Az oroszlán meg a Körömgomba

Blog VBT

(illiberális fabula)

Martin Ethelwolfnak szeretettel Sørentől

Történt, hogy Nagy Szavannán a demokratikus róka és a liberális hiéna megelégelte az oroszlán egyeduralmát. Azt a fajta egyeduralmat, amely pontosan az ő demokratikus kormányzásukat követte. Azt a fajta demokratikus kormányzást, melynek során a róka már saját rókatársaitól is folyton lopott, a hiéna pedig meg se várta, hogy a préda elpusztuljon, sokszor csak úgy futtában harapott ki darabokat a zsákmányállatok tomporából.

Na, ez után következett, hogy a róka- és hiénatábor szavazóinak jelentős része is arra az oroszlánra adta le a voksát, aki egyeduralmát furcsa eszközökkel betonozta be. Először is a Szavannai Együttműködés Rendszerén keresztül megtiltotta a húsevőknek, hogy salátázzanak, a növényevőknek pedig, hogy húst egyenek. Aztán minden fajt arra kötelezett, hogy saját faján belül párosodjon, s még véletlenül se fordulhasson elő, hogy mondjuk, a zebra csak úgy úri kanos jókedvében a gazella hátsóját kezdje el babrálni. Ezt követően az oroszlán törvényt hozott arra nézvést, hogy a vadak ne ajándéknak tekintsék az etetőkbe kirakott élelmet, hanem csupán arra való kompenzációnak, hogy az ember könyörtelenül elpusztította élőhelyük túlnyomó részét. Végül a diktatórikus oroszlán azt is törvénybe iktatta, hogy állat és ember még véletlenül se barátkozzon. Cuki Facerbook mémek és édibédi insta videók kedvéért sem. Mert a vége úgy is az lesz, hogy a csupasz majom szép akkurátusan célkeresztjébe fogja mindegyiküket, aztán, miután kiirtott néhányszáz fajt Afrikában, elmegy Ázsiába milliárdokért óriáspandát menteni.

Hát ezeket a mocskosul áldatlan, autokratikus állapotokat elégelte meg a róka és a hiéna. S titkos pártszövetségük még titkosabb belső ülésén úgy határoztak, hogy véget vetnek az oroszlánuralomnak. Nosza, fel is adtak egy félreérthetetlenül megfogalmazott hirdetést a Deep Weben, hogy hát ki érezne magában elegendő erőt az oroszlánhirighez.

Telt múlt az idő, de biz a hirdetésre senki sem jelentkezett. Egészen addig, amíg valaki mégis. Mégpedig a körömgomba. A demokratikus állatkoalíció eleinte kissé furcsállta, de végül hajlandóak voltak tárgyalásokba bocsátkozni az önjelölt gyilkossal. A találkára egy tóparton hagyott strandpapucson került sor.

– Szóval te vagy az az állat, aki úgy érzi…- kezdte a róka, de a gomba a szavába vágott:

– Bocsánat, de én nem vagyok állat.

– Nem? Hát akkor mi vagy? Talán növény? – kérdezte kacagva a hiéna.

– Se ez, se az. – mondta lakonikusan a gomba. – Én gomba vagyok. –

– Aha… – nézett maga elé bután a róka. – És hogyan képzeled el a… khm… probléma… kiiktatását?

A körömgomba pedig – akinek már régesrég megvolt a kész terve, s ígyen a kész válasza is, nem habozott felvilágosítani lehetséges megbízóit:

– Először is rámászom az oroszlán karmára. Aztán ott munkába állok. Osztódom, gyökeredzem, mind mélyebbre és mélyebbre hatolok. Amikor a karomágy alatti húsba is beszövöm magamat, bekerülök a véráramba. Ott szépen elterjedek, s kezdem megbetegíteni a szerveket. A szemet, a májat, a fogakat, a tüdőt, a vesét, végül a szívet és az ereket is. Aztán az oroszlánnak annyi, meg egy bambi.

– Jól hangzik – húzta gusztustalan mosolyra száját a hiéna. – De vajon mindez mennyi időt vesz igénybe?

– Legkevesebb tíz év. – vágta rá azonnal a gomba, hiszen erre is megvolt az instant válasza jó előre.

– De hisz az oroszlán most öt éves! – képedt el a róka. – Ha igaz, amit mondasz, mire megölnéd, úgyis kimúlik magától.

– Ez igaz. – felelte a körömgomba. – De ti felgyorsíthatjátok a folyamatot. Például a támogatóitok elkergethetik a prédát az oroszlán elől, amikor az vadászik. Az éhező állatban gyorsabban hatok.

– Nincsenek támogatóink már. – mondta a róka. – Olyan ostobák meg nem vagyunk, hogy a saját magunk bőrét vigyük a vásárra.

– Okés, akkor próbáljatok meg a mostaninál népszerűbbek lenni a többi állatnál! És szerezzétek vissza a támogatóitokat. Mondjuk egy jó tervvel arra nézvést, hogy mit akartok kezdeni az újra megszerzett hatalommal. – tanácsolta a gomba, de a hiéna azonnal rávágta:

– Ostobaságokat beszélsz. Az állatok többsége imádja az oroszlánt. Erős, határozott, s ha néha kegyetlenül el is bánik valakivel, jobbára csak azzal, aki az életére tör. Minket pedig a kutya se szeret. De szó szerint még ő se, az a kis elvadult korcs, akit valami maszáj harcos hagyott itt a nyakunkon, és még mindig nem tudtuk magunkhoz szocializálni. Például képtelen felfogni, hogy nekem és a rókának jogunkban áll elcsenni az ő ételét. A tervünk a hatalomban meg csak annyi, hogy még mindig rengeteg ellopni való van. És az embert is vissza kell édesgetnünk valahogyan, hiszen amikor vadászik, rengeteg finom, ízletes dög marad utána a pusztán. –

– Értem. – mondta a körömgomba – Szóval a legtöbb állat imádja az erőt és a határozottságot, tehát az oroszlánt. A tervek nélküli harácsot, azaz titeket pedig nem, de legalább fogalmatok sincs, mit kezdjetek a hatalommal. Akkor most mi legyen?

– Tudod, mit? – derült fel a róka – Megszerezzük az embertől azt a húszmillió gombátlan körmöt, amit fizetségül kértél. Te meg csak tedd a dolgodat. Mi elleszünk a lopadékaink maradékából. S ha időnként felüti a fejét egy kis dzsungelszéli elégedetlenség, majd meglátjuk, nem gyorsíthatjuk-e meg a dolgokat.

***

Aztán ennyiben maradtak. A körömgomba munkához látott, s ma is dolgozik, ha a WWF önkéntesei ki nem kezelték őt az oroszlánból. A szavanna szélén pedig szép lassan benőtte az elefántfű meg a moha azt a két, gazdátlanul hagyott féket és ellensúlyt, amiről már se ember, se állat nem tudta, hogy mire való.

() VBT ()

Facebook hozzászólások

1 thought on “Az oroszlán meg a Körömgomba

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.