464 évvel ezelőtt ezen a napon – s születésem napja előtt napra pontosan 415 évvel, ráadásul lakhelyemtől légvonalban alig 30 km-re innen – Zólyomban megszületett Báró gyarmati és kékkői Balassi Bálint, a magyar irodalom első klasszikusa, a magyar nyelvű költészet első jeles képviselője.
Élete maga volt a megtestesült kalandregény. Híresen jól táncolt, briliáns fegyverforgató és párbajhős hírében állt, igen duhaj verekedő mivolta óvatosságra késztette vele szemben még a legnagyobbra nőtt ellenlábasokat is. Emellett megrögzött szoknyabolond volt, amely mismásság miatt némely várból, városból, vagy éppen vármegyéből örökösen kitiltatott. Pénze sosem volt, vagy legalábbis nem annyi, mint szerette volna, lévén, hogy élete végig pereskedett azért a hatalmas családi vagyonért, melyet megszerezni végül soha nem sikerült. Mindeközben híven és feltétel nélkül szolgálta legnagyobb szívszerelmét, a magyar hazát, amelyről költeményei legjavát is szerzette.
Igazi, hamisítatlan végvári vitézként halála ugyanolyan heroikus volt, akárcsak verseinek hősszereplői. A „hosszú háborúban”, Esztergom 1594-es ostroma során, 1594. május 19-én egy gyalogos roham közben egy szakállas ágyú golyója mindkét combját elroncsolta. A seborvos amputációval még megmenthette volna, de ő nem fogadta el, mondván, egy vitéz nem élhet lábak nélkül. A vérveszteség és a vérmérgezés miatt május 30-án hosszas szenvedés után hunyt el az Esztergom-szentkirályi katonai táborban.
Verseit a kor szelleméhez híven meg is énekelte, kobzán vagy lanton kísérve énekét. Most egyik késői, méltó utóda, atyai jó barátom, Kátai Zoltán lantművész tolmácsolásában emlékezzünk Balassira, legismertebb históriás énekeivel.
() VBT ()
