Beköszöntött hát a nagy nap, február 14-e (vagy 15, esetleg 16., legvégső esetben 17.). Végre elhangzott az a nagyívű beszéd, melyet mindenki tűkön ülve várt. Egyes ellenzékiek valóban tűkre ültek, hogy ténylegesen jobban várják. Márki-Zay Péter pedig a színpadra lépett. Majd Péterfi Judit tanácsára 180 fokkal elfordult, s így már a közönséggel szembe állva elkezdte mondandóját.
***
MZP: Kedves marosvásárhelyiek!
(Súgás: Hódmező…)
MZP: Kedves marosvásárhelyi mezei hódok!
(Súgás: Hódmezővásárhelyiek!)
MZP: Ja, igen! Kedves hódmezővásárhelyiek! Szeretettel köszöntöm önöket ezen a csodálatos estén, az Orbán-kormány végnapjainak egyikén. Mielőtt évértékelőmbe belefognék, hadd közöljem az örömhírt: most derült ki, hogy nem öt, hanem hat gyerekem van.
(Súgás: Igazából hét, de most már ne javítsd, haladj tovább!)
MZP: És az örömhírek felsorolása itt még messze nem ért véget! Ugyanis a beszéd után minden kedves vendégünket várjuk egy svédasztalos állófogadáson! Igazi vidéki vacsorával kedveskedünk önöknek! Trágyába áztatott gomba lesz, méghozzá krumpli nélkül, mert minket nem lehet megvesztegetni. Jakab Péter pártelnök úr kedveskedett még nekünk 200 kiló marhapárizsival, úgyhogy aki vegetáriánus, az abból is ehet.
(Súgás: Kezdd már el, bazmeg!)
MZP: Ki volt az? Ne ott legyen erős! Jöjjön ide ki! Itt mondja a szemembe! Jöjjön ki!
(Súgás: Judit vagyok, én mondtam a füledbe.)
MZP: Ja, igen! Tehát!
Kedves egybegyűltek!
Évértékelőm első pontjaként meg kell említenem, hogy felvettem négy új alpolgármestert.
Évértékelőm második pontja: 2021-ben sajnos egyéb elfoglaltságaim miatt nem tudtam bejárni a munkahelyemre.
Évértékelőm harmadik pontja: a Lázár rossz!
(Súgás: Könyörgöm, nehogy elkezdd, hogy ha akarnád, feltámaszthatnád!)
MZP: Most pedig térjünk rá a fontosabb, országos dolgokra!
Szavazzanak rám!
Köszönöm!
() VBT ()
Kiemelt kép: Németh Szilárd
Vàrhatòan elmondta,amit eddig is tudtunk,egy nagy semmit. A Fidesz gyalàzason kivūl semmihez nem értenek. De ebben felūlmùlnak bàrkit . A jòzan gondolkodàsù magyaremberek ès a Teremtő Isten segìtsègèvel legyőzzūk ezeket a nèp pusztìtò,hazaàrulò senkiket. Marky vegyèl be bogyòt a vàlasztàs reggelèn,mert az Opnit degeneràlt főnököd bezàratta
…. De mondott még mást is, folytatnám, kedves Tamás:
– …Tehát szavazzanak rám, mert akkor végre közkívánatra megszüntetem a rezsicsökkentést
( Igen, csökkentsd, csökkentsd! – szól Márkink fülébe lelkesen a fura visszhangos hang)
– Megszüntetem a kórházakat!
(Igen, igen, tedd meg drága! – biztat megint a visszhangos hang)
– Aki beteg, az menjen a 3,14-ba, vagy Indiába! Nem kellenek Európába ingyenélők, akik csak nyomják a többiek terhére egész nap az ágyat – zeng egyre lelkesebben a biztatásoktól Márki-Zay.
(Ez az, csak lökjed az igazságot, kedves, csak ne ijedj meg bátor tetteket végrehajtani! – buzdít a visszhangos hang)
– Aki mégis marad és gyógyulni akar, jöjjön el az én magánkórházamba…
– Hogyan? Kérdez most föl a nézőtérről egy vásárhelyi , akarom mondani egy hódmezővásárhelyi lakos. Hogyan gyógyítaná gerincfájdalmaimat, polgármester úr?
– Kézrátétellel.
– És az én évtizedek óta gyötrő gyomorbántalmaimat? – kérdezi egy másik néző.
– Diétával. Nem kell annyit zabálni mint a keresztrejtvényt megfejteni sem képes jobboldali vidéki fideszesek. Hurka, pörkölt, szalonna? Hát nem hallott a zöldmozgalomról? Egyen egészséges Monszandót, vagy csótányburgert, sötétben trágyán tartott zöldszóját! Az én hat gyerekem is azt eszi.
– De még nem is termelnek Magyarországon zöldszóját! – rikkant fel a pódiumra egy örökké mindentudó.
– Dehogynem – válaszol szokásos megvetően lepittyedt ajkakkal Márki. – …de még mennyi zöld szója alapanyag van!
(Na azért ezt inkább ne részletezd! – morran ingerülten a visszhangos súgóhang a belsőfülben. – Még a végén elárulod a legféltettebb népcsökkentési terveinket…)
Márki- Zay most már nagyon mérges a fülébe sugdosós szaktanácsadójára, hogy őt bárki is vezényelni akarja. Dühösen és hangosan rámorran:
– Hagyj már békén, te balfasz! Én vagyok a próféta, senki se tilthatja meg, hogy mit mondjak!
(…csak én! – röhög a hang a belsőfülben. – Meg sem ismersz te pupák?)
– Nem! Ki vagy?
A nézőtéren összenéznek az emberek: – Né, ez magában beszél! – és kezdenek kióvakodni a teremből.
– Na mond már meg ki vagy, te szarházi, mert kinyíratlak mihelyst megnyerem a választást!
( Hát az nehéz lesz! – hahotázik a hang. – Mert én vagyok a te másik, skizofrén lényed. Én vagyok a Mindenható, a világ teremtője, te nagyonhülye!)
Az igazi tragédia az, hogy tényleg van, ill. lesz néhány tíz-, vagy akár százezer ember, aki a saját és családja érdekei ELLEN fog szavazni!!!
A végén azt is hozzáteszi, hogy aki rám szavaz, kap egy moszkitót fűszoknyás lányoktól! Az öt fős tömegből valaki megjegyzi, ez már bolha a fülben. Maki kezet fog egyenként mind az öt hívével és ajándékképp átnyújt mindenkinek tíz centi kék szalagot. Utóbb kiderül, hogy a lelkes “tömeg” egy keresztrejtvényfejtő szakkör legelszántabb tagjaiból tevődött össze. Mikor ez Maki tudomására jutott, hálája jeléül mindenkinek adott egy jókora Fülest.
Nagyon tetszett a paródia. 🙂
A jelenlegi évértékelő!!!
Az valódi !
Többségbe került a Magyar tulajdon…
És ezt a márhta félék,pont nem a floridai “társasházban” fektette be!
tudom nem szeretitek,török gyerekek!