Visszaesőként elkövetett emberkereskedelem és felbujtóként, folytatólagosan elkövetett pénzmosás bűntette – ezért kapott 2018-as feltételes szabadlábra helyezése után most 6 év fegyházbüntetést S. I. alias Sztojka Iván. Ehhez jön még a feltételesből visszamaradt 4 és fél év, így 10 és fél év letöltendő a végeredmény. Már csak két kérdésem van: 1: minek ide bíróság? 2: minek ide börtön? Semmi értelme! Hagyják a p*csáb@, hadd bűnözzön szabadon! Még az is olcsóbb nekünk, mint ez a majomparádé…
***
Nem tudom én megszokni ezt az S. I.-t. Nekem ez kicsit olyan, mint az emberi aljasság nemzetközi mértékegysége. Szóval Sztojka nekem Sztojka marad a haláláig. Ahogyan Marian Cozma halálakor megtanultam a nevét.
És vélhetőleg a börtönben is az volt az egyetlen „jó cselekedete”, hogy nevet változtatott. Ezért már megérte kiengedni 4 és fél évvel korábban. Hiszen ő olyan jó… Igaz, egyetlen perc őszinte megbánást sem tanúsított, sem a per során, sem utána, és ahogyan idekint, úgy odabent is kiskirály maradt, hogy aztán a magyar igazságszolgáltatást (?) palira véve idejekorán kikerüljön.
Aztán, ahogyan olvashattuk, 2018 óta rendszeres munkaviszonyból származó jövedelme nem volt. Ez pedig így teljesen megfelelt mind a jogalkotóknak, mind a jogalkalmazóknak. Hát Istenem! Amikor a gyenge fizikumhoz túlképzettség társul, akkor bizony nehezen kap munkát az ember. És hát ez az állat is.
Már bocsánat, ha ezzel megsértettem egyeseket (mondjuk az állatokat és állattartókat), de valahogy nem tudok emberszámba venni egy olyan szardarabot, aki védtelen embereket öl, valamint rabszolgatartással keresi a kenyerét. (Ugyanezért nem szeretem a briteket sem, de ez egy újabb pokoli történet.)
***
És akkor adódik a kérdés: amit a roma integrációban vért izzadva idáig elértek a magyarországi cigányok, azzal ilyenkor mi a helyzet? Gyorsan megválaszolom: megy a kukába. Pedig egyre több közülük az érettségivel és szakmával rendelkező, diplomát szerző, avagy családi és baráti alapon szerveződve, jobbára az építőiparban dolgozó kis- és középvállalkozó. Hogy kiváló roma zenészeinket ne is említsem, akikre mindannyian büszkék vagyunk.
És akkor jön egy ilyen szánalmasan ostoba, végtelenül erőszakos gyilkos strici, hogy fényévekkel lökje negatív irányba a romák megítélését.
Abban például teljesen biztos vagyok, hogy Sztojka ismerősei bőven tudnának mesélni, nem csak pénzmosásról és futtatásról, hanem egyéb bűnökről is. Ahol ugyanis ezek előfordulnak, ott szinte 100% biztonsággal előfordul a kábítószerfogyasztás, a kábítószerrel való kereskedés, a könnyű és súlyos testi sértés, az uzsorázás, a védelmi pénz szedése.
***
Adódik a kérdés, hogy a hazai büntetésvégrehajtási rendszer nem sikít-e azonnali reformért? A válasz költői. Dehogynem. A férőhely kevés, a smasszer kevés (viszont hála az égnek, akad jó sok főtiszt), a feszültséglevezetésre való munka egyre kevesebb, na, de legalább az elítéltek egymást képezhetik ki a változatos bűnelkövetési formákból, ahogyan persze eddig is, és mindig, amióta börtönök vannak a világon.
Hogy mi a megoldás? Fogalmam sincs. Én csak azt látom, hogy ahol egy ilyen féreg egy gyilkosság és két életveszélyes testi sértés után feltételesen szabadlábra helyezhető, ott valamit sürgősen tenni kell!
Mondjuk megengedni a bérrabtartást, vagy szigorított formában újra gondolni a házi őrizetet.
De semmiképpen nem szabad, hogy ez így tovább menjen, és a Sztojka korcsok bandákba verődve félemlítsenek meg vároksokat és megyéket, kiváltképp a saját nemzetiségüket, azokból is a legszegényebb sorban élőket.
***
Végezetül hadd ne ezzel a hányadékkal foglalkozzam, hanem újra előhozzam Budaházy György ügyét.
Budaházy György évtizedekkel a feltételezett bűnelkövetés után 17 évet (!) kapott.
És valahogy nem jött az a várva várt elnöki kegyelem a köztársasági elnök beiktatása után…
() VBT ()
Kiemelt kép: GÁSPÁR GÁBOR/VESZPRÉMI NAPLÓ ONLINE
Egyetértek. A bűnözőknek a börtönben a helyük. Akár Sztojkának, akár Völnernek, akár Budaházynak hívják őket.
A megoldás a halálbüntetés visszaállítása! Sajnis az EU eg,ik első követelése volt ez, szerintem arra készültek, hogy az áktaluk hazánkban kiképzett hazaárulókat védelmezzék. Sztojka valószínűleg fog még ártatlanokat gyilkolni ebben az életében, ki nem végezni kevésbé erkölcsös mint végérvényesen eltörölni. Mondhatunk sok rosszat a múlt rendszerről, de azokban az időkben sztojkát és bűntársait is felkötötték volna.
Rossz hírem van a számodra. Mahatma Gandhi az ahimsza híve volt. Elutasította az erőszak minden formáját, így a halálbüntetést is:
“Használd az igazságot az üllődnek, az erőszakmentességet a kalapácsodnak, és utasíts el mindent, ami nem állja ki az igazság üllőjének és az erőszakmentesség kalapácsának próbáját.” (Gandhi)
Magánzárka, kenyéren és vizen‼
Ha az EU más eledéget adna neki, akkor szolgálják fel azt személyesem‼
semmi laca-fasza – ciánt neki bőséggel !
A három csapás törvényt már elfelejtették. Pont ennek a féregnek találták ki
Remélem, hogy a “rettegett Ivánt” nem bocsátják feltételesen ki semmilyen jó magaviselete esetén sem. De kérdem: hogy lehet, hogy egy jogerősen elítélt bűnözőnek nem lehet közzétenni az adatait (teljes név, életkor, arckép) ??
Mert a PS-nél is PC-konzumidióták ülnek, akik a ciprusi szír(-szar) terroristát jogerő után is Ahmed H.-zták. HAMED a neve amúgy.
“És akkor jön egy ilyen szánalmasan ostoba, végtelenül erőszakos gyilkos strici, hogy fényévekkel lökje negatív irányba a romák megítélését.”
Azért tegyük a kezünket a szívünkre és ismerjük el, hogy a többi is megteszi a magáét a negatív megítélésért, és hogy Magyarország jobb lenne nélkülük, és hogy ezen a tényen a rasszistázás sem változtat.
Szerintem F. Flórián és más roma maffiózók ténykedése sokkal károsabb a cigány társadalomra, mint ez a senkiházi Sztojka. Flóriék ugyanis nem csak a jelent vágják gallyra a felzárkóztatási pénzek elsíbolásával és a roma politika lejáratásával, hanem a jövőt is.
GAJ(D)-ra vág, a GAJDESZ jiddisnek hangzó szleng-szóból, ami pusztulást, halált jelent.
Eredete: gajdesz < orosz: gajdesz (Hadész) < görög: Haidesz (Hadész, "láthatatlan")
Gajdeszra megy / gajra megy: tönkremegy, elpusztul; "megy a Hadészbe".
A GALLY az meg a vékony faág… A képzavart az azonos hangzás okozza, ami ráadásul még szemléletes is: a vékony gallyon nyílik a virág, jön a termés, aki tehát ettől fosztja meg a fát, az tönkreteszi a jövőjét.
Milyen ügyesen beilleszkedett a társadalomba! Nem? 🙂