Micsoda abszurd egy nap…

Blog VBT

Vannak napok, amikről kezdetben nem gondolnánk, hogy amolyan biztosíték-kiverőkként fognak bevonulni életünk könyvének lapjai közé, hogy aztán estefelé már csak a fejünket fogjuk, szét ne durranjon. No, ez a nap is ilyen volt.

***

Mert hát mire kelek? Na, mire? Természetesen kávéra, de ami utána jött…

(Oké, azt inkább nem írom le, hogy valójában mi jött a kávé után. Elég, ha amolyan 444-esen hazudok egyet.)

Szóval, ami utána jött, az maga volt a kisebbfajta csoda. Merthogy két ismerősöm is elküldte nekem azt a videót, amin Gulyás Márton Zagyva György Gyulával beszélget a tévéostromról. Sajnos csak beletekertem, mert nem volt erre nekem 54 percem. De jó érzéssel töltött el, hogy a régi jóbarátok megint egymásra találtak. Igaz, a beletekert verzióban egyszer se találkoztam olyan kérdéssel/kéréssel, hogy ugyan, Gyula meséljen már a hálózati bekötésről, meg arról, miért baj, ha az ellenállás nem megfelelő?

(Természetesen a villanyszerelésre gondolok, ugyanis Zagyva máskülönben villanyszerelő.)

***

No de még véget sem ért a csodálkozásom, szinte azonnal majd kibökte a szememet a hír, miszerint

a Mi Hazánk online petíciót indít a lezárások ellen.

Ez nagyjából annyit tesz, mintha háború idején azt követelnék, hogy a kormány kössön azonnali fegyverszünetet azzal az ellenséggel, aki fegyverletétel után halomra gyilkolna minket, mert már túl sok katonánk halt hősi halált. No, én értem, hogy több hónapja tartó nyári esőben a strandlabdaárusok éhen halnak. De sajnos ez a vírus ez ilyen pofátlan. Ezt, kérem, nem lehet ledarálni.

***

Alighogy túltettem magam a Mi Hazánk szokásos napi populizmusán, amivel nyilván az 5%-os parlamenti küszöb elérése a céljuk, mikor azt látom, hogy Apáti Bence barátom…

(Itt álljunk meg egy picit, mert végig kell gondolnom ezt a barátos dolgot. Régebben az én barátomnak nem volt jó ötlet lenni, most meg úgy tűnik, Bence került listára. De mindegy, ha már megkezdtem a mondatot, be is fejezem.)

… szóval, amikor azt látom, hogy Apáti Bence barátom első fokon pert vesztett Szinetár Dóra és a Magyar Narancs ellen, mivel a bíróság szerint Szinetár Dórának joga van magánvéleményben közszereplőként egy országos lapnak azt nyilatkozni, hogy Bence antiszemita, kirekesztő, ilyenolyanfób, amiért sorosozik.

Nos, ha joga van, hát joga van.

Viszont akkor nekem is jogomban áll kiírni magamból a kis Cosette iránti érzéseimet. Ezt a csodálatosan szép, líraian megható gyöngyszemet kanyarítottam:

*

DÓRA SZÍNE

Dóra színe tár.

Kicsi kislány volt,

Kaméleon már.

Dóra színe sok.

“Véleménye van.”

Mondják okosok.

Dóra színe szép.

Tarka takaró,

Apa-hagyaték.

***

És ez még mind semmi ahhoz képest, ami kedves virtuális barátom és kollégám Facebook oldalán fogadott, aki a következő nincsmásik cikk-címet osztotta meg:

„Itt vannak a részletek Sas József temetéséről

A szertartáson elhangzik néhány régi poén és a kedvenc dalai is.”

Most erre úgy mégis mit mondjon az ember? Hogy Tárárá, Bumsztiré?

S pláne mit mondjak én? Hozzám illő szerénységgel, valamint illő tisztelettel visszaemlékeztem magamban Sas József összes jó poénjára, majd 0,0005 másodperccel később továbbgörgettem a hírfolyamban.

EJJ, A CSUDÁBA, MOST JÓKORA HAZUGSÁGON KAPTAM MAGAM!

Na szóval igazából úgy volt, hogy ha már vicces temetés, kedves barátom egy viccel, mégpedig egy zsidó viccel adózott a humorista emlékének. Nincs ebben semmi különös, a zsidó humor a pesti, s  egyben a magyar kultúra szerves része. Hogy mást ne mondjak, tulajdonképp a Móriczka viccek is zsidó viccek. Ráadásul olyanok, amelyeket zsidó humoristák találtak ki, s történeteik szereplői is jobbára zsidó emberek.

Nem is szaporítom tovább a szót, ez volt a barátom emlékvicce:

*

Felkeresi a rabbit a gyászoló özvegy.

– Rabbi, maga olyan gyönyörűen beszél! Búcsúztassa el a férjemet!

– 50 ezer forintért olyan beszédet mondok, hogy még azok is sírva fakadnak, akik csak véletlenül járnak arra.

– Annyi pénzem nincs.

– 30 ezerért olyan beszédet mondok, hogy még a megjelent ellenségei is a szemüket fogják törölgetni!

– Sajnos nekem csak 10 ezer forintom van erre.

– Na jó, annyiért is tudok beszédet mondani, de abban már lesz egy-két poén is.

*

Speciel én ezt a viccet katolikus kántorral ismerem már ezer éve. Pont akkor tanultam meg, amikor azt a kis szösszenetet is, hogyaszondja melyik az az ország, ahol nincsenek papok? Hát a mennyország.

Ám még mielőtt meg tetszenének sértődni azon a kis semmiségen, amit Dr Bucsi László egyháztudóstól hallottam, ugorgyunk, ahogy Pósalaki bácsi mondotta volt a ki Nyilasnak!

Merthogy én is beírtam egy emlékviccet, egy olyan jókora szakállasat. Íme!

*

Meghal Kóhn. Grűn felajánlkozik az özvegynél, hogy ő majd feladja az újságban a gyászhírt. Csakhogy nem akar rá túl sokat költeni, s így a leglényegesebbekre szorítkozva ezt diktálja be a hirdetésfelvevőnek: „Kóhn meghalt, temetése holnap tízkor.”

– Csak ennyi? – kérdezi a felvevő. – Mert nyolc szóig ugyanannyi a tarifa.

– Igen? – gondolkodik el Kóhn. – Akkor írja még oda a végére: „Ugyanitt Trabant eladó.”

*

Hála az Égnek, volt ott még egy közös ismerős, aki újabb vicckoszorút helyezett a virtuális sírra:

*

Az amerikai elnök megkritizálja Brezsnyevet, hogy a szovjetek antiszemiták. Példának azt hozza fel hogy Moszkvának még főrabbija sincs. No, hazamegy a busa szemöldökű főtitkár, s azon nyomban kiadja az ukázt: a moszkvai főrabbi tisztjére illő személy kerestetik. Rögtön előadják, hogy hát itt van a Jákob Lévi, kitűnő ember, kitűnően tudja a Talmudot, de nem párttag. Azután ott van a Lévi Jakubovich, régi jó párttag, de nem érti a Talmudot. És ott van Ábrahám Ábrahámovics aki tudja a Tórát, a Talmudot, ráadásul régi párttag, csak sajnos – zsidó.

***

Úgy gondoltam, mára éppen elég ennyi a jóból. Erőst tévedtem. Email-fiókomba egy üzenet érkezett egy bizonyos Doma-Mikó Istvántól, aki fel szerette volna venni velem a kapcsolatot Skype-on.

Hát ha szerette volna, segítettem neki benne, s fogadtam a hívását.

Kiderült, hogy a füzesgyarmati származású, jelenleg Tokió mellett élő  István főállásban a tongai király udvari festője, de néha átrándul a Fidzsi-szigetekre is, hogy az ottani iskolásokat vízfestésre oktassa.

***

Ezek után bárki, aki kimondja a jelenlétemben azt a szót, hogy „lehetetlen”, kap egy fenékbe billentést.

Ami így utólag kijár az egész Monty Python csapatnak, akik történeteiről azt hittem, hogy utánozhatatlanul abszurdak.

A csudát!

A magyar közélettől vadregényesebb terep sehol a világon nem létezik!

() VBT ()

Kiemelt kép: player.hu

3 hozzászólás “Micsoda abszurd egy nap…

  1. Sas József és a vicc… Nos kérem nála gyengébb ripacs nem volt. Senki sem tudott nevetni az idétlenkedésein.

    1. @Csakafidesz
      Ha a ripacsságnak volna mértékegysége, a neve sas lenne. A tökéletes, az etalon ripacs volt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük