Isten tudja

Blog VBT

„Amikor a nagy távlatokra figyelek, mindig csak az apró élősködőket látom. Nem látok se mennyországot, se szenteket, se angyalokat. Embereket látok, akik tisztességes ügyeken élősködnek, meg emberi tragédiákon.” (Joseph Heller)

A hazai liberális elit morális csődje úgy kopogott be ablakomon, mintha csak valami kellemes nyáresti kvaterkázásra invitálna. Kezdődött azzal, hogy megalkottam a fenti mémet, melyet – nagy csodálkozásomra – több százan osztottak meg. Aztán szépen megkaptam a magamét. Mert hát voltam olyan tiszteletlen, hogy Heller Ágnesről, erről a kedves, tudós öreg néniről, aki négy kontinens számos egyetemén tanított (ős nógrádiként Honttól szabadon) meg mertem emlékezni legújabb nemzetgyalázása napján.

Külsőségek

A pont, ahol egyes erkölcsészek bogáncskaromként kapaszkodtak belém, a külső alapján történő megítélés volt. Mondván, hogy a kinézetéről senki sem tehet. Ez valóban így van. Alaptulajdonságaink genetikus hozadékok. S ezeken legfeljebb egy bizonyos fokig javíthatunk mindenféle praktikákkal, kizárva természetesen a folyamatból a plasztikai sebészetet. Aki elálló fülekkel születik, azt elálló fülekkel is pakolják a sírgödörbe. Aki olyan alacsony, hogy még a vakondhátról is földre huppan, az nemigen jut center szerephez az NBA-ben.

Csakhogy egy bizonyos kor után akarva, akaratlanul, de belső tulajdonságaink kiütköznek rajtunk. Legfőképpen az arcunkon. Isten ujjai tűpontosan vésik arcunkra ráncainkkal azt, hogy kik voltunk, hogyan éltünk. A kedves emberek nevető ráncokat kapnak, az epés szipirtyók boszorkánykülsőt. Ezen nem lehet változtatni. A harag, a fontoskodás, a tudálékosság mind-mind megtalálhatóak a kései vonásokon.

Heller Ágnes tudását nem vitatom. Azt viszont kifejezetten rosszul viselem, ha valaki a hasamba akarja beszélni, hogy fizimiskájáról a jóságot látja sugározni. Amit én látok, az egészen más. A mérhetetlen tudás – melyet kétségtelenül és vitathatatlanul a magáévá tett – úgy felemésztette egóját, hogy abban a hitnek helye már nem maradt. Minden, ami tárgyi, az nála elfért nagyszámú agytekervényeinek kanyargós ösvényein. S minden, ami lélek, elsorvadt közben legbelül.

Nincs ezzel egyedül. Ugyanez a folyamat játszódik le minden olyan tudósnál, aki saját fontosságának tudatában ex cathedra kijelentéseket tesz, egy bizonyos célcsoportot jóval maga alá kalibrálva. Ahogy tehát Heller Ágnes ma kinéz, arról csak és kizárólag Heller Ágnes tehet. Mindazonáltal, hogy – valljuk be – igen kevés az a nyolcvanpluszos nő a világban, akire a kőműves tanoncok még ráfüttyögnek az utcán.

Ami különösen borzalmas, ha valaki nem képes méltósággal megöregedni. Én speciel már Mary Zsuzsi miniszoknyáitól is a falnak mentem. De amikor Ágnes asszonyt a szárszói outfitben megláttam, hát majdnem dobtam egy hátast a legközelebbi betonjárdán.

Szárszószép

Quod licet Iovi

„Quod licet Iovi non licet bovi”, tartja a latin közmondás. Azaz: amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek. S itt merül fel a következő nézőpont vizsgálatának szükségessége. Amikor ugyanis ezek a drága jó emberek, a mi házi kis ellenzéki bagázsunk kikéri magának a hellerezést, a szanyizást, a gyurcsányozást, ő mindeközben vígan rogánozik, orbánozik, némethezik, deutschozik. Hogy csak a legutóbbi országvihart említsem, Orbán kétségtelenül hosszúra szabott pantallóját már szinte sorstragédiaként hordta végig az ellenzéki internet népe a libsi szennylapokban.

Persze mondhatjuk, hogy Orbán egyrészt férfi, másrészt jóval fiatalabb, mint Heller. De ezzel az erővel mondhatjuk akár azt is, hogy a rántott hús sokkal finomabb főétel, mint az uborkasaláta. Ha ugyanis csupán a kritika tárgyára koncentrálunk, és személyfüggővé tesszük az ingerküszöböt, akkor mennyivel vagyunk jobbak, mint a sertésvelúr cipőt hordó vegánok, vagy a szocialista milliárdosok?

Ha Orbánt diktátorozzuk, amikor mi négy földrész számos egyetemén adunk elő, akkor miért nem vagyunk képesek önnön értékünket a megfelelő polcra helyezni? Vagy, ha valaki a Visegrádi Négyek nem hivatalos vezetője, az európai politika új irányvonalának egyik első számú alakítója, s nem mellékesen sorban a harmadik, máskülönben negyedik ciklusát töltő miniszterelnök, az mellé gond nélkül oda párosíthatjuk – a kettő közé egyenlőségjelet téve – az egyetemi oktatói létet? Csak, mert a legendárium szerint Csortos Gyulára is úgy köszönt rá egyszer Karády Katalin, hogy „Jó estét, kolléga!”. Mire Csortos csodálkozó tekintettel ezt válaszolta: „Kolléga? De hát én nem vagyok kurv@…”

Gender problematika

Egy valamit viszont akkor sem értek, ha agyonütnek. Hogyan lehetséges az, hogy nyugaton itt-ott a harmadik nemet is bevezették, egyetemistáink bomlottabbjai Bibliát égetnének, van transznemű kormányzójelöltje Amerikának, és a fejlettebb óvodákban már lassan gyakoribb a Drag Queen érzékenyítés, mint a Csovi, csovi, Jasper! Aztán… aztán, ha valaki úgymond nem tiszteli a szebbik (khm) nemet, akkor máris egy sudribunkó.

Mert a legtöbb szidalom, ami ezért a mémért ért, az ez volt: „Hogy mondat ilyet egy nőről?”. Hát könyörgöm, akkor most vagy egy tudósról beszélünk, vagy egy politikusról, vagy nem tudom. Tiszteletben tartok én mindent, ami tiszteletre méltó. És félre sem értek semmit, ami félreérthetetlen. De a jó életbe! Ne csináljunk a kánai menyegzőből oktogoni goa partit! Ha valaki gonoszul néz ki, s közben gonosz dolgokat mond, arról hadd vélelmezzem már, hogy gonosz!

Természetesen minden nézőpont kérdése. Mert azoknak a hazátlan globalistáknak, akiknek Magyarország csupán egy, a jövőben leküzdendő, avíttas fogalom, azoknak Heller Ágnes olyan, mint nekünk Teréz anya. Ez az ő Antiterézük aztán magyarként gond nélkül szidhatja a magyart külhonban, hitehagyottként pedig ágálhat hazája népének ateista volta miatt.

***

Az már szent igaz, hogy az ellenzék az általa emelt PC-oltár fölé képes bárkit keresztre feszíteni. S a kettős mércét oly mesterien alkalmazza, mint adócsaló a kettős könyvvitelt. Emlékezzünk csak vissza, hogyan kreált ilyenformán pontosan Heller a „náci” Vonából ellenzéki hőst! Az is tény, hogy ez a libbant elit az antiorbánista ikonjai fölé egységes védőpajzsot vont. Már csak az nem világos, hogy ha ezek ennyire mindent tudnak, és ennyire mindent jobban tudnak, akkor hogyan nem sikerült nekik április nyolcadikán egyetlen épkézláb ellenjelöltet sem felállítaniuk Orbán Viktorral szemben? Hogy nem tudta ezt közülük senki elérni? Legfőképp a bájos arcú, nagy eszű Heller Ágnes…

Isten tudja…

() VBT ()        


21 hozzászólás “Isten tudja

  1. Szuper a köbön! Minden sora egy telitalálat. Na persze, akinek nincs füle a hallásra, az most sem fogja venni az adást, csak a saját szája íze szerint csócsálja majd.

  2. Komolyan minek ijjezgetik ezzel a Hellerrel az embert, még az élet kedve is elmegy az embernek ettöl a látványtól. Pont most nyáron mikor az emberek szabadság idejük alatt jól akarják magukat érezni.

    1. Hahaha, tényleg ijesztő, pláne ilyen közelről. Ja, tudom, nem tehet róla szegényke.

      Ebben a korban a számvetés, az életről való filozofálás, a könyvtáram élvezete, az unokák, a kertem, stb lenne a központi gondolatom, nem a mocskos gyűlölködés. Ágnes asszony, ugye, ott, ahol noone was shot… és akkor még rendes voltam, mert rendes angolsággal írtam le a maga ocsmány hazugságát.

      Már akkor illett volna elhúzni a közéletből. Már akkor. És még mi mindent megengedett magának ez az okos, művelt (kicsit marxista) nőszemély (aka boszorkány).

  3. 30 éves kora után mindenki maga felelős az arcáért. Ismertem Heller Ágnest fiatalabb korában,nos sokat tehetett ezért a kinézetéért,mert a lapból nem volt ilyen csúf boszorkány.Kiül a lélek a képére.

  4. HÁ tipikus esete annak, miként válik a mentális környezetszennyezés esztétikai környezetszennyezésé. A fanatizmus, a gonoszság bizony árulkodó nyomokat hagy bárki arcán, ahogy az emberi jóság is. Számtalan nevetös szemü, kétkezi munkától megkérgesedett kezü, naptól-széltöl cserzett börü, ámde szép idös ember vesz minket körül. Ezek az emberek sose éltek parazitaként a társadalom nyakán., soha nem vettek el másoktól semmit, hanem egész életükben adtak és adnak – mind a mai napig.

    A “Szárszószépe” képet anno még a saját elvtársai is mélységes zavarral fogadták. Emlékszem, sután próbálták kimagyarázni, hogy “ebben érzi jól magát; bátor… ” etc. Nos, egy bizonyos kor után senki nem mutat jól egy tiniknek tervezett ruhában és ez is esztétikai környezetszennyezési kategória, hiszen a környezetemet tisztelem meg azzal, ha nem rakom ki közszemlére régóta elhervadt “bájaimat”.

    Mielött bárki szexizmussal, bodyshaming-el, vagy lookizmussal vádolna: nem vagyok férfi 🙂

  5. Kár, hogy hízeleg is a cikkíró egyben. Mérhetetlen tudás? A marxista-lukácsista-kommunista fos? A mérhetetlen tudás az idézem: “nóvánvóztórcsőr”. Ezen az idegen nyelven oktatott? Ilyen kiejtéssel? Ha ezen az idegen nyelven így kommunikál, más idegen nyelven is ilyen minőségben tud csak. Milyen mérhetetlen tudás? Egyetlen épkézláb mondat nem tudja elhagyni azt az áporodott, hányinger száját. Sem nyelvtanilag, sem értelmileg helyes mondat.
    Meg mi ez a finomkodás? Ez egy korcs nemzetgyalázó szörnyeteg! Az ilyet a lakásban Domestossal vagy rovaritróval szoktuk eltakarítani! De ez a társadalom hagyja, hogy ez a féreg, ez az okádék csúszómászó hetente minket gyalázzon! Nincs, aki megtanítsa a tisztességre?
    Ami a külsejét illeti: nem csak arról van szó, hogy genetikusan okádmány. Hanem arról, hogy végtelenül igénytelen. Nincs belső igénye arra, hogy ne úgy nézzen ki, mint egy vízben lebegő szardarab. Fogat mosni, fodrászhoz menni, fésülködni, fürdeni, tisztességgel felöltözni, az már nem fér bele abba a fene nagy belső nagyságába. Nem, ő marad okádék, ahogy hat hete felkelt, jó az úgy, hisz’ ő akkora, ő olyan jelentős, hogy az mind átsugároz az okádmány pofáján! Pedig csak egy hányás.

  6. János Kovács (fb.)

    ” ön a Tudományos Akadémia rendes tagja? Mert ez a gyűlölet filozófus igen”

    Elég baj, hogy az ÁlMagyar-ÁlTuDományos KAKAdémia ilyen KRIPTAbolsevista szörnyetegek
    elfekvője lehet a mai napig! Ezek egymásnap adták a kilincset, tele volt (s vannak ott még bőven) sztálinista-rákosista-kádárista munkásőrökkel.

  7. Az a baj, hogy ezt a Gender Ágnest is mi tartjuk a mai napig, az ikertestvérével, TGM-mel együtt.

  8. A mentalisták, az embert az ösztöneik alapján határozzák meg, mint “kockázatitényezőt”
    Ha nem akarunk csalatkozni, érdemes e módszert a gyakorlatban is alkalmazni, mielőtt csapdába kerülnénk.

  9. Na, ezután a Momó helyett Ági nénivel fogják ijesztgetni a gyerekeket.

  10. Aki utálva érzi magát a nagy többség által, bármibe belekapaszkodik, ami őt megtűri.

  11. Demszky és No. 5 neje a nászúton nagyon lestrapálta szegény Ágicát…;-)

  12. Heller azt mondta, hogy ö is tagja akar lenni az ujonnan alakuló Soros pártnak, mert az ö filozofiai tudományával akarja segiteni a pártott, hogy közösen lépjenek fel a zsarnok kormány ellen, mert ha a vezér Orbán zsarnok, akkor logikusan ezek után a kormány tagok is zsarnokok.

