Vajon van-e olyan közfeladat az országban, ami nem a kormány kompetenciája? Nos, nincs ilyen. Így vagy úgy, de a kormány illetékessége minden területen fennáll. És vajon van-e az emberi segítségnyújtásnak köze a mindenkori kormányhoz? A válasz erre is határozott nem. Csakhogy némely orbanofób (bér)kommentelő ezt máshogyan gondolja.
***
Nagyjából fél éve történt, hogy az egyik budapesti plázában az SOS Gyermekfalvak aktivistái megkérdezték tőlem, van-e néhány percem kitölteni egy kérdőívet? Szántam rá ennyit, s a vége az lett, hogy azóta minden hónapban automatikusan levonnak 1000 forintot a számlámról az árva gyerekek megsegítésére.
Hogy ez sok, vagy kevés, mindenki maga döntse el. Én (egyelőre) ennyit szántam rá, hiszen más helyütt máshogyan ugyancsak segítek annak, aki rászorul. Más nézőpontból vizsgálva amíg egy doboz cigaretta ára 1800 forint (GYEREKEK! NE DOHÁNYOZZATOK!), addig ez a rendszeres havi segély nem a világ pénze.
Tulajdonképp nem is szoktam arra gondolni, hogy én most adományozok, és ezért mennyire jó ember vagyok, hiszen, mint fentebb írtam, az összeg automatikusan levonódik a számlámról.
Amikor viszont két napja szembe jött velem az SOS Gyermekfalvak Facebook-hirdetése, nagyon megörültem neki. Annak az embernek az örömével mosolyodtam el, aki egy rég nem látott ismerősével fut össze a közösségi hálón.
*
*
Az UNICEF által is jegyzett alapítvány a következőképpen fogalmazza meg feladatát:
„Az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa egy politikai és felekezeti elkötelezettségtől mentes civil szervezet, melynek célja az otthonukat vesztett gyermekek nevelése, a veszélyeztetett helyzetű gyerekek és családjaik támogatása, érdekeik képviselete. Az SOS Gyermekfalvak azért jöttek létre, hogy otthont és szeretetet nyújtsanak a vér szerinti családjukat nélkülözni kényszerülő gyermekeknek. Célunk, hogy gondozásunkban a gyermekek szeretetben, tiszteletben nőjenek fel, és kiegyensúlyozott, boldog felnőttekké váljanak. Alapítványunk fenntartásában 3 nevelőszülői hálózat és 4 lakásotthon működik. Jelenleg közel 400 gyermekről gondoskodunk.”
Korábban is olvastam már az alapítványról, és pontosan tudtam, hogy a leírásukban megfogalmazottak megfelelnek a valóságnak. Valóban nem számít náluk sem a felekezeti hovatartozás, sem a pártpreferencia. Úgy összességében tényleg mindent az árva gyerekek megsegítéséért tesznek. S valljuk be, ennél nemesebb és szükségesebb feladat nemigen teremtetik egy egészséges gondolkodású, altruizmusát tekintve segíteni akaró és tudó, dolgozó felnőtt ember számára. Pláne ezekben a mostani időkben, amikor saját árváink mellett a szomszédunkban dúló háború legkisebb és legvédtelenebb áldozatairól is gondoskodnunk kell.
Mosolyomat azonban hamar felváltotta a düh, amikor beleolvastam a hirdetések kommentjeibe.
*
*
Igazából teljesen felesleges a kommenteket egyenként kivesézni, mert nagyjából koherens és átfogó egészet alkotnak. Annál is inkább, mert vettem a fáradságot, és megnéztem a kommentelőket, akik között értelmiségi budapesti épp úgy akadt, mint fizikai munkás vidéki, és fordítva. Emellett életkori megoszlásuk is meglehetősen széles spektrumot mutatott. Nyilván ezeket a “véleményeket” nem lehet reprezentatívnak tekinteni, és erős sejtésemből eredő felháborodásom ellenére sem lehet bizonyítani e tendencia általánosságát.
Azonban ez itt egy vélemény-publicisztikai rovat vélemény-publicisztikája. Véleményem pedig az, hogy a közösségi oldalak hasonló tartalmait böngészve nagyjából ugyanez a kép fogadja az embert mindenhol.
A kisebbség véleményét hangoztató többségi megszólalók ugyanis a legújabb kétharmados Fidesz-KDNP győzelem óta egységesen jelennek meg minden platformon, hogy a kormány iránti gyűlöletükből táplálkozó elkeseredettségüket hangoztassák.
Nem gondolva arra, hogy a kormány a civil szervezetek működéséből is kiveszi a részét, sok-sok támogatási formát nyújtva azoknak a megalapításuktól kezdve a működésük biztosításáig. Ezeknek a támogatásoknak pedig csupán egy része uniós támogatás, a többi az saját kormányzati forrás.
Nyilván a megkeseredett ember nem gondolkodik racionálisan. Emiatt pedig olyannyira felesleges rápirítani, mint egy depressziósnak azt mondani, hogy „ne szomorkodj, lesz ez jobb is, nevess egy kicsit”.
Tény, hogy ez a kommentzuhatag egyszerre nevetséges, gusztustalan és felháborító. És szódával még elmenne, ha mondjuk egy drága óra, vagy egy luxusautó hirdetése alatt kezdenének el egységesen lölőzni. De árva gyerekeknél?
***
Meggyőződésem azonban, hogy nem össztársadalmilag süllyedtünk le idáig, hanem csupán személyes frusztrációinkat manifesztáljuk egy-egy ilyen kommentben.
Adósságainkhoz képest keveset keresünk? Rohadjon el Orbán! Nincs hétvégi hobbitelkünk Tahitin? Mocskos Fidesz! Drága a benzin? Rohadjon el Putyin! (Aki, ugye, a ruszki Orbán.)
És amikor ilyen, vagy ehhez hasonló kommentek a nevünkkel és a profilunkról feltérképezhető identitásunkkal megtámogatva megjelennek a közösségi oldalakon, nem is gondolunk arra, hogy mit teszünk. Kicsit magunkat sajnáljuk, kicsit másokat utálunk, és úgy egyáltalán, meg vagyunk győződve arról, hogy rossz korba, rossz helyre születtünk.
Amiképp viszont ezekről meg vagyok győződve, úgy abban is biztos vagyok, hogy az orbanofób elégedetlenek azért zömében segítenének egy árva gyereken, egy kidobott kiskutyán, egy fedél nélkül maradt családon, vagy egy háborús menekültön.
Összességében tehát ez itt nem a jók és a gonoszak megnyilvánulása, hanem a jó és gonosz gondolatokéi.
***
Kell egy bizonyos értelmi és érzelmi érettség ahhoz a felelősségvállaláshoz, ami kimondatja velünk, hogy amiképp a sikereinket sem a kormánynak köszönhetjük, úgy a kudarcainkért sem a kormány a felelős.
Amint ez a felelősségvállalás megteremtődik bennünk, nyugodt szívvel foglalkozhatunk azokkal a teendőkkel, amik társadalmunkat jobbá teszik.
Ilyen teendő az árva gyermekek életének jobbá tétele. Ez pedig valóban pártok és felekezetek felett álló, egyetemleges kötelességünk.
() VBT ()
Kiemelt kép: life.hu
Ez elég nehéz kérdés. Egyszer megkeresett a Hospice alapítvány, hogy kérnek némi segítséget tőlem. Arra gondoltam, hogy belőlem is lehet éppen haldokló, feladtam a mellékelt csekken 2000.- Ft. -ot. A következő hónapban már “kedves támogatónk” megszólítású levélben egy eleve 2000.- Ft.-os csekket kaptam. Persze, hogy adtam nekik. Utána sűrűsödni kezdtek ezek a levelek, a végén -nem elírás- gyakorlatilag naponta jött egy csekk. Akkor felhívtam őket és olyasmi jött le a beszélgetésből, hogy nekik a támogatásom kevés, ők többet várnak. Érveim, hogy nyugdíjas vagyok, stb. nem hatottak túlságosan. Akkor rájöttem, hogy ezek a kunyerálók voltaképp piócák. Ha látják, hogy valaki ad akkor rátapadnak és még-még-még kérnek.
Az egy másik kérdés, hogy az árva gyerekek is érdemelnének annyit, mint a börtöntöltelékek, de szerencsére (vagy fordítva?) nincsen olyan sok árva gyerek, mint rab. Persze igazából annak örülnék, ha a börtöneink üresek lennének, de sajnálatos módon nagyon túlzsúfoltak, ráadásul egy csomó börtönérett csak felfüggesztett büntetést kap, ha egyáltalán kap büntetést.
A sok mocskolódó kommentelő belenézne egy-egy árva szemébe, más gondolatok törnének fel a lelkében…
Utána lehet nézni hogy 2002 -és-2010-között az a gyurcsány féle kormány mit segített—tett az árva–veszélyeztetett helyzetű gyermekek érdekében.!!! Na és mit segít a Fidesz-KDNP-Kormány.!!! A liberális-kommunisták soha nem tettek jót az emberekkel, a Fidesz-KDNP viszont erőn felül segít.!!!
Ezek sose fognak utánanézni… Az túl fárasztó, pont , mint gondolkodni… A “Zorbánahibás-mindenért” magyarázat pont elég nekik az élet összes problémájára…
“Meggyőződésem azonban, hogy nem össztársadalmilag süllyedtünk le idáig, hanem csupán személyes frusztrációinkat manifesztáljuk egy-egy ilyen kommentben.”
Másról győződtem meg!
Az ellenségeink,nem álltak le a kampánnyal,hiszen buszmegállókban és egyéb helyeken gyakran látok frissen kirakott gyalázkodó plakátokat. (az önkormányzati választáson már használták ezeket,és ugyanazok a névtelen buzik) Azért merem írni,hogy FRISSEN kirakott,mert ,meglehetős gyakorisággal rákanyarítom olajbázisú filctollal,hogy 2/3. Szép vastag kék,és látható. 🙂
Véleményem szerint,forradalmat akarnak kirobbantani,hiszen látják,hogy a demokrácia számukra nem terem babért.
Szóval illő módon fel fogom rúgni,ha meglátom a “demokrata” hecckampányolót. Akkor is ha hárman vannak!
Attól a Ferenctől, aki ki van “rabolva” a Fidesz által, megkérdezném, hogy konkrétan mihez értesz?
Csak nem vagy te is, ilyen feleslegesdiplomás humánszakos, semmihez sem értő Karigeri féle?
Állandóan keresi a diplomáját, de nem találja. Amúgy tényleg nem ért semmihez, de a semmihez nagyon ért, folyton el is magyarázza.
Az az embernek látszó lény, aki szerint egy kisgyereket át lehet operálni valami korccsá, az amelyik szerint kisgyerekeket ijesztőre maszkírozott drabális pedofilok “érzékenyíthetnek” és az USÁ-ban tankönyvben taníthatják képekkel miképp kell lesz…pni a férfiakat, vagy az a pedagógusnak mondott söpredék aki 8-10 éves kislányoknak azt a házi feladatot adja szintén az USA-ban, hogy kérdezze meg az apukáját, hogy hetente hányszor veri ki és az milyen sűrűségű, na ez nem ad egy fillért se árva gyerekeknek, hacsak nem szexuális szolgáltatásként.
Soha ne felejtsük, hogy többszázezer “honfitársunk”, meg ezer “pszichológus” szavazott a jövő felnőttjeinek védelme ellen csak pár hete. Na ezek azok, akik más gyerekét gyűlölik, jó esetben talán a sajátját nem.
S nem győzöm elégszer elképedésemet és mérhetetlen, ökölbe szorított gyűlöletemet hangoztatni, hogy egyáltalán arról kellett Magyarországon népszavazni, hogy ne tekintsék az iskolába kötelezően járó következő nemzedéket szexuális zsákmánynak tíz-százmilliók Európában és Észak-Amerikában, ez pár évtizede még fel sem merülhetett volna.
Gondoljuk végig: a mai liberálisnak mondott patkányhorda felnőtt egy olyan világban, ahol mindent megkapott szüleitől és a társadalomtól megvédve gyermekmunkától, háborútól szegénységtől, éhezéstől és a pedofilokat súlyosan büntették börtönnel…
…Ez a nemzedék amely már jódolgában unatkozik, már egyetlen problémája, hogy kivel, mikor hányszor élheti ki korlátlan perverzióját, szemet vet a következő nemzedék ártatlan gyerekire, mint nem emberekre, hanem valami izgalmas állati zsákmányra, és ezt még szabadságjognak, modernitásnak és büszkeségnek meri nevezni és TÖRVÉNYEKBE IKTATNI!
Tehát ezek a szörnyetegek nem tapasztalták meg, hogy milyen egy nem méretarányos szörnyeteg megkínzottja lenni, hogy milyen könnyű hízelgéssel egy gyereket bármire rávenni, milyen fájdalommal jár egy nemátalakító műtét, és milyen lelki gyötrelem lesz ellenkező nemű házastársra, s gyerekre vágyni egész életen át, de arra képtelennek lenni.
Tehát a történelem első olyan nemzedékét kell elviselnünk, amik szerint mindenki más rajtuk kívül csak egy olyan szórakoztatási eszköz, aki mind szexuálisan mind anyagilag kizsigerelhető, folyamatosan megalázható és nem is ember.
Na az ilyenek irkálnak ilyen kommenteket, s nagyon várom már azt az időt, hogy a gazdáikkal az élen Szibéria vagy Kanada leghidegebb pontjain börtönmunkán életfogytiglanra elítélve megtapasztalják, hogy aki nem ember, az csak ilyen sorsot érdemel.
Ha azt mondod, hogy vigyük az LMBTQ lobbit Kamcsatkára egyetértek. Valószínűleg Putyin is segítene benne, bár ezek a “melegek” is fázni fognak arrafelé. A favágás, meg az árkok ásása sem megy jól nekik..