Történt, hogy Nemzeti Tizenegyünk dicsőséges menetelésének másnapján Fekete-Győr András futball- és tiramisu-szakértő végre megtalálta elméje legrejtettebb zugában a megfelelő replikát. S nosza, azonnal ki is adta magából, amolyan szellemi salakanyagként.
***
Mint azt Jakab Péteren (s néhány ellenzéki társán) kívül mindenki tudja: az Országház egy munkahely, ahol a választott képviselők a helynek, az alkalomnak, s nem utolsó sorban hivataluknak megfelelően nyilatkoznak meg. Egyszóval a Tisztelt Ház milliónyi dologban különbözik a legnagyobb közösségi oldaltól, ahová a politikusok jobbára imázsépítési céllal járnak. S ez utóbbi célban nincs különbség Szijjártó és Fekete-Győr között.
Amiben különbség mutatkozik, az pontosan a kialakítandó imázs formája, valamint az alakítás eszköztára. Avagy nem mindegy, hogy valaki elért eredmények nélkül riogat és szidalmaz, illetve számos eredménnyel a tarsolyában szubjektív módon kommentál.
Fekete-Győr András, úgy is, mint nemzeti huhogóink egyik legnagyobbika, nem volt rest amolyan „per te” alapú atyáskodóan odamondogató hangnemben lehűteni Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter győzelem utáni lelkesedését:
„Szia Péter! A sportsikereknek együtt örülünk, azoknak a százmilliárdoknak, amiket a haverjaitokkal elloptok, csak ti. Közben szólnék, hátha nem látszik a „családi támogatással vett” luxusvilládból, hogy van itt néhány százezer ember, aki elvesztette az állását a koronavírus miatt, és ez a kormány a kisujját sem mozdítja értük. Szedd már össze magad!”
*
*
Jellemző erre a kommentre az a mentális attitűd, ami például az uniós költségvetés magyar vétója miatt is kialakult, s melynek értelmében az ellenzéki narratíva szerint
“Orbán nemet mond azokra a pénzekre, amiket amúgy ellopna.”
A lopásnak – mint megerősítetlen „ténynek”, azaz valóságos paradoxonnak – a folyamatos sulykolása (v.ö. kondicionálása) azonban jóval túlmutat ezen az egyszerű, bugyuta kommenten.
Ugyanis pontosan azt az ellenzéki víziót, vagy, ha úgy tetszik, kormányváltó receptet készíti elő, mely szerint a covid-járványban az emberek a Fidesz-KDNP miatt veszítik el munkájukat.
(Ha már recept: a Momentum svájbi bicskához hasonló összetettségű első emberének két országgyalázás és románbarátkozás közepette arra is van ideje, hogy kulináris videókkal kényeztesse rajongóit.)
*
***
Különösen körmönfont továbbá az a mód, melyet bizonyára hosszas tanulással sajátított el Fekete-Győr. Ennek a bizonyos módszernek a lényege a kifogásolhatatlan kezdő udvariassági formula, mely közeli munkakapcsolatra, tehát egyfajta bennfentességre utal, s egyben közli, hogy írója szoros kapcsolatban áll a címzettel, mi több, vele egyenrangú.
Mindezeket figyelembe véve az ilyesfajta irányított képzettársítás alkalmas lehet arra, hogy a bizonytalanokban kételyt ébresszen. S alkalmas lehet valami ennél is nagyobb hazugságnak az előkészítésére, miszerint az emberek nemcsak a munkájukat veszítik el a kormánykoalíció miatt, hanem az életüket is, hiszen a kormány nem tesz semmit a megmentésük érdekében.
Mondanom sem kell, hogy ezt ugyanaz a Momentum mondja, amelyik hol azért siránkozik, hogy kevés a lélegeztetőgép, hol pedig azon, hogy túl sok.
***
Nincs ezen mit magyarázni. A véleménynyilvánítás szabadságába úgy látszik, belefér olyan kijelentés egy ellenzéki politikus szájából, amelyért egy magánembert a bíróság vonna felelősségre.
Fekete-Győr Andrásnak viszont két tiramisu-kotyvasztás közepette simán belefér, hogy a politikai táborok közti – futballsiker teremtette – egységet ne hagyja tartóssá szövődni, hanem azt az első adandó alkalommal szálakra bontsa.
Legyen a mai nap tanulsága a következő:
úgy néz ez ki mint egy nyomorult piszkos bűnöző szir migráns!
Nem?
Szerintem is Szir-szar, toloncoljuk ki, könyörgök!
VBT-t a Pesti Srácok Tv-n szeretném látni!
Üzenem ennek a cápamosolyú, olimpiagyilkos futballgyűlölőnek, hogy Szijjártó Péter neki nem szia Péter, hanem Miniszter Úr! Valamint a tiramisut se nem sütik, se nem főzik, barom! Kitől tanultál főzni, Jakab Pétertől? Így már érthető.
Javaslom az igazságszolgáltatás illetékeseinek, hogy szigorúan lépjen fel a súlyos becsületsértő és igaztalan vádakkal szemben! Mi az, hogy ti úgyis ellopjátok? Állj elő a bizonyítékokkal, ha nincs ilyen, viseld a hazugságaid következményeit! És ne politikait, hanem büntetőjogit. És ne feljelentésre, hanem hívatalból járjanak el!
Szerencsére Külügyminiszter úr nem válaszolt ennek a buzinak.
Ez nyilván jobban fájhatott,mint ha elküldi oda,ahová való. Sokkal többet is írhatnék,de nem lenne túlzottan bitó-szalonképes…. 🙂
Ámbár nem pályázok ott egy úri fotelre,mint a zazrivecz,de hagyjuk inkább.
Továbbra is HAJRÁ MAGYARORSZÁG! HAJRÁ MAGYAROK!
Aki bunkónak született úgy is hal meg.
Hogynem viszi el a dögvész ezt a kommunista Fekete Györgyöt. Elarulja a hazáját a románoknak és a szlovákoknak ez egy hazaáruló féreg.
fekete-győr a Márai-féle alemberek archetípusa. Szemtelen és tisztességtelen. Semmihez nem ért, konzum- és facebook-idióta. Ez utóbbi szemétdombon minden műveletlen, eszetlen, rosszindulatú idióta megnyilvánulhat anélkül, hogy bármilyen eredmény, erőfeszítés, teljesítmény felmutatásával kiharcolná erre a jogot. És ez nagy hiba! Reménykedve várom a facebook és egyéb kártékony “közösségi médium” lekapcsolását/megszűnését.
Neked fegyőr, Szíjjártó Péter nagyságos úr, nem “sziapéter”.
A magadfajta köcsög, aki a kőfalvi kondással őrizte a kondát, nem jogosult tegezni a Miniszter Urat, mivel felteszem, Miniszter Úr nem süllyedt addig, hogy felajánlotta volna egy efféle senkinek a per tu-t.
Fogd vissza magad, beleürítős cserépedény !
Mutimitsütsz?Ki a Muti?
A példaképek lerombolásának
folyamatában most itt tartunk.
Először,nincs Isten,nincs becsületes
politikus stb.Mindenki lop,senki nem
tesz a köz-ért.Ez hosszutávra
tervezett rombolás, de itt most a jelen
pillanatnyi
pofátlanságot illusztrálta jol a
cikk iroja.
Legbelülről nagyon csúnya szavak jönnek megszólításként FGYA irányába, de nem.
Csak annyit mondok, két felfogás van:
1. Bíróság állapítja meg, hogy valaki lop.
2. Rámondják, és viszi a fekete autó.
Remélem mindenki tudja, hogy FGYA melyik a kettő közül. Ha nem, segítek. A 2.