Nem volt szép temetés!

Blog VBT

Megszokhattuk már, hogy a 444 fantázianevet viselő magyargyalázó manufaktúra lépten-nyomon beletörli a lábát mindabba, ami nemzeti. Különösen így van ez címadások és kommentár tekintetében. Nem is annyira régen ők nevezték Liu Shaolin Sándor olimpiai bajnokunkat kínai vendégmunkásnak. Most pedig Kádár temetésében gyönyörködnek. Azt mondják, szép volt. Nem. Nem volt az.

Hogy milyen volt ’56 hóhérának felravatalozása és elhantolása? Talán az utolsó jelző, ami eszembe jut róla, az a szép. Máskülönben sem hiszem, hogy létezik szép temetés. Ez számomra legalább akkora oximoron, mint a szép halál, s a többi hasonló frázis, amiket az ember arra talál ki, hogy nyomorúságát kicsit felékesítve kisebbítse a bajt.

Kádár temetésének napján Kalocsa Helyőrségben teljesítettem sorkatonai szolgálatomat, abban a Jurinovics Miklós laktanyában, amely annak okán forradalmi ezred címmel is büszkélkedhetett, hogy 1956-ban e helyről is utaztattak fel sorállományúakat Budapestre, magyarokat gyilkolni. Hogy civil szemmel milyen volt Kádár haláláról, majd temetéséről értesülni, azt tehát nem tudhatom. Azt viszont nagyon is, hogy katonákként milyen érzések kavarogtak bennünk.

Számunkra félelmetes, ijesztő és vészjósló volt, ugyanis egyáltalán nem lehetett kiszámítani, hogy most mi fog következni: békés átmenet-e, avagy öldöklő polgárháború? Hogy a szovjetek hagyják-e majd szuverén állammá válásunkat, vagy beavatkoznak? Mindezeken úgy töprengtünk, hogy néztük a tévében a hosszú, tömött sorokban a koporsóhoz járulókat, majd a hatalmas tömeget a halottszállító kocsi útjának két oldalán, és tudtuk, hogy több évtizednyi személyi kultusz nem fog eltűnni egyik napról a másikra. Igazunk is lett. A mai napig szép számmal akadnak köztünk Kádár-imádók.

***

Mint már mondtam, a Kádár halála utáni átmenet hónapjait leginkább a kiszámíthatatlanság jellemezte. Elég lett volna egy ostoba vezérőrnagy, egy túlbuzgó munkásőr-parancsnok, vagy egy kiskirály megyei párttitkár, és vérbe borul az ország. Ami minket már csak azért sem töltött el túl nagy megnyugvással, mert „érdekes módon” pont a mi laktanyánk mellett volt egy szovjet laktanya. Valahogy úgy hozta a „véletlen”, hogy Magyarországon minden első lépcsős magyar kaszárnya mellett volt egy ruszki is. Ráadásul Pakstól légvonalban 5 kilométerre, kiemelt célpontként, Csernobil után alig három évvel…

Mi ezt a temetést úgy néztük, hogy sem öröm, sem megelégedettség nem volt bennünk. Na, gyász, az meg végképp nem. Utána néhányan megbeszéltük, hogy amennyiben magyarok ellen vezényelnének minket, inkább a hadbíróságot választjuk. Illetve különböző trükkökkel elérjük, hogy leszereljenek. Egy társunk például elhatározta, hogy homoszexuálisnak mondja magát. Ez azonnali leszereléssel járt, ráadásul akkor már régóta nem büntették. Én krónikus fejfájára és kettős látásra panaszkodtam volna. Míg egy nyírségi társunk azt mondta: „Gyerekek, én egyszerűen lebaszom baltával a jobb mutatóujjamat favágás közben”. (Mikulás előtt aztán – egyáltalán nem politikai protest célzattal – meg is tette. S hazatérését ünnepelve már a második civil napon meghalt autóbalesetben…)

***

Egy tömeggyilkos temetése adhat megnyugvást, szolgáltathat elégtételt, s csendben ezeket az érzéseket az ember konstatálhatja is. Egy nem lehet sohasem a temetés: szép. Ahogyan ugyanezt a jelzőt az egész rendszerváltásunkra sem lehet elmondani. Na, ja! Tetszettünk volna forradalmat csinálni…

() VBT ()      

Facebook hozzászólások

7 hozzászólás “Nem volt szép temetés!

