A Zuglói Zugbeszéd, azaz a karácsonygergelyoid hang önvallomása mérföldekkel repíti előre a politikai közgondolkodást hazánkban. Ha az őszödi beszéd igazságbeszéd volt, ez maga az igazság kakaójába mártogatott valóság-babapiskóta. Puha állapota miatt pedig még azok számára is elsőre fogyasztható, akik agya már erősen elszivacsosodott a fenenagy ellenzékiségben.
Persze nem tudhatjuk, ki van a hangfelvételen. Hiszen attól, hogy valami a récefélék családjába tartozó baromfi, hápogó hangot ad, valamint úszik a vízen és repül a levegőben, még nyugodtan lehet tarajos sül. A hang tulajdonosának egyértelmű személyazonosságát tehát jó alaposan ki kell kivizsgálni. De nem is ez a lényeg. Hanem, amit ez a bolsi szeráf, ez a posztkomcsi metadron mond.
Mert igenis az igazat, a valót, a tutit mondja!
Elsőként azt, hogy egy ellenzéki politikus igenis tudja, igenis legyen tisztában azzal, hogy mely cselekedete jár börtönbüntetéssel, s mi az, amiért csupán egy felfüggesztettet és pénzbüntetést kap. Feltéve, de nem megengedve, hogy a börtönben csücsülő ellenzéki politikus ugyanúgy el tudja látni hivatalát zárt helyről is, hiszen ott ugyanúgy nem kell csinálnia semmit, mint szabadlábon. Ráadásul, ha ügyes, kérheti magát olyan cellába, ahol eleve túl sokan vannak. Emiatt aztán kártérítést indíthat az állammal szemben, amely pert meg is nyer, és boldogan, milliókkal (v.ö. Millákkal) a zsebében távozhat a hűvösről, mondjuk, a meleg Kanári-szigetekre (ahonnan bármiféle jelölése esetén simán lehet bejáró Budapestre, mint tudjuk).
A másik ugyanilyen fontos dolog, hogy egy vérbeli, igazi, hamisítatlan ellenzéki politikus igenis tudja, hogy melyek azok a helyek, ahol őt el fogják ásni. Mert akkor ugye, oda eleve nem megy. És akkor nem fogják rá azt mondani, hogy „Úgy kell neki, minek ment oda?”. Helyette esetleg választja a szoci tanúvédelmi program keretében Észak-Pest ékét, a mindig csodálatos Csepelt, vagy a Városligetben található Múzeum körutat. Utóbbit inkább javasolnám, mert ahhoz közelebb van a Kazinczy utca, ahol köztudottan a legtöbb a klíma, és legnagyobb a zöldfelület (#420).
***
Összességében csak gratulálni tudok ehhez a bátor beszédhez! Az pedig, hogy nem önnön maguktól lett nyilvánosságra hozva, hanem „csak” kiszivárgott, ne zavarjon senkit! A pelenka is kiszivárog, mégis gügyögve dicsérjük érte a csecsemőt. Aztán a csernobili reaktorblokk is szivárgott, és hála neki, milyen remek kis HBO sorozat készült belőle, igaz-e?
Egyszóval minden jól alakult. Mert ahogyan Apáti Bence barátom mondta a Főhős egyik epizódjában: ha a fővárosnak nem is lesz új főpolgármestere, de Dobrev Klára vagy Gyurcsány Ferenc még kaphat október 14-én egy régi/új táskahordozót.
Még ez akar lenni főpolgármester lenni? hísz még a saját kerületében is eltévedt .Azt sem tudja hol van csepel,nemzeti múzeum.”szerinte a városligetben van a nemzeti múzeum.”Rohad zugló amióta ez tudatlan tróger vezeti zuglót.
Azért igen nagy kanala lehet ebben a táncos-komikus idiótának!
Még hogy nem győz a kápóolga?!?!?
Az sem érdeke a gyurcsányinak,hogy a maszop jelöltje győzzön. Akkor ugyanis a baloldali tortából az ő pártocskájának kevesebb jut,és megnőne a mellénye az említett pártnak.
Szóval ennek a politikai gyilkosságnak Nálam ez a lábasfejű az első számú gyanúsítottja.
Karigeri többet van a TV-ék műsorán mint a burger reklám. Végül is az a fontos, hogy beszéljenek róla.De ha egy foci mérkőzésen sokat emlegetik a bíró anyukáját attól még nem lesz úrilány.
Két hang hallatszik. Sznet meggyőződésem hogy maga Geri tolta ki. Hogy belsős munka abból is látszik nem a kormánypárt hozta le hanem ellenzéki sajtó.Moért tette volna?
Nos eddig ő volt a szocik elé tolva céltáblának. A munkamegosztás keretében a szocik loptak, őt meg pofozta a sajtó.
Most Geri megvilágosult. Összeszedte a telkére beöntött szemetet és a sajátjával együtt hajnalra átöntötte az MSZP telkére.
Ugyanis mi a fő bolsevik szabály , ha nem vagy elég erős? Tedd magad áldozattá! Karigeri megpróbálja levenni a bűneit és ráakasztani az MSZP-re.Így ő szegény gúzsba kötött áldozat és lehet máris rája szavazni. Cúna’ MSZP meg tessék megbüntizni kedves szavazók!
Vagy bejön vagy nem. Mit tehet még egy politkai hulla?
Karigerinek elfelejtették megmondani, hogy a strómannak nem illik a gazdája kezébe harapn,i ha még élni akar?