(Eredeti Netflix recept, egy csipetnyi titokkal)
Sokszor és sokan támadták már a római katolikus anyaszentegyházat szóval és tettel. Ám a gyalázkodó szavak és tettek soha annyi emberhez nem jutottak el, mint digitális korunkban. Az internetnek köszönhetően milliárdok kapják kézhez a vallásgyalázás legmodernebb formáit.
Nem igazi veszély
A Netflix műsorszolgáltató csatorna kifejezetten adventre és karácsonyra időzítve, december 3-án tűzte műsorára humorosnak szánt komédiáját, amiben a homoszexuális Jézus hazaviszi és bemutatja családjának élettársát, Orlandót. Az alkotók máskülönben nem sokkal előtte kaptak Emmy-díjat egy olyan kisfilmjükért, amiben az utolsó vacsora utáni másnapos társaság kalandjait mesélik el. A homoszexuális Jézus-ábrázoláson több mint kétmillió ember háborodott fel világszerte (főleg Brazíliában), s petíciók ezreit küldték a műsorszolgáltatónak. Ez azonban nem az igazi veszély, hanem csupán annak előszele.
Ezt a két kis „szösszenetet” felfoghatjuk akár úgy is, mint egy sokkal nagyobb vallásgyalázás, egy sokkal nagyobb csalás és népbutítás előszelét, amit A két pápa című áldokumentarista film testesített meg december 12-i bemutatásakor. Ebben az alkotásban ugyanis a valóság álcája alatt végeznek olyan mértékű agymosást, hogy arra bizony a gyalázat szavunk is enyhe jelző.
SPOILER!
A Jó, a Rossz (és még Csúf is)
Az alaptörténet adott. Jorge Bergoglio argentin bíboros Olaszországba utazik, hogy benyújtsa lemondását XVI. Benedeknek. A személyi titkára által elárult, gondokkal terhelt pápa a nyári rezidenciáján, Castel Gandolfóban fogadja az argentin egyházfőt, ahol… nos, ahol úgy tűnik, egy hatalmas szellemi küzdelem veszi kezdetét. Ez azonban csak annyira igaz, mint amennyire mondjuk az az állítás, hogy Mark Zuckerberg a szólásszabadság apostola, vagy, hogy Greta Thunberg nyáron jégsapkát hord. Míg Bergogliót a készítők aranyos, kedves, közvetlen, barátságos embernek mutatják be, addig Benedeket… nos… félhülye, félvak szalonnácinak. Aki – s ez igen nagy bűn – a tetejébe még német is.
Természetesen azt, hogy Benedek náci (ld. Ratzinger – Natzinger) áldoku snittekkel, az egyszerű nép hangján mondatják ki, de azt többször is. Indirekt módon persze a filmben is érzékeltetve van az echte németellenesség, például, amikor a pápa knédlit eszik, s az argentin bíborosnak nem ízlik ez az étel. Vagy amikor Benedek azt mondja egy szarkasztikus megjegyzésére, saját népét minősítve: „Ez német vicc volt. Annak nem kell humorosnak lenni.” Aki járatos a germán gasztronómiában, és ismeri a német humort, az persze tudja, hogy mindkét állítás egetverő baromság, amolyan közkedvelt sztereotípia. A németeknek isteni humoruk van, ételeik közt pedig rengeteg finomság található. De nem is ez a lényeg. Hanem, hogy Benedek náci, Bergoglio pedig liberális és demokrata. Liberális és demokrata pápa. Aki… nem dogmakövető, mint Benedek. Hanem amolyan szegények apostola, aki mindenkin segít, mindenkihez van egy jó szava, s aki a film tanúsága szerint már a ’90-es évek elején migrációpárti volt.
Dogma és megújulás
Bevallom, értetlenséggel fogadtam ezt a fajta megközelítést, ugyanis ha a katolikus egyházban a pápa nem dogmakövető, akkor ugyan ki legyen az? És úgy általában, a dogmák az egyház sarokpontjai. Ráadásul nem abban az avíttas, pejoratív értelemben értendők, amit a film sugall, vagy ami a köztudatban megcsontosodott. Aki a katolikus egyház dogmáiról bővebben akar tájékozódni, az megteheti itt: KLIKK IDE! Persze magukról a dogmákról egy szó sem esik a filmben. Csak arról, hogy Bergoglio az elváltakat és a homoszexuálisokat is meggyóntatja és megáldoztatja odaát Argentínában, Benedek pedig nem. Ez a dogmatannak egy olyan félreértelmezése, amire újfent nincsenek szavaim. Az ember ugyanis Istentől kapott értelménél és szabad akaratánál fogva döntési joggal rendelkezik. S eldöntheti, hogy életét milyen irányba rendezze. Példának okáért attól, hogy homoszexuális, még lehet keresztény, csak néhány szentségben nem részesülhet (pl. bűnbocsánat, eukarisztia, házasság). Amennyiben a homoszexualitást genetikai különbözőségnek vesszük, ez pontosan annyit jelent, mint hogy a szintén genetikai különbözősége okán színtévesztő ember autót ugyan vezethet, de buszt vagy repülőt már nem.
Na, de a lényeg, hogy a pápa és a leendő pápa igen jókat vitatkoznak, amiből minden alkalommal az derül ki, hogy a máskülönben félhülye Benedek intelligens, művelt, de vaskalapos és gonosz, míg Bergoglio maga a szívjóság. S mindezt olyan cukormázas álokoskodással leöntve tálalják, ami megmosolyogtató lenne, de cseppet sem az. Főleg a klisék miatt. Ilyen klisé, amikor Bergoglio ószövetségi idézettel válaszol Benedek egy felvetésére, miszerint gyakran érzi magát egyedül. Ekkor mondja Bergoglio: Ézsaiás 41.10., azaz „Ne félj, mert én veled vagyok!”. Csakhogy ez a számmegjelöléses idézetesdi a katolikusoknál nem szokás. Főleg nem olyan magasrangú egyházi személyeknél, akik betéve tudják a Bibliát. Itt viszont remekül el lehetett sütni, hogy a nagyszámú protestáns nézőközönség is értse, mi folyik itt: Benedek épp alulmarad egy „hitvitában”…
Mélypont, aztán újabb
Innentől kezdve a filmben egymást követik a mélypontok, aminek első számú, s egyik legsúlyosabbika, amikor Benedek és Bergoglio helikopteren utaznak Castel Gandolfóból a Vatikánba. A kiszálláskor, amikor a kamera Bergogliót mutatja, az aláfestő zene a Ciao Bella (Bella Ciao) című… olasz kommunista partizándal, ami egyben a fasizmus elleni harc emblematikus himnusza Olaszországban. Értik, ugye? Bergogliót mutatja a kamera, ahogy szánakozva nézi Rómát, meg a helikopteres fényűzést, miközben a háttérben a nácifasiszta pápa botorkál félvakon.
Hogy lehetne még ezt fokozni? Természetesen egy régi áldoku flashbackkel, amiben Bergoglio azt mondja: „Hidakat kell építeni, nem falakat!”. Innen pedig már csak egy ugrás a mélypont utáni mélypont, amikor Benedek azt mondja Bergogliónak: „Nem érzem Isten jelenlétét.” Majd kicsivel később: „Nem tudom már ezt a szerepet játszani.” . És akkor a magába roskadt Benedek meggyón az argentin bíborosnak. Például, hogy tudott egy püspöke pedofil hajlamairól, de csak annyit tett, hogy áthelyeztette másik plébániára. Ezen Bergoglio felháborodik, de azért feloldozza a pápát. Akit esetleg érdekel, egy korábbi cikkemben írok a papi pedofíliáról (KLIKK IDE!), mint a vallásüldözők kedvenc vesszőparipájáról. S amelynek kapcsán mindig elfelejtik megemlíteni, hogy a statisztikai adatok szerint a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények az esetek többségében családon belül fordulnak elő, s még az orvosok és a pedagógusok körében is több az effajta bűncselekmény, mint papok esetében.
Picinyke igazság
A film a vége felé egy igen markáns fordulóponthoz érkezik. Amikor Benedek nyíltan kijelenti, hogy lemond, és utódjául Bergogliót szeretné, a bíboros megrendülve közli, hogy nem vállalhatja ezt a tisztséget, és a pápa is jól tudja, hogy miért. A szintén áldokumentarista visszatekintésben az 1976-tól 1983-ig tartó argentin katonai diktatúráig megyünk vissza, ahol azt látjuk, hogy az argentin és chilei jezsuita rendfőnök, a fiatal Bergoglio olyan szépen együttműködik a több tízezer ember kivégzéséért felelős diktátorokkal, hogy azt öröm nézni. Mármint… aki náci. És az nem Benedek. Mert nála, aki máskülönben a Hitlerjugendnek is tagja volt (próbált volna nem az lenni), és a Wehrmachtba is besorozták, nincsenek ilyen visszatekintések. Se korabeli harcostársak, akik Ratzinger kegyetlenkedéseiről számolnak be, se a Simon Wiesenthal Központ jelentése, miszerint Benedek háborús bűnös lett volna. Mint ahogy nem is volt az.
Ellenben a derék jezsuita rendfőnök megtiltotta szerzetestársainak, hogy a Videla-rezsim ellen felszólaljanak. Ezért nem is végezték ki őket. Csupán azokat a világi papokat, akik ezt megtették. Na meg azt a néhány szerzetest, akit Bergoglio eltiltott a misézéstől, mert az ellenállókat segítették, s így levette róluk védő kezét. Igaz, közben embereket mentett, és segített, ahol tudott. Egyik kezével. A másikkal… nos… ölt. Na, jó… öletett.
Végkifejlet
Így vagy úgy, de Benedek lemondott, s a konklávé Bergogliót választotta pápává, aki Ferenc néven került Szent Pétert örökébe. Mint liberális, demokratikus, baloldali pápa. Aki „nem dogmakövető”. S ez utóbbi agybaj már csak azért is tragikomikus, mert a máig igen nagy tiszteletnek és szeretetnek örvendő Szent II. János Pál pápa, aki máskülönben Ratzingerben látta utódját, sokkal konzervatívabb volt utódjánál, Benedeknél. Mondhatnánk persze, hogy az egyház megújulására tett kísérlet, mely a film szerint Benedektől indult, és Ferencben teljesedett ki, sikerrel járt. Ez azonban rettenetesen nagy hazugság lenne. Ferenc sokkalta megosztóbb pápa, mint Benedek valaha is volt. S egyre inkább úgy tűnik, hogy ahogyan Benedek csak egy áldozat volt a lemondatásban (jaj, dehogy mondott le önként), úgy Ferenc csak egy eszköz.
Utóbbi állítást mi sem igazolja jobban, mint hogy Ferenc az utóbbi időben kisé máshogyan beszél a migrációról, vagy az LMBTQ lobbiról, mint ahogyan pápasága elején. S ezt szankcionálandó, néha igen erős fejre koppintásokat kap. A legutóbbi ilyen a kézrácsapásos jelenet, amely bejárta a világsajtót.
***
Egyre többen vannak, akik azt feltételezik, hogy a római katolikus anyaszentegyház megbomlasztására és széttörésére tett kísérletek mögött ugyanazok a liberális erők állnak, akik teljes vállszélességgel támogatják a bevándorlást, s ezáltal – járulékos veszteségként – Európa iszlamizációját. Ezek a pápavesztő és pápacsináló hatalmak pedig olyan manipulatív eszközökkel élnek, mint például a történelmi hazugságokat történelmi tényekként beállító film a két pápáról, akik végül igen nagy barátságba kerülnek, és együtt kormányozzák Krisztus egyházát. Ez a fajta megközelítés pedig igen széles elfogadásra talál a népesség körében, ugyanis a legtöbben lusták olvasni; történelmi és politikai ismereteiket az egyfolytában hazug és manipulatív történelmi és politikai tematikájú csatornákból szerzik be.
A keresztyén kultúra az, ami egyedül és kizárólag fenn tudott maradni 2000 éven át, miközben birodalmak születtek és buktak el vagy ideológiák születtek és buktak el, így a keresztyénség igenis tisztelet parancsoló és követelő kell legyen, de a keresztyének családja nagyon nagy. Abból a Római Katolikusok csak az egyik felet alkotják, így nem szabad mindent az ő szemszögükből értelmezni, mert ez negatív a többi félre nézve. Én személy szerint örülök, hogy REFORMÁTUS vagyok és minden szívbaj nélkül ellentmondhatok, annak, ami szerintem a logikával és a józan ésszel ellentétes. A pápa nekem NEM PÁPÁM)!
Ahogy viselkedett a pápa az tényleg izléstelen volt, a világ látta és ezért a katolikusoknak ez egy megalázás is volt. Hogy tudják azt hirdettni, ha kövel dobnak akkor kenyérrel dobd vissza. Ezek után ha a katolikusok vasárnaponként elmennek a templomba és a papjuk beszél az emberiségröl a megbékélésröl, akkor többet nem lehet hinni a szavának mert hazudik és elöttük lebeg a pápa viselkedése. Èn református vagyok, de ajánlanám a katolikus egyház fejének, hogy mondjon le mert ennek az embernek már nincs többet hitele, itt a bocsánatkérésnek már nincs helye. Megfertözte a világon az egész egyházi életett.
nem kell gyalázni. A “pápa” maga az antikrisztus, aki négerek lábát csókolgatja..
A szexuális botrányok. fiúgyerekek megbecstelenitése. Katolikus apácák voltak Afrikában, a “menekülteket” segiteni, és terhesen tértek haza. Egy német katolikus templomban, egy migránscsónakot alakitottak át oltárrá és arról prédikálnak. Abberáltak lettek a katolikus vezetők.
Nagyon jo cikk,köszönöm.Szerencsések vagyunk hogy
Magyarországon még megjelenhetnek ezek a vélemények is.
Nem tartom szerencsésnek, hogy egy – egyébként jól megcsinált – filmet a saját hitbeli, felekezetbeli meggyőződésünk alapján kritizáljuk. Hogy Ferenc pápa jobb vagy rosszabb vezetője a római katolikus egyháznak, mint elődei, az azért nem dönthető el többségi alapon, mert a pápaválasztás – elvben – isteni útmutatás alapján történik, így a tévedés lehetősége kizárható. Innentől pápistaként mondhatom, hogy nekem ez vagy az a pápa szimpatikusabb, de ezen az alapon kritizálni egy film rokonszenv-sorrendjét enyhén szólva szubjektív. A pápaválasztás – hiába államvezető – nem összevethető az USA elnökválasztási cirkuszával, ahol a tudatlan tömegek döntése vagy egybecseng a véleményformáló elitével vagy nem, és az újságírók hízelgése vagy acsarkodása a megválasztott elnök jutalma.
Ami a cikkből nem derül ki – pedig kellene – annak tényszerű bemutatása, hogy az áldokumentarista film története milyen mértékben valósághű, mennyiben támaszkodik hiteles forrásokra, megtörtént eseményekre és tényekre, és mennyiben egészíti ki / ferdíti el ezeket képzeletbeli elemekkel.
Ami pedig a kézre csapást illeti, a felvételen egyértelműen látható, hogy a turista-zarándok valósággal visszarántja a pápát, miután az engedte, hogy megfogják a kezét. A pápa gyorsabban – és sokkal kíméletesebben – reagált, mint azt a testőrei tették volna, ingerültsége inkább ahhoz a szülőéhez hasonló, aki a labdája után rohanó kisgyereket egy nyaklevessel téríti vissza a járdára mielőtt az autó elé lépne.
Teljesen egyetértek VBT-vel.
Megnéztem a filmet és utána rögtön azt mondtam a gyerekemnek, hogy ez a film Ferenc pápa mosdatására készült.
Hogy a fenébe vállalta el ezt a szerrepet Antony Hopkins?
Nem túl bölcsek a színészek.