Habzó szájúak

Blog VBT

Abban a bizonyos ántivilágban valóban, s igazán kimosta a szülő annak a gyermeknek a száját szappannal, aki káromolta az Istent, vagy valami nagyon csúnyát, obszcént mondott. Hála az égnek, ez a fajta brutális gyermekbántalmazás azóta már a feledés homályába merült. Egyes ellenzékiek megnyilvánulásai miatt azonban újra és újra eljátszadozik az ember a gondolattal, hogy néha nem ártana alkalmazni.

Azt hittük, hogy nem lehet lejjebb. Mindig azt hittük. Legutóbb akkor, amikor az O1G soha nem látott ellenzéki protest divattá válva meghódította a belpesti értelmetlenségieket, s vidéki megtévesztettjeiket.

Most azonban az ocsmányság csúcsra járatódott. Legalábbis pillanatnyilag. Mert ezek után bármikor bármi előfordulhat, s az obszcenitás határának úgy tűnik, végképp eltűnt a morális küszöbe, ezzel is akadálymentesítve a trágárság összes megnyilvánulási formáját.

Homoszexuális tüntetők egy csoportja – válaszul Kövér László kijelentéseire – a következő feliratú táblával tüntettek az Országház előtti Kossuth téren:

„bajszos gecik helyett

gecis bajszokat

A PARLAMENTBE,

s jobb lenne a világ”

***

És most egy pillanatra csendesedjünk el, s próbáljunk elvonatkoztatni. Úgy, hogy még csak meg se említsük a Kövér László szerda esti, zuglói lakossági fórumán elhangzottakat. Különös tekintettel arra, hogy ezeket egyelőre csak az ellenzék által kivonatolva tehetnénk. Ők azonban eljutottak arra a szintre, hogy már írásjelekben is képesek hazudni.

Ne tekintsük tehát ezt az akciót egyfajta reakciónak. Nézzük önmagában, különálló történésként azt, ami valójában történt!

Azonos érdekcsoportba tartozó magyar emberek kisétáltak Magyarország fővárosának egyik központi terére, s ott Magyarország Országháza előtt egy transzparensen amellett foglaltak állást, hogy amennyiben két férfi orális aktust folytat, s közülük az egyik a másik arcszőrzetére üríti ejakulátumát, azzal a világ szebb hely lesz.

Tették pediglen e kijelentésüket úgy, hogy az utca népének lehetősége sem volt arra jártukban egy alkalmazásra kattintani, miszerint elmúltak már 18 évesek. Bizony, ezt a táblát öregek, fiatalok, gyerekek, férfiak és nők, családok, turistacsoportok is látták. Ha akarták, ha nem.

Egyike vagyok azoknak, akik a homoszexualitást nem betegségnek, hanem állapotnak fogadják el. És egyike vagyok azoknak is, akik barátaikat nem azon a szűrőn átengedve válogatják meg, hogy vajon heteroszexuálisak-e, avagy sem. S még csak prűdnek sem mondanám magamat.

De még egy heteroszexuálisnak sem nézném el azt, hogy nyilvános helyen a saját nemiségével, vagy annak különböző vonzataival protestáljon.

Abba a hibába sem esem bele, hogy „normális homoszexuálisokról” beszéljek, hiszen egyáltalán nem ismerem ennek a közösségnek a megnyilvánulási formáit. Nem tartozom ugyanis közéjük. A többségi társadalom tagja vagyok. S nekem magamnak is számos szabályt betartva kell beilleszkednem az elfogadott normák rendszerébe.

Ugyanakkor elfogadom és vallom, hogy a kisebbségi társadalom tagjai is a társadalom tagjai. A törvény előtt egyenlő tagjai. S meg is illeti őket törekvéseik tekintetében a társadalmi vitának a joga. Még akkor is, ha én magam nem tartom helyesnek az azonos neműek gyermekvállalását. És mégis… joguk van kifejteni az érveiket, nekem pedig ezáltal lehetőségem adódik több szempontból is megvizsgálni eredeti álláspontomat.

Csakhogy a normális társadalmi vitához normális vélemények, normális érvek szükségeltetnek!

Az viszont, hogy egy ilyen fokú mocskos undormányt behozzunk a közbeszédbe, teljességgel elfogadhatatlan!

Függetlenül attól, hogy Kövér László vagy mások mit mondtak.

***

Két dolog azonban biztos:

  • Ha egy, a homoszexuálisokkal szimpatizáló, s velük együtt tüntető heteroszexuális, családos ember tartana fel fényes nappal Magyarország fővárosában egy ilyen feliratú táblát, azonnal szólnék a gyermekvédelemnek.
  • Ha a későbbiekben lehetőség adódna az azonos neműek gyermekvállalásához Magyarországon, az ilyesfajta táblák feltartóinak sosem adnám meg ezt a jogot.

Ugyanis helytelen az a vélekedés, miszerint normális homoszexuális ilyet nem tesz. A kijelentés helyesen így hangzik: normális ember ilyet nem tesz. Nemi irányultságtól függetlenül. 

() VBT ()


10 hozzászólás “Habzó szájúak

  1. Ezek nagyon undorítóak! Akkor sem fogják ránk kényszeríteni akaratukat,ha megfeszülnek! Itt nem tud
    érvényesülni ebben a tekintetben az érzékenyítés,mert szerencsére többségben vannak a normális emberek!
    Miért nem értik meg,minél erőszakosabban nyomulnak,azzal egyenes arányban nő az ellenszenv és az
    elutasítás velük szemben?

    1. Méghozzá 98-99% a többség, és 1-2% ez a csürhe! A rendőrségnek el kellene takarítani ezt a szemetet az utcákról a vállalhatatlan tábláikkal együtt.

  2. A jogvédők megint kussban vannak, lehet, hogy nem tudják, hogy a normális ember nem homoszexuális, főleg nem nyilvánosan. Sok baj van ezekkel a liberális jogvédőkkel, és miattuk olyan a közhangulat, amilyen.

  3. Fiatal koromba egyszer egy buszmegállóban megkörnyékezett az ajánlatával egy buzi……reflexből lecsaptam…..ösztönösen cselekedtem……és azóta sem bántam meg a “bűnömet”

  4. A Szerző nagyon toleránsan a homoszexualitást egyfajta állapotnak, és nem betegségnek gondolja. 1. gondolat: hiába toleráns az ilyesfajtákkal, ők a toleranciát a gyengeség jelének tekintik, és annál jobban elszemtelenednek 2. gondolat: énszerintem igenis betegség, méghozzá társadalmilag nagyos súlyos, mert a gátja a társadalom egészséges önfenntartásának, a következő nemzedék létrehozásának, amely az Ószövetségtől kezdve (valszeg régebben is, de arról nem igen van írásbeli forrás) mindvégig szent kötelessége egy egészséges emberi közösségnek. Ráadásul sokba is kerülnek nekünk: a köztük trerjedő AIDS gyógyítás rendkívül költséges, és társadalombiztosítási alapon történik, elvonva a pénzt a normális emberek közönséges nyavalyáinak gyógyításától. 3. gondolat: ha valaki tud róla, hogy AIDS fertőzött, és felelőtlenül továbbadja a fertőzést, akkor én, mint kőkorszaki ember, tudatos, előre megfontolt emberölésért vonnám felelősségre. Ilyen törvény kellene, mert ugyan láétványosabb, ha egy vascsővel agyonvágnak valakit, az eredmény az AIDS fertőzéssel ugyanaz, csak lassan következik be.

  5. A betegségkultusz megint kulminált? Gyógyír anarcholiberalizmusban meg sehol!

  6. Azt amit egyre gyakrabban látunk és hallunk az már felül írja a betegség határát. Itt egy tudatosan generált társadalmi” betegség ” ütötte fel a fejét amelynek forgató könyve létezik .
    A forgató könyv eredeti példánya a Nyilt Társadalom székhelyén található !
    / / Mindenki számára elérhető , angol nyelven a Youtube- n is !/ George Soros ” Lecture CÍMŰ sorozatban /. !
    Talán a többség részéről sokan fel se tudják fogni, hogy ez a tüntetés és a benne elhangzott aljas beszéd mekkora erőt adhat mindanyiunknak a “betegség” gyógyítására ?
    Szerintem, ha ez a kis közösség kiköveteli a többség reakcióját , adjuk meg nekik !
    Békés és hatásos eszköz van a kezünkben AMELYET május 26 ám egy “. X ” jelzéssel meg tudunk oldani !
    Minél több X megy a Fidesz és a Keresztény Demokrata párt részére annál határozottabb gyógymód lesz a jövőben egy egységes keresztény társadalom számára, természetesn beleértve azokat is akiket ma pénzzel.megvásárolnak ! A csintalan , “gyerekekkel” ,szemben nem a verést kell használni, hanem azt a büntetési formát amit kierőszakolnak ! Ők erőszakolják ki a viselkedésükkőn keresztül, hogy a többség segítsen a társadalomba való vissza inkadrálásba..
    Minket úgy tanitottak hogy a halat a fejétől kell kezdeni pucolni !
    Minden egyes leadott X – nek nagy szerepe lesz a pro Keresztény Európa vissza építésében ( a hal fejét fogja megtisztítani )
    Meg fog szűnni a ” bajusz”…,az 1.O G ,a Parlamentben a sipolas , a mindenfajta személy elleni durva és aljas megnyilvánulás, utána jöhetnek a migránsok ha betartják a Del Arabia által használt befogadási törvényt !
    Éljünk az adott lehetőségeinkkel és szavazzunk a keresztény Európa feltámadására !
    Isten segitsed meg népedet ebben a csatában !
    Á.Gy.
    Amerikai magyar lobbi tag
    Virginia

  7. Ujabb bizonyitek,hogy a homoszexualitas elmebaj. Ilyenkor jol jonne a saria torveny!

  8. Mondhatnánk azt is:
    Ne bántsátok őket, nem tudják mit cselekszenek!
    De nem mondjuk, mert nagyon is tudják!
    Ez a Junker-Merkell féle Európai érték!
    Nem kérünk belőle!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük