Halállista

Chicagoi orvlövész, denveri ámokfutó, norvég gyilkos, amszterdami robbantó… Se szeri se száma azoknak a híradásoknak, amelyek arról számolnak be, hogy mely országban hány áldozatot követelt egy-egy merénylet. S amellett, hogy ez bizony már nem magyarázható egyszerűen azzal, hogy felgyorsult világunkban a legtávolabbi vidékekről is azonnali híradást kapunk, egyre fásultabban fogadjuk ezeket a haláleseteket. És közben számolunk.

***

A kegyetlen emberi természet az általános, mindenre kiterjedő híréhséggel párosulva furcsa torzszülöttet hozott a világra: a halálszámlálót. Aki persze, ki tudja, lehet, hogy régebben is létezett, mi több, ugyanígy reagált hasonló dolgokra, de az bizonyos, hogy mostanra tökélyre fejlesztette ezt a brutális matematikát.

A halálszámláló – ahogy a nevéből is kikövetkeztethető – halált számol. Egy-két áldozat? Nos… nem jó, de nem is tragikus. 4-5 halott? No, erre már felkapja a fejét. 10-20 halottnál pedig már kissé oda is figyel.

De vajon mekkora az a szám, aminél már szörnyülködni kezd?

Nos, egyre nagyobb.

***

Itt van nekünk – példának okáért – egy tegnapi hír: Chicago Highland Park nevű elővárosában egy orvlövész lövöldözni kezdett a függetlenség napja alkalmából megtartott felvonulás résztvevőire. Az első híradások öt halottról számoltak be, mostanra hatnál tart az áldozatok száma.

Lehet-e annál pontosabban leírni világszemléletünket, mint hogy azt mondjuk erre: „kevés”?

Pláne, ha a hír Amerikából érkezik, ahol a 9/11 óta megnövekedett ingerküszöbünk – nagy ország lévén – minimum ezrével várná az áldozatszámot.

Hiszen ettől még a norvég Anders Behring Breivik is sokkal többet gyilkolt. Nem mellesleg azóta tudjuk, hogy az európai művelt nyugat mennyire taksál egy emberéletet? A 77 áldozatot követelő mészárlást 21 év letöltendő szabadságvesztéssel szankcionálták, így egy emberélet 3 és egyharmad hónapot ér arrafelé. Nem is olyan sok. Mondhatni gond nélkül megfizethető. Ár-érték-arányos.

***

Kicsivel más a helyzet, amikor valami olyasmi történik, amivel egy orvlövész ámokfutásánál jobban tudunk azonosulni.

Sajnos két ilyen gyilkosság is történt hazánkban nemrégiben. Az egyik annak az aszódi férfinak az esete, aki két kislányát gyilkolta meg egy láthatás alkalmával. A másik annak a négyéves kislánynak a tragikus halála, akit egy felforrósodott iskolabuszban felejtettek.

Mégis, akár terrorcselekményről, akár családi tragédiáról, akár véletlen balesetről beszéljünk is, néhány perces borzongás után már arról kezdünk el ismerőseinkkel beszélgetni a közösségi oldalakon, hogy hol drágább a lángos, vagy, hogy ki hol fog nyaralni?

Természetes védekezőösztön ez az embernél, aki amellett, hogy próbál együttérzőn viselkedni, nem tagadja el magától azt az örömet és megelégedést, hogy mindezek nem az ő családjában történtek. S épp ezért, mint aki nem akar farkast kiáltani, vagy ördögöt a falra festeni, igyekszik e borzalmakat mielőbb elméjén kívül hagyni.

***

Hogy vajon a közeljövőben hová fejlődik, mekkorára hízik az a bizonyos szám, ami már képes lesz átütni az ingerküszöbünket? Nos, ez attól függ, hogy a szomszédunkban zajló háború átlépi-e az országhatárokat?

Mert ha igen, akkor kisebb gondunk is nagyobb lesz annál, hogy mennyibe kerül a lángos, vagy mennyibe kerül most az euró?

S üzenem mindazoknak, akik sürgetik Magyarország mielőbbi aktív(abb) beavatkozását: háború idején egy hat embert agyonlövő orvlövész csupán egy átlagos hétfő délután.

() VBT ()

Kiemelt kép: Orosz Védelmi Minisztérium – Getty Images