A legutóbbi sajtótájékoztató javarészt egybites firkászhada ismét nem volt a helyzet magaslatán. Úgy határoztam tehát, hogy pontokba szedek néhány alapvető tudnivalót, amolyan sajtótájékoztató-protokoll jelleggel.
***
Egy ember – egy kérdés
Az egy ember – egy kérdés szabály azt jelenti, hogy egy ember egy kérdést tehet fel. Nem kettőt, nem ötöt; egyet. Ha valaki egyetlen lélegzetvétellel egy többszörösen összetett mondatba zsúfol három kérdést, az három kérdésnek minősül.
Ha át kell adni a mikrofont
Az adja át a mikrofont felszólítás azt jelenti, hogy a kérdezőnek a válasz után át kell adnia a mikrofont a következő újságírónak. Nem tarthatja meg, nem játszadozhat vele, nem ragadhatja meg, oly’ módon ragaszkodva hozzá, mint rackagidának az anyja csecséhez, hanem tovább kell adnia.
Miután átadtuk a mikrofont
Miután átadtuk a mikrofont, nincs mód és lehetőség egészen addig bekiabálva kérdezni, amíg a következő újságíró bele nem szól a mikrofonba. Ez kocsmában, vagy családi eseményeken elfogadott, ám vészhelyzeti sajtótájékoztatón semmiképpen. Másfajta sajtótájékoztatón se nagyon, de a mostani helyzetben nem csupán modortalanság, hanem komoly szabályszegés.
Kell-e oknyomozni?
Adódik a kérdés, hogy vajon kell-e oknyomoznia az újságírónak ilyen helyzetben, illetve hogy az ellenőrizetlen forrású, „szerkesztőségünk birtokába jutott” kezdetű sirámoknak helyük van-e ilyen esetben a sajtótájékoztatón. A válasz döbbenetesen egyszerű: nem, nem kell sem oknyomozni, sem a sajtótájékoztató országos publicitását kihasználva saját magunk, illetve saját lapunk fontosságát kihangsúlyozva rémhíreket és álhíreket terjeszteni.
Kell-e a kormány ellen uszítani?
Ez a kérdés az előző kérdésből adódik, s amennyiben az oknyomozásra nemet mondtunk, ebből következik, hogy nem, nem kell a kormány ellen uszítani. Semmilyen vészhelyzeti protokoll esetén nem szerencsés, sőt igazából törvényileg tiltva is van a regnáló kormány elleni uszítás. Így a mindenki egyenlő elvét kihangsúlyozva felesleges és bántó olyan kérdést feltenni, miszerint Pintér Sándor miért kapott soron kívüli kivizsgálást, mások pedig miért nem? Egyrészt mások is kaptak ilyen kivizsgálást indokolt esetben. Másrészt pedig ilyen szituációban az egyenlőség elvével párhuzamosan jelenik meg a primus inter pares elve. Azaz elméletileg Mari néni, a takarítónő és Sándor, a belügyminiszter azonos elbírálás alá esik. A gyakorlatban viszont nem. S ez nem egyfajta elitizmus, hanem nagyon is indokolt vészhelyzeti protokoll. Egészségügyi vészhelyzet esetén ugyanis Mari néni feladata annyi, hogy tiszta legyen a padló, míg egy belügyminiszter feladatköre ennél némileg bonyolultabb és sokrétűbb.
Fel kell-e készülni a sajtótájékoztatóra?
Igen, fel kell készülni. S amennyiben az operatív törzstől a magyar lakosság teljes joggal elvárja, hogy minden intézkedésében naprakész legyen, úgy joggal elvárható ugyanez azoktól az újságíróktól is, akik megjelennek a sajtótájékoztatón. S amennyiben az újságíró felkészülten érkezik, nem kérdez majd bődületes baromságokat. Mondok is rögtön két példát. Az egyik agyzsák arról érdeklődött, hogy mi a helyzet a kieső keresetekkel, s a családok gazdasági deficitjével. Ha felkészülten érkezik, akkor tudta volna, hogy az operatív törzs már felállított Varga Mihály vezetésével egy stábot ennek a problémának a kezelésére. Ugyanakkor most nem ez az elsődleges, hanem az emberi élet védelme. S amikor nem hogy naponta, de óráról órára változnak a jogszabályok, erre a családvédelmi gazdasági intézkedési csomagra sem kell hónapokat várni.
A másik populista álkérdés szorosan összefügg az elsővel. Valahogy úgy hangzott, hogy a kormány tud-e segíteni a családok gondjain, például idősgondozásban, gyermekelhelyezésben, stb. A válasz iszonyatosan egyszerű: nem. Ezt bizony társadalmi összefogással és kölcsönös segítségnyújtással kell megoldani. A Föld egyetlen országának egyetlen kormánya sem képes ilyen helyzetben a teljes támogatásra, vagy a teljes kompenzációra. Így nincs más mód, mint feléleszteni az altruizmus bennünk szunnyadó parazsát, s egymáson, elesetteinken, bajba jutottainkon magunknak segíteni, valamint ilyesfajta cselekedetekre buzdítani tétlen embertársainkat is. Ezt jelenti a társadalmi összefogás, amiben eleddig sem az ellenségi pártok, sem az ellenségi újságírók nem vették ki a részüket.
***
Amennyiben szükséges, úgy hajlandó vagyok home office segíteni minden olyan ellenségi kollégámnak, aki a fentieket nem tudta értelmezni.
***
Bizonyos esetekben (pl. háború, vagy járványveszély esetén) a demokrácia egyes intézményei szünetelnek. Például az olyan alapvető szabadságjogok, mint a szabad helyváltoztatás joga. Indokolt esetben a kormány akár kijárási tilalmat is rendelhet el, s a bevezethető rendeletek tárházában még messze nem ez a legkeményebb. Én például szívből üdvözölnék egy olyan inézkedést, amelynek értelmében a renintens sajtómunkatársat először csak kitiltanák ezekről a sajtótájékoztatókról, majd, amennyiben bomlasztó és rémhírterjesztő tevékenységét saját sajtóorgánumában is folytatja, vizsgálati fogságba helyeznék, lapja ellen pedig vizsgálat indulna. Nem, kedves ellenségi kollégák, ez nem a sajtószabadság megnyirbálása lenne. Hanem egy észszerű, és sokak által várt szükségszerűség. Aki ezt nem hiszi, az járjon utána az állam elleni bűncselekményeket taglaló 2012. évi C. Törvény XXIV. Fejezetében foglaltaknak!
Nagyon korrekt írás! Köszönjük!
Áldom az Istent,hogy nem ezek vannak most kormányon.
Remélhetőleg még néhány cikluson keresztül sem.
Egy vírus hozzájuk képest szénanátha.
Kiválóan rátapint a sajtótájékoztatók hangulatára az írás szerzője. Okos, elegáns írás.
“Barátilag”: a felesleges és buta kérdéseket feltevők éppen, hogy nem gondolkoznak. Lehetne igazán fontos és használható kérdéseket feltenni. Például: hogyan tudnak segíteni?
Ez nem az a helyzet, amikor a más véleményt nem szeretjük, hanem a hátráltató és tudatosan gonoszkodó, agyonterhelt embereket megalázó viselkedést nem. Empátiáról nincs szó az újságíró
képzésen? Továbbá: több újságíró nem tud figyelni a tájékoztatásra, ezért sokszor olyan kérdést tesznek föl, amiről előzőleg beszéltek az előadók.
Ha Ön hazai pánikkeltésnek nevezi a rendszeres tájékoztatást, akkor ellentmondásba került saját magával.
Ha nem lenne vészhelyzet, nem írtam volna “barátilag” sem, de most a lelkiismeretem ezt diktálja.