Most kéne a párbeszéd! Amikor a legnehezebb.

Blog VBT

Bármennyire is hihetetlennek tűnik most még, jó esély van rá, hogy a Deák téri mészárlásnak, amely cselekmény pontosan illeszkedik azoknak a gyűlölet-bűncselekményeknek a sorába, melyek korábban hidegzuhanyként érték a társadalmat, semmiféle olyan következménye nem lesz, amit várnánk, mi több, elvárnánk. Mert ahhoz, hogy elmondhassuk, ez volt az a bizonyos (véres) mérföldkő, ami után elkezdődött a változás, ahhoz bizony bátorság kéne. Mindkét fél részéről.

***

„Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele. Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.” (Ézsaiás-53)

*

Miközben ezeket a sorokat írom, a háttérben szól a Kossuth Rádió. Jelenlét – Roma kulturális magazin. Tekintve a veszélyhelyzeti protokollt, felvételről megy, egy korábbi adás ismétlése. Így nem szerepelhet benne az a hatalmas társadalmi vitát kiváltó szörnyűség, amit csak úgy emlegetünk: a Deák téri mészárlás. Persze, ha nem felvételről menne, akkor se szerepelne benne. Tudom, mert rendszeres hallgatója vagyok a műsornak. Ahogy minden etnikum műsorát meghallgatom. Tanultam ugyanis régi hibáimból. Nem lehet az egypólusú gondolkodást még sarkosabbá tenni azáltal, hogy nem ismerjük meg, nem akarjuk megismerni a másikat. Engem az Isten heteroszexuális, római katolikus fehér embernek teremtett. Lehetett volna másként is, de így alakult. Nem engedhetem meg magamnak, hogy ne akarjam megérteni a másik gondolkodásmódját, eredetét, céljait, irányultságát a világ dolgaihoz. Keresztényként kötelességem a megértésre való törekvés.

S most, ebben a nyugatorientált individualista divathullámban ízelítőt is kaphatok arról, mi a kirekesztés. Úgy is, mint fehér ember, úgy is, mint heteroszexuális, úgy is, mint keresztény. Ez az ízelítő haraggal is eltölthetne akár, de tapasztalásként élem meg. Tapasztalásként arra nézvést, hogy mit jelenthetett egykoron sárga csillaggal gettóba zárva élni, vagy falvak és városok szélén sátorokban lakva tudatában lenni annak, hogy a törvényen kívüliek élete fabatkát sem ér.

Ha ezeket így, együtt leírom ugyanis – mármint, hogy heteroszexuális, fehér, római katolikus magyar ember -, a polkorrektre fésült közbeszéd a náci, fasiszta, hungarista jelzőket aggatja rá gyűjtőszóként. Ha csak 800 méterrel a határ másik oldalára születek, az akkori Csehszlovákiába, minden „vétkem” gyűjtőszava elfért volna egyetlen szóban: magyar.

***

Meg akarom érteni azt, aki más, aki különbözik tőlem. Anélkül, hogy közben buziznék, cigányoznék, zsidóznék. És meg akarom érteni a buzizó, cigányozó, zsidózó embereket is. Ahogyan – s ne kerüljük meg, mert egetverő opportunizmus lenne – ugyanúgy meg akarom érteni a parasztozókat is. Azokat a cigány magyarokat, akik számára minden nem cigány ember gyűlölni való. Persze elítélhetném őket, és mondhatnám, hogy az ilyennek nincs helye a társadalomban. Se a neonáciknak, se a bandákba verődött romáknak. De ha egyszer vannak!

És amiért évekig, élvtizedekig elhallgattuk létezésüket, amiért próbáltuk szőnyeg alá seperni őket, pont, ahogyan a csúnya gyereket rejtegeti a család a vendégek elől, hogy tán maga is mélységesen szégyelli, amit tesz, de jobban szégyellné, ha kiderülne, ez sem egy tökéletes família, pont ezért, pont ennek okán erősödött meg mindkét kompánia. Pontosan ezért teremtettek szubkultúrájukkal valóságosan létező, sokak számára elérhető, és sokak által követett életformát.

S nyugodtan fogalmazhatunk többes szám első személyben, mert mi tettük ezt. A mi hanyagságaink, bűneink, nemtörődömségünk, patópálságunk, restségünk szúrta szíven azt a két gyereket a Deák téren. A következmények nélküliség, a hamis és bántó joggyakorlat, s mivel ezek már csak okozatok, a fő ok, mégpedig az egymás szavainak ignorálása. A másik gondolatainak azonnali elutasítása. Egyszóval a hatalmi gőg egyfelől, s a törvényfelettiség másfelől.

Miközben minden, ami van, az miáltalunk teremtődött. Hogy csak egy példát mondjak erre, mely példa egyben híven tükrözi mindkét oldal hamisságát: az egyik legnagyobb szélsőjobboldali portál webdizájnere egy szefárd zsidó férfi, olvasószerkesztője pedig félig roma származású.

***

Fogalmam sincs, hol, s kik vezényelték le azt a kísérletet, melynek során kisiskolásokat gyűjtöttek össze, s elmondták nekik, hogy a tudósok kiderítették, miszerint a kékszeműek okosabbak és erősebbek, tehát mostantól az lesz, amit a kékszeműek akarnak. A Legyek ura is megirigyelhette volna, ami történt. A gyermeki zsarnokoskodás ugyan nem lépett át egy kritikus határt, mivel nem volt még megfertőzve a felnőttek fatalizmusával, ám ha ezek a gyerekek ebben a tudatban érték volna el a felnőttkort, az eredmény borítékolható lett volna.

A kísérlet második napján szóltak a gyerekeknek, hogy valami hiba történt, félreolvasták a tanulmányt, s valójában a barna szeműek az okosabbak és erősebbek. Amit a kutatók vártak, nem követezett be. A barna szeműek – tanulva az előző nap zsarnokságából – bár picinyke fricskákkal érzékeltették ugyan a kékszeműekkel, hogy előző nap helytelenül cselekedtek, de mégsem adták vissza azt a bizonyos kölcsönkenyeret. Inkább igyekeztek valamiféle konszenzusra jutni kékszemű társaikkal. Az eredmény egy olyan kevert rendszer lett, amiben ugyan a barna szeműek domináltak, de meghallgatták a kékszeműeket is, és az ő érdekeik is érvényesítésre kerültek.

Nem tudom, nekünk, felnőtteknek mennyi „kísérlet” kell még ahhoz, hogy rájöjjünk: ez így nem működik, ez így nem működhet. Hogy az összes eddig kipróbált roma integrációs program csődöt mondott. Hogy az összes érzékenyítő tréning fabatkát sem ért. Hogy a rasszok közötti szakadék egyre csak mélyül és tágul. Kezdhetünk persze romagyilkosságokról beszélni, Szögi Lajost vagy Marian Cozmát emlegetni, rasszista állásinterjúkról, vagy szegregáción alapuló oktatási rendszerekről beszélni. De ez nem visz sehová. Ez a tyúk vagy a tojás kérdéskörének komolytalan, álfilozofikus maszlaga. Ez nagyjából arra elegendő, hogy mindkét oldal fegyverkezni kezdjen. Nem képletesen, hanem valóságosan. S kitörjön a sokak által sokszor vizionált polgárháború.

***

Politológusok szokták emlegetni, hogy a két délszláv háború a ’90-es években elkerülhető lett volna, ha csak egyetlen lopakodó repülőgép árát arra költik, hogy társadalomtudósokkal kidolgoztassanak egy megoldási javaslatot, s azt véghezvigyék.

Most itt a lehetőség! Itt áll a nagy lehetőség a Deák téri, vérvörös mérföldkőnél arra, hogy ezt az egészet egyszer, s mindenkorra befejezzük. Hogy ne mismásoljunk, ne hadováljunk! Hogy az egyik oldalon ne bújjunk a mögé, hogy minden paraszt náci, a másik oldalon pedig ne bújjunk jól szabott öltönyeink biztonságába, annak tudatában, hogy bár minden cigány büdös, de tőlünk aztán kurva messze van a Hétes, a Duranda, az Avas…

Mert itt nincsenek sikerek, nincsenek jó intézkedések, csak rosszak és még rosszabbak. Tudom és hiszem, hogy nemzetállam vagyunk. A nemzetállam óvja, védi polgárait minden veszélytől, legyen az kívülről támadó, vagy belülről jövő veszély. Itt, ebben az esetben, a mai társadalmi szétszakítottságban a kívülről indukált belső viszály mindenkit érint, mindenki fenyegetve van általa. Romák és nem romák egyaránt. Gyilkos cigányok és ártatlan magyarok, gyilkos parasztok és ártatlan romák.

***

Amiről írtam, az nem valamiféle polkorrekt mosdatás. Ha valaki öl, azt sújtsa a lehető legszigorúbb ítélet, korra, nemre, származásra való tekintet nélkül! Ez esetben a cigány elkövetők bűnhődjenek! De ragaszkodom ahhoz az álláspontomhoz, miszerint ebben a gyilkosságban, s annak a helyzetnek a megteremtésében, amiben ez megtörténhetett, mindannyian bűnrészesek vagyunk.

Felépülése után Szent II. János Pál pápa elbeszélgetett az őt kommunista parancsra megölni akaró Ali Ağcával, s a beszélgetés végén megbocsátott neki. Tudom, nem vagyunk szentek. S nem mindenki képes arra, hogy szívből megbocsásson gyermeke vagy házastársa gyilkosának. De erősíthetjük egymást abban az elhatározásban, hogy legalább törekszünk a párbeszédre. Mindkét oldalon. Máskülönben valóban borítékolható, hogy kitör a polgárháború. És annak nem „csak” két halottja lesz.

Egyetlen dolgot tehetünk tehát: lerázzuk magunkról a múlt kísérteteit, egy asztalhoz ülünk, és közösen megoldásokat keresünk.

Nincs más út.

() VBT ()

Kiemelt kép: vacatholic.org
Facebook hozzászólások

1 hozzászólás “Most kéne a párbeszéd! Amikor a legnehezebb.

  1. Egyetértek.A baj hogy ameddig
    politikai tőkét lehet kovácsolni
    abbol hogy egymásnak uszitják
    a különböző népeket,kulturákat
    addig nem léphetünk előre.
    Egyenként ,személy szerint kell
    ugy viselkednünk és gyermekeinket
    ugy nevelni hogy valamiféle párbeszéd
    mégis létre jöhessen,mint János-Pál
    tette.
    Szép bibliai idézet.. man of sorrow..

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük