Mire szavaz a lábával Orbán Ráhel?

Blog VBT

„Orbán Ráhel lábbal szavaz” – olvasom egyre több ellenzéki véleményvezér (?) közösségi oldalán. És ez rendben is van, hiszen a demokrácia két alappillére, hogy az ember szavazhat és rá is szavazhatnak. De vajon mire is szavaz a lábával Orbán Ráhel?

***

Most így hirtelen meg nem mondom, melyik ellenzéki  s̶z̶o̶c̶i̶o̶p̶a̶t̶a̶   influenszer mondta-e, a Szél vagy a Demeter, esetleg a Szabó, hogy Orbán Ráhelék a lábukkal szavaznak arra, hogy az Orbán-rendszer nem jó, és innen menekülni kell.

Erre kontrázott rá valamelyik, mostanában vélhetőleg altestileg nem megfelelően megművelt kormányellenes asszonyság, hogy hát ugye a pár által letelepedésre szánt célországnak Spanyolország azért nem a megfelelő hely, mert a spanyolokkal van kiadatási egyezményünk.

És más „hírek” is napvilágot láttak.

Többek között az a fantasztikusan egyedülálló tényfeltárás, hogy a házaspár úgy megy el, hogy nem is igazán megy el, hiszen Tiborcz István Budapesten is alapított egy céget a közelmúltban, aminek – micsoda leleplezés – Orbán Ráhel az ügyvezető igazgatója.

A Ráhelék költözése körüli hajcihő kétségtelenül legérdekesebb híre, és itt a szerzőt is jegyezzük meg, Bruck András virtuális tollából került a közösségi oldalakra. Az általam eleddig nem ismert Bruck arról értekezik, hogy minő véletlenség, a pár lakhelyéül választott Marbellán 59 ország mintegy 113 bűnöző csoportja tevékenykedik.

***

Én pedig tényleg fogom a fejemet. Mert ezeket a híradásokat pontosan azok olvassák csámcsogva, és azok terjesztik gőzerővel, akiknek cégeiben ugyancsak a házastárs az ügyvezető és a nagymama a kültag, s persze teljesen törvényesen és észszerűen, mert amit az ember családon belül tud tartani, azt ott is tartja. No de ugyanezek azok is, akiknek a családjaik úgy hasítanak le az egyesület-alapításhoz szükséges tíz embert a szűkebb kompániából, hogy habzó orbánozások közepette rögtön keresnek valami kis faluban egy ütött-kopott viskót egyesületi székhelynek, amire aztán a Magyar Falu Programban támogatásokért kuncsorogva felveszik a maguk jussát.

És hát igen. Fogalmam sincs, Marbellán hány ország hány bűnözőszervezete alapított hivatalosan céghelyet. De spétesen megjegyezném, hogy idehaza a saját maga által fröccsöntött piedesztálra emeli önmagát és asszonykáját még olyan is, aki lopott zsidó vagyonban ülve időnként magyarokra lövet, miközben a volt kommunista vagyon einstandolásából már a rendszerváltás első éveiben milliárdossá vált. (Nem mellékesen a legtöbb bűnöző szervezet az Amerikai Egyesült Államokban tevékenykedik.)

A kiadatás meg…

Természetesen Orbán Ráhel és Tiborcz István sík idióták, akik nem tudják, hogy az Interpol, az Europol, de még akár az FBI is lecsaphat rájuk bármikor. Kalandvágyból azonban mégsem Togó Alsóra, vagy Dzsibutiba költöznek, hanem egy olyan helyre, ami három órán belül bármelyik magyar nemzetközi reptérről simán megközelíthető, s amely hely uniós terület.

***

Orbán Ráhel és férje természetesen a lábukkal szavaztak, és ebben nem téved a más zsebében bármikor kéjes örömmel turkáló, ám a saját tárcáját hét lakat alatt őrző ellenzék.

A szavazás pedig a következőkről szólt:

Lehetséges-e az EU-ban a szabad lakhelyváltoztatás?

A VÁLASZ: IGEN.

Lehetséges-e az EU-ban a szabad munkavállalás?

A VÁLASZ: IGEN

Lehetséges-e az EU-ban a szabad vállalkozás-alapítás?

A VÁLASZ: IGEN

Mindezek pedig egészen pontosan arra az egyértelmű kijelentésre épülnek, amit az apuka, Orbán Viktor mondott:

„Magyarországnak jobb az Európai Unióban, és azt várja az EU-tól, hogy a kulturálisan különböző, szuverén nemzetek évszázados európai hagyományát őrizze.”

Majd hozzátette:

„Fontos nekünk, hogy egy szövetséghez tartozzunk, amely biztonságot nyújt.”

***

Zárszóként megjegyezném: a házaspár nem azt nyilatkozta, hogy örökre külföldön kívánnak maradni, hanem, hogy szeretnék, ha gyermekeik idegen kultúrákat, idegen nyelveket ismernének meg. Ezzel szemben az ellenzéki gondolatmenet értelmében külföldre költözni bűn, vagy már eleve csak bűnözők csinálnak ilyet menekülés gyanánt.

Kedves külföldi munkavállaló magyarok! Amikor majd szavaztok (a kezetekkel), emlékezzetek erre is!

() VBT ()

Kiemelt kép: Orbán Ráhel Facebook-oldala


34 hozzászólás “Mire szavaz a lábával Orbán Ráhel?

  1. …nagyon jó íŕás..a gyülölködő és irigy proliról, aki saját üres életének értelmét így találja meg..vetíti át gátlástalanul másokra…

  2. Minden szép, amit a szerző leír, csak az a fránya “Gyere haza fiatal!” program ne lett volna…
    Meg eddig azt hallgattuk, bezzeg ők itthon fektetik be. Kérem szépen, nem ezért nyeljük le a nemzeti burzsoázia ötletét és kivitelezését, hogy az itthon “tenderezett” pénzzel egy külföldi gazdaságot élénkítsen, külföldi munkaerőt foglalkoztasson. Kezdenek félrecsúszni a dolgok és emberek elszakadni a valóságtól.

    1. “Tiborcz István Budapesten is alapított egy céget a közelmúltban, aminek – micsoda leleplezés – Orbán Ráhel az ügyvezető igazgatója.”
      Gondolom ez elkerülhette a figyelmét.

  3. Szavazni itthon fognak, vagy a nagykövetségen. Ami Spanyolországot illeti én pl. szeretem Barcelonát, de végleg nem költöznék oda.

  4. Azért van ebben bizony valami igazság. Megszedik magukat és pofátlanul külföldön költik el. Jó példát mutatnak a “gyere haza magyar” szlogenhez. Ráhel drága és kedvezményezett férjecskéje már eddig is, most meg még rá is tesz, s rendesen alávág az apja munkájának, magaslabdát adtak az ellenségnek…

    1. Értem én, Taprózsa: magyar INÁ-ba magyar TASZ-t. Ne zavarja, h. Rálehel férje PÁSTEN IZS alapított céget! A Gyere haza, fiatal! szerintem a fiatal MUNKAVÁLLALÓRÓL, és nem a NAGYTŐKÉS vállalkozóról/nak szól.
      Bruckner elvtárs nyilvánvalóan egy a hatmillió túlnemélőből. EZÉRT gyaláz mindent és mindenkit, ami és aki magyar, már amennyire.
      Volt egy tanítványom, az ő szülei meg Angliába és tózse Spanyolba jártak, és mivel így tkp. anyanyelvi szinten bírta ezt a két nyelvet, a bölcskaron KELETI nyelvet vett föl. Fél év alatt megvolt az ösztöndíja oda is. Az ellenségnek valóban nem magas labdát, hanem golyót kell adni a fejébe. Kettőt.

    2. Ez azért nem így van. Teljesen csóró emberek kimennek minusz spanyoltudással és valahogy nem halnak éhen. Amúgy Barcelonában egy “botránytörvény” van életben és koldulni tilos, nemigen látni sem koldust, sem részeget, sem hangoskodót, mert kijön a rendőrség. A spanyol csendőrök elvárják, hogy a megállított kocsi vezetője kiszálljon. Nos egy kövér tésztaképű német nem szállt ki, hiába kérték spanyolul. Caramba! hördült fel a spanyol csendőr, és a gallérjánál fogva kirángatta a disznót a Mercedesből.. Tanultak Francotól valamit. A rendőrség és a csendőrség ott rendben van. A kocsmai verekedőket látványosan leteperik a rendőrök és bilincsben viszik el. Arrafelé viszonylag jó a közbiztonság. (Más kérdés, hogy a kapu alatt nappal is közösülnek az utcalányok, de ez a helyi folklór.)

  5. Valamivel megsértettem, Taplójogász úr, hogy letaplózott? Nyilván csak dicsérni szabad Orbánt és családját, mikor pont a miniszterelnök e lánya és veje azért adtak rendesen okot az egész országot lejárató korrupcióvádhoz. Nekem nem savanyú a szőlő, soha nem vágytam más népek közé átköltözni, de ilyen prominens személyeknek azért illene legalább a látszat kedvéért itthon élnie, már csak azért is, hogy ne tűnjenek menekülőknek.
    Lehet, hogy Ön tényleg kocajogász, és nem veszi észre mekkora rosszpontot szereztek nekünk jobboldaliaknak Ráhelék ezzel a húzással, mert hallgathatjuk majd hónapokig Gyurcsányéktól, hogy lám, még a családja se akar “ebben a Zorbáni diktatúrában élni.”
    S úgy mellesleg azzal hogy kimondom mi a véleményem, mert féltem az országot, nem tudtam, hogy ettől “tapló” lettem volna.
    Ebből a rossz imázs, s választási esélyek szempontjából tökmindegy, hogy hol vállalkoznak, hol szavaznak, ez akkor is rossz húzás OV gyerekétől.

  6. Marbella egy tengerparti város Dél-Spanyolországban, 142 ezer fő lakossággal.
    Ha turisztikai cégük van még észszerű is. A kinti kapcsolatokat személyesen építik és ellenőrzik.
    Hogy hány bűnözői csoport lehet ott? Árulja már el Bruck, miért kellettek neki ezek az adatok?
    És ha Siófokra költöztek volna?
    Lehetőségük van rá, miért ne tennék?
    Arra gondolva, hogy milyen mocsok áradat jön még a választásokig jól tették (rájuk célkeresztet rajzolt a nép alja. Pedig nem közszereplők). Valójában én is kikapcsolok lassan addig, de az unokáim itt tartanak, úgyhogy internet és TV elvonás lesz (persze csak rézleges, mert a női kézi válogatott és a Fradi adrenalin löketei kellenek)!

    Nem kell hergelni a kedélyeket, majd voksolni kell, de jól, a gyermekeink, unokáink jövőjéért, mert azon a napon minden hatalom a mi kezünkben lesz és jogszerűen dobhatjuk ki a Gyurcsány vezette élősködő, alpári 2006-os maradék hálózatot az új szennyel együtt. Ennyi a lényeg!

    1. Vízöntő. Fentebb fejtettem ki, hogy Spanyolország nem túl jó hely a bűnözőknek. A spanyol rendőr nem olyan korrupt, mint az olasz, a maffia nem fogja a kapitányt lefizetni..

    2. Vízöntő 09.28-10:34

      Csatlakozom az érveléséhez!
      Egy a fontos, hogy hova húzom be az X-t.
      Rossz magyar szokás mások privát ügyeibe beleavatkozni.
      Még az angol királynő sem tudta Harry elhatározását befolyásolni….

  7. Szerintem egy külföldi vállalat-alapítás nem kritizálható. Mi van akkor, ha a mondjuk a német X cég autógyárat épít nálunk? Megy a sikoltozás ezerrel, hogy KIVISZI A HASZNOT. Mi a megoldás? Alapítson vállalkozásokat a magyar nagytőke is odakinn, és hozza haza a hasznot. Nem hinném, hogy a német technológiai fölény ismeretében mi építenénk autógyárat Németországban, de egy szállodát azért mi is tudunk bárhol üzemeltetni.

    1. Stimmel. Én olyan szállodában laktam amelyiknek a tulajdonosa iráni volt. A lánya ült a portán és angolul, németül folyékony volt. Meglepődtem a nevén, mire mondta, hogy ők Teheránból jöttek ide. (Nem hordtak keleti öltözéket..) Vagyis, ha egy unión kívüli perzsa lehet ott szállodás, akkor egy magyar is.

  8. OV miniszterelnökként megtesz mindent, ami emberileg
    és politikailag lehetséges, a
    magyarokért.Ha mi nem teszünk ugyanennyit
    jövőre a választáson magunkért, akkor nem hibáztathatjuk
    hogy apaként gondoskodik a gyermekei
    jövőjéről.Jelen kell lennünk a jövő
    politikai elitjében is ha még ezer évig
    létezni akarunk.

  9. Azért finoman szólva ellentmondásos, hogy miközben a Fidesz retorikája a hanyatló Nyugatról és a szárnyaló keleti jövőről szól, Orbán gyerekeinek fele mégis inkább Nyugatra költözött.

  10. Nagyon jó ez az írása is Varga Bíró Tamás Úrnak, mint mindig.!!!
    A fiatal Orbán Ráhel és Tiborcz István tiszteletreméltó családot pedig az egy Igaz Élő Isten segítse
    a mindennapjaikban.!!!

  11. @Naprózsa megjegyzésed irigy rosszindulatú és mérhetetlenül ostoba. 444-en biztosan vevők a ‘megszedte magát’ majd lelépett vele c hányásra.

    1. Aki mondja, HotelBravó úr! Az a “érthetetlenül ostoba” aki nem hallja, hogy már úton-útfélen ezen röhögnek napok óta az orbánfóbiások! Az a nevetés járja, hogy “Veszteni fog a Fidesz, lám már menekülnek a patkányok a süllyedő hajóról, az Orbán lánya és veje is húz el félelmében.”
      Ezeket nevezze érthetetlenül ostobának, és magyarázza meg nekik, ne nekem szólogasson be, tessék megvédeni a mundér becsületét a való életben is, mert még egypár ilyen ballépés a kormánytagok és családjaik részéről, és vérszemet kap a Gyurcsány bagázs szavazógépezete.

      1. És hogy le fog fagyni a pofájukról a vigyor,amikor ismét szembe néznem a SZÁMOKKAL!
        Vérszemet ugyan nem fognak kapni,hanem inkább vérsegget.

  12. Kedves Naprózsa, Miniszterelnökünket nem gyaláznák kevésbé, ha az összes családtagja itthon ülne sorban egymás mellett, mint verebek a fán. Orbán Ráhel és férje oda költöznek, ahová akarnak, még akkor is, ha ez a Szabó Tímea nevezetű bolsevik ügynöknek nem tetszik. Az egykori komcsi népszavaztatáson az volt az egyik kampányelem, hogy bárkinek lehet Bécsben cukrászdája. Miért bűn az, ha valaki nem Bécsben akar cukrászdát nyitni, hanem Spanyolországban vállalkozik? Inkább Dobrev hozza haza az Indonéziába kisíbolt ezermilliárdjainkat. Ha az a vagyon visszakerülne, megszűnne a magyar államadósság. Valahogy erről senki nem ír, valahogy ez senkinek nem fáj.

    1. Rendben, kedves Nahát, engem személy szerint nem érdekel, ki hova telepedik, és hol költi el a pénzét, illetve mely országot gazdagítja a nálunk szerzett tudásával. Csak azt utálom, amikor a Gyurcsány-szindrómások szemünkbe röhögnek és nem tudom kivédeni a védhetetlent. Taktikai okból Orbán gyerekei is várhattak volna még 7 hónapot, ennyi.
      Ami pedig a korrupciót illeti, évek óta csak a Mészáros, meg az Orbán veje vádat kell hallgatnunk és ez, hogy még áttelepültek egy echte szocialista kormányú liberális országba a sok migri közé, ez sem éppen jó taktikai húzás.
      De legyen Önöknek igaza, én örülnék a legjobban, ha a csőcselék is így fogná fel, hogy nyithatunk cukrászdát Bécsben, és nem emlegetnék 7 hónap múlva a választáskor is ezt a Gyurcsányékra voksolásuk érveként.

      1. Tudja,Én Erdélyben telepednék le a sok pénzemmel,de ilyent a kádárék nem gyártottak.
        És onnan üzemeltetném a cégeimet.

      2. Meg mégegy, kedves Nahát kommenttárs: eddig az volt az érvünk és én is így próbáltam meggyőzni az értelmesebb balra szavazókat, hogy a fideszes vállalkozó tábor itt marad, itt teremt munkát, Magyarországon fogyaszt, és ez itt használódik fel, visszaforgatja a gazdaságba. És most ekkor mit mondjak?
        S van egypár volt Fideszre szavazó ismerősöm, akik szerint OV elegánsan akar veszteni, és lelép majd, ezért vannak ezek a puhakezű be nem tartott törvények meg kormányzási bakik…
        És nekik mit mondjak?

        1. Figyelj kérlek! Az igazi hasznot az hozzá, hogy mi külföldön vállalkozunk és idehozzuk a pénzt. Ők már régóta ezt csinálják velünk. Ha az itthon termelt haszon itthon marad az természetesen jó, úgy is normális. De ha már egyszer minket kizsebelnek ők onnan nyugatról, nos aki teheti zsebelje ki őket innen keletről. A spanyol cégek vastagon jelen vannak nálunk, fordítva ez még csak csirákban van meg.

  13. Ha sok pénzem lenne és valamelyik déli országban akarnám befektetni akkor Spanyolország és Törökország az ahol viszonylag biztonságos a dolog, ráadásul megy az idegenforgalom. Most éppen nem megy, de ha ma olcsón kapható a járvány miatt tönkrement szálloda, az jó befektetés. 5-6 év múlva nagyon szépen fog a kassza muzsikálni.

  14. Mindenkinek,!–de kiváltképpen “Naprózsa” hozzászólónak.! Nem fog veszíteni a Fidesz-KDNP kormány,
    ugyanis jóval több a tisztességes-józanul gondolkozó ember mint ahogyan hirdeti az ellenséges
    moslékkoalíció, miszerint,” légy tisztességtelen–soros-sátáni–böszme állat.!!!

  15. Orbán nyilván azért menekíti nyugatra a családot, mert érzi ő is, hogy fogyóban a támogatottsága. Biden elnökségével és a német választással végképp elszigetelődött. A keleti haveroknak pedig csak addig volt partner, amíg rajta keresztül bomlasztani lehetett az EU-t. 2022 a bukás éve lesz az orbánizmusnak. A demokratikus jogállamot akaró magyarok viszont nyernek.

  16. Judithoz csatlakozva javaslom, az elbizonytalanítani akarókkal ne foglalkozzanak, de a közvélemény-kutatókkal se. Az utóbbiak megkérdeznek 1000 főt. Biztos hogy a válaszok leképeznek mindent?
    Jön majd a választás napja. A jobboldali választók elmennek, és el a baloldali érzelműek is. Tudja valaki, hogy a baloldali, vagy ellenzéki érzelműek hogyan fognak szavazni?

    Jön az ” Elk.rtuk”, a film! Mit fog az kiváltani?

    A Kormány Orbán Viktor vezetésével kivezette az országot a bajból, a gazdaságot nagyon okosan irányítva szinte kirobbantották a rajtnál, ezért lesz visszatérítés, nyugdíjprémium, 13. havi nyugdíj visszavezetésének felgyorsítása stb.
    A Fidesz Orbán Viktor vezetésével fokozta gyermekeink, unokáink biztonságát, védelmét, amit az ellenzék nem szavazott meg, Jakabék igen, de azzal, ha hatalomra kerülnek azonnal módosítják!

    Ismerek baloldali, ellenzéki szimpatizánsokat, közülük van aki nem fog elmenni, mert Orbán Viktort nem szereti, de a saját zsebe és gyermekei ellen nem szavaz, viszont többen vannak azok akik elmennek majd és a Fideszre szavaznak, mert igaz hogy Orbán Viktort nem szeretik, de a gyermekeiket és unokáikat igen, és a jövőjük biztonságára csak őt látják garanciának!

    Ezekre a tényekre is tessenek gondolni!

    1. Vízöntő 11:50

      Nem a személyt kell szeretni, a Michelin csillagos étterembe is a szakács főzte étkek miatt megyünk be!
      Merkelt “sokan szerették és??? Elkúrta? igen!

  17. Kedves Naprózsa! A kételkedőknek mondja azt, hogy Orbán Viktor mindig nyerésre játszik, akkor is, ha mások nem hisznek benne. 2010-ben senki nem gondolta volna, hogy a Gyurcsány által itt hagyott csődtömegből Orbán Viktor néhány év alatt virágzó országot varázsol. Pontosan azt szeretem benne, hogy a legreménytelenebb helyzetben is optimista, tele van tettvággyal és energiával, és ezért valahogy mindig neki lesz igaza. Aki hisz magában, abban mások is hisznek, főleg, hogy már többszörösen bizonyított.

  18. István és Ráhel a veszteséglistán, de mi azért egy emberként ott leszünk az okt. 23.-i Békemeneten, ugye?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük