Erő, szervezettség, hatékonyság!  -A Fidesz jelöltjei elsőként adták le az ajánlóíveket!

Blog VBT

Nem varázslat, nem boszorkányság, és úgy egyáltalán semmi rafinéria nincs abban, hogy a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség jelöltjei mindenki mást megelőzve, elsőként adták le a jelöltté válásukhoz szükséges ajánlásokat. Aminek ez köszönhető volt: az erő, a szervezettség, és a hatékonyság.

***

Egyesek persze most azt mondhatják, hogy az ajánlások begyűjtésének és leadásának határideje semmiféle befolyással nincs magára a választásra, annak sikerére nézvést.

Ez nem teljesen igaz. Valóban, maga az ajánlóívek leadásának időpontja nem befolyásolja az április 3-án tartandó országgyűlési választások eredményét, azonban jó támpontként szolgálhat három sarkalatos kérdésben is:

1: Melyik politikai párt képviseli a legszámottevőbb erőt?

2: Melyik politikai párt aktivistái a legszervezettebbek?

3: Melyik politikai párt tud a leghatékonyabban végrehajtani egy feladatot?

Amikor tehát azt mondjuk, hogy Orbán Viktor évértékelő beszédére (+/- fél óra) mind a 106 egyéni választókerületben leadásra kerültek az ajánlóívek, ezzel azt is mondjuk, hogy a választáson induló pártok és pártszövetségek közül a jelenlegi kormánypárt végezte a legjobb munkát.

*

Balla Mihály, a Nógrád megyei 2. sz. országgyűlési egyéni választókerület jelenlegi országgyűlési képviselője, s egyben kormánypárti jelöltje aláírásokat gyűjt Balassagyarmaton. – A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség 106 egyéni jelöltje közül Balla Mihály az elsők közt gyűjtötte be a kellő számú aláírást.

*

***

Na, de miért is olyan fontos elsőként leadni az ajánlóíveket?

Leginkább a következő két dolog miatt:

1: Egy ország kormányzásához pontosan ez a három képesség szükségeltetik: a kellő erő, a kellő szervezettség, és a kellő hatékonyság. Egy teljes államapparátus felállításához, és annak szakszerű működtetéséhez ugyanis nem populista szólamok, nem Facebook-csaták, és nem is teátrális hőzöngések kellenek, hanem a nemzet érdekében végzett áldozatos munka.

A Fidesz bebizonyította, hogy birtokában van ennek a három képességnek. Az ellenzék pedig bebizonyította, hogy nincs birtokában ennek. És ez még akkor is igaz, ha a Fidesz bejelentése után nem sokkal izzadtságszagú bejelentésükkel, mely szerint az ő jelöltjeik is leadták az íveket, próbáltak némi kárenyhítést vinni első, s remélhetőleg nem utolsó csúfos vereségükbe. Azt ugyanis pontosan lehet tudni, hogy az egyesített ellenzék nem mindegyik jelöltje volt képes összegyűjteni a kellő számú aláírást.

2: Ami miatt még fontos, hogy a Fidesz mindenkinél előbb adta le az aláírásokat, az annak a bizonyítása, hogy az országban nincs kormányváltó hangulat. Bármennyire is próbálná az ellenzék a választópolgárok fejébe sulykolni, ez bizony hazugság. Amennyiben ugyanis kormányváltó hangulat uralkodna Magyarországon, az ellenzékiek már délig összegyűjtötték volna a szükséges aláírásokat!

***

Summa summarum: már a hivatalos kampány első napján kiderült, hogy melyik politikai formáció a legütőképesebb, és melyik élvezi leginkább a választópolgárok bizalmát.

Ez pedig a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség.

Az ellenzék pedig törheti a fejét az újabb hazugságon, hogy ezt a számukra meglehetősen kellemetlen buktát mivel tudják magyarázni?

() VBT ()

Kiemelt kép: Balla Mihály Facebook-oldala


2 hozzászólás “Erő, szervezettség, hatékonyság!  -A Fidesz jelöltjei elsőként adták le az ajánlóíveket!

  1. Miféle bukta? Az ellenzék, élén Gyurcsánnyal még soha semmiben nem bukott. Ők a tipikus mérges kismalac: ők így szokták csinálni.
    Bukni az a buta nép szokott, akik nem rájuk szavaztak.

  2. Bige elővette a bugyellárist így a moslék-koalíció is elkezdett aláírást “gyűjteni” (vásárolni). Hőbörög a Maki, mert szembesült azzal, hogy olyan beszédet, mint amilyet a Miniszterelnök úr tartott, ő ha Bigével megvetetné az egész ATV-t és mindenki neki írná a beszédet sem lenne képes! Ezek nem csak tízkor, hanem a nap bármely szakában totál be vannak bszva. Kérdés, hogy mennyi lumpenprolit tudnak megvásárolni? Maki már szerződést kötött egy tésztagyárral és egy krumpli termesztővel.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük