadók sok esetben saját jegyzeteiket olvassák fel, tehát tényleges oktatás helyett amolyan hangoskönyv jelleggel „kommunikálnak” diákjaikkal.

Természetesen nem ítélkezem az effajta tematika fölött, mert amennyiben az adott tanár repertoárjában nem csupán ez szerepel, úgy a szimpla felolvasásnak is helye van. Ám kétségtelen, hogy az elhangzottak akár írott, kivonatolt formában, akár hangjegyzetként, akár videójegyzetként csatolva teljesen feleslegessé teszik a személyes jelenlétet.

***

És itt következik az a lényegi, rész, ami a legproblematikusabb az elközelgő tanév szempontjából. Tudniillik, hogy az online és offline órákat amolyan ad hoc jelleggel határozták meg, mindenféle praktikus szempont figyelembevétele nélkül.

Például reggel 9-kor kezdődik egy tényleges foglalkozás, amin a hallgatóknak jelen kell lenniük. Az óra végeztével szünet következik, majd fél 11-kor online óra veszi kezdetét, amelyen szintén kötelező a virtuális részvétel, hogy aztán délután fél 1-kor újabb „offline” óra vegye kezdetét.

Ez a példa nem légből kapott, hanem teljesen valóságos. S bár nem kívánom megnevezni azt a felsőoktatási intézményt, amelynek tanrendjében előfordul, ismeretében számos kérdés fogalmazódik meg bennem:

– A legfontosabb, hogy vajon a hallgatók hogyan tudnak a fél órás szünet alatt hazajutni? Különösen azok, akik bejárók, vagy az albérletük ennyi idő alatt nem megközelíthető.

– Akiknél nem megoldható, hogy otthonaikban (lakásukban, albérletükben, kollégiumi szobájukban, etc.) hallgassák végig az online órát, azok vajon a folyosóról, az aulából, esetleg a szomszéd kávézóból jelentkezzenek be?

– Miért kell az ebédszünet után újra rendes foglalkozást tartani?

***

Az élet számos területén szoktuk mondani valamely feladat gyakorlati kivitelezéséről, hogy ”bizony, ehhez nem kell egyetemi tanárnak lenni”. Itt azonban ezt a logikai láncot visszafelé fűzve azt kell mondanunk, hogy egyetemi tanári mivoltunk ellenére akár még racionális döntéseket is hozhatunk.

Például úgy, hogy a hallgatók érdekeit nézzük, hiszen az egyetemek, főiskolák nem a tanárokért, hanem a diákokért alapíttattak.

S vajon mit is kívánnak ez esetben a hallgatók érdekei? Nos, ez valóban nem túl bonyolult.

  1. Először is a külön napokat, azaz, hogy bontásban szerepeljenek az online és offline napok, ne pedig egyetlen napon belül, kevert formában.

  2. Aztán a hétfőt és a pénteket. Ez a két nap a legfontosabb a hallgatók életében. Az egyik határozza meg, hogy hétvége után mikor kell újra előadásokra járni, a másik pedig, hogy az oktatási hét végeztével mikor tud hétvégi pihenőre indulni a diák. S anélkül, hogy bármiféle oktatásszervezői rutinom lenne, avagy bármiféle közvéleménykutatást végeznék, teljes bizonyossággal ki merem jelenteni, hogy amennyiben a kedd, a szerda, valamint a csütörtök klasszikus formájú oktatás, a hétfő és a péntek pedig online nap lenne, minden leegyszerűsödne.

***

Tudom, hogy ez a mostani helyzet különleges intézkedéseket kíván. Azzal is tisztában vagyok, hogy ezek a különleges intézkedések javarészt kísérleti jelleggel működnek, s „a puding próbája az evés” nyomvonalán haladva, fokozatosan finomodnak a hónapok, évek múlásával. Azért írtam a hónapok mellé éveket, mert meggyőződésem, hogy amennyiben a kevert oktatási forma működőképessé válik, azzal állandósulni is fog, tehát messze nem a járvány, vagy más, előre nem látható kataklizmák idejére lesz csak bevezetve.

A fentiek éppen ezért kritikai észrevételként és tanácsként, s nem kioktatáskén olvasandók. Ugyanakkor mindig szem előtt tartva a legfontosabb szabályt:

Az egyetem van a hallgatókért, nem pedig a hallgatók az egyetemért.

() VBT ()

Kiemelt kép:  Eduline
Facebook hozzászólások

7 hozzászólás “Online kontra Offline, azaz káoszteli szeptemberünk előképe

  1. Egyetértek. Egy iskolában az első mindig a sok diák, és nem a kevés tanár érdeke. Inkább a tanárnak legyen lyukasórája mit több tucat hallgatójának. Azzal is egyetértek, hogy a hétfő és a péntek legyen online nap.

    Csak a móka kedvéért mesélnék arról, hogy már régen a munka világában is így zajlott. Hétfőn “kipihentük a hétvégét és belerázódtunk a melóba” – miután megbeszéltük a hétvégi családi programokat és megkávézva felébredtünk. Pénteken meg már délben mindeni kancsalított az órára, hogy mikor húzhatunk el ebédre, meg milyen ürüggyel ne is jöjjünk vissza, mert úgysincs olyan bolond kliens aki péntek délután akar valamit megbeszélni.
    A bejáró cigány brigádok meg még ezt is továbbfejlesztették. Hétfőn be se jöttek mert elaludták a fekete vonat indulását, pénteken meg már időben ki akartak érni az állomásra, ezért meg se jelentek.

    Apropó, ha már itt tartunk, régóta sejtem, hogy a napi kötelező 8 órán munka, és a heti 5 munkanap – a mai termelékenységi színvonalon – túlhaladott. Sokkal praktikusabb lenne a 4+4 napos munkarend és csak 32-35 órás heti általános munkaidő. Ezt úgy kellene elképzelni, hogy egy munkahelyen, egy asztalnál vagy munkapadon, mondjuk hétfő-kedd-szerda egy dolgozó 10-10 órát dolgozna, majd a váltótársa csütörtök, péntek, szombaton. A plusz 5 óra meg lenne mondjuk a hétfői, csütörtök délelőtti online egyezteztetés feladat átadás. Ekkor a munkás megspórolna 2 napi öltözést, bejárást, nem kellene elkéredzkednie soha, hogy hétköznap ügyintézzen vagy beteg a gyereke és otthon maradna, mert be tudnák osztani, így a mai 5 nap helyett 6 naposan üzemelne az ország, kényelmesen beosztva a felszabadult szabadidőt.
    S persze ezt a dolgozóknak kell kiharcolni, mert a munkaadó nem örvendene ha egy ember helyett kettőt kellene alkalmaznia. Viszont lenne több új munkahely.

    1. Tisztelt Naprózsa!
      Ismét feltalálta a 4 műszakos munkarendet,lájtosabb kiadásban.
      Elégedjünk már meg 8,azaz nyolc óra FIZIKAI munkával,mert sok helyen,még az is túl van srófolva.
      Tudom,mert volt alkalmam 12 órában (is) csinálni ilyent. (Fiatalabb koromban) Ma már nem csinálnám.
      A 4 műszakot sem!

      1. Kedves Khm!
        Megszoktam már, hogy az újszerű ötleteimet nem mindig értik meg, de itt nem is érem a problémáját. Semmiféle 4 műszakos munkáról nincs szó. 4 munkanap és 3 szabadnapos heti munkarendről van szó, ráadásul csökkentett heti kötelező munkaidőről. Ez azért nem hinném, hogy nagy ellenállást váltana ki az emberiségből, hogy több a szabadnap és kevesebb a heti munkaidő. Itt egy másféle rendszerről van szó, ahol váltott munkaerő végezné ugyanazon a helyen a munkát, de a váltás három egymásutáni NAPOK-nál történik. A. dolgozik, a gépnél hétfőn, kedden és szerdán,( vagy intézi a hivatalban az ügyeket) és cserébe kevesebbet kell egy héten munkába járnia, mert a következő napon pedig B. munkatársa dolgozik csak, A. pedig mehet családi ügyeket intézni, bevásárolni, gyereket hazavinni az iskolából és foglalkozni vele. A 4. nap pedig mondjuk csütörtök délelőtt, amikor a főnököknek beszámol, otthon távmunkát végez, továbbképzésen internetes értekezleten vesz részt, és így jönne ki A-nak a 10+10+10+4 (távmunkás) 34 órás heti munkarend.
        Egyébként nekem mindegy, én egész életemben 16-18 órát is dolgoztam vasárnap kivételével, de ha a világnak nem felel meg az általános munkaidő csökkentés…nem erőszak a disznótor.

        1. Oké!
          Gondoljon bele,hogy Karácsonykor,Húsvétkor éppen dolgozni kellene.
          Írtam,hogy volt alkalmam már sokféle munkaidőt kipróbálni. Azt megértettem,amikor szolgálatban voltam és ünnepnapra jutott.
          De nem volna szabad további lazításokat tenni a munkaadók kedvére,mert tisztelet a kevés kivételnek,visszaélnek vele.
          Maradok tisztelettel.

  2. Bocsánat, én most kissé inkább offtopic leszek… Kedves Naprózsa, nem tudja, mi az oka, hogy a PS-en mostanság csak FB fiókkal lehet kommentelni? Csak azért kérdezem, mert szerintem sokat ront az oldal image-én. A Facebook belépési kódomat már vagy tíz éve elfelejtettem, és különben is annyira ellenszenves, hogy azóta sem jutott eszembe egy újabb regisztráció… Kedves Naprózsa, tud valamit arról, mi történik épp a PS-nél?

    1. Sajnos én se tudok sokkal többet, kedves Ghandi. Kezdetben – azt hiszem szombat reggel – még Aristot és ezt meg a többi társportált se lehetett kommentelni. A fiaimnak panaszkodva ők utánakerestek és az a véleményük, hogy a PS portál nem áll a helyzet magaslatán. Aristonál pedig egy kommenttárs megmagyarázta, hogy immár sokadszorra megint megtámadták a portált, és most dolgoznak a hiba kijavításán.
      A Facebookra soha nem mentünk fel elvből, így arról még ennyit se tudok.
      Egy fejlemény lett: kb. vasárnap délutántól Aristo és az összes csatlakozó portálunk már kommentelhető, de a PS főoldal még mindig nem, sőt a régi kommentek se láthatóak.
      Az, ha ez így marad, és nem lehet kommentelni, az a PS olvasottságát alaposan le tudja csökkenteni, mert itt eddig jó hangulatú okos kommentelők gyűltek össze anyázás mentesen, és sokan a hozzászólásokat olvasták élvezettel, mint az ő véleményüket is képviselőkét (évekig én is csak olvasó voltam).
      Reméljük a legjobbakat, hogy sikerül megoldani ezt a gondot, és továbbra is biztonságosan lehet majd pár nap múlva – facebookon kívül is – hozzászólni.

  3. Drága Naprózsa, nagyon köszönöm a válaszát! Mint már annyiszor, megint egyetértek önnel, a híreken túl a közösség miatt és az olvasók véleményének megismerésének lehetősége miatt járunk ide nagyon sokan. Komoly csapás lenne, ha ez elveszne! De igaza van, reméljünk! Köszönöm újra! Baráti üdvözletem, Kedves Naprózsa!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük