Az Ukrajnából hazánkba menekültek megsegítése elemi kötelességünk, függetlenül attól, hogy magyarok, ukránok, ruszinok vagy oroszok-e. Az viszont még inkább érdekünk, hogy a Magyarországon zajló folyamatok egyike se eszkalálódjon! Ilyen folyamat alatt értem például az ellenzék által szervezett szimpátiatüntetéseket, ahová egyes ukrán nacionalisták már Molotov-koktéllal mennének.
***
Magyarország álláspontja az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban világos és egyértelmű: Magyarország sem katonát, sem fegyvert nem küld Ukrajnába, de minden humanitárius akcióban az elsők közt veszünk részt.
Ehhez képest az ellenzék, amelyik a halálkampányt már többször felhasználta kormányellenes akciói során, most egyre-másra szervezi a szimpátiatüntetéseket Ukrajna mellett. Például az orosz nagykövetség elé.
Normális esetben nem lenne ezzel baj. Ám a mostani helyzetben ez több mint felelőtlenség.
***
A jobb megértés kedvéért:
A közösségi oldalakon meglehetősen sok olyan zárt csoport létezik, amelyet vagy magyarországi ukránok működtetnek, vagy szép számmal vannak jelen ezekben a csoportokban.
Na, de nem is szaporítom tovább a szót, inkább megmutatom, milyen párbeszédek folynak mostanság ezeken az oldalakon!
Ma a következő felhívás került fel az egyik oldalra:
*
*
„Ukránok, ma 13.00kor gyülekezünk a Parlament előtt, követeljük az Oroszország elleni szankciók bevezetését! Ha vannak zászlóik, hozzák magukkal.”
A felhívást egyértelműsítendő, egy másik csoporttag kérdést intézett a tagokhoz:
*
*
“Jó napot, valaki meg tudná mondani, lesz-e a mai nap folyamán megmozdulás a kialakult helyzettel kapcsolatban? Köszönöm!”
*
És akkor most a megmozdulás „milyenségét” taglaló kommentek közül jöjjön egy sokat mondó párbeszéd:
*
*
Irene: Benzint (ti. Molotov-koktélt – vbt) vigyünk?
Anastasia: Miért ez az agresszió? Békés tüntetés kell, hogy legyen.
Irene: Nincs békés háború.
Tamara (oroszul!): El kell őket taposni!!! Ők tankokkal jöttek és rakétákkal! Nem hallgatjátok a híreket? Már Ivano-Frankovszkot is elérték, és ez már nincs is messze Magyarországtól.
*
***
A fentiek olvasatában szükségtelen ecsetelnem, hogy mi történne akkor, ha az orosz-ukrán háború miatt a budapesti orosz nagykövetség, vagy fél Budapest lángba borulna.
Ezt lehet még azzal fokozni, ha egyes provokátorok célzottan orosz nyelven, Oroszország melletti szimpátiájukat hangsúlyozandó követnének el bármiféle bűncselekményt magyar földön.
Az egyesített ellenzék – talán mondanom sem kell – most éppen a saját politikai haszonszerzésére próbálja kihasználni két testvérnép tragédiáját.
Magyarország Kormányának álláspontja ezzel szemben világos és egyértelmű: sem katonát, sem fegyvert nem küldünk, ellenben minden humanitárius akcióban az elsők között veszünk részt!
Ezt az álláspontunkat körömszakadtunkig kell tartanunk és védenünk!
Ezt a józan álláspontot nem írhatja felül sem a közelgő választás, sem bármilyen más politikai történés!
***
Felkérem tehát az Ukrajna melletti szimpátiatüntetéseket szervező ellenzékiek figyelmét, hogy fokozottan figyeljenek mind a provokátorokra, mind pedig a vérre szomjazó nacionalistákra!
Minden felelősség a tüntetéseket szervezőké!
A tét pedig nem kicsi!
Magyarországnak ki kell maradnia ebből a háborúból!
() VBT ()
Kiemelt kép: Origo
Megvárni, míg összegyűlnek, buszokkal átadni ezeket a határon az ukrán véderőnek, aztán küzdhetnek az oroszokkal !!!!!
Ha már annyira nem jó a békesség.
Remélem a titkosszolgák teszik a dolgukat!
A Molotov koktél szép dolog. 56-ban láttam olyan hullát akinek a kezében robbant fel a saját koktélja.. A készítés em bonyolult. Egy üveg benzin, a dugó alá bepréselni egy benzines rongyot, meggyújtani és AZONNAL eldobni. A hatás nehezen kiszámítható.
NAGYON KÉREM A KOMMENTELŐKET MÉG VICC FORMÁJÁBAN SE NYILATKOZZANAK molotov koktélgyártásáról! MINT EZ PL! KOMOLY VESZÉLYFORRÁS A HARCI TECHNIKA OKTATŰÁSA HÁBORÚS IDŐSZAKBAN PLÁNE AKKOR AMIKOR VÁLASZTÁS KÖZELSÉGÉBEN VAGYUNK! HA MINDENÁRON BAJT AKARSZ AKKOR MIELŐBB JELENTKEZZÉL A RENDŐRSÉGEN! Válaszom Csakafidesz 2022.02.26.23:20 bejegyzéshez! másoltam fényképeztem!
“A fentiek olvasatában szükségtelen ecsetelnem, hogy mi történne akkor, ha az orosz-ukrán háború miatt a budapesti orosz nagykövetség, vagy fél Budapest lángba borulna.
Ezt lehet még azzal fokozni, ha egyes provokátorok célzottan orosz nyelven, Oroszország melletti szimpátiájukat hangsúlyozandó követnének el bármiféle bűncselekményt magyar földön.”
Persze van még egy elméleti lehetőség, amire – mit ad Isten! – nem gondolt a Szerző: ha egyes provokátorok célzottan ukrán nyelven, Ukrajna melletti szimpátiájukat hangsúlyozandó követnének el bármiféle bűncselekményt magyar földön.
Mer’ ugye nem feltétlenül ukrán nacionalista, aki annak mondja magát, mint ahogy Márki-Zay óvónője sem feltétlenül az, aki ezt állítja magáról.
Tisztelt István. Hazaffyasságtól duzzadó ukrán hozzászólásokból több ezernyit tudok gyűjteni, pár tucatot akár ingyen is. Sokukat személyesen ismerem. És néhányan nem a budapesti orosz követség irányában nyilvánulnak meg hasonló módon, hanem Magyarország, az ukrajnai magyar külképviseletek vagy az ukrajnai és magyarországi magyarokkal szemben. Néhányan igen ismert személy, hiteles FB-profillal. Az írásban szereplők egy ZÁRT csoport tagjai, ahol orosz provokátor, ha be is kerülne, figyelne olyan apróságra, hogy ukránul írjon. De mint említettem, ön néhány sor alapján próbál ítélni. Miközben a gyűlöletre alapozott nemzetépítés Ukrajnában lassan a társadalom egészét elérte és minimális irányítással bármerre fordítható. 2017-ben az legbarátságosabb öt ország közül alig egy év alatt a második legellenségesebbé vált az átlag ukrán számára Magyarország. És a folyamat már márciusban elindult, úgy hogy a szeptemberi magyar reakció (az oktatási törvényre) már véreres válaszokat eredményezett
csak egy példa, figyelje a hozzászólásokat
https://www.facebook.com/Mukachevo.net/posts/335804361926334
Nem itt nálunk kell hősködni az idióta ukránjainak! Lehet szépen hazamenni, koktélt gyártani és bizonyítani!
jaaa…, hogy nem akaródzik hősnek lenni. Megértem. Akkor viszont pofát súlyba!
Ezek a robbantgatni akaró ukránok, mind Makinak a barátai. Az óvónő ahogy elmesélte Maki milyen volt gyereknek, nos, ahhoz képest semmi változás, megrekedt egy négyéves – de abból is a leggyengébb képességű – gyermek szintjén. Neki a háború, a robbantgatás csak játék, mintha otthon tologatná a műanyagkatonáit.
A köpcös szót nem szereti a köpcös?
“most stratégiai nyugalomra van szükség”
Valószínűleg ezt mondta Eisenhower is, amikor a magyaroknak történő segítségnyújtásról kérdezték.
Persze, ha tényleg Putykónál vannak az ügynökakták másolatai, akkor megértem, hogy egy tábori kohót sem mer küldeni…
Elmész te a kamionparkolóba a jó édesanyádhoz,te burnyák!
“Maradnak az igazak és a jók.
A tiszták és békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!
Likasszák már az égben fönt a rostát
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat.
Mert elfut a víz és csak a kő marad,
de a kő marad.”
Egyszerű nem kéne engedélyezni a tüntetésüket, mikor ilyen puskaporos helyzet van… bár gondolom ezen az oldalon mondták mások is…
Van akinek nem áll jól Wass Albertet idézni, de persze szíve joga.
Ott a pont! 🙂
Nem áll jól, ugye?
Valakinek az anyját emlegetni a kamionsorral összefüggésben, az rendben van, ugye?
Aki nem fideszes, nem magyar. Aki nem szereti a fideszt, és ennek hangot is ad, az bolsi, libernyák, hazaáruló. Nem része a nemzetnek.
Azért vagyok itt, mert volt idő, amikor ezt én is elhittem.
Nem perverzióból, hanem vezeklésként köpködtetem magam a “főpap szolgájával”.
Fideszes voltam, tiszta szívvel.
Aztán végignéztem, mit csinál a fidesz előbb a megyében, aztán országosan. Hogy milyen aljas, szemét, kommunista eszközökkel csinálnak ki embereket. Hogy miként tesznek tönkre intézményeket, hogy miként kezelik az épített örökséget, a tájat és a természetet. Miként fordítanak szembe családtagokat, osztálytársakat, generációkat egymással.
Hát így lettem libsi és bolsi, szarkeverő és hazaáruló. Mert más nem lehetek.
Én az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark tanyai iskolájában tízezer gyereket tanítottam meg a Magyar Hiszekegyre.
Én nem vagyok magyar?
Véleményem: Nemzeti (=nacionalista) aki jogot véd, sovén (soviniszta) aki jogot sért.
Illyés után szabadon: “Nemzeti aki jogot vég, nacionalista aki jogot sért.”
Évtizedekig lejáratták a nemzeti jelző, nem kéne ezt folytatni.
Én úgy gondolom, hogy az ukrán honvédő hősök minden támogatást megérdemelnek az orosz imperializmus elleni harcukban. Arra buzdítok minden magyart, hogy fogadjon be menekülteket vagy segítsen ukrán testvéreinknek, ahogy csak tud.
Teljesen egyetértek. A tömeggyilkos Putyin elől menekülő ukránok megsegítése emberi kötelességünk!
…össze kellen szedni benneteket és az orosz tankok elé hajigálni a sárba, hogy bele ne ragadjanak, miközben kijev felé tartanak felszabadítani, azt a szerencsétlen alkoholista 1 bites népet
Aki háború idején az agresszort élteti, az vagy elmebeteg vagy morális csökevény.
Törőcsik István!
Ön maximum szalon fideszes volt addig, amíg megérte. Amit a Fidesszel kapcsolatban ideböfögött, az pontosan az eredeti családjára igaz, ahova rövid kis kitérő után visszatalált: libsi-bolsi, szarkeverő hazaárulók közé. Maga, meg a Hiszekegy……
A szovjet restaurációs kísértet kudarcra ítéltetett. A Föld nagyobb része az ukránok mellett áll.
Ezt már csak az atomháború tudja megakadályozni. Reméljük, ez nem opció.
Amikor a tankok kivonulnak és elkezdődik a romeltakarítás, elkezdődik majd annak a vizsgálata is, hogy kik a felelősei Ukrajna tragédiájának.
Abban a történetben, ahol hősök vannak, árulóknak is kell lenniük. Hegedűs hadnagyoknak, akik a ciszternán keresztül akarták behozni az ellenséget.
Ha egészen véletlenül a tanúk padja helyett a vádlottak padjára kerülnénk, a fenti írás ott lesz a bizonyítékok között.
Akkor majd kiderül, ki és mit használt a nemzet ügyének.
Látom,te szopni jársz erre az oldalra!
Az ukránok otthon vitézkedjenek.Pofa be nekik. Megrongálják a vereckei magyar emlékművet.Felgyújtották a magyarok irodáját.Gyalázzák a magyarokat, most meg itt rinyálnak hogy fogadjuk be őket. .Szóval dögöljenek meg otthon. Putyin úgyis győzni fog ez ellen a marha, sunyi, rohadt népség ellen.
Az orosz győzelem valószínűsithető, de nagyon sok áldozattal fog járni.
A Molotov koktél egy ósdi, elavult módszer.
Egy korszerű provokátor már áttért a Ribbentrop koktélra !
Ennek jobb változata az R ++ koktél, amelyhez már a tűzveszélyes benzinre sincs szükség
Hiába nyer katonailag Putyin, politikailag már most vesztett Ukranjában. Sem Európa sem a világ nem tolerál ilyen eszelős és barbár vérengzést. Az orosz gazdaság folyamatos lejtmenetben van a szankciók hatására, a rubel beszakadt, a tőzsde ki sem nyit. Egy hónapon belül össze fog omlani az egész hátország. Vlagyimir Vlagyimirovics alaposan mellélőtt ezzel az értelmetlen háborúval. Érzésem szerint minden idők egyik leghitványabb orosz vezetőjeként vonul be a történelembe.
10 / 10!
Siralmas! Nekem is valami munkásmozgalmi, kommunista sör-virsilis, dalárdás összejövetelre hajazott, a kis piros zászlókat hiányoltam. A közönség (kórus?) soraiban feltűnt egy-egy valódi párttitkár fazon és néhány ifjabb (lázadó?).
Anno, mikor nekünk derékig érő hajunk volt, abban volt politikai tiltakozás, rebellió a fennálló rendszerrel szemben, vegzáltak is a rendőrök, a gimiben sem nézték jó szemmel, de ezek(?) a nyavalyás műhippik ezek mit akarnak ezzel a szerencsétlenkedéssel? Ócska proli, mozgalmi szöveg és ócska, a legsz@rabb polbeat hagyományokat felelevenítő zene(?). Mit akarnak egyáltalán, tudják vajon? Vagy csak O1G? A fiatalokat nem értem – mármint, ezeket – mi nem jó nekik, miben szenvednek hiányt? Valahol sajnálom is őket, hogy ennyire behülyítették őket a Maki-sz@rok, meg a párttitkár kinézetűek. Remélem hamarosan kigyógyulnak ebből a libsi kórságból!
Kedves Tamás, ezt a fenti kis kommentet fűztem ahhoz a cikkhez, ami arról tudósít, hogy született egy újabb ellenzéki kampánydal, miután meghallgattam leírtam a véleményem róla. Te érted, hogy ez a kis szövegem miért lett kimoderálva?