    1. Az nem olyan biztos!
      Akkor még nem volt megroggyanva a nagy medvének a térde.
      Félek nagy balhé lett volna.

  1. zoltántóth
    A Jurinovics laktanyában a Légvédelmi Tüzérezred első lépcsős volt. Tokkal vonóval,kiértesített tiszti állománnyal el kellett hagyni a laktanyát 45 percen belül. A Lövészezrednek 48 óra állt ehhez rendelkezésre.
    És ezen laktanyában volt egy “szerós”(javító szerelő század),valamint egy “ezüstróka” képző is. (egyetemi előfelvételisek)
    Na okosodtál?

    1. Én is ezt írtam, csak nem ilyen részletesen. (“A Jurinovics-laktanya más alegységhez tartozó “társbérlői”, a légvédelmi rakétások voltak csak első lépcsősök.”) Most látom, az “al” nem kellett volna bele. A “szerós” század szerintem a lövészezred állományához tartozott, legalábbis ők is ott b.ták a rezet az alakulótéren velünk együtt, persze attól még lehettek hadosztály-közvetlen állományban is. (Az ő fekete gyakorlójuk zavarhatta meg a nem az eszéről elhíresült “többszörös őrnagy” Pákolicz alezredest, ezredparancsnokot is, amikor úgy akart kihívni egy sorkatonát, hogy “Maga, maga! Az a zöld ruhás katona!”
      Mi, egyetemi előfelvételisek tettük ki a lövész-zászlóaljak létszámának nagy részét, a mi ütegünkben pl. csak a sofőrök nem voltak előfelvételisek. Július végétől szeptember elejéig nem is volt ott az a nagy tolongás.
      A “rigóképzőbe” a főiskolát elvégzetteket vitték, akik nem voltak előfelvételisek. Semmi rókázás nem volt, csak a kimaradásról befelé.
      Továbbá az ezred a Kossuth Lajos Katonai Főiskola gyakorlóhelye is volt, ezért a mi tiszteseink az alapkiképzés során a főiskolai hallgatók voltak. De az éleslövészet is az ő vizsgafeladatuk volt, ezért számította ki valamelyikük a lőelemeket teljes pontossággal – a parancsnoki fedezékre. Sajnos a mindig takony részeg és mocskos pofájú Bartha főtörzs az utolsó pillanatban észrevette, és leállította a parancsot, amikor a gránátok már a cső szájánál voltak. Frissült volna a tábornoki kar. Persze nem olyan eredményesen, mint amikor nem holmi 82 mm-es aknavetőkkel, hanem egy komplett tarack-üteggel szórták meg pár évvel azelőtt a parancsnoki fedezéket. Nagy áldás volt az a Nyugdíjfolyósítónak!
      Továbbá volt egy saját emlékmúzeumuk is a – köznyelv szerint hátulról lelőtt – laktanya-névadónak, és így eshetett meg, hogy 1981fényes május elsején – egyéb mérethelyes lehetőség híján – a néhai Jurinovics Miklós díszegyenruhájához tartozó boxcsizmában táncoltam Kiskunhalason a tábori színpadon. Kovács Iván kultúrtiszt (méltán viselte e címet, mert több mint fél óráig tudott szóismétlés nélkül káromkodni) ötlete volt.
      A hely és a kor szellemét leginkább egy élelmezési innováció mutatta be. Nem az, hogy reggelire a tányéron szinte minden nap olasz vagy zala felvágott volt, a HM-nek jelentésben küldött étlapon meg szegedi paprikás vagy téli szalámi, azonos tömeggel, hanem a befejező táp adagolása előtt kényszervágott (vagy megdöglött) technológiai selejt, a repcedarától halszagú csont-bőr “robbantott” csirkékből főzött csirkehalászlé.

  2. Azért arra nagyon vigyázott mindenki, hogy vértelen legyen a módszerváltás. Pedig gyönyörű fák voltak az Andrássy úton, a mocskos bolsevik gyilkosok jobban megédemelték volna az akasztást, mint a legmagasabb nyugdíjakat és az ellopott bolsevik vagyont.

  3. Csak remélem hogy sosem kerül elő Kádár maradványai mint Hitlernek sem!
    Szélső bal és szélső jobb, “kéz a kézben” a történelemben.

  4. Értem én a cikk mondanivalóját, és el is fogadom, de miért is értené meg a nem magyar, metszett pöcsű, belpesti szemétláda firkász is?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük