Magam se tudom, hogy az orosz-ukrán háborúból hozzánk eljutó információk és dezinformációk tömkelegében mit gondoljak, mit írjak, hogyan viszonyuljak ehhez az egész, több fronton zajló fegyveres és informatikai konfliktushoz? Így vagyok a legutóbbi hírrel is: kijárási tilalom lesz érvényben Kárpátalján az ortodox húsvét első napjára virradó éjszaka, kijevi idő szerint szombat este 23 órától vasárnap reggel 5 óráig. Az ok: az ukránok szerint Putyin templomokat akar bombázni…
***
A kijárási tilalmat Kárpátalja Megye Védelmi Tanácsa mai, rendkívüli ülése után rendelte el. Az ülésen a megye katonai és vallási vezetői is jelen voltak.
Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás vezetője elmondta: az ukrán hírszerzés értesülései szerint az oroszok egész Ukrajnára kiterjedő provokációkat és légitámadásokat szerveznek, különös tekintettel az ortodox húsvét miatt zsúfolásig megtelt templomokra, így akarva pánikot kelteni azokban a régiókban is, ahová eddig még nem terjedtek ki a harcok.
Éppen ezért a hagyományos ételszentelést a kijárási tilalom után, április 24-én, 5 órakor tartják majd Ukrajna összes régiójában.
A hatóság kér mindenkit, hogy csak a kijárási tilalom után menjen templomba.
***
Eddig a hír, amiről azonnal eszembe jut az 1973. október 6. és október 26. között lezajlott jom kippuri háború, amikor Szíria és Egyiptom az egyik legnagyobb zsidó ünnep idején támadt Izraelre.
Persze az analógia több ponton hibádzik, kezdve azzal a legfontosabbal, hogy míg az arabokat nem kötötte vallási tisztelet a zsidó ünnep iránt, addig Putyin szintén ortodox keresztény.
Abban viszont meglehetősen erős hasonlóság mutatkozik hogy amíg a jom kippuri háborúban valójában Egyiptom színeiben a Szovjetunió, Izrael mezében pedig az USA vívott laza kis edzőmérkőzést, úgy most is gigászok csatáját látjuk hol ilyen, hol olyan köntösbe csomagolva.
Egyet viszont nem hiszek: hogy az ortodox keresztény Putyin az ortodox húsvét alkalmával hívekkel teli templomokat bombázna. Ezt egyszerűen nem hiszem el.
Mondom ezt annak az embernek a megjátszott magabiztosságával, aki már a háború kitörését se látta előre, és ez még enyhe kifejezés. A februári csapatmozdulatok alkalmával teljesen biztos voltam abban, hogy ez csak egyfajta erőfitogtatás, és végül győz a józanész, azaz a diplomácia.
***
Ez viszont most más. Ez taktikáról és ellentaktikáról szól.
Gondoljunk csak bele, hogy a véres harcok mellett milyen elképesztően ocsmány karaktergyilkosságok folynak mindkét oldalon!
Az ukránok Putyint lassan már mindennel vádolják, beleértve a fizikális és mentális leépülést is. A legenyhébb jelzőjük rá, hogy őrült tömeggyilkos, aki nem mellesleg szívbeteg, cukorbeteg, valamint skizofrén szociopata. Így, egy csokorban. Egyesek még azt is tudni vélik, hogy egy grazi elmeklinikán kezelik őt időnként. Ismerős, ugye?
Ezzel szemben az oroszok Zelenszkijt egy ugrabugra bohócnak tartják, aki amellett, hogy Majdan bábja, még alkoholista és drogfüggő is.
Mindeközben a valóság minden egyes nap minden egyes percében a fejünkre koppint, és azt kiáltja: „ne higgy el semmit!”.
Itt van például a magyarországi kampány. A világ összes kampányához hasonlatosan itt aztán minden megengedett volt. Aki támadási felületet hagyott magán, az számíthatott rá, hogy pontosan ott fogják támadni. Aki pedig egy pillanatra is ellanyhult, arra gepárd sebességével ugrott rá az ellenoldal.
Képzeljük el ugyanezt úgy, hogy mindenki kezében fegyver van! Nem sok életben maradt jelölt vagy kampánystábtag lenne mostanra, az egyszer biztos.
***
Na, de nézzük a lehetséges forgatókönyveket!
1 – PUTYIN VALÓBAN TÁMAD ÉS BOMBÁZ
Ezesetben nemcsak az ellenoldalon megmaradt kicsinyke nimbuszát rombolja le, hanem saját követői közül is milliókat veszít, hiszen Putyin kormányzási taktikájának egyik sarkalatos pontja, hogy a szovjet vallásellenes időkből végképp ki kell vezetni Oroszországot. Ráadásul a nyugaton ellene már előkészített pert, melyben emberiesség ellen elkövetett bűnökkel vádolják majd, azonnal el is vesztené, anélkül, hogy egyszer is be kelljen mennie a tárgyalóterembe. Kvázi nemzetközi terrorista státuszba kerülne, akit bárki bármikor, bármilyen módszerrel meggyilkolhat.
2 – ZELENSZKIJ „ÁLTÁMAD” ÉS „ÁLBOMBÁZ”
A régi jól bevált taktika szerint ehhez csupán néhány orosz uniformisra, és néhány orosz fegyverre van szükség. Elég egész Ukrajnában csupán 2-3 helyen orosz támadást szimulálni, és máris megvan az újabb casus belli az újabb hadmozdulatokhoz.
*
E két verzió közül egyikben sem hiszek igazán, de mindkettőt lehetségesnek tartom, hiszen a háború elállatiasítja az embert. A legjobbakat is. Aki pedig eleve rossz, abból kihozza a zsigeri gonoszságot.
De lehetőségszámba veszek egy harmadik verziót:
3 – TŰZSZÜNET
Ha az oroszok helyében lennék, azonnal és határozottan kikérném magamnak ezt a fajta gyanúsítgatást, majd rögtön ezután kezdeményezném az általános, egész országra kiterjedő tűzszünetet az ünnep idejére. Igen, Marjupolban is, hozzátéve, hogy a tűzszünet idejére az acélgyárban a kétezer ukrán fegyveressel bent rekedt ezer civil szabadon elvonulhat.
***
Miközben ezeken töprengek, azon is jut időm gondolkodni, hogy miféle baljós korba születtünk? Néhány éve, a tucatételektől elpuhulva és a globális mainstream által agyilag elsötétítve még azt se tudtuk, milyen egy világjárvány. Most meg akár amiatt, akár a háború miatt rendelnek el éjszakai kijárási tilalmat, már el se csodálkozunk, hiszen többször is átéltük.
Egyelőre sokkal többet nem tehetünk, minthogy imádkozunk. Imádkozunk, hogy mindegyik fél (már majdnem leírtam, hogy mindkét, de hát annál jóval többen vannak) megtalálja az egyetlen helyes megoldást, legalább az ünnep idejére.
() VBT ()
Kiemelt kép: Joe Bryksa/AP
A mariupoli acélüzemben rekedteket nem szabad szabadjára engedni. Azoviak, a túszaik és nem utolsó sorban a NATO tisztek és egyéb nyugati személyek vannak ott.
Az azoviakat nem lehet csak úgy szabadjára engedni, mert akkor adott a denácifikációnak egy hatalmas pofont. Akkor sem, ha végül nem indítanak eljárást ellenük. A túszaikat természetesen ki kell szabadítani, ha lehet. A NATO személyzetet, ha igazak a hírek, meg kell fogni, körbehordani, mint a véres kardot és mutogatni rájuk, hogy íme, a nem létező NATO beavatkozás. Minimum megszégyeníthetik vele a nyugati hatalmakat és a NATO-t. Amit szerintem gazdagon megérdemelnek a sok hazugságuk miatt.
Arra azért igen kíváncsi lennék,MIT REJETETTEK EL az Azovsztal üzem alatt,amit ennyire erősen kellett védeni?
Ez a Mikita amit csinál, nem más mint parasztvakítás, annyiban különb Zelenszkíjtől, hogy ő legalább megköszöni a magyar humanitárius segítséget. Mikita mester már ígérte, hogy Moszkváig megy Putyint elintézni. Ez az egész hajcihő csak arról szól, hogy riadalmat keltsenek és a világ közvéleményét még erősebben maguk mellé állítsák. Az ukránoknak a vérében van a hazudozás, a megjátszás, a megtévesztés, a színészkedés (nem lehet véletlen, hogy egy ripacs az elnökük). Persze, templomokat akar lövetni Putyin, meg vidámparkokat. Én személy szerint az ukrán propagandának semmit, de semmit nem hiszek el, annyi hazugságuk lelepleződött már idáig is.
Akkor, legalább egy kis “haladó” riogatásból Kárpátaljának is kijut.