Teljesen igaza van a kormánynak, amiért szigorító intézkedésekkel gátolja a vírus terjedését. És teljesen igazuk van a vendéglátósoknak, amikor tényszerűen, minden pátosztól mentesen közlik: ebbe ők belehalnak. Amikor pedig két igazság találkozik, akkor tenni kell valamit. Az egymással (látszólag) szembemenő igazságok ugyanis nem paradoxonok. Itt nem arról van szó, hogy a megállíthatatlan ágyúgolyó találkozik a ledönthetetlen oszloppal. Itt lehet és kell is lépni. Méghozzá gyorsan.
***
Hogy mit kéne tenni? Hogy mit kéne kitalálni az áldatlan helyzet megoldására?
Mint a szakértőktől megtudtuk, a nyájimmunitást akkor érjük el, amikor a teljes lakosság 60%-a beoltásra kerül. Azt is tudjuk, hogy a nyugati vakcinagyártók csak ígérgetnek, s miközben az EU szakpolitikusai fogatlan oroszlánokként fenyegetőznek, az ígért amerikai és európai védőoltások hazánkba érkezte akár másfél-két hónappal is csúszhat.
Az tehát, hogy várjunk a szigorítások feloldásával a védettség eléréséig, sajnos nem jelenthet megoldást. Még akkor sem, ha a kormány időközben lépett, és más forrásokat keresett.
Mindezeket figyelembe véve kellene tehát minél előbb egy válságstábot összehívni (ez esetben a „minél előbb” a holnap reggelt kellene, hogy jelentse), majd a stáb által kieszközölt módosításokat minél előbb törvényerőre emelni (ez esetben a „minél előbb” a holnapután reggelt kellene, hogy jelentse).
Hogy mik lehetnének ezek a mindenki számára megfelelő, kompromisszumos megoldások?
Íme, laikusként néhány ötlet:
0: Mindenekelőtt, ha már mindenképpen szükség van éjszakai kijárási tilalomra, annak kezdő pontját tolják ki éjfélre. Ez mindennek az eredője, az a bizonyos nulladik pont.
1: Nyissanak ki a vendéglők kerthelyiségei, ahol az egymástól kellő távolságra elhelyezett asztaloknál a kültéri infrás vagy gázos melegítők mellett a vendégek ehetnek, ihatnak.
2: Ahol nincs kerthelyiség, ott az önkormányzatok ideiglenesen engedélyezzék kinti sátrak telepítését, akár még akkor is, ha ezek rontják a terület összképét (ahogyan a maszkok is rontják az összképet, de azért viselésük elengedhetetlen).
3: Az önkormányzatok – állami támogatással – helyezzenek ki minden vendéglátóipari egység teraszához vagy kültéri sátrához egy-egy férfi-női mobilvécét.
4: Remélhetőleg egyre többen lesznek azok, akik az oltással védettséget szereznek. Számukra – oltási könyv bemutatása ellenében – nyittassanak meg a vendéglők belső helyiségei.
5: A maximális vendéglétszám közelítse meg a vendéglő befogadóképességének minimum kétharmadát.
6: A veszélyhelyzet lejártáig a vendéglősök valóban vegyék komolyan, hogy ittas vendéget nem szolgálnak ki.
***
Ez valóban csak néhány ötlet, s bár ugyan a legszükségesebbek, de biztos vagyok benne, hogy ezeken felül számos olyan megoldási javaslattal tudnának élni az érintettek, amelyek segítségével vállalkozásuk túl tudná élni ezt az időszakot.
Kiváltképp, hogy ez már – amolyan róka fogta csukaként – meg is valósult, igaz nem ott és nem úgy ahogyan kéne.
Sokfelé járok ugyanis az országban, s mindenhol ugyanazt látom: az emberek az éjjel-nappal nyitva tartó benzinkutakon gyűlnek össze, megvéve odabent az üdítőt, ételt, italt, kávét, melyeket aztán a benzinkúti shop mögötti parkolókban, kis társaságokra oszolva, hosszas beszélgetések közepette fogyasztanak el.
Nem lenne akkor már jobb a fenti megoldás?
Már csak a vendéglősök miatt is.
Biztos vagyok benne, hogy ilyen és ehhez hasonló enyhítések mellett új erőre kapva tartanánk be az összes többi előírást, hogy – ahogyan a szakértők prognosztizálják – húsvétra végleg kikerüljünk a vírus uralma alól.
Végre egy olyan cikk, ami nemcsak kritizál, hanem javaslatokat is tesz.
Gratulálok VBT!
Remélem minél előbb a Pesti Tv-n is láthatom.
A legmélyebb tiszteletem és elismerésem mellett tiltakozom. A vendéglátó szféra tönkremenetelét nem azzal kellene megakadályozni, hogy enyhítünk a nem létszükségletet jelentő közvetlen érintkezések korlátozásán, és nem is kiskapuk nyitásával. Másképpen fogalmazva: amíg a vendéglátóhelyek nem tudják megoldani, hogy a nem együtt érkezők egymástól izoláltan, fertőtlenített helyen, külön légtérben fogyaszthassanak, addig ne szolgálhassanak fel ételt-italt helyben fogyasztásra.
Nem értem, miért nem segít a kormány a bedőlő idegenforgalomnak, kultúrának, vendéglátóiparnak. Óriási a deficit, emberek tömegei veszítették el az állásukat egyik pillanatról a másikra. Miért sportolókra, vadászati eseményekre és multikra szórjuk a közpénzt, ahelyett, hogy megmentenénk a valóban rászoruló csoportokat?
Végre csökken a fertőzöttek létszáma. Gyorsan nyittassuk ki a vendéglőket,hátha ismét növekedésnek indul.
Valamiért éppen most ZÁRTÁK LE Dániát,Hollandiát,kicsit régebben Németországot….
felhívnám az általam mélyen tisztelt cikkíró figyelmét arra az apróságra, hogy, amikor éjfél volt a kijárási tilalom kezdete, akkor az általam mélyen nem tisztelt ellenzék azzal károgott, hogy azért ez az időpont, hogy a fociszurkolók is haza tudjanak érni. a színházlátogatókról persze elfelejtettek szólni… úgyhogy, meglátásom szerint, tökmindegy, hogy milyen döntést hoz a kormány, az egészségügyi szakemberek javaslatait figyelembe véve, tibiatya, meg az összes többi marha, meg birka, meg egyenlődisznó úgyis bele fog kötni valamibe… uff…
Talán jó lenne visszaemlékezni néha a hittanórán tanult bibliai történetre, amelyben József megfejti a fáraó álmát. Tudjátok a hét kövér meg a hét sovány tehénről.
Figyeld a számat: BA_ROM_SÁG. Nyár elejére, szezonkezdetre lemegy annyira a görbe, az átoltottsági mutató meg felmegy annyira, hogy ki lehessen nyitni. Nem gondolod komolyan, hogy arra HÁROM HÓNAPRA újabb pénzeket fogsz leszakítani A KÖZÖSBŐL az addig is elég kreatívan könyvelő véndöglátósok miatt? Aki nem bírja ki KAPITALIZMUSBAN ezt a három hónapot, az húzza le a rolót, de örökre! Az *.infón volt egy összeállítás anno a bezárásokról: zárja be, zárja be, de közben nyissa ki, nyissa ki, de ne úgy… Vészhelyzet van, baxxxátokmekk! A vírushisztibe NÉGY, alapbetegséggel nem rendelkező, nem túl közeli ismerősöm halt bele kará… Fenyőünnep táján. Az egyik úgy, hogy FOGORVOSHOZ járt nyár óta gyökér-rendezésre, hogy fogsort csináltathasson, emiatt az átmenetileg legyengült immunrendszere nem győzhetett a fogorvostól (!) összeszedett koviddal… A nőjétől külön faluba került karanténba, átment segíteni, vissza már nem jöhetett… A barátunk apja meg begazolt, elhitte Szláviknak, hogy legalább sima influenza ellen oltasson – aha… Közben kovidos lett a tudtán kívül… Temették őt is, középkorú volt.
Nem gondolhatjátok komolyan, hogy kiülős sátrakban, infra-melegítővel, egymástól másfél méterre MASZKBAN fogtok éjfélig vedelni… Értem én, hogy az ellenSÉG nem tud másba beleakadni, hogy a MiHaM is csak a végrehajtókkal meg a finnugristákkal tud huzakodni, hogy kicsit odafigyeljenek rájuk, de akkor is!
Az Ormány négy évre kapott felhatalmazást. 22 tavaszáig még egy bő év van hátra. Ha addig nem tud mit kezdeni a hatalmával ÉS (!!!) látok Egy Másik Erőt, amiről feltételezem, hogy jobban csinálja, mint ez a kormány 12 év alatt, hát akkor majd MEGGONDOLOM, hogy váltsunk-e. Egyelőre a fasorban sincs ilyen erő, ezért EZT a kormányt kell addig rugdalni, amíg be nem kussoltatja AZ ÖSSZES nyomorult ÁLELLENZÉKI felforgatót, és legalább negyvenöt fokkal nem csavarja JOBBRA a kormányt. Lehet oegygézni, de ESETLEG meg lehet hallgatni a Főnit péntek reggel – nem kell szeretni, de ESETLEG végig lehet gondolni, hogy mit miért mond.
Rohadtul nem érdekel, melyik fáraó mit álmodott a tehenekről. ÉN a dialektikus és történelmi gáborizmus szellemében fogok eljárni, mint az utóbbi negyven évben mindig.