Bezzegromán bezzeg-HBO

Blog VBT

Gondolkodott ám nagyon az HBO, hogy vajon december 1-je alkalmával mivel kedveskedjen magyarországi előfizetőinek? Aztán arra jutott, hogy a legjobb ötlet, ha pont e napon az iszonyatosan ősi Románia hatalmas dinasztiális palettájának egyik utolsó gyöngyszeméről, Mária királynéról mutat be nekünk egy filmet. Amolyan pozitív trianonosat. 

***

Fogalmam sincs, milyen filmet készítettek román szomszédaink az árulásuk következtében létrejütt Nagy-Románia létrejöttéről.

A lényeg ugyanis az, hogy készítettek ilyen filmet.

Míg mi az elmúlt három évtizedben egy Széchenyi-életrajzot tudtunk felmutatni, na meg a Kincsem című, máskülönben egészen tisztességesen összegrundolt mozit, amiből persze nem lett világsiker.

Ehhez képest ez a harminc év még mindig nem volt elég egy, a trianoni tragédiáról szóló átfogó filmalkotáshoz, ami kezdődne a Károlyi-féle bagázs dúlásával, és végződne a Budapestre bevonuló Horthyval.

*

A film rövid tartalomismertetése egyébiránt a következő:

„Az első világháborút lezáró párizsi békeszerződésben, a Romániát érintő kérdések eldöntésében fontos szerepet játszott Mária királyné, I. Ferdinánd román király felesége. A királynét Ion Brătianu miniszterelnök kéri fel, hogy járjon el Románia érdekében a nagyhatalmak vezetőinél. Mária heteket tölt Angliában és Franciaországban, hogy az országa nevében tárgyaljon, és megpróbáljon teljes elismerést szerezni Romániának, amiért átállt a másik oldalra. Közbenjárása nem marad eredménytelen.”

„Amiért átállt a másik oldalra”. Ez a kedvenc részem az ismertetőből. Ilyen finoman, cizelláltan leírni, hogy valaki szarfaszú áruló, na, ehhez már művészet kell.

Illetve némi PC. Ha ugyanis az árulót átállónak lehet titulálni, akkor a gyilkos lehet mondjuk nem-életigenlő polgár, a rabló pedig javadalom-újraosztó. Mindjárt szebben hangzik, nem?

***

Mária, azaz „Nagy” Mária román királyné 1875-ben edinburgh-i hercegnőként látta meg a napvilágot a ködös Albionban, szóval sok gondja sem a nyelvvel, sem a kapcsolatrendszerrel nem akadt Párizsban, mondhatni, nála ideálisabb lobbistát nem hordott hátán a Föld. Pláne, ha szembeállítjuk a mi Károlyinkkal vagy Kun Bélánkkal, akiket meg se hívtak a tágyalásokra.

Persze szegénykénknek meglehetősen sok szenvedésben volt része. Elég, ha csak annyit említünk, hogy amikor első unokatestvérével, György walesi herceggel egymásba szerettek, Mária édesanyja, a gonosz  Marija Alekszandrovna orosz nagyhercegnő, aki történetesen úgy utálta a brit arisztokráciát, mint eb a Góbi sivatag méretű szarát, na szóval ő azt mondta, hogy márpedig a kislánya külhoni uralkodócsaládba kell, hogy beházasodjon. Hát így lett Mária román királyné.

Akit azért nem fogadtak fáklyás menettel a büszke románok. Igaz, megjegyezték, hogy szép, életrevaló, művelt, sportos. Csak sajnos beképzelt egy kicsit. No, igen. Talpborotva-márkákról csevegni egy könnyű pacal ciorba mellett meglehetősen nehéz azzal, aki Shakespeare-hez és ötórai teához szokott.

*

Mária román királyné – Forrás: Wikipédia

*

S most minden viccet és iróniát félretéve tényleg és valóban hadd jegyezzem meg: ez az időzítés azért eléggé magas „kurva anyátokat” faktorral rendelkezik megítélésem szerint.

Kicsit előbb, vagy kicsit később, egye fene! De a Gyulafehérvári határozat napján? A megszegett ígéretek napján? Az árulás napján? Románia nemzeti ünnepének napján? Ahhoz, hogy ezt ne csak megbocsássuk, hanem még tán élvezzük is, Medgyessyvé, vagy Fekete-Győrré kéne változnunk. De akkor már inkább Gregor Samsa…

Hogy haragszom-e a románokra, amiért egy vélhetően idealizált történelmi filmet készítettek, amiben saját árulásukat mismásolják el, és saját dicsőségüket susogják? Nem haragszom. Aki román, az legyen annyira román, hogy még a románnál is románabb! Mondom ezt látatlanban, de biztos tudatában annak, hogy a románok saját történelmi alakjukról, noch dazu saját nemzetükről sosem készítenének egy olyan objektív mozgókép-alkotást, amiből kiderülhetne, hogy a papucsállatka hozzájuk képest egy csupagerinc lény.

Amiért haragszom, hogy mi, magyarok, egyszerűen képtelenek vagyunk hazánkat olyan valójában látni és láttatni, ami megilletné. Hogy már csak becsületből is, de méginkább tanító szándékkal el kellett volna készülnie annak a Trianon-filmnek! Ahogyan a Nándorfehérvár-filmnek, vagy a Pozsonyi csatáról szólónak is.

Persze ahhoz nemcsak teremtő akarat szükségeltetne, hanem egy olyan színészgárda is, amely kellő alázattal nyúlna a témához, mindenféle történelmi hazugságot és mostani cinizmut mellőzve. De ez az alkotói folyamat – érzésem szerint – már a forgatókönyv-szakaszban megfeneklene.

***

Szóval amíg nincs hazai másik, addig nézzük csak szépen a románok történelmi filmjét december elsején!

S közben nyugodtan gondoljunk arra, hogy sem az a kép nem valós, amit magunkról gondolunk, sem az, amit kifelé, a világnak mutatunk.

() VBT ()

Kiemelt kép: hbogo.hu

4 hozzászólás “Bezzegromán bezzeg-HBO

  1. Ha nem játszik benne Georghe Clúnj bocskorban, oláh kalpagban, meg se nézem! (Csak beletették, már csak azért is, hogy Georghe Sortos állja a költségeket.)

  2. Varga Bíró Tamást a Pesti Srácok Tv-jébe!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Az, hogy ő ott nem jelenhet meg, vérlázító!!!!!!!!!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük