Miért mosolyog Zsiga Dani?

Blog VBT

A megbocsátás alapfeltétele, hogy megbocsátani csak annak lehet, aki bocsánatot kér. A megbocsátás pedig gyakran jár némi önkéntes vagy mások által kirótt penitenciával, amelynek végén a bocsánatkérő (jobb esetben) tiszta lappal kezd. No, most a Jobbiknál ilyesfajta tiszta lap egyáltalán nem található. Így a velük sorsközösséget vállaló ellenzéki pártoknál sem. 

***

Hirtelen magam sem tudnám eldönteni, melyikük mélyrepülése nagyobb: a karlendítő Z. Kárpát Dánielé, vagy az ő tettét magyarázó Márki-Zay Péteré?

Nézzük talán az utóbit!

Ahogyan a közös ellenzéki lista első helyén álló Márki-Zay Péter mentegeti a lista kilencedik helyén álló Z-Kárpát Dánielt, az szavakkal le sem írható.

Azt mondja ez a jótét lélek, hogy ő úgy látja, Z. Kárpát mosolyog, miközben kart lendít, tehát nem gondolja komolyan.

Szóval ez egy vicc.

Tehát ha az ember mosolyog, akkor nem gondolja komolyan, amit tesz.

Erről nekem a következők jutnak az eszembe:

*

„Na, tessék, ő is kart lendít, pedig még meg sincs oldva Szovjet-Oroszország villamosítása!” – vághatja rá önelégülten Márki-Zay Péter

*

„Kedélyes úriemberek, biztos csak egy jó kis zsidóvicc jutott az eszükbe.” – gondolhatja Márki-Zay Pétert

*

„Egy apró huncutság akár 70 millió meggyilkolt ember emlékét is elfeledtetheti.” – juthat eszébe erről a képről Márki-Zay Péternek

*

„Fickós somolygás, jó kis menyecskék, mi ez, ha nem a megtestesült idill?” – hiheti e fotó láttán Márki-Zay Péter

*

„Csak úgy áramlik a jóindulatúan szeretetteljes tesztoszteron ennek a két vidám úrnak a környezetében!” – mélázik el Márki-Zay Péter

*

„Kedélyes nagypapa, valamikor 1956 után.” – mondhatja Márki-Zay Péter

*

„Aki ilyen bohókás nagy kópé, az aztán a légynek se tudna ártani!” – kacaghat fel vidáman ezt a fotót látva Márki-Zay Péter

*

***

Természetesen, akinek egy csepp esze is van, az pontosan tudja, mit jelent ez a mosoly. Ez a cinkos kis mosoly. Ez az összekacsintós „tudjátok, na” típusú mosoly.

Ez, kérem, pontosan az, amikor tudja a náci szónok, hogy a közönség sorait nácik töltik meg, de azért magukat nemzeti radikálisoknak nevezik, hiszen ez mégis csak szebben hangzik, természetesen szembe köpve ezzel a valódi nemzeti radikálisokat.

Azokat a valódi nemzeti radikálisokat, akiknek a radikalizmusa például abban nyilvánul meg, hogy körömszakadtukig kiállnak amellet, hogy Magyarország ne keveredjen bele egy olyan háborúba, amihez semmi köze. Vagy szembe mennek akár az Európai Unióval is, hogy a család szentségét megőrizhessék. Mindezt pedig nem feltétlenül a Kínában nyomott Nagy-Magyarország-mintás pólójukban, talpig feketében, olcsó sörtől felturbózottan hangoskodva.

***

Ja, hogy ezeket pont én írom?

Hát pont én, bassza meg a kiskutya!

Na, de legalább nem is vagyok befutó helyen az ellenzéki listán

(Az meg hadd, ne az én bajom legyen, hogy egyesek még a saját sorainkban is képtelenek a megbocsátásra.)

() VBT ()

Kiemelt kép: Z. Kárpát Dániel megmutatja a hallgatóságnak, hogy a Bige-féle műtrágya használata után milyen magasra nőtt az udvarában a sövény.


9 hozzászólás “Miért mosolyog Zsiga Dani?

  1. Hát ez az Márkiszar nem érti, hogy Zsiga Dániel miért nevet, mert ezen a karlenditésen normálisan nem lehet nevetni és akkor amit tett Zsiga Dániel ezt egy kigunyolásnak lehet felfogni. Márkiszar meg egy idiota barom, hogy ezek után nem érti, pedig nagyon egyszerü.

  2. (Az meg hadd, ne az én bajom legyen, hogy egyesek még a saját sorainkban is képtelenek a megbocsátásra.)
    Tökéletes írás ismét, és az idézett mondat a lényeg a jobboldal szempontjából. Mi sajnos nem tudunk megbocsátani azoknak sem, akik bocsánatot kérnek. A moslékosok mindent mindenkinek megbocsátanak, ha az hajlandó a moslékban elmerülni.
    VBT-nak a Pesti Tv-ben vagy a Hir Tv-ben lenne a helye!

  3. Kedves Uram, most is jól megírta, köszönjük. Így kell ezekkel bánni.

  4. Zs. Kárpát,náci bűnös!
    Azt nem értem,hogy miért nincsenek azok a híres náciüldözők a bejárata előtt?

  5. Izé, szóval a bambaságnak van egy foka amely vigyorban nyilvánul meg.

  6. A Kádár képhez. Kádár csakis a kamerának mosolygott. Nagyon sótlan volt az öreg, és mindenki kerülte, mert nyers volt a modora. Az igazsághoz tartozik, a nép nem tudja, hogy Kádár nem szerette az embereket.

  7. A politikában IS mindent meg lehet magyarázni, de a fotókat és a videókat kevésbé, hiszen egy festmény előtt állva sem azon gondolkodunk el, hogy mit gondolt közben művész, hanem a saját kiváltott érzelmeink döntik el, hogy nekünk tetszik-e vagy sem amit látunk!

  8. Véleményem szerint azért mosolyog ez az idióta, mert éppen e pillanatban tanítják kart lendíteni. Próbálkozik és közben mosolyog, mert még nem tökéletes illetve így vár visszaigazolást azoktól, akikkel jelen vannak, de a képen nem láthatók, hogy jól csinálta-e ezt a rossz emlékű mozgást. Szégyellje magát, a saját ideológiáját sem vállalja fel a majdani zsíros beosztását féltve!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük