AZ „O1G” SZIMBÓLUM ÉRTELMEZÉSE

Blog VBT

Az elmúlt napokban egy bizonyos szimbólum járja be a közösségi oldalakat. Általában profilképként használják, de előfordulhat úgy is, mint borítókép. Következzen most azoknak a jellemzése,  akik ezt a jelképet használják. Figyelem! A most következő kijelentések egyetlen cseppnyi iróniát sem tartalmaznak.

1: A középen található egyes az individualista látásmód jelzése. Az ilyen ember csak és csakis saját magával törődik. Még akkor is, ha szereti azt hangoztatni, hogy a közjóért cselekszik. Valójában csupán az önös anyagi haszonszerzés érdekli.

2: Az egyesből kiinduló befejezetlen kör azt jelenti, hogy ez az ember úgy akar sikert elérni, hogy csupán elindít egy bizonyos folyamatot, de annak elvégzését – azt a bizonyos piszkos munkát – már másra bízza. Példának okáért arra, aki van olyan idióta, hogy bármiben is ráhallgat.

3: A mindezeket keretbe foglaló külső kör azt mutatja, hogy az önimádó egyén úgy érzi, az egész világ körülötte forog. Más vélemény nincs, csak az övé, mások látásmódja nem érdekli.

4: Ez az emberfajta nem érzékeli az árnyalatokat. Mindent cak fehérben és feketében lát.

5: A fehérben saját magát feketén látja, mivel legfőbb dolga, hogy a tisztát piszkossá, a működőt működésképtelenné, a rendet káosszá tegye.

Összefoglalás:

Ez a fajta embertípus szeret elitistának, különlegesnek látszani. Mindenekfelett állósága egészen addig tart, amíg ő helyezkedik szembe a törvénnyel. Amint azonban őt éri inzultus, azonnal szalad a törvény embereihez, hogy tőlük kérjen jogorvoslatot.

Ez az ember sem megbocsátani, sem bocsánatot kérni nem tud. Ez az érzelmi intelligencia teljes hiányát mutatja. A szimbólum lecsupaszított jelentésében rejlő trágár üzenet azt is jelzi, hogy morális intelligenciájában is defektust szenved. E kettő hiánya és/vagy károsodása pedig egyszerűen megfogalmazva egy ostoba és rosszindulatú embertípust jellemrajzát vázolja elénk.

***

Ez a jel nemcsak hogy hasonlít egy marhabillogra, hanem az is. Egyetlen lényegi különbséggel: a szarvasmarha nem billoggozza meg saját magát. Ilyet csak az embermarha tesz.

Békés, boldog ellenzéket!

() VBT ()


20 hozzászólás “AZ „O1G” SZIMBÓLUM ÉRTELMEZÉSE

  1. Így születnek a vallásos és ezoterikus világmagyarázatok: valaki, akinek fingja nincs a dolgok hátteréről, kitalálja, hogy ő majd elemzi a dolgot, a sok hülye meg bólogat.

    Igazán megkérdezhettél volna, hogy mi az igazság, de úgy sem fogsz, mert valójában nem érdekel, csak a saját feltűnési viszketegségedet élted ki a népszerű jelenséget meglovagolva, szóval tökmindegy is

    1. BudaiSimicska, te első kommentelőként hogy kritizálsz máris sokhülyebólógatót erre a VBTposztra? Egyszerű zavaros, hamisprófétikus, kauzalitássértő pszeudoracionális ezoterikakritikuskodó földreondottság a te buta kommented.
      ( Ismered az “ondó” szót, ugye nem kell szótáraznod?)
      Fogod-e, érted-é, vágod-e Miért holt termékenyitőanyag a simicskalajos szájából elterjedt mém, az O1G?

  2. Tévedések elkerülése végett: ez a jel annyit jelent, hogy Orbán egy géniusz. Ami abszolút nyilvánvaló mindenki számára, aki nem egy h.gyagyú büdöskomcsi! Na, tessék, emésszétek, újprolik!
    (Elmentek ti a búbánatosba, kék majomgolyóval díszített veres majomp.csök!)

  3. Nekem teccik az elemzés. Találó és jó összegzés a simicskizmus terjedésétől.
    Az MTVA azonban tényleg kitehetne egy piktogramot a hozzájuk betörő képviselők instruálására, amelynek jelentése: Földön fetrengeni tilos. (Kör alakú tábla, fehér alapon, piros szegéllyel, rajta egy, vagy több fekvő fekete alak, átlósan pirossal áthúzva.

  4. Nagyon jó, kedves Kétes!
    Sokkal szellemesebb tábla lenne, mint ez a “OV Egy Ge…i” feliratot jelképező gyalázkodás, ami nem szellemességre utal csak Ge…izmusra.
    De az Ön remek ötletét továbbgondolva lehetne a Parlament üléstermébe kirakni egy “Síppal dobbal nádihegedűvel a Parlamentbe behajtani tilos!” közlekedési táblát is kitenni, ahol a piros szegélyes fehér körtáblában át lenne húzva egy Parlament sziluett előtti fekete síp… és így tovább…

    1. Köszi! Igazad van az ellenzéki ostobaság tárháza kimeríthetetlen! Már csak egy jó grafikus kéne! Szívesen áldoznék rá!

  5. Tudnék még egy szimbólumot, kedves Kétes. Két méretes SS betű közé rámontírozni az oro szót, vagyis a SoroS, és a spanyolul “aranyat” jelentő “oro”-ban fekvő halott fehér figurákon táncoló győztesként felemelt karjában puskát tartó fekete fasiszta dzsihadista – jelképezné, hogy SoroS bácsi hogyan is szerzi az aranyát.

    1. Hàt igen!
      Az amerikai autógyárak és Soros érdeke itt ér össze!
      Az amerikai autógyárak, ha nem tudják technológiai versenyben legyőzni a német autóipart, legyőzik Soros NGO-i és a migránsok segítségével. Mit is mondott az öreg Ford? Ami jó Amerikának, az jó a Fordnak. Mert mit adott Amerika (nem egyedül és a teljesség igénye nélkül) a világnak 45 óta? Észak-Koreát, Vietnamot, Afganisztánt, az arab tavaszt, sokmillió halottal.
      Összegezve, hogy mi vár ránk: Taszítsd káoszba Európát. Vonulj ki Szíriából és Afganisztánból. Szervezz tüntetéseket bárhol. Küldj minél több migránst. Döntsd romba az iparát. Addig is keress Soros vezetésével a káoszon, shortold a részvényeket és támadd az eurót, meg a nemzeti valutákat.

  6. Olvasom itt fentebb, hogy Orbánék tönkretették az országot.
    Csak azt nem értem mivel?
    A költségvetés stabil, a hiány alacsony, a GDP 5%-kal nő, az államadósság csökken, 800 000-rel több ember dolgozik.
    Csak decemberben 1200 milliárd forintot költöttek az emberek.
    Állítólag mindent ellop az Orbán- kormány.
    Mégis jut béremelésre, adócsökkentésre, útépítésre, metróra, Városligetre, Vár rekonstrukcióra, még a hadsereg fejlesztésére is.
    Ha ez a tönkretétel, akkor mi volt az, amit a szocik csináltak?
    30%-kal megnövelt államadóssággal, 9%-os gazdasági visszaeséssel, soha 3% alá nem menő államháztartási hiánnyal, a végén egy IMF hitellel.

  7. Céltábla kinézete van.. (Orbánnak nem ártana egy páncélkocsit beszerezni.)

    1. Ez talán egy kissé túlzás, de a mostani felhozatalból kétségtelenül a lehető legjobb.

  8. Lévai Júlia a hvg-n írt cikkében élvezettel ízlelgette az O1G-t és annyira teccett neki, hogy szinte elélvezett. Másnak is ajánlotta.

  9. Ennyit az utcai ellenzékről! Simicska epigonok lettek, saját gondolatok híján.

  10. Szerintem is a helyes feloldás: ORBÁN EGY GÉNIUSZ. Géniuszok nagyon ritkán születnek, mi sajnos beszoptunk egyet.

  11. Felismerted az O1G-ben rejtett Orbán Viktor jellemrajzot 🙂

    *tapsvihar*

    Jár a keksz 😉

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük