(FIGYELEM! SPOILER)
Nem tudom, hogy most kik dolgoznak a NASA-nál. De hogy 2030-ra az egész bagázs komplett idióták gyülekezete lesz, az hétoltár. Már legalábbis, ha készpénznek vesszük a Hulu LLC jóslatait arról a bizonyos első marsi expedícióról. Hiába, na. Ideje volt Matt Damon után az amcsiknak Sean Penn személyében egy jó színészt is elküldeni az interplanetáris kolonizációra.
Akkor most nézzem? Vagy ne nézzem? Vagy nézzem?
Nehéz úgy elkezdeni egy sorozatot, s pláne nehéz a szérianyitó után a második epizódba úgy belefogni, hogy az ember már a pilot első húsz percében tudja, mi fog történni. A Hulu semmit sem bíz a véletlenre. Még a véletleneket sem. Fogja az összes klisét, és úgy elsüti már az elején, hogy abban hiba nincs. Az IMDb által 6,5 pontra értékelt széria kerettörténete olyan egyszerű, mint a 2001: Űrodüsszeia kezdő képsoraiban feldobott combcsont.
Tom Hagerty parancsnok (Sean Penn) a napjait a kutyájával közös kocogással tölti. Hogyne, hiszen az első expedícióból egy családi tragédia miatt (rákban elhunyt feleség) kigolyózódott. A tetejébe az asszony halála után a kislánya drogos lesz, ő pedig ráncos. Már persze ez nagyrészt 58 évének köszönhető, amit a Föld nevű bolygón töltött, súlyosbítva egy Madonna Louise Cicconével töltött nem túl hosszú, de annál viharosabb kapcsolattal.
Na de Hagerty azért kiképez egy fajin kis csapatot. Akikről – a színészek arcát látva – rögtön tudtam, hogy nem érdemes rákeresnem a nevükre a Google-ön. Balsejtelmem be is igazolódott. Az expedíció ünnepélyes keretek között végrehajtott startja nem annyira jól sikerül. Egy banális emberi mulasztás folytán a csipet csapat már a fellövés első két percében felmegy a felhőbe, de úgy atomjaikra bontva, szóval nem visszakereshetően, pláne nem copy-paste állapotban. Egyszóval felrobbannak.
És naná, hogy rögtön szóba kerül az amerikai mélylélek simizésére, valamint a hősgyártásra igen alkalmas visszacsatolás. Valaki a stábból azonnal a Challenger űrsikló tragédiáját hozza fel. Ami, ugye, 1986, január 28-án, floridai idő szerint dél körül történt, szóval a sorozat-jelenhez képest 44 éve. Nehezen hihető, hogy ez alatt a NASA nem termelt ki több tragédiát, de ha így van, azért ennek örüljünk picit.
A kudarcba fulladt start miatt a projekt vezetője, Laz Ingram (Natascha McElhone) aztán úgy bedurcizik, hogy még a hozzátartozókkal sem beszél. Ellenben remek ötlete támad: legyen Hagerty parancsnok a mintegy három éves expedíció új vezetője. Miért is ne? Most 58 éves, tehát alig lesz 61, mire visszatér. S mint tudjuk, manapság a 60 az új 30. Ha pedig egy kicsit eltolják az indulást, Hagerty akár még korkedvezménnyel, ingyen is utazhat a járművön. Esetleg a személyére szabhatnak még egy dízel meghajtású űrhajót, hogy jó nagy nyomatékkal tudjon fordulni a kanyarokban.
Oktatnak? Nem. Hülyének néznek
És az még hagyján, hogy a többnyire bugyuta sorozatok többségében úgy próbálják az embert hülyére venni, hogy közben azt akarják elhitetni velünk, hogy épp oktatnak minket. Csak hát ez a trend mára beférkőzött a tematikus csatornák világába is. A természetfilmes adók egyikén sem említik például, hogy azon a pénzen, amit szerencsétlen óriáspanda megmentésére összekunyeráltak, több száz más fajt lehetne megmenteni a biztos kihalástól. Bocsánat. Lehetett volna. Mert amíg a panda vígan rágcsálja a gondozói által elé tett bambuszrügyeket, és folyamatos témával szolgál a YouTube-ra feltöltendő cukkermukker videóknak, addig ez a több száz faj úgy kihalt, mint Sean Penn nyaki bőrének szöveteiből a rugalmasság.
És a történelmi dokumentum-sorozatok se jobbak. Tudatos szerkesztési munkával, valóban autentikus szakértőkkel, olyan fércművel készülnek, amelyek a fércműveltségű átlag számára hihető produktumot adnak annak visszaigazolására, hogy lám, felesleges egyetemre menni, hiszen Az Élet Iskolája, ahol Isten a tanár, bőven ad lehetőséget az önképzésre. Aztán amikor egyetlen adáson belül a sokadik óriási csúsztatás, vagy nyílt színi hazugság jön szembe az emberrel, akkor fagyott hallal csapja tarkón az embert a felismerés: bammeg, ezek ezt direkt csinálják.
Hát persze. A műveletlenségnél már csak a hamis műveltség érzete a veszélyesebb. Amikor az ember simán benyeli, hogy egy több ezermilliárdos projekt élére simán odaraknak egy ötven-pluszos, inkább hatvanas fószert, vagy doku sorozatban megmutatják nekünk a nagy büdös semmit.
Utóbbi iskolapéldája számomra a Frigyláda utáni kutatás volta Viasat History-n. Az illető „szakértő” és „oknyomozó” riporter elutazott Jeruzsálembe, hogy megmutassa nekünk Salamon templomának falát, aminek a közelében a frigyláda egykoron volt. De már nincs. Aztán elutazott Etiópiába, ahol a frigyládát egy szigeten őrizték. De már nem. Ennek „bizonyítására” ott volt egy hatalmas kövön négy bemélyedés, amit istenbiztire, de tutira a Frigyláda lábai vájtak oda évszázadok alatt. Végül ez a drága ember felkereste azt az etióp kolostort, ahol a frigyládát a mai napig őrzik. De hát… oda nem mehet be senki. Pedig kisujj eskü, hogy ott van!
Ilyen pszeudo nonfiction történés persze a The First-ben is van. Jaj, remélem, sikerül röhögés nélkül leírnom. Na, szóval az első legénység, s vele a csilivili űrhajó isa pur es homuvá válása után kongresszusi vizsgálóbizottság elé járulnak az érintettek (Hagerty kapitány is). És – wait for it! – a kongresszusi vizsgálóbizottság úgy dönt, hogy nem biztos, hogy finanszírozza a projekt folytatását, hiszen (oké, már röhögök) az amerikai adófizetők pénzét nem fogja elherdálni, még akkor sem (vinnyogva visítok), ha egy NASA projektről van szó.
***
Szóval fogalmam sincs, hogy ajánljam-e ezt a sorozatot, vagy ne. Hozzáteszem, hogy az első évad minden epizódja üzembiztosan a Földön fog játszódni, és az előkészületeket mutatja majd be. Ez nagyjából olyan, mintha egy felnőttek számára készült színes, szórakoztató filmben Rocco Siffredi naturalista színművész 90 percen keresztül fehérneműtől a kiskosztümre felvett bundáig öltöztetne fel saját kezűleg egy rakat ukrán bölcsészhallgató lányt.
A Marssal meg amúgy csak egy nagy baj van. Hogy nem bizonyítható az élet egykori jelenléte. Így az sem feltételezhető, hogy a felszíne alatt nagy kiterjedésű kőolaj és földgáz mezők húzódnak. Mert ha ez bebizonyosodna, akkor az ámerikánusok már rég kolonizálták volna. Vagy… a szaúdiak. Attól függően, hogy épp melyikük a Soros.
(Bocsánat, ezt az erőltetett szóviccet muszáj voltam bepréselni ide, a végére, hiszen ugye, vannak kötelezettségeim.)
() VBT ()
Valaha scifi-nek hívták, és nem tűrték benne a tudomány akkori állásának ellentmondó kitalációkat. Aztán jött a fantasy, ami már nem is kitaláció, csak mese. Ma a “pszeudo nonfiction”, a ‘látszatra nem kitaláció’ a divat (én a delfinekkel együtt élő, fókalábú vízi emberekről láttam ilyen filmet).
fókalábú = fókafarkú:-)
A “dokumentumfilm” kategóriában érdemes a “Vadászat Hitlerre” c. ‘alkotás’-re felhívni a figyelmet. Ha ennyi mindent tudtak az amerikai – mostanig – titkosított iratokból – a film szerint -, akkor Amerika kvázi támogatta Hitler úgymond Dél-Amerikába menekülését, ahelyett, hogy elkapta volna. Ha tudok valamit egy bűnről, és hallgatok, akkor azzal én is bűntársává válok. Ennyit szerettem volna a dokumentumfilmek valóságtartalmához (?) hozzátenni. Persze húzták, mint a rétestésztát, gondolom sok pénzt kaptak érte. Konkrétum, hitelesség nem sok volt, csak feltételezés. Hajrá!
Én Artur C. Clarkon és Asimovon nőtem föl, és nálam már az Armageddonnal kiverték a biztosítékot. Pedig az a mai hollywoodi hígfoshoz képest maga volt az igényesség netvoábbja. Persze itt nem arról van szó, hogy Hollywoodban elhülyültek az emberek, hanem arról, hogy soha sem akartak intelektuális élményt nyújtani, soha nem akartak tanítani, csak volt amikor egy kicsit jobbra sikerült filmeket készítettek. Mindig is azt csinálták, amit a tulajdonosaik, gazdáik elvártak tőlük: Propagandát. Nem az a cél, hogy igényes, jó filmeket csináljanak, hanem, hogy odaszögezzenek a székbe, vagy a fotelba és elkápráztassanak, kikapcsolják a tudatos énedet és bemásszanak az agyadba. Nem a történet a fontos, hanem a háttér, ami bemászik a tudatalattidba, és évtizedekre meghatározza a gondolkodásodat az aktuális megrendelök szája íze szerint. Na így kell ezeket nézni. Vagy nem nézni.