Gyurcsány szerint a Fidesz-világ

VBT

Dobrev Klára és Dobrevné Gyurcsány Ferenc szerint valami baj van a centrális erőtérrel. Nevesen az, hogy a Fidesz széttrollkodta. Mármint hogy addig huzigálta ide-oda, amíg az egyszercsak eltűnt, és lett belőle egy diktatúra. Erről pediglen Gyurcsány egy dolgozatot is írt. Ami kivételesen meg is van. 

Megjegyzem én inkább arra számítottam volna, hogy sokak megelégedésére újraírná és megvédené A Balaton-felvidék szőlészete és borászata címet viselő korszakos munkáját, mely úgy eltűnt, akárcsak a Frigyláda, na de legalább akkora kincs is. Ehelyett azonban a kígyózó prímszámok ura, a terépcsecsők őre azzal foglalatoskodik, hogy aktuálpolitikai elemzéseket végez, mindannyiunk örömére.

Mivel az idő pénz,mi meg nem vagyunk Mészáros Lőrincek, akiknek telik időre, gyorsan zanzásítom a „tanulmányt”:

Gyurcsány szerint a Fidesz-világ úgy néz ki, hogy a centrális erőteret teljesen magához szippantó Orbán, miután szélső jobbon ott volt a Jobbik, baloldalt pedig a többi demokratikus baloldali párt, a kétharmados felhatalmazással elérte, hogy ezek a szavak már ne jelentsenek semmit. Ugyanis a Fidesz Ferenc atya állítása szerint átvette a szélsőjobb szerepét, miközben a Jobbik középre húzódott. Mindezek végkövetkeztetéseként prognosztizálja, hogy így a hatalmi monopólium a kormánypárt részéről megtörik, s egyre több helyen jön létre „a kormányzati hatalom helyi egyensúlya”. (sic!)

Ezt írja Gyurcsány, ezt kommunikálja Dobrev, de ha a kettőjük szellemi teljesítményét összerakom, akkor sem értek az egészből egy árva kanyi szót sem. Ugyanis az elmélet egyetlen picinyke ponton hibádzik. Na, jó, több ponton, és ordítóan, de kezdjük a legfontosabbal!

Illetve bocsánat, ne is a legfontosabbal, hanem egy amolyan nüansznyi kötözködéssel. Szép dolog, ha valaki egy szót, vagy egy politikai fogalmat majdnem eltalál. Ha az illető mondjuk pék, vagy nehézgépkezelő, esetleg környezetvédelmi szakmérnök, teljességgel gratulálhatunk neki. Ám ha ugyanezt a szarvashibát egy olyan politikus követi el, aki volt már ennek az országnak a semmit tevő miniszterelnöke, az eredmény igencsak megmosolyogtató. Amennyiben ugyanis az egyensúlyt valaki összetéveszti az ellensúllyal, illetve oly módon használja az első kifejezést, hogy az logikailag a másodikra utal, politikai terminuszok terén nagyjából annyira mondható szakértőnek, mint amennyire gyakorló politikusként annak számított.

S jöjjön most az az igen fontos lényeg, amelyik egyáltalán nem lett említve a centrális erőtér Gyurcsány szerinti eltolódásáról és/vagy megrepedéséről (sic!) szóló zárthelyi ömlengésben. Nevesen, hogy a középhez képest minkét oldalon találhatók szélsők. Azaz a gitárpengető logós DK szellemi atyja és vezére elfeledkezik arról az egyszerű tényről, miszerint a széljobbal paralel ugyancsak elkezdett prosperálni hazánkban egy markánsnak nem nevezhető, ellenben felettéb humoros és komikus szélsőbal. Amelyik éppen hogy sokkal radikálisabban szélsőséges megnyilvánulásokat engedett meg magának a maga területén, mint a Jobbik valaha is a valamikori másik oldalon.

***

Az igazság ezzel szemben eléggé kézenfekvő és nyilvánvaló. A Fidesz-KDNP kormányzó pártszövetség maradt, ahol volt: középen. A centrális erőteret semmiben sem bolygatva. A Jobbik pedig, amikor már a vezetőség is látta, hogy kormányképes alternatíva hazánkban sosem lehet a szélsőjobb, elkezdett középre húzódni. Igen ám, de az erkölcsi tartása és mérete miatt hozzá képest túl nagy Fidesz-KDNP egy olyan erőteret hozott létre maga körül, amely valósággal taszította a Jobbikot. Azt a Jobbikot, amelyik -egyes politikai elemzők szerint – 2011-ben még sub rosa bele kívánt olvadni a kormánypártokba, hogy a beolvadásért, s az ezzel járó szavazathozatalért cserébe pozíciókat szerezzen a kormányzatban.

Miután ez az erőtér eltaszította a Jobbikot, a párt egy Fidesz-körüli pályára állt, s a kormánypártokat megkerülve fuzionált az őt tárt karokkal váró baloldallal, amelyek baloldal akkorra már (szintén a Fidesz erőterének hála) szélsőbalra tolódott.

A korábbi balos pártok és a Jobbik keveredése máskülönben borítékolható volt. A szélsőbalos anarchisták, a káosz gyermekei sosem riadtak vissza az ultraradikális nézetektől és cselekedetektől, a kormánybuktatás percenkénti vágyától, valamint attól, hogy a választópolgárok milliói előtt hetente legalább egyszer teljesen hülyét csináljanak magukból. Így volt ez régen, s így van ez most is.

Az tehát, hogy a Jobbik egy szélsőjobboldali pártból szélsőbaloldali párttá vált, egyáltalán nem meglepő, de még csak nem is unikális. Volt már ilyen a történelemben, sőt a magyar történelemben is.

Egyesek most persze azt mondhatják, hogy a DK kategorikusan elzárkózik a Jobbikkal való együttműködéstől. Már ugye, annak ellenére, hogy ha még jól emlékszünk, valaha éppen Gyurcsány kezdeményezte a Jobbikkal való baloldali párbeszédet, ebben az egyben egyetértve Puzsér Róbert gyaloggal.

Csakhogy a valóság a következő: az október 13-i önkormányzati választásokon számos olyan jelölti csapat állt fel országszerte, melyeknek tagjai közt közösen szerepelnek DK-sok és jobbikosok. A legtöbb ilyen csapat azokon a helyeken fordul elő, ahol a DK-s jelölt muszájból a szocik mögé állva próbál képviselői mandátumot szerezni. Mivel pedig a szocik nyíltan kollaborálnak a Jobbikkal, a csapataikban szereplő dékások ugyanúgy kokettálnak ROI testvér szerveződésével.

***

Én mindenesetre szívrepesve várom a következő politikai eszemfuttatást a szélbalról. Igen megörvendeztetnek ugyanis azok az „elemzések”, melyeknek a végén ez szerepel:

„Az előttünk álló választás a Fidesz megbuktatásához vezető út egyik legfontosabb mérföldköve lehet.”.

Nos… ezt a frázist legalább azóta pufogtatják az ellenoldalon, amióta a mi oldalunkon mindenre elszánt kincsvadászok keresik, kutatják az elveszett szakdolgozatot. S már most megmondom: amint a dolgozat előkerül, s minden kétséget kizáróan kiderül róla az is, hogy nem az ex sógortól einstandolt iromány, Orbán Viktor azon nyomban elbukik.

() VBT ()

Kiemelt kép: Horváth Péter Gyula/PS

Facebook hozzászólások

13 hozzászólás “Gyurcsány szerint a Fidesz-világ

  1. Van egy porcelánmalacom.Annak is több esze van mint ennek a böszmének. Elitta a már nem létező agyát.

  2. Gyurcsány és Gyurcsányné két maffiázó, a magyarok véleménye az, hogy inkább a Fidesznél legyen a pénz vagy a vagyon, mint nálatok. Mert ha nálatok van abból a nép nem lát semmit.

  3. A Proletár rózsadombi remete reménykedik. Még reménykedik. Hátha van még vevő! Síppal, dobbal, nádi hegedűvel, – a komédiások, valamikor a nép szórakozására (lásd: Liliomfi – Pécsi Sándor), járták az országot.
    Most? “válámi van, válámi miníg van”. És a nép ismét szórakozik – rajtuk!
    Szólni kellene a nagy Rendezőnek, elvtársak, elkúrtuk. Nem kicsit, – nagyon!
    Pedig milyen jól indult az előadás! De mára a színdarabra egyre kevesebb az érdeklődő, – nem rajtunk múlt, mi beleadtunk igazán minden apait-anyait.

    Hálátlan közönség! A mi közönségünk (közösségünk) összetartó! A mi Nagyvezérünk, – a mostani – majd elvezet a helyes útra!

    Addig is: Fel vörösök, proletárok! Ha sokan leszünk, – buszokkal ez megoldható – majd fityiszt mutatunk a gaz úri fiúknak. Innen a Rózsadombról!

  4. Szeretnék a jövőben szőlészettel és borászattal foglalkozni, de még tanulnom kell.
    Tudna valaki segíteni, hogy hozzájussak a Gyurcsányi diplomamunkához ?

