Ha jól emlékszem, Herman Wouk írja egyik könyvében, hogy anno a lembergi zsidóságnak volt egy újságja. A lap a lembergi történéseket, valamint a nagyvilág híreit kétféle tematikába sorolta, s ez az újság mindösszesen két lapból álló terjedelmében különös módon lett megjelenítve. A baloldal tetején a következő szöveg állt vastag betűkkel: „Ez jó nekünk”. A jobb oldalon pedig ez volt a fejléc szövege: „Ez nem jó nekünk”. Hellyel-közzel ugyanez a helyzet állt elő mostanra a magyar társadalomban.
Régi és új marxisták
Vajon mit lehet kezdeni azokkal a régi marxistákkal, akik „Köszönjük Sargentini!” feliratú táblákat emelgetnek a tüntetéseken, s mellé könnyes szemmel, sírástól elcsukló hangon moralizálnak hazánk állapota felett? Nagyjából ugyanazt lehet velük „kezdeni”, mint új marxistáinkkal, akik ugyanezen dolgok felett romkocsmák mélyén bölcselkedve váltják meg naponta többször is a világot az apokaliptikus kétharmad sátánista pszeudomisztériumától.
S míg az utóbbiak mindenféle koherencia nélkül igyekeznek fényesen világító eszmelámpaként a maguk bűvkörébe csalni minden politikai molylepkét, addig az előbbiek komplett jelképrendszereket alakítanak át a maguk kénye kedve szerint. Bevallom, az ellenzéki tüntetés legfájóbb pontja nem az Orbánból ungarische pinatát gyártó hatvan pluszos verekedős népség volt. Hanem az ugyanennek a szellemi műhelynek a kútfejéből kipattant, némileg módosított magyar zászló.
Ezek az Isten barmai igazi foltmagyarokként írták be magukat a nemzet szégyenkönyvébe. Amit tettek, az példa nélküli és felháborító. Amíg dicső eleink egyetlen határozott mozdulattal nyesték ki a szovjet-orosz mintára lobogónkba került Rákosi címert, addig ők az EU csillagkörével foltozták meg azt. Ezzel teremtve a piros-fehér-zöld összeállításon egy, az élénk színek dacára is valós és erkölcsi feketelyukat. Itt már szavak sem szükségeltetnek. Elég ránézni erre a csürhére, s az ember rögtön tudja, hányadán áll.
Magyar – Nem magyar
Habár óvatosan kell bánni a „ki a magyar és ki nem” kitétellel, valamint patikamérlegen kell mérni az olyan szavakat is, mint hazaáruló, illetve nemzetgyalázó, azért az egykori lembergi komák igen szépen megjósolták a jövőt. Mára ugyanis azok a szavak, mint liberális, konzervatív, keresztényi, kormánypárti vagy ellenzéki, részben vagy teljesen elvesztették eredeti jelentéstartalmukat. Csupán két kategória maradt: nemzetéért tevékenykedő, avagy nemzete ellen ágáló.
Itt van példának okáért Thürmer Gyula. Meggyőződéses antikommunistaként nehezen tudtam elképzelni vele bármiféle kooperációt. Aztán egyszer csak láss csodát, Thürmer nemzetstratégiai, nemzetvédelmi kérdésekben a tőle meglehetősen távol álló kormánypárt mellé állt. Ezzel szemben a Jobbik, amelyik magát még mindig nem igazán tudja definiálni (bár egyes híresztelések szerint önmagát már nem ellenzéki, hanem ellenálló pártként aposztrofálja, whatever, ahogy a székelyek mondják) szemrebbenés nélkül részesíti orális örömökben Brüsszelt. Ennek kontrapunktjaként említsük meg a szocialisták egykori győri frakcióvezetőjét, Németh Árpádot, aki viszont pontosan a Sargentini-jelentés megszavazása miatt lépett ki pártjából.
Populizmus vagy patriotizmus
Ha tetszik nekünk, ha nem, mostanra a politikai terminusok döntő többsége újbóli definiálásra szorul. Amennyiben ez megtörténik, nem lesz egymásnak ellensége a liberális és a konzervatív, a jobb és a bal, a zöld és a narancs. Hanem, mondjuk, a demokrácia égisze alatt mindegyikük hozzátesz egy kicsit ahhoz az elegyhez, amelyből egy egészséges magyar társadalomnak kell kinevelődnie. Ezen újbóli definiálásra szoruló szavak tengeréből kiemelkedik két szó: a populizmus és a patriotizmus. Utóbbit szándékoltan nem nacionalizmusnak írtam, mivel ez egyesekben bántó képzettársításokat indítana el.
Olvasatomban a populizmus olyasfajta métely, ami a nemzetféltés selyempapírjába csomagolja a globalista kutyagumit, és azt nagy szeretettel helyezi az ország fája alá karácsony szent napján. Ezzel szemben a patriotizmus a feltétlen hazaszeretetnek egy olyan formája, amely már csak azért sem tűr meg magán más izmust, mivel országa minden polgárának javát kívánja szolgálni. Akár még úgy is, hogy ezen polgárok egy hangban jelentős, ámde számukban csekély csoportja ellenében érvényesíti a nemzeti érdekeket.
Ellenvélemények
Tudom, nehéz ezt megérteni olyanoknak, akik a nyugaton dolgozó polgártársainkat ugyanúgy politikai fegyverként kívánják használni, mint „határon” túli, elszakított testvéreinket. Előbbieket mintegy áldozatokként beállítva, utóbbiakat hol kollaboránsként feltüntetve, hol pedig az ő érdekeiket a magukénak hazudva, hamisan pátyolgatva.
Az ilyeneknek semmi sem jó, ami magyar. Szerintük minden jó nyugatról jön. Önkényesen szűrt történelmi ismereteikből persze kifelejtik, hogy erős sérelmünkre mind a kommunizmus, mind a nemzeti szocializmus nyugati találmány, akárcsak a liberalizmusnak az az ős formája, amely egykoron felfalta saját gyermekeit, s produktivitásában csak annyira futotta, hogy a kivívott köztársaságot császárságok és királyságok váltsák.
Az igazság ezzel szemben az, hogy nem attól magyar és nemzeti valaki, hogy mi a vallása, hol lakik, avagy milyen párt táborába tartozik. Hanem, hogy mindezeken felül tud emelkedni a kellő pillanatban. A kellő pillanat pedig a legújabb kori népvándorlásokkal és területfoglalási kísérletekkel elkezdődött, s jelen pillanatban is tart. Ide citálhatnék még két kifejezést, az idegengyűlöletet és a migráció-ellenességet, de feleslegesnek tartom az ezek közti különbséget magyarázni. Aki e kettő között éles párhuzamot von, az olyasmit hazudik bele a jelenleg is teljes etnikai diverzitásban prosperáló Magyarországba, amitől legfeljebb a LIBE Bizottságban tapsolnak és bólogatnak.
***
Mindezekből eredően egyszerűen nem vagyok kíváncsi az ellenoldal véleményére. Illetve… véleményekre kíváncsi lennék, csakhogy ezek nem vélemények. Ezek propagandista lózungok. Mondom ezt úgy, hogy sokan pontosan a hozzám hasonló állásfoglalásokat tartják annak. Ha ez kell az örömükhöz, ám legyen. Nekem ez cseppet sem fáj. Hiszen ez is teljesen hidegen hagy. Az értelmes diskurzusok kora lejárt. Amíg ugyanis a politikai vitapaletta ennyire bántóan kiegyensúlyozatlan, egyszerűen nincs értelme vitázni. Félreértés ne essék, lenne miről. Csak hát nincs kivel.
Az Orbán ütő, Sargentinire szárazpettingelő, nersevikező, magukat liberálisnak hazudó hazaellenes anarchisták helyett muszáj leszünk megvárni, míg kinövi magát egy párbeszédre alkalmas, legalább nemzeti ügyekben konzekvensen konstruktív ellenzék, valamint annak szellemi holdudvara. És akkor majd senkit nem zavar, ha valaki kárpátiás pólóban megy el Leander Kills koncertre, vagy könnyek futnak a szemébe a Székely Himnusz hallatán, s esetleg a Mika Tivadar mulatóban mond néhány jó szót Lázár Jánosról.
() VBT ()
Az átkosban nagyon tisztán le volt fektetve, hogy ki melyik oldal. Baloldali volt aki az elnyomottak, dolgozó tömegek oldalára állt (vagyis az MSZP őse MSZMP egypárt) s jobboldalinak volt definiálva aki feudalizmusban, vallásosságban vagy kapitalizmusban hitt (volna). Ilyen párt viszont nem volt.
Aztán elkezdtük kapkodni a fejünket, legvégén a Gyurcsány-Bajnai tébolyuralom idején, hogy a volt MSZMP-s milliárdosok, akik eladták az “általuk képviselt dolgozó nép” alól az országot, munkanélküli és deviza nyomorba döntve, cégeikben is kifosztva a dolgozókat , hát ők mégis mitől szocialisták és mégis mitől baloldaliak?
Aztán jött 2015, és már nyugati “baloldaliakkal, kommunistákkal” szimbiózisban a szupermilliárdos globalista feudális felsőosztálynak dolgozva és cinikusan a kapitalistagyűlölő Marx szobránál parádézva az úgymond “általuk képviselt, elnyomott, kifosztott, szegény európai néptömegeket ” ezek a hazug “balosok” egyszerűen eladták – akarják adni – örök rabszolgának. Vagyis mitől is volnának elnyomottakat képviselő szocialisták?
Mint e remek cikk is írja: már nincs társadalmi tagolódás. Vannak itthon és mindenhol emberiség ellenes haza,- és rasszárulók és vagyunk mi többiek, akik épelméjűként nem akarunk iszlám kardok által milliószám meghalni.
Pillanatnyilag hát nagyon letisztult a képlet, kirajzolódtak a bevándorlás két oldalán a frontvonalak. S amikor remélhetőleg sikerrel és kevés véráldozattal kisöpörtük az iszlámot – immáron harmadszor – őshazáinkból, kontinensünkről, és elszámolunk a hazaárulóinkkal, utána újra kell majd fogalmazni a jobb és baloldaliság definícióját.
Bár már csak itt tartanánk, és megint csak az oktatásegészségügy lenne már az unos-untalan örök téma!
Ez egy “ez jó nekünk” eszmefuttatás!
A tudásunk mai – hangsúlyozom mai – megengedett állása szerint három térdimenzió létezik. A politikát viszont legtöbbször két dimenzióban képzeljük el: konzervatív vs. “haladó”, náci vs. anti-náci, barna eső vs. vörös vihar.
Ez azonban nem teljes, mindegyre elfelejtkezünk – jelenleg engedélyezett tudásunk szerint – a harmadik dimenzióról, amely nem más, mint a kék vérzivatar, vagyis az alapvetően faji alapon szerveződő, magát liberális köntösbe maszkírozott, jelen időnkben a totális (teljes) világuralomra törő háttérhatalomról.
Ez utóbbi figyelembe vétele nélkül világlátásunk csak egysíkú lehet, a szó legszorosabb értelmében.
Ugyanakkor ez a harmadik dimenzió, a síkból alulra, vagy fölülre elmozdulva, röhögve figyeli azt az iszapbirkózást, amelyet a fentebb felsorolt egy-síkbeli ellentétpárok vívnak egymással és amit általában ők maguk provokáltak ki, idéztek elő, vagy szítottak.
Ugyanez az élet-halál harc zajlik kicsiben, ám számunkra annál fájdalmasabban ma Magyarországon a kultúra terén – lásd népi – urbánus, Kelet népe – Nyugat, stb. szembenállás.
A régi szlogen – oszd meg és uralkodj – nem látszik elavultnak és a mai napig jól beválik, ha a gójok egymás ellen uszításáról kerül a szó.
Ami Magyarországon évtizedek – lassan századok – óta zajlik, az az őslakos kultúrkörnyezet erőszakos felváltása a magasabb rendűnek hazudott nem-gój “kultúrával”. Ez azért vált lehetségessé, mert a nem-gój kultúra képviselői lassan de biztosan elfoglalták azokat a stratégiai pontokat, ahonnan vezérelhetik a folyamatokat, léptethetik le-föl és jutalmazhatják, büntethetik a sakkfigurákat tetszésük-nemtetszésük szerint. Lásd a nyugatosokat, Acél elvtárs. és még hosszan sorolhatnám társai.
No, most köllene egy akkorát a kezükre húzni, hogy ha szaros lenne (bocsánat, ha excrementumos lenne) , akkor is bekapják …
Ez egy “ez jó nekünk” eszmefuttatás!
Miért nincs közölve a hozzászólásom, annak ellenére, hogy ezt már mondtam egyszer???
Lemberg anno a textilipar egyik fellegvára volt a zsidóknak köszönhetően. Szinte mindegyik zsidó textilgyártásba fektette a pénzét és gyakorlatilag fél Európát ellátták ruhaanyaggal.