Hogy miként lesz egy valaha ragyogó tehetségű, segítőkész, szakmai alázattal teli, hivatásához értő, csodálatosan szép nőből kontrazsidózó mesüge? Induljon a Sándor Erzsi menet!
***
Hála a Jó Istennek, ezért nem kell behatolnunk a háromszoros Toleranciadíjas (wtf) Sándor Erzsi fejébe, hogy ott mindenféle rejtekajtón keresztül ráleljünk az igazságra, vagy legalábbis az ő igazságára (v.ö. személyisége lényegi vonásaira). Hiszen Sándor Erzsi minden ajtót maga tár ki, semmit nem hagy záratlanul, semmit nem hagy fedetlenül. A maga puszta valójában áll elénk, nyitott mellkasát belefeszítve a forradalom szelébe, ahogy azt egykoron Delacroix vászonra álmodta.
Sándor Erzsi szerint ugyanis a szerinte zsidózó, máskülönben nem zsidózó Vidnyánszky lényegében zsidózik. Íme, ominózus Facebook-bejegyzése, amit változtatás nélkül közlök, s amely a Mandineren is elolvasható:
*
„Az első indulatomban persze azt mondtam, hogy zsidózik. A másodikban pedig rájöttem, hogy nem zsidózik. Nem is tudja, mi a baj azzal, amit mondott, hazáról, kereszténységről, hitről, hazafiságról és arról, hogy ezt nem tudja megmagyarázni a Karsainak, aki nagyjából négy nyelven beszél folyékonyan, az egyiken biztosan sikerülhetne.
Csakhogy Vidnyánszky legnagyobb baja az, amiről még csak nem is tehet, hogy tényleg nem tudja mit beszél, ugyanis nem beszéli azt a nyelvet, amelyet anyanyelvként használ.
Ismeri a szavakat, nincsen akcentusa, de a szocializációja, a kultúrája a gyökerei, a reflexei miatt nem érti azokat metaforákat amelyeket mi, és nem ismeri a budapesti-városi tolvajnyelvet. Azt, amelyen mi, a XX. századi világvárossá lett főváros polgárai nevelkedtünk, amelyet mi félszavakból ő meg egész mondatokból sem. Vidnyánszky nem ért budapestiül, városiul, diákul, humorul és ez mind elég ok, hogy Vidnyánszkyra akármikor rá lehessen sütni a zsidózás bélyegét, mert éppen úgy beszél, mint egy olyan ember, aki zsidózik. Sértetten, fennhéjázóan, kioktatóan, humortalanul, kirekesztően és hatalomból. Hogy mér akar kultúrpápa lenni valaki aki ennyire nem érti éppen azt a kultúrát amelynek pápájául keni föl magát, fel nem fogom. Maradjon akkor ez #riporterikérdés -nek.
Másrészt aludtam rá egyet és azt kell gondolnom, hogy mégiscsak zsidózik és abból a nagyon kevésből amit a magyar kultúrából ért alighanem éppen ezt érti. Valaki biztos elmagyarázta neki, hogy így kell csinálni néhány száz éve, ezek a kulcsszavak.”
*
***
A kvintesszencia Sándor Erzsi szerint:
A zsidózó Vidnyánszky nem zsidózik, de mégis.
Nehéz ezek után a szavakat láncba fűzve értelmes mondatot alkotni. Ez ugyanis a formális logikának akkora sárba tiprása, mintha mondjuk, valaki kivenné a dobozból Schrödinger élő/halott macskáját, s a cicus nyakát egyetlen, határozott mozdulattal vágná át Occam borotvájával.
Hogy Sándor Erzsi mostanra egy intellektuális feketelyukká vált, az nem kérdéses. Még az is lehet, hogy azért, mert testébe túl sok tehetség szorult, s ez belső összeomláshoz vezetett. Ismerem őt, tudom, mit beszélek, s egykori tálentumait elvitatni botorság lenne. Ahogy ugyanilyen botorság tagadni azt a térkitöltő alakzatot, amit ma az univerzumban képvisel. Mert ez, kérem, maga a kikristályosodott gyűlölet.
Sándor Erzsi szerint a zsidózó kárpátaljai ukrán… hogy is mondjam, milyen is? Nos… elemezzük:
„A szocializációja, a kultúrája a gyökerei, a reflexei miatt nem érti azokat metaforákat amelyeket mi, és nem ismeri a budapesti-városi tolvajnyelvet.”
Majd így folytatja:
„Azt, amelyen mi, a XX. századi világvárossá lett főváros polgárai nevelkedtünk, amelyet mi félszavakból ő meg egész mondatokból sem. Vidnyánszky nem ért budapestiül, városiul, diákul, humorul…(…)”
S eme „tények” birtokában jön a végső következtetés:
„…és ez mind elég ok, hogy Vidnyánszkyra akármikor rá lehessen sütni a zsidózás bélyegét, mert éppen úgy beszél, mint egy olyan ember, aki zsidózik.”
Aki még mindig nem értené, mit akar mondani Sándor Erzsi, annak a kedvéért lefordítom:
Sándor Erzsi szerint Vidnyánszky nem a zsidó kultúrkörben szocializálódott, nem érti a zsidó humort, nem beszéli a belpesti zsidó értelmiség nyelvét. Egyszóval nem zsidó. Tehát antiszemita.
Érdekes lenne meghallgatni a nagyobb magyarországi zsidó szervezeteket, hogy vajon ők Sándor Erzsi szavait miként értékelik. Jó lenne tudni, hogy azonnal és kategorikusan elhatárolódnak ettől mind az ortodoxok, mind a neológok, s még esetleg olyan zsidó szervezetek is, mint a MAZSIKE vagy a TEV. S végre elmondanák ennek a mára zugfirkásszá züllött matrónának, hogy az SzFE szervezeti átalakítása nem egy reprint Kristallnacht, hogy ha van is Vidnyánszkynak barna inge, azt nem antantszíjjal szokta viselni, hogy Orbán Viktoron sosem láthattunk kefebajszot, s hogy ez az egész nevetséges bohócforradalom nem a Színház- és Filmművészeti Egyetem zsidótlanítása miatt tör ki, amely következtetés felé Sándor Erzsi irányítani kívánná a közgondolkodást.
Summa summarum az SzFE átalakítása nem egy Zsidók vs. Keresztények harc.
***
Ha azt gondolnánk, hogy ezzel a történet itt véget ér, nagyobbat nem is tévedhetnénk. Ugyanis a kommentekbe beleolvasva valóságos gyöngyszemekre bukkanhatunk. Itt van mindjárt ennek az írásnak a címadó kommentje:
*
*
Ami viszont még ennél is érdekesebb, az Sz. Csaba véleménye:
„Nem tudom. Érdekes karakter. Elhiszem neki, hogy hisz abban, amit csinál. Biztos melegszívű és kedves azokkal szemben, akiket kedvel. Láttam ezt benne, amikor a jóindulatát bizonygatta az Atv-n. Szóval amikor őszintén jóindulatú, akkor nagyon rokonszenves lehet. Lényegében egy szubkultúra képviselője, a parasztingjével, zsinóros mentéjével, vallásosságával, és a jelenlegi hatalom ezt a szubkultúrát mutatja fel pajzsként, mintha ők is olyanok lennének (hagyományőrzők, istenhívők stb.), de közben ők nem olyanok. Ők egy, a Földközi-tengeren prostituáltak melléről kokaint szippantó banda, a cifraszűrös-szentkoronás dolog csak egy ócska álca, és emiatt frusztráltak, és mindent odaadnak annak az embernek, aki tényleg olyan. Erre meg az ember, aki tényleg olyan, azt gondolja, hogy rá kell szolgálnia erre a jóindulatra. Szolgálnia kell. Nem mint egy szolgának, hanem mint egy papnak. Vagy egyáltalán nincs így, nem tudom, csak hangosan gondolkodom.”
*
*
Ehhez nincs is mit hozzáfűzni, ezek a mondatok magukért beszélnek, s igazi látleletét adják annak, amit „ők” gondolnak „rólunk”. S az idézőjelek alkalmazása csupán azért volt fontos, mert a „Minden magyar felelős minden magyarért” elvét von Haus aus elutasítók értelmiségi gőgjében el se tudják gondolni, hogy a primus inter pares legfeljebb tehetség, de semmiképpp nem származás alapján osztandó.
***
No, de hozzászólt a diskurzushoz egy igazi nagyágyú is, maga Parászka Boróka:
„Rohadtul nem érdekel V pszichoanalízise, származása, ízlése. Tartsa tiszteletben az egyetemi autonómiát, és próbáljon úgy tenni, mintha volna halvány fogalma a jogállamról. Nem olyan bonyolult ez. Olyan ingben csinálja, amilyenben akarja”
Ez a böffenet, mely még a Balázs Béla-díjas filmrendező Enyedi Ildikóból is komoly szellemi teljesítményt kiváltó hozzászólást eredményezett, végül meghozta Sándor Erzsi számára is a József Attila-i revelációt, miszerint a „kiterítenek úgyis” axiómájából igenis felállíthat az ember egy olyan posztulátumot, mely mélységében a „leszarom, úgyis nekünk van igazunk” szintjén érvel:
„Ildiko Enyedi jó, igazatok van, alapvetően tényleg rohadjon meg.”
*
*
Mármint Vidnyánszky Zsidnyánszky, a zsidózó és/vagy nemzsidózó nemzsidó ukrán, aki zsidózik…
***
A végére engedtessék meg nekem is egy végkövetkeztetés:
Ahol a sándorerzsik képezik a szellemi elitet, ahol ők a magaskultúra szószólói, ott a művészet minden , csak nem szabad. Ott Thália papjai pillangókéses stricik, papnői ordas kurvák, haszonélvezői pedig egy olyan társaság, ami mindent, de mindent a saját ügyének tekint.
Olaszul: La Cosa Nostra.
Erzsike! Csak szólok. El vagy tévedve. A pályád, a sorsod mutatja (vedd már észre!), hogy te nem ismered a pesti tovajnyelvet és így a tolvajokat sem (megértő is vagyok), mert akkor te lennél vezető színész valahol, de minimum etika tanár az SZFE-n. Ja! És hallottál már a Mejerhold-díjról.? Azt nem egymás között osztják (hanti, mansi, vogul).
Mejerhold… Megtanítani a testet gondolkodni…
A hanti, mansi, vogul-t nem értem, mert a hanti az oroszoktól kapott néven “osztják”, a mansi meg “vogul”. Közeli nyelvrokonaink. A legközelebbi a mansi legdélebbi, tavdai nyelvjárása, ami tkp. külön nyelvnek tekinthető, évszázadok óta elvált a mansiktól, velünk együtt, mi tőlük pedig 3000 éve… Csak a tavdai nyelvben van a mansi nyelvjárások közül magánhangzó-harmónia, meg egy másik déliben, az alsólozvaiban; csak benne NINCS “kettős szám”, viszont van társhatározó-rag (-nat, net)…
Keszkövu Sándor Erzsi? Sándor CSIKAR! Amúgy ki a TASZt érdekel, hogy egy zsidó szeint valaki zsidózik vagy nem. Szegény MÁRAI megmondta, h. szakítani kéne azzal a gyakorlattal, hogy MINDENT “a zsidók” szemüvegén át KELL nézni mindenkinek. BAROMSÁG! Nézzen mindenki a saját szemüvegén át, és adja hozzá az egyetemes kultúrához, amit azon keresztül lát, ha méltó arra az, amit lát…
Részemről bigott antiszemita és rasszista vagyok, de aki ezt az arcomba vágja, hááát, annak én vágok az arcába. “Rómában élj úgy, mint a rómaiak!” Ez kérem itten MagyarOrszág – már ami maradt belőle… Itt tessék úgy élni, mint a magyarok általában, vagy tessék takarodni vissza a Vörös Tangeren túlra. Akár.
Ha én színházba megyek, nem akarok pohos meztelen férfiakról lógó petyhüdt TASZt látni, se nyíltszíni iker-TASZverést. De Gryllus Dorka bármikor lejöhet a lépcsőn anyapucéran, vagy akár a Marozsán-csajszi is… Nem érdekel, zsidó/kommunista, esetükben elég, hogy JÓ (S_Z_Í_N_É_S_Z_)NŐ… Heehehe…
Ki az a Sándor Erzsi!
Csak kérdezem mert a nevét még soha nem hallottam!
Nagyon jó,épp ezt akartam írni
A tegnapi es mai mar megvolt. Az a kerdes kit fogunk holnap. Atvagni. Ez a ( kozel ) keleti gondolkodas lenyege.
Szögezzünk le néhány evidenciát, középület megszállása, elfoglalása bűncselekmény. Magyarországnak törvényesen megválasztott kormánya van, amelyiknek törvény adta joga bármilyen intézményi vezető kinevezése. A kultúra területén, különösen a színházéban nemhogy 1990-ben, de 2010-ben és azóta sem semmiféle rendszerváltás nem történt, ezt a területet megszállva tartók eszmei és fizikai gyökerei még a Rákosi-Kádár-rendszerben leledzenek. Ha Magyarországon jogállam lenne, de nincs, mert a kormány nem meri használni a rendelkezésére álló törvényes eszközöket, úgy baszná ki ezeket a leninfiókákat ebből a komcsikeltetőből, mint a macskát szarni tíz perc alatt.
Ilyen, amikor már nincs egység a zsidó áldozati kártyán. Sípol a kassza, de még mindig megpróbálnak vele fizetni. Arra már végképp nem alkalmas, hogy zsarolással feltöltessék a társadalommal, csak azért mert felmutatják. De arra még igen, hogy megszégyenítsék a Holocaustban meghaltak emlékét.
Bizony sokszor rájövök,hogy nagyon nehéz,sőt majdnem lehetetlen vállalkozás NEM antiszemitának lenni….
Ők naponta gondoskodnak erről.
Szerintem nem Vidnyászky zsidózása, vagy nem zsidózása, vagy nemúgyzsidózása volt a lényege Sándor Erzsi írásának.
Az egész írásának egy lényege van, mégpedig az, hogy Vidnyánszky nem beszéli a belvárosi magyart, azaz, nem belvárosi értelmiségi, azaz konkrétan nem zsidó, így nincs helye a magyar színházipari képzés élén.
Sándor Erzsi “az”, a kultúrát irányító, birtokló, benne és belőle élők többsége is “az”, zsidó, ez az ő terepük, és ebben az írásban ezt mondta ki Sándor Erzsi.
Ez csoport összetartást erősítő írás volt, nem nekünk magyaroknak üzent vele, hanem a sajátjainak…
Az alatta lévő hozzászólások is bennfentesek, és sokat elárulnak arról, hogyan vélekedik a közéleti zsidó értelmiség rólunk, magyarokról…
Kedves O!
Jól látja, milyen mérhetetlen gyűlölettel bírnak ezek a “sándorerzsik”, vagy, hogy az egyenlőség kedvéért a “karsaigyurikák” is.
Egy példa:
Kertész Ákos “a magyar genetikusan alattvaló”.
Ugye milyen érdekes? Ez “nekik” természetes, itt nincs rasszizmus, ez nem kirekesztés, ez nem gyűlöletbeszéd, mivel “ők, a sándorerzsik” beszélik a belpesti nyelvezetet, a belpesti gondolkodást, egyszóval mi ez, ha nem fajgyűlölet?
Engedtessék meg, hogy mi is “Tudjuk, Merjük, Tesszük”.
Jól mondom, Iván Cár?
“Lényegében egy szubkultúra képviselője, a parasztingjével, zsinóros mentéjével, vallásosságával,”
Érdekes,hogy a szubkultúra emberei a többség kultúráját ennyire lebecsülik,de a magukét (amit félszavakból sem akarunk érteni) ennyire magas szintűnek gondolják. Pedig Budapesten,is kisebbséget képviselnek.
Igaz,NAGYON HANGOS kisebbséget.
Khm részére
A sandorerzsik csak a saját szubkultúrájukat védik, szerintük nincs is más kultúra a többi mind “paraszti népiesség” a bugyuta, tahók nem értik az ő buborék világukat, amely buborék, kis gömböcként már az összes lakott kontinenst meghódította, vagy a legjobb úton van….
A paraszti népzenét,népességet ,többre becsülöm az ezek által előadott művészetnél.
Mindeközben valahol:
“Felidézte: 1945 januárjában perceken múlott, hogy a János kórháznál lévő orosz katonák nem értek időben a szeretetotthonhoz, így annak lakóit és ápolóit meggyilkolták a nyilasok.
Ezt a tragédiát gyógyítjuk most a zsinagóga átadásával”
Megéri?
https://888.hu/ketharmad/a-nyilasok-aljassagat-most-zsinagogaval-gyogyitjak-4271357/
Ki ez a makkfejű izraelita nőivarú egyed?
Vidnyánszky Attila elleni köpködés már akkor kezdetét vette amikor KAPOSVÁRON , „Kaposvárott” az ottani színészképzés irányítására kiírt pályázatot Vidnyánszki Attila és nem CSÁKI JUDIT nyerte el az (Újlipótvárosból) Az a CSÁKI JUDIT, (https://i.imgur.com/zIFzvJf.jpg ), aki oly vehemensen tiltakozott egykoron a „Csurka –féle” ÚJ SZÍNHÁZ vezetése, sőt talán egész léte ellen! (De vannak akik nem felejtenek) Sőt olyanok is, akik ismerik a szereplők gyökereit és mozgatórúgóit. MI VAN A HÁTTÉRBEN? Magyarországon 1947 után a „munkás-paraszt” hatalom, moszkovita judeo-bolsevik-marxista szellemi bölcsőjében felnevelkedett egy újdonsült, gyökértelen magát kulturális elitnek tartó társaság. Olyan kulturális mű elit, amely soha sem jöhetett volna létre a kommunista diktatúra nélkül! SOHA! Ez a társulat már idestova három generáció óta uralja a magyar kulturális életet, onnan kiszorítva a valóban tradicionális magyar szellemi értékeket . Ez a kozmopolita úrhatnám, önhitt „elit”, a mindenható kegyosztó szerepében tetszeleg. Ők akarják meghatározni, hogy ki a jó író, ki a jó film és színházrendező, igazgató, stb. Olyan belterjes társaság, amely felé vagy leteszi valaki a hűségesküt, vagy kiátkozzák és minden létező helyen ellehetetlenítik. NOS sokan ennek a dohos pszeudo kulturális elitnek akarnak megfelelni, mint csahos vazallusok. Azt remélve, hogy azok, majd maguk közé emelik. Az Állami Számvevőszék számos hiányosságot tárt fel az egyetem gazdálkodásában.
ERRE MI A VÁLASZ? Fel kell lázítani a diákságot és elterelni a figyelmet a gazdasági visszaélésekről, jogos és ezért megalapozott Állami Számvevőszék által tett megállapításokról. A diákok pedig szolidárisak, félnek, vagy pedig ennek az eredet-és érdekközösségnek a leszármazottjai. Ez az egész banda egy átláthatatlan szúrós, tapadós gyom a magyar életen! Ideje megszabadulni tőlük. Ha olyan nagy tehetségük van, akkor kapkodni fog értük a világ. Mi boldogan búcsút veszünk tőlük.
https://www.hitgyulekezete.hu/lexikon/zsidosag
Érdemes elolvasni, hogy mi is mozgatja a többségüket!
A saját vallásuk, illetve a fennsőbbrendűségi komplexusuk.
Nem olvasom el, nem érdekel, mi mozgatja őket. Ha mi mondanánk ezt róluk, minden volnánk, csak becsületes ember nem…
Addig “rendben van”, hogy A VALLÁSUK szerint ők a választott nép. Az izraeli – és belpesti – zsidók FELE viszont ATEISTA. Őket tehát a Kohnrádgyugyu által emlegetett “kiváló génkoktél” tartja össze, aminek holmi hólapátolás közben nem szabad kilötyögnie…
Egy dolog, hogy pár száz/pár ezer éve az exogám/endogám házasság volt a kötelező – de ez törzsi, legjobb esetben falusi szint! Az, h. az a kb. 300 ősapától származó HATMILLIÓS (tudjuk, szeretik a kabbballlisztikuss meseszámokat…) midóság csak egymás között batik, az mi is? Antiárjaizmus? Nevezzük, ahogy akarjuk – szerintem kirekesztés a javából. Valóban nem jogállam, amelyik ezt 30 (3000) éve eltűri.
Amen !
Kohnkrétan HATSZÁZHETVENVALAHÁNY milla volt csak a tavalyi mínusz… Az én könyvemre bezzeg rohadt SZÁZEZER forintja nincs a “nemzeti coolltúrtahók alapjának”. Vitnyédszky is kesztyűbáb, mert SENKIT nem akart kirúgni. Szegény Kádárnak nem sikerült 10 milla fasisztával cuclizmust épittteni, akkor Vitnyédszkynek miért sikerülne 100 sorosripaccsal NEMZETI színjátszókat/filmeseket nevelni??
Ennek az asszonynak – és persze az egyetértő hozzászólóknak – a megnyilvánulásai tökéletesen leképezik azt, hogy mi is folyik az SZFE berkein belül.
És egyben azt is világosan demonstrálják, hogy miért is kell változtatni ezen a belterjes garnitúrán.
Amikor már nem lehet semmi érdemlegessel támadni a magyar embert, akkor előhúzzák az antiszemita kártyát.
Lejárt lemez ez már, régi ótvaros trükk. Izzadságszaga van, csak azok nem érzik ezt, akik felhasználják.
MI A MEGOLDÁS?
„Fel kell venni a kesztyűt” Ez a magyarországi kulturális mű elit, soha sem jöhetett volna létre a kommunista diktatúra nélkül! SOHA! Ebben a kőrben messze felülreprezentált az a hányad, amelyik egzisztenciális érdekeit, vélt vagy valós zsidóságának véd-pajzsával védi. Ezek azok a nagyhangú, harsány kripto- és konjunktúra zsidók, akik, ha a legkisebb veszélyt is éreznek anyagi, egzisztenciális érdekeik körül, akkor azonnal antiszemitizmust kiáltanak. Tele harsogják a világot. Holott saját személyük által keltenek ellenszenvet, hogy utána az áldozat szerepévben tetszeleghessenek. Ez az önjelölt mű elit, amelyik a magyarországi kulturális életének jelentős részét hitbizományának tekinti, ez az „érzékeny, kényes társulat az, amelyik vörös vonalat köt a csuklójára, magen Davidot hord a nyakában, de tarjával eszi a sóletet, szombaton nagy bevásárlást tart, nem tud elmondani egyetlen héber nyelvű shabbati áldást sem, és olyan távol áll tőlük a Judaizmus, mit Makó városa Jeruzsálemtől . De azért a világ legérzékenyebb zsidói. Pontosítok kripto-zsidói! Ez az a „liberális” nonkonformista, destruktív, és frusztrált népesség, amelyik (ahogy dr Dénes Béla a POALE CION /Cion munkásai nevű szervezet ÁVÓS zsidó kommunisták által félig agyonvert vezetője egykoron megállapította „zsidóknak hitványak, magyarok meg soha nem voltak és nem is lesznek azok”. Ezeknek az intrikus, aláíróíveket gyártó műrettegőknek üzente a nagy tiszteletű megboldogult cadik, NAFTALI KRAUS: –Aki a góleszben rosszul érzi magát, frusztrált, az menjen haza. Éljen végre sajátjai között Erecben, hiszen az az igazi hazája. Vagy ne rettegjen, mert az ilyen rettegés hiteltelent-
Na ennyi legyen mára elég!
Egyetertek !!!
Kocajogász 2020-09-08 – 09:50
…..illetve a fennsőbbrendűségi komplexusuk, amellyel az ateisták is rendelkeznek.
Ki a f..om ez a sándor erzsi?!
Egy semmihez nem értő de mindenbe beleugató liberális kretén.
Egy senki.
Sajnos szó sincs zsidótlanításról. A liberális Orbán-kormány a legnagyobb csicskása és kiszolgálója ennek a parazita, gyűlöletkeltő népnek. Ahova zsidó beteszi a mocskos lábát, ott békétlenség terem.
zsidó vagy?
Szemérmetlen Erzsók az SzFE kalapácsa. Köszöntsük, mert egy új fogalmat kreált: pestiség!
A pestiség nem szereti a magyarságot. Borzad tőle. A pestiség hatalmába kerítette Budapestet és kevélykedik.
Nem tudom, hogy ki mennyire figyelmesen olvasta végig (korábban Alföldi megnyilvánulását és az ehhez nagyon hasonló) Sándor Erzsi ömlengést. De ha valaki nagyon figyelt, akkor észrevette, hogy mindkettő rendesen UKRÁNOZOTT, aztán egy ideig úgy tűnt, hogy mégsem UKRÁNOZIK, de aztán végül is abban maradhatunk, hogy igenis mindkettő UKRÁNOZIK Vidnyánszkyval kapcsolatban. Nagyon finoman, virágnyelven ukránoznak a pesti zsidók, arra játszanak, hogy nem csak a saját proli szolganépük legyen elidegenítve bármilyen határon túli magyartól, de ha lehet, minél több ember számára a semleges térben (és esetleg a kormánybarát oldalon) elhinteni, hogy Vidnyánszky nem magyar, valamilyen szinten legalábbis ezzel “probléma van”, hátha valaki utánakérdez, hogy “de hát miért mondják?”, és akkor esetleg kijön, hogy “azérmeregy ukrán izé”. Ennyi! Ez a céljuk. Ugyanott tartanak, mint a 23 millió románozásnál, vagy 2004. december ötödikénél.
Érdekes szerintem ez. De persze ami a számomra érdekes, az tényleg az, vidéki parasztmagyar ivadékként, hogy hát itt pestinek kell lenni, pestiül kell tudni, sőt, ki van mondva, hogy nem lehet beletanulni, csak a pestiek csicskája lehetsz, beletanulva. ANNAK KELL SZÜLETNI, BENNE KELL FELNŐNI, MONDJUK KI, AHHOZ, HOGY MAGYARORSZÁGON VALAKI LEHESS, A MAGYAR KULTÚRÁT SZERVEZHESD, ALAKÍTHASD, ZSIDÓNAK KELL LENNI. ENNYIT ÁLLÍT S. ERZSI. MÁSKÜLÖNBEN HÜLYE VAGY HOZZÁ.
Ez alapján viszont ott tartunk, ahol 1992-ben Landeszmann. És ha ezek szerint ott tartunk, akkor viszont mit lehet mondani. Ki meri mondani a belpesti lotyó, hogy parasztként te nem vagy kultúrahordozó, mert nem értesz “humorul” (??????). Akkor azt mondom, intifáda. Ez elég humoros, kurvinca?
Nem “kurvinca”humorosan, hanem belpesti lotyó kurva profi. Kurva lotyó profi, profi kurva lotyó, profi lotyó kurva. Kép-viselöje a képe viselöinek, kikhez képest, de különben, is a paraszt egy becsületes, tiszteletre méltó mesterség hozzáértö mestere. Igenis, kultúra teremtö, azt is és a hagyományokat is megörzö népréteg. Nem degenerált mint a belpesti nyelvet értök, ami nem is magyar, másként nem neveznék belp´sti zsargonnak.
Egyébként félhülye degenerált a felük és persze, hogy nem mennek haza hozzájuk, hiszen ott nem lennének senkik. Ott kinek a feje fölött forgatnák a mindenféle antiság meg kirekesztöség bunkósbotját? Ott ki kéne menniük a földekre s a pofájuk verejtékével nem a szájuk habzásával megkeresniük a mindennapit.
“Egyszóval nem zsidó. Tehát antiszemita.” – idézet a cikkből. Ez az antiszemitizmus lényege: aki nem zsidó, az antiszemita, pont! Ezt én már régen mondom, de így leírva nem láttam eddig. Köszönöm! megoldódott egy rejtély.