  5. Maffiózó politikusok össze-vissza hazudoznak ! Vajon a törvény miért ilyen elnéző velük szemben ? USA-ban az elnök fia bírósági feljelentést tett az édesapját ért hamis vádak miatt. Itt meg csak átsiklunk a mocskok felett. Határozottabb intézkedésekre lenne szükség. természetesen a Bírói kar is megérett egy alapos átvilágításra !

  6. Szeretném megélni azt amikor ezt a táncos komikus idiótát,bedugják egy jól őrzött szobácskába. Tudom a bíróságok,egyáltalán a jogszolgáltató részleg,mint ellensúly,MINDEN ALÓL felmentené,de egyszer csak jön a kutyára kamion. Többször nem is kell!

  7. El-kúró ! Mennyit ad a tehén naponta euróban ? El fog az apadni ! De akkor hazafelé ! Ponatna ?!

  8. Egyre világosabb, hogy a történelem ismétli önmagát.
    A szélsőjobbnak álcázott és valójában megélhetési furkókból álló (bocsánat Furkó úrtól) gyülevészet simán átöltözött a baloldalinak álcázott, valójában a szélsőbalos fasiszták egyenruhájába, amint azt a nyilasok is tették 1945-ben.
    Összenő ami összetartozik …
    Persze az alapvetően faji alapon szerveződő háttérhatalom pénze mindíg jól jön, ütni verni pedig minden barom tud. Még a dobrevklára párt tagjai is mint láthatjuk. Igaz, egyenlőre még csak szóban …

  9. Ideje lenne újra difiniálni a jobb és baloldalt. Anno az átkosban baloldalinak volt nevezve az elnyomott osztályokat képviselő politikai réteg, akiknek a parasztok, munkások és egyéb szegények tömegeit kellett (természetesen csak a szavak szintjén) tűzzel-vassal védelmeznie.
    Jobboldalinak nevezték a kapitalistákat, a régi feudális rendszer híveit, az egyházakat és úgy összességében azokat akik a magántőke és a társadalmi hierarchia elvén álltak.
    De mi van most?
    Mitől elnyomottat védelmező egy tolvaj milliárdos, aki(k) gyárakban zsákmányolják ki az indonéz munkásokat? Sőt mitől embervédő baloldali a Soros, aki szegényemberek sokmillióit fosztogatta ki a tiltott bennfentes valutabedöntéseivel, s fegyvergyárak tulajdonosa?
    Ma már nem a marxi definíciók érvényesek, sőt! Mára már a jobboldal védi a nemzetet, a személyi szabadságot, a kisembert, a kisemberi és vállalkozói, meg a nemzeti vagyont, és
    a nagy “szegény, és menekültvédőket,” “emberi jogok védőit”, a szegénység ellen küzdőket a világ vagyonának fő tulajdonosai által fizetett zöldfasiszták játsszák el több-kevesebb sikerrel.
    Jó, mondhatjuk, hogy változtak a fogalmak, mást értünk kommunista vagy liberális alatt mint amikor kitalálták a szavakat.
    De nem.
    Valójában ma nincs baloldal. Ezt a szerepet többé-kevésbé a jobboldal vállalta fel (nálunk csak a kormánypártok). És van egy globális fasiszta rendszer, amelynek muszlim-zöld-antifa-gender-liberális osztagai, pártváltozatai a globalogazdi pénzén és irányításával az emberi társadalom komplett felszámolásán ügyködnek.
    Sokkal világosabbak a célok és erővonalak: Vagy megmaradunk mint sokszínű, nem mindenki egyenlő, de többé kevésbé élhető emberi társadalomban, vagy örökhangyák leszünk párszázezer élősködő pszichopata kiszolgálására és szórakoztatására.
    Bár annyi igaz, az egyenlőség-testvériség eredeti balos szlogenjéből, hogy megvalósul a társadalmi egyenlőség. Kis szépséghibával: egyformán leszünk nyomorult hangyatestvérek mindannyian…

  10. Naprózsa Kedves! Egy idézőjel elöl és a végén is, elkelt volna! Legalább is illenék!

  11. Mikor kérdezi már meg valaki a DögKeselyű páros Gyurcsány és Gyurcsányné Dobrev asszonyt, hogy érzi magát 4 md dolláros (én csak hallottam, nem voltam ott) Indonéziai Befektetésük, ja és hogy azt hogy szerezték…

  12. Gratulálok! Nagyon jó a meglátása!

    Ami a “Vadász” féléket illet, nem érdemelnek egy leütött billentyűt sem. Ahogy szegény Feleki Kamill mondta volt, aki megsértett, azt egyszerűen kitöröltem a memóriámból, számomra megszűnt létezni!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük