Hogy ki volt Bem József tábornok, azt álmunkból felkeltve is tudjuk, hiszen dicső emlékezete örök időkre fennmarad, akár „apóként”, akár Józef Zachariasz Bemként, akár Murat pasaként gondoljunk rá. S ugyanilyen szeretettel emlékezünk meg leghíresebb szárnysegédjéről, Petőfi Sándorról is. Ám a másik, a katonák körében legalább annyira híres szárnysegédről, aki Petőfihez hasonlatosan szintén a segesvári harcmezőn esett el, már jóval kevesebbet tudunk.
***
Az egyik legősibb erdélyi nemesi családból származó Zeykfalvi Zeyk Domokos a Fehér megyei Diódon született, 1816-ban. Születése napját pontosan nem ismerjük, azt azonban tudjuk, hogy 1816. június 19-én keresztelték meg református szertartás szerint Marosvásárhelyen, noha ő maga katolikus volt. Alapiskoláit Kolozsváron és Nagyenyeden végezte, majd 1838-tól gazdasági tanulmányokat folytatott Magyaróváron, hogy aztán két évig filozófiát tanuljon a Berlini Egyetemen. Még stúdiumai végeztének évében, 1844-ben feleségül vette Báró Kemény Júliát, akitől két fiúgyermeke, Simon és Gábor született. Napjait gazdálkodással, birtokai irányításával töltötte, de bokros teendői mellett mindig maradt ideje nemcsak családjára, hanem testének és elméjének pallérozására is. A bölcseleti tudományoktól a fegyverforgatáson keresztül a társasági élet számos formájáig mindenben kiváló Zeyk Domokos messze kiemelkedett kora főrendjei közül.
A szabadságharc első évében aztán döntő változás állt be az életében: ő is részt vett az 1848. október 16-ától 18-áig tartó Agyagfalvi székely nagygyűlésen, melyen a 60 000 egybegyűlt közfelkiáltással szavazta meg, hogy pártolják az Erdélyt és a Partiumot Magyarországgal egyesítő törvényt, valamint kiállnak a magyar kormány mellett. Ez volt a márciusi pontok egyike, az a bizonyos Unio. (A Partium Magyarországhoz csatolása de iure már 1836-ban megtörtént, ám ez egészen 1848-ig nem került betartatásra.)
A nagygyűlés után Zeyk Domokos azonnal beállt a székely haderőbe; a csík-gyergyói dandárban szolgált, mint Franz Dorsner ezredes hadnagyi rendfokozatú segédtisztje. Miután Bem erdélyi hadserege felszabadította Marosvásárhelyt, a 15. (Mátyás) huszárezredben Gróf Mikes Kelemen ezredes parancsőrtisztjeként teljesített szolgálatot, s részt vett az Erdély felszabadításával végződő hadjáratban. 1849 februárjától Bem József tábornok hadtörzsébe osztották be, ahol április 14-től főhadnagyi, május 18-tól századosi rangban szolgált. Május 19-én Bem a Magyar Katonai Érdemrend III. osztályával tüntette ki.
Az Országos Honvédelmi Bizottmány 1849. március 2-án alapította meg „az olly annyira szorongatott haza érdekében” az érdemrendet. Annak első osztályú csillagát Görgey Artúr Budavár visszavételéért, Bem József pedig Erdély felszabadításáért kapta meg.
*
*
*
***
Zeyk Domokos halálának előestéje valóságos eposza a magyar hőstörténetnek. A két szárnysegéd, Petőfi és Zeyk ugyanis a segesvári ütközetet megelőző estét közös társaságban töltötték Székelykeresztúron, a léczfalvi Gyárfás-kúriában. Petőfi Zeyk invitálására érkezett Keresztúrra. Zeyk felesége és Gyárfás felesége édestestvérek voltak, így a huszártiszt bármikor szívesen látott vendég volt a birtokon. Érdekes keretbe foglalta életét, hogy a sorsát homlokegyenest más irányba terelő Agyagfalvi nagygyűlés napjaiban is e kúriában szállt meg.
*
*
Hogy Bem két szárnysegédje aznap este miről beszélgethetett, azt persze senki sem tudja. De tény, hogy az Erdélyben harcoló magyar haderők ekkor már sorozatos vereségeket szenvedtek az orosz csapatok által megtámogatott császáriaktól, s a csatát is úgy kellett megvívniuk, hogy tudták: az Alekszandr Nyikolajevics Lüders tábornok vezette orosz és az Eduard Clam-Gallas tábornok irányította osztrák hadsereggel szemben az ő haderejük kétharmada tapasztalatlan újoncokból áll, ráadásul az ellenség hatalmas túlerőben van. Ki tudja, talán éppen arról folyt a társalgás, hogy másnap már egyikük sem lesz ezen a világon. Ám ha valóban erről beszélgettek, bizonyosan hozzátették, hogy mindketten készek akár az életüket is áldozni a magyar szabadságért.
Ennek a vélekedésnek a lehetséges voltát bizonyíthatja az is, miszerint Zeyknek volt egy úgynevezett méreggyűrűje, aminek a felpattintható pecsétrészében halálos adag arzént tárolt, s ezt a gyűrűt másnapra előkészítette, hogy semmiképp ne kerülhessen élve az ellenség kezére. A sors fintora folytán a gyűrűt a csata előtti nagy sietségben a kúrián felejtette.
***
Hogy mi történt pontosan másnap a csatatéren, azt a Szabadságharc legendás katonaorvosának, Lengyel Józsefnek a beszámolóiból tudjuk, aki az ütközetben mint önkéntes katonaorvos vett részt. Elmondása szerint a mindvégig hősiesen, emberfeletti erővel és elszántsággal küzdő, Bem József életét a saját élete árán is védő Zeyk Domokos volt az, aki a sereg menekülésekor a sebesült és kimerült Petőfit egy darabon a kengyelvasába emelve vitte.
Zeyk Domokos haláláról így ír Lengyel József:
„Zeyk Domokos eleste is, kit multkor Miklósnak tévedésből irtam volt, értesülésein szerint, másformán történt. Ha jól emlékszem, ezt Dézsi Sándor urtól hallottam, kinek azt b. Heydte beszélte el egy alkalommal. Elmondom, mert érdekes, és halála nagy nevéhez méltó. Elmondom, a hogy hallottam, különösen azért, mert szeretem hinni, hogy ha már megtörtént, az így és nem másképen esett.
Már a csata bevégzödött; a dsidások – és nem kozákok – az üldözésből már tértek vissza, mikor Lüders orosz tábornok fényes táborkar kíséretében kijött Fejéregyházán felül a kis-buni-ut és ország-ut szögellésénél levő dombra, honnan a völgy területe mind alá, mind felfelé belátható. Míg itt állottak, szemcsövét a tábornok a fejéregyházi tanorok közepe felé irányozza, hol egy huszár nagy sárga telivér lován száguld. A szállongó, s őt megtámadó dsidásokat egyenkint levágja, s néha 3-4 közöl is egykettő megsebzése, s a többiek megszalasztása által kivágja. Már átugratott a tanorok sánczán, a táborkartól alig volt 100 lépésre, mikor egy fiatal tiszt a táborkarból kiugrat, Zeyket megtámadja. Ez hatalmas pallosszerü kardjával első vágásra homlokán olyat vág, hogy koponyafedél és sisak messzeugrott. Mikor ezt Lüders látta, szemét táborkarán végig jártatta, mintegy kérdezve, ha látták-e e hatalmas vágást? azonnal parancsot adott, hogy e huszárt ne bántsák, hanem fogják el élve. Ezen parancsszóra egész dsida-erdő fogta körül Zeyket, de ő minden megadási felszólitásra vágással felelt. Ez támadóit felbőszité. Lovát és őt is már több dsida átfúrta. Végerejét megfeszité ekkor, pisztolyát elővonta s magát főbe lőtte. Állitólag Lüders Heydtehoz fordult, s ezt mondotta volna : „Schade, ein guter Soldat!” Itt megjegyzem ezuttal, hogy b. Heydte épen e hely környékére tette azon helyet, hol Petőfit elesve látta volna. Ezen hely megfelel annak, hol magam is elestét gyanítom.”
***
A hős százados és elesett társai tiszteletére Héjjasfalván 1901-ben emlékművet emeltek, melyen a következő felirat áll:
Kozákok erre közre fogták,
Hogy élve ejtsék fogságba őt,
Ő küzd magát meg nem adva,
Aztán saját szívébe lőtt.
*
*
***
Egy erdélyi földbirtokos, egy szlovák származású költő és egy cseh felmenőkkel büszkélkedő nemes lengyel katona. Hárman a legnagyobb magyarok közül. Hárman, akik megértették, hogy közös baj esetén eltérő neveltetésük és más-más társadalmi rangjuk dacára is együtt kell munkálkodniuk abban a szellemben, melynek neve hazaszeretet.
S ha szabad ilyet mondanom, közülük is kiemelkedik Zeyk Domokos, aki egyáltalán nem készült katonának, hősnek pedig legkevésbé sem. Bölcselkedő, gazdálkodó alkat, szerető férj és édesapa volt. A korszellem megértése azonban arra késztette, hogy azzá váljon, ami örökre beemelte őt nagyjaink Panteonjába. Válaszolt a haza hívó szavára, és amikor kellett, az életét adta nemzetéért.
***
A dicsőséges hősi halált halt Zeykfalvi Zeyk Domokos százados úr, s valamennyi, az 1848-’49-es Szabadságharcban életét áldozó hősi halottért szóljon végezetül nemrégiben elhunyt barátom, a Kossuth-díjas Kátai Zoltán énekmondó két éneke.
*
Még sok az adósságunk a történelmünkkel kapcsolatban.
Szívhez szóló, szép, tartalmas írás!
Köszönjük!