  13. Az volt a baj, hogy kicsit túlspiláztad a cikket. Elég lett volna csak a fotó, aztán aláírni: “Liberális jövőkép.” Ebbe liberónácikáink is nehezen köthettek volna bele.

  14. Hahaha, tényleg ijesztő, pláne ilyen közelről. Ja, tudom, nem tehet róla szegényke.

    Ebben a korban a számvetés, az életről való filozofálás, a könyvtáram élvezete, az unokák, a kertem, stb lenne a központi gondolatom, nem a mocskos gyűlölködés. Ágnes asszony, ugye, ott, ahol noone was shot… és akkor még rendes voltam, mert rendes angolsággal írtam le a maga ocsmány hazugságát.

    Már akkor illett volna elhúzni a közéletből. Már akkor. És még mi mindent megengedett magának ez az okos, művelt (kicsit marxista) nőszemély (aka boszorkány).

  15. A tortenelem mar joparszor bebizonyitotta, hogy a szonokok, a mondani valokat osszekevero filozofusok, hogyan tettek tonkre az orszagokat, nepeket embereket.
    1986 volt kulfoldi egyetemek eloadoja. Ez sok mindent elmond. Habar most En sem teljesen Magyar helyesseggel irok, de O ezt elo beszedben adja elo. Nyelvtanulas elkezdesekor az az elso mondandoja a tanarnak, hogy mindenki ugy fog megtanulni helyesen idegen nyelven, ahogy azt a sajat anyanyelvevel teszi.
    Heller Agnes nem lehetett nyelvtanbol jo, mert se igy se ugy nem beszel helyesen.
    Ideologiaja santit. A nyolcvanas evek halado szocialistia mar elvetettek Lukacs es Marx tanitasait. O meg mindig ezt teszi. Kivancsi lennek, az egyetemi hallgatoi miert osztalyoztak le siralmasra eloadojukat. Talan nem azert, mert nem tudott ertelmes dolgokat okitani.. A legalacsonybb osztalyzator az egyetemen O kapta.
    Gratulalok Neki!

  16. Ami Hellert illeti egy moralis csödtömeg filozofiajaval ehyütt.. Meg sajat magaval szemben is ketsegei vannak.
    Egy olyan idöszakban kaptak fel szemelyet, amikor Europaban – a haboru utan – a kulturalt vilag nagyjainakerös volt a zsidokkal szemben, ami termeszetesen jogos volt, mer nem tettek semmit a
    holocolus ellen. Ö ezt akarva- nem akarva kihasznalta. Igy jutott olyan poziciokba ami nem illetne ma mar meg.
    Ö mindenek föle piedestalja magat ami teljesen irrelevans.
    Orban Viktort diktatornak tekinti, holott Orban V. csak azt teszi
    , amit a 21.sz.-ban a z u.n. szabad tarsadalom-
    gender -elkenyeztetett penzehes-lelketlen tagjai ellen tennie kell.
    Es Hellernek ha nem tetszik, valaszon ma s lakohelyet hiszen egy szabad gondolkodonak , ugy sincs hazaja! Nem tetszik a szöveg!!!??? De igaz, te mocsok gender!!

  17. ….ez a gusztustalan izléstelen hazudós nő mintapéldánya a fajtájának….mint férfi irigylem annak a másiknak a képességét aki ezt a nőt megkívánja…..igaz…visszavonom…..mert “tüzet oltani a moslékos veder is jó”…mondják..

  18. A cikket köszönjük, nagyon találó, de kérem ne essen túlzásba a mérhetetlen tudás kifejezéssel ! Ez a személy olyan filozófus ahogyan fel van öltözve. A fogalmakat úgy csűri csavarja ahogy neki tetszik. Még egy dolog ami kiveri nálam a biztosítékot, az az akcentusa, ahogyan beszél. Nem magyar, sem így sem úgy.
    Emberileg nem szimpatikus, politikailag pedig nagyon ellenszenves, alantas ösztönei vezérlik. Abba a csoportba sorolom akik féltékenyek, irigyek a jobboldalra, mert ők sohasem tapasztalták meg azokat az érzéseket amelyek a jobboldalinak mondott embereket összekapcsolja . Hazaszeretet, magyarság és nemzettudat, lojalitás és felelősségérzet az elszakadt honfitársaink felé. Ő már sokkal régebben elárulta Magyarországot mint a jelenlegi ellenzéki EP képviselők. De manapság láthatjuk, hogy gyűlölködés rágalmazás csak ideiglenesen tud egységet kovácsolni és közben visszahat arra aki ezzel operál.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük