Hála Istennek, a vírus elleni védekezés a még elviselhető pánikhangulattal párhuzamosan egy olyasfajta társadalmi segítségnyújtási hullámot is elindított, amely, ha nem is példa nélkül álló, de mindenképpen biztató. Mészáros Lőrinc és Mága Zoltán nagyértékű adományai mellett több karitatív szervezet is gyűjtésbe kezdett. Amit most felvázolok, az csak egy ötlet. Fogalmam sincs, hogy megvalósítható-e. Ha igen, annak most mindannyian örülnénk.
***
A heti ötöslottó főnyereménye 6,2 milliárd forint. Ez a példátlanul hatalmas összeg önmagában is elég arra, hogy jelentős változásokat okozzon, nemcsak a nyertes, hanem szűkebb környezetének életében is.
Évtizedek óta lottózom. Kettesem többször volt, hármasom egyetlen egyszer, ennél feljebb pedig sosem jutottam. Jól jönne ez az összeg? Naná, hogy jól jönne.
Biztosan jól jönne? Biztosan kell ennyi pénz egy embernek? Leszámítva persze, hogy – gondolom – senki sem csupán magára költené a nyereményt. Pláne a mostani helyzetben, amikor nincs, nem lesz olyan család, aki ne szenvedne kisebb-nagyobb anyagi veszteséget a vészhelyzeti intézkedések miatt. De még 6,2 milliárd forint sem elegendő arra, hogy akárcsak egyetlen emberi életet is vissza tudjunk vásárolni belőle a halál markából.
Ami megfogalmazódott bennem, az egy rendkívül egyszerűen megvalósítható lépés:
Mi lenne, ha a Szerencsejáték Zrt. a főnyeremény teljes összegét átutalná a vészhelyzeti alapba, s újraindítaná a játékot, mondjuk 100 millió forintos főnyereménnyel?
Fogalmam sincs, hogy meg lehet-e ezt törvényileg valósítani, de laikus szemmel nem látom ennek akadályát. Azt viszont lelki szemeimmel látom, mennyire meggyorsítaná ez a bő hatmilliárd forint az oltóanyag kutatását, illetve milyen nagymértékben segíthetne a családok jövedelemkiesésének kompenzációjában. Én, mint rendszeres lottózó, készséggel és örömmel lemondok erről a nyereményről. Ha ezt a bizonyos lemondást hivatalossá kell tenni valamilyen formában, akkor névvel, címmel, személyi adatokkal is hajlandó vagyok erre.
***
Szep kezdeményezés.
Nem hinném, hogy lenne különösebb akadálya. Állami cég.