Nem tudok aludni. Ideges és feszült vagyok. Lassan 2 óra, én meg csak arra tudok gondolni, hogy mi lesz hétfőn, amikor enyhül a helyzet? Vajon én is tudok-e a helyzettel együtt visszaenyhülni?
*
Mondjuk, hogy lesétálok a Frédi Cukrászdába, elfogyasztani a szokásos koraesti kávémat. Mármint a karantén előtti szokásosat, amikor vendéglői zsargonban még nem délután három órát jelentett a késő éjjel. Szóval urasan elballagok úgy fél 6 tájban, és belépek az ajtón. Vajon mi fogad majd? Hypózott kávé, három csepp fertőtlenítővel? A maszkos-kesztyűs pincérlánytól? Persze az enteriőr hidegen hagy, hisz’ még a legnagyobb zimankóban is a teraszon fogyasztom el a feketémet (GYEREKEK! NE DOHÁNYOZZATOK!).
Aztán megyek egy kört a kocsival, csak úgy a városban, s közben nem néznek rám sanda szemmel a rendőrök és polgárőrök. Csak nehogy nekimenjek valaminek ijedtemben, amikor nézelődöm! Mert ha lesz olyan, aki maszk nélkül sétál, pláne csoportosan, rögtön a legrosszabbra fogok gondolni. Vagy a legrosszabb legrosszabbjára. Arra az elképesztően borzalmatos iszonyatra. Mint amikor 8:57 van, és az embernek megvető tekintetű nyugdíjasok sorfala mellett kell szégyenkezve besomfordálnia a boltba azért a szottyadt reggeli péksütiért.
Jut eszembe! Ha már dohányzás: vajon a dohányboltok is újra estig lesznek nyitva? Mert annak nem örülnék. Azért nem, mert délután 3 óra 7 perckor még kinyitották nekem a zárt ajtót, és kiadták a dzsekimet, amit ottfelejtettem, de késő este már lehet, hogy gyorsan hazamennek nosztalgiázni egy jó kis karanténosat. Mostanában amúgy mindent mindenhol ottfelejtek. Előző nap is a cigis dobozomat, abban a bizonyos parkolóban.
Azt a bizonyos parkolót akkor fedeztem fel, amikor szóltak nekem a MOL kúton, hogy saját felelősségre (wtf) adnak nekem ugyan presszókávét elvitelre, de csak akkor, ha leteszem a szent esküt, hogy nem hátul, a mosó mögött iszom meg, mert az már belterjes fogyasztásnak minősül, amiért nemcsak engem, hanem még a kutat is megbüntetik. Volt is rá példa, az unokabátyámékat majdnem hideg vasban vitték el onnan, két kávé és egy energiaital elfogyasztásának súlyos vádjával. Pont, amikor kávéért mentem. Elvitelre. Komolyan mondom, olyan „engem az utca nevelt tesó” érzésem lett tőle.
Azért egyvalami nem hagy nyugodni. Hogy Vona Gábor előre látta a jövőt. Vagy olyasmi. Mert ha 2010-ben sikerül neki behívni az Iráni Forradalmi Gárdát, akkor mostanra jó eséllyel ugyanaz lenne, mint az enyhített kormányrendeletben: hogy az arcokat továbbra is el kell takarni. Nomármostakkorugye! Ha Vona terve 2010-ben sikerül, akkor mára legalább a nőknek nem kellene tartaniuk semmitől, hiszen az arcuk így is, úgy is el lenne takarva. De lehet, hogy ezeket már csak a pálinka hiánya mondatja velem.
*
Azért örülök nagyon ennek a feloldásnak. Csak azt nem tudom, mostantól mekkora távolságot tartsak a fölszinti macskás Erzsi nénitől, akinek a cicáit mindig meg szoktam simizni. Na, ez is érdekes. A nénitől tartom a távolságot, mintha csak szenteltvíz lenne, én meg ugye, aki vagyok… de a macskáit halálra szeretgetem. Vajon ez az izé macskával is terjed? Jobban mondva macskáról is? Meddig marad meg egyáltalán a szőrön? S vajon tisztálkodáskor a macskagyomorba kerülve megsemmisítődik? S vajon mi a jó életnek nem alszom én még? Hiszen a hétfő messze van.
Csakhogy korántsem olyan messze, hogy ne kéne időben felkészülni rá mentálisan! A hétfő új világa mindjárt itt van a nyakunkon. Mi meg továbbra is európai halállottókat nézegetünk a közösségi oldalakon, és próbáljuk elmagyarázni az ellenségieknek, hogy Müller Cecília nem a Szomszédok Etusa, és hogy nem a semmiből jött, mint ez a vírus.
Hűha! Ha itt már nem lesz vírus, akkor… akkor hova megy? Hol lesz? És ugyanezt kérdezem igen nagy tisztelettel a kiesett bérekről is. Hiszen a pénz az ugyanannyi, legfeljebb másnál van, ami nem nálunk. Talán… talán a pénz is odament, ahová a vírus fog. De ez már nagyon összeesküvés-elmélet szagú. Ahogyan persze ez az egész, de hát nincs mit tenni, az ember már csak ilyen. Adja a szépet és a jót, a jogkövető öntudatost, stikába meg hátul, a panelsor mögött bandázik a többi suttyóval.
Na, tessék! Akkor hétfőtől újra lesznek bandázások. Vége a szép csendes utcalétnek, jönnek újra a kistérségi deejay-k a legújabb, kézi vezérlésű mulatósokkal. Meg a tuningverdás macskajancsik, akiknek a lejátszóiban ugyanaz a macskazene tombol, csak erősebben. És vége az idillien csendes játszótereknek, amiket már olyan aranyosan kezdtek birtokba venni a csókák meg a mókusok. És vége a „Dögöljön meg Orbán, amiért…” kezdetű posztoknak, amiért… Ja, nem. Minden azért nem változik. A lelki két métert már a rendszerváltás óta lelkiismeretesen betartjuk…
*
Hétfőtől minden más lesz. Persze – ahogyan a szakértők mondják – másként lesz minden más. Olyan máshogyan. Ahogy például a rakott krumpli is más lesz, ha menet közben vesszük észre, hogy nincs idehaza tejföl, aztán állhatunk neki besamel mártást készíteni.
