“Hazaáruló” hazafiak

Blog VBT

„A legmagasabb szintű kiválóság az ellenség ellenállásának harc nélkül való megtörésében rejlik.” (Szun-ce)

Liberális szemmel minden bizonnyal úgy képzelhetnénk el egy ideális világot, hogy a férfiak nem háborúznak, hanem szakállaikat zselézik, szemöldökeiket szedik, és piláteszre járnak. A nők pedig nem szülnek, hanem két karrierépítés közben plázákban shoppingolnak, valamint jógáznak. Csakhogy a Föld nevű bolygón teljesen máshogyan történnek a dolgok. A nők nagyon is szülnek, a férfiak pedig nagyon is odavannak az olyasfajta fallikus, péniszhosszító játékokért, mint például az atomrakéta, a vadászrepülő, vagy a tank. Mi tagadás, amennyi embert nőink világra hoznak, mi, férfiak annak sokszorosát lennénk képesek elpusztítani a háborúinkkal. Már, ha lehetek annyira szexista, hogy a háborúk kirobbantásának jogát a hímnemnek privilegizálom, s kihagyom belőle a nőket, valamint a máskülönben igen harcias gender-semlegeseket. Még az a szerencse, hogy mindig vannak olyan józanok, akik világégés helyett valamiféle kierőszakolt erőegyensúlyra törekednek.

Élő hazugságvizsgálók

Elképzelem Donald Trumpot, aki az „Apádra ütök” című filmből jól ismert módon a kezébe vette Putyin csuklóit, és élő hazugságvizsgálóként szegezte neki a kérdést: „Vologya, baszod, tényleg meghekkeltétek a választást?”. Már, ha nem épp Putyin fogta Trump csuklóit, és nem ő tett fel neki húzós kérdéseket a venezuelai elnökválasztással kapcsolatban. De akár így történt, akár úgy, a világ egy időre fellélegezhet. Trump ugyanis kijelentette, hogy jobban hisz Putyinnak, mint a CIA-nek. Ha tehát Vlagyimir Vlagyimirovics azt mondja, hogy nem avatkoztak be az USA belpolitikájába, akkor az úgy is van. Feledkezzünk meg most arról az egyszerű tényről, miszerint egy JFK nevű elnök egyszer már kétségbe vonta az amerikai titkosszolgálatok tevékenységének jogszerűségét, és vizsgáljuk a dolgot tényszerűen. Gyakorlatilag Trump az elméleti ellenség (vagy ellenfél) szavát fogadta el bizonyítékként. Dacára annak, hogy a honi titkos-szolgák teljesen más állítanak.

S itt jön a képbe az „állítás” szó. Mert bizonyítékok híján ezek a bizonyos szuperkémek egész egyszerűen egymás nyilatkozatait jelölve meg hivatkozási alapnak, mást sem tesznek Trump győzelme óta, mint nyíltan, vagy kevésbé nyíltan aláássák az elnöki intézményt. Aztán csodálkoznak, ha Trump egy picikét az orrukra koppint. Mert Helsinkiben pontosan ez történt. Trump mondott valami kedveset, Putyin pedig hamiskásan mosolygott. Hogy a színfalak mögött valójában mi történt, azt sosem fogjuk megtudni.

Erő és egyensúly

Na, de vajon miért tesznek ilyet ezek az elnökök? Netán nem szeretnek háborúzni? Amikor a háború a legnagyobb üzlet a világon? Ó, dehogynem. Csak hát… egy fegyveres konfliktus kirobbantása előtt nem árt meggyőződni arról, hogy vajon nyerhetünk-e a dolgon? Hogy vajon az ellenség mennyire erős? S ha sikerül is legyőznünk, nem roppan-e bele a saját gazdaságunk is? Szóval, hogy amit nyerünk a réven, nem veszítjük-e el a vámon? És van még itt valami. A háború csak a második legnagyobb üzlet a világon. Mert a ténylegesen legnagyobb a kölcsönzés. Nagy Britannia például a második világháborús hadi kölcsöneinek utolsó törlesztő részletét 2006 decemberének utolsó napjaiban törlesztette az USA és Kanada felé. S csak azért sikerült elkerülnie a teljes államcsődöt, mert az eredeti kölcsön törlesztéséhez újabb kölcsönt vett fel. Ugyanazoktól, akik az első hitelt is nyújtották.

A legvalószínűbb, hogy a két elnök a béke érdekében annyi gesztust gyakorolt egymás felé, amennyi épp szükséges volt. Trump „hitt” Putyinnak, és nem feszegette túlzottan az ukrán ügyet. Putyin „hitt” Trumpnak, és nem hozta szóba a NATO tagországok fegyverzetre szánt pénzeinek növelését kierőszakoló fenyegetést, valamint Venezuelát.

Mi történt valójában?

Hogy hazafi-e Trump elnök? Igen. Hogy hazafi-e Putyin elnök? Igen. Hogy mindkettejüknek folyamatosan meg kell-e vívniuk harcaikat a belső ellenzékükkel? Igen. Emellett pedig az EU bel-, és külpolitikájával, valamint egymással. Miközben Afrikában százmilliók csomagolják batyuikat, a Közel-Kelet forrong, Izraelben továbbra is csak hiú ábránd a béke, Kína pedig lassan, de annál biztosabban vásárolja be magát mindenhová. És akkor még nem beszéltünk Indiáról, Pakisztánról és Iránról.

Amikor az USA azzal vádolja Oroszországot, hogy beleavatkozott az amerikai elnökválasztásba, akkor Oroszország azzal vádolja az Amerikai Egyesült Államokat, hogy beleavatkozott a venezuelai elnökválasztásba. Aztán a vezetők találkoznak, közös sajtótájékoztatót tartanak, újságírói kérdésekre válaszolnak. És hol kisebb, hol nagyobb gesztusokat gyakorolnak egymás felé. A cél pedig, hogy megmaradjon a balansz. Azon a borotvaél vékonyságú területen, ahol mindketten állnak, és amely terület neve szépségkirálynői magaslatokba szárnyalva nem más, mint világbéke.

Ami tehát valójában történt, az egy jó előre igen pontosan megkoreografált performance. Se több, se kevesebb.

() VBT ()   

Facebook hozzászólások

4 thoughts on ““Hazaáruló” hazafiak

  1. Priceless, amikor a lakájmédia a legelképesztőbb öngólokat is képes kimagyarázni, ha a saját kutyája kölykeiről van szó. Pedig ki az, aki nem hibázik? Nem lenne egyszerűbb és tisztességesebb lenne annyit mondani, hogy ejnye, ezt most nem kellett volna? Befizetnék egy olyan kísérletre, hogy egy elképesztően jól megcsinált álhírcunamival késztetni a PestiSrácokat, 888-at, Origót meg a többi aljamédiát a szerecsenmosdatásra. Majd fapofával bejelenteni, hogy kamu volt az egész, tényleg komolyan gondolta valaki, hogy XY még erre is képes lett volna?

  2. Aki saját titkosszolgálatai helyett egy ellenséges ország vezetőjét támogatja az minimum hazaáruló.

  3. Egy kicsit túlbonyolította a t. szerző az írását, de végül is egyet lehet érteni vele.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük