Puzsérról – Komolyan

Blog VBT

Bevallom, sosem gondoltam, hogy Puzsér Róbert ne gondolná halálosan komolyan a főpolgármester-választáson való indulását. Azt is hiszem, hogy egyetlen programpontos választási programja mellett is kész kiállni. Azt viszont, hogy ezt a politikai abszurditást már minden fórumon komolyan veszik, és beemelik a megvitatásra fontos kérdések közé, még szoknom kell. Így esett, hogy igen nagy meglepődéssel tapasztaltam Puzsér Echo Tévében való megjelenését.

Beszéljünk komolyan

Az interjú (KATT IDE) megtekintése előtt még egy kis fricskát szántam e helyett a cikk helyett. Valami olyasmit, hogy milyen jó lenne, ha mondjuk Bartos Cs. is indulna, azzal a programmal, hogy „A csúnya épületeket megeszem!”. Vagy Korda György, aki vállalná, hogy ő lesz a város Nagy Vakja. De ha már az első számú kormánypárti médium is arra méltatja őt, hogy ott érdemben beszélgessen vele a műsorvezető… nekem is muszáj érdemben foglalkoznom a Puzsér által elmondottakkal.

Természetesen nem azzal a részével, amikor Tarlós Istvánt hetvenes évekbeli városvezetéssel vádolja, míg önmagát huszonegyedik századi városvezetőnek titulálja (milyen érdekes áthallás a magát szintén huszonegyedik századi pártként reklámozó Jobbik mellett). Hiszen ez csak amolyan kamaszos hőbörgés. Mint amikor a gyerek azt mondogatja magában, hogy bizony, ha neki gyerekei lesznek, állandóan velük fog játszani, és engedi őket éjszakáig fennmaradni, meg csokit majszolni.

Az sem érdekel túlságosan, hogy Puzsér – a saját állítása szerint – bárkivel hajlandó leülni, és bárkivel hajlandó vitázni, mert bizonyítani tudom, hogy ez az állítása egyszerűen hazugság. Lévén, hogy a Mika Tivadar mulatóban meg volt szervezve kettőnk között egy Hard Talk. Megvolt a hely, megvolt az időpont, megvolt a téma, noch dazu még a plakátra szánt fotók is elkészültek, amikor is… egy héttel az esemény előtt Puzsér jelezte, hogy ő mégsem vállalja a beszélgetést. Tehát Puzsér nem hajlandó bárkivel leülni, és nem megy el mindig oda, ahová hívják. De ez sem érdekel túlságosan. Megszoktam már, hogy a baloldal kemény legényei nyílt színen sosem konfrontálódnak szívesen. Sem verbálisan, sem fizikálisan.

Ami viszont érdekel Puzsér Róbert Echó Tévében elmondott szavaival kapcsolatban, az a tényszerűség. Vagyis inkább annak totális hiánya.

Hol vannak a számok?

Puzsér az interjú során a következő kijelentéseket teszi:

– Budapest levegője belélegezhetetlen

– A városon kívül élők három évvel élnek tovább, mint a városban élők

– A másfél millió (?) budapesti közül a 90%-ot nem érinti az autókérdés, mert ők autó nélküliek

– A hajléktalanszállók embertelenek, börtönökhöz hasonlatosak, ott kifosztják a hajléktalanokat   

Valahogyan – és szerintem teljes joggal – elvárnám, hogy Puzsér Róbert főpolgármester-jelölt úr ezeket a tényként közölt vélelmezéseket számokkal, adatokkal, felmérésekkel is alátámassza. Mert anélkül ezek csak populista lózungok.

Például mely városrészek levegője alkalmatlan a belégzésre? S vajon miért? Zugló ugyanannyira érintett-e a kérdésben, mint Erzsébetváros? Békásmegyer ugyanannyira érintett-e a kérdésben, mint Kőbánya?

Vagy esetleg nem is csak, illetve nem is elsődlegesen az autókban kell keresni a légszennyezettség fő okait? Vajon esetleg a szálló por, ami jóval messzebbről is kerülhet Budapest fölé, megszüntethető-e azzal, ha ki vannak tiltva az autók a fővárosból? Vagy ez is annak a legendáriumnak a része, hogy Budapest tüdeje a Városliget? Mert sajna ez sem igaz. Budapest tüdeje valójában a Pilis, a Budai-hegység, a Gödöllői-dombság, az Etyeki-dombság, de még akár a Zsámbéki-medence és a Börzsöny is. Ugyanolyan laikus tévedés a Városligettel kampányolni ez ügyben, mint amennyire a trópusi (főleg dél- és közép-amerikai) esőerdőket „a Föld tüdeje” címmel kitüntetni, hiszen ezt a címet az óceáni fitoplanktonok érdemlik ki.

Mindenesetre meggyőzhető vagyok, ha Puzsér Róbert megmutatja nekem a legutóbbi légszennyezettség-mérés értékeit. És akkor ezeket összehasonlíthatom Ózd, Salgótarján, Debrecen, vagy Nyíregyháza adataival, amelyek adott esetben jóval nagyobb szennyezettséget mutatnak, pedig ezekben a városokban a budapesti autóforgalomnak csak töredéke fordul meg. Elárulom, hogy jelenleg éppenséggel Szeged, Győr, vagy Miskolc is jóval szennyezettebb levegőjű, mint Budapest (bővebben IDE KATTINTVA).

Ugyanennyire kíváncsi vagyok arra a reprezentatív orvosi felmérésre, uram bocsá’ KSH-adatra, amely szerint a Budapest agglomerációjában élők három évvel (de pontosan három évvel ám, mert ez hangzott el!) tovább élnek, mint a fővárosiak.

Az is érdekelne – mondjuk a közlekedési szakhatóság ez irányú adatállományának nyilvánosságra hozásával, hogy igaz-e az, miszerint a Budapesten élők 90%-ának nincs autója.

-*-

Végül, de nem utolsó sorban, az is érdekelne, hogy Puzsér Róbert személyesen hány hajléktalanszállót látogatott meg az elmúlt napokban? Vajon hány karitatív szervezet mennyi munkatársával beszélgetett el személyesen? Mennyi orvost és ápolót keresett fel, hogy a témában jártasságra tegyen szert? Mert amennyiben csak a hajléktalanok elbeszéléseire támaszkodik ez ügyben, úgy amit mond, csak egy igen durva vélelmezés, semmiképp sem tény. Érveléstechnikai aspektusból szemlélve pedig még annyi sem, legfeljebb silány próbálkozás.

***

A publicisztika véleményműfaj. Puzsér Róbert ennek mesteri művelője. A politika viszont a ráció tudománya. Ott számok, adatok szükségeltetnek, ott konkrétumokat kér, és kér számon mindenki. Legelsősorban is a Fővárosi Közgyűlés. Aztán Budapest lakossága. Majd a Budapesten dolgozók. S végül minden magyar ember, hiszen a liberális csúsztatással ellentétben Budapest nem a budapestieké, hanem minden magyaré. Igen, a diaszpórákban élőké is.

() VBT ()    


14 hozzászólás “Puzsérról – Komolyan

  1. “A politika a ráció tudománya” Ez mekkora marhaság már. A kormánypárt sehol nem használ hatástanulmányt, legalábbis nyilvánosat. A Fidesz kampánya a legnagyobb kamu.

    1. Ami nincs, az nem lehet kamu. Ha valaki két-három ciklust már kormányzott, azon látványosan nem változtat, max finomhangol, sőt, ezeket a lépéseket nehezen vitatható, hogy meg is tárgyalja (időben) a saját szavazóival, plusz igazából mindenkivel, akit érdekel, akkor amolyan kampánykampány nem igazán kell. A munka, amit végeznek, az a kampány. Elég nagy a táboruk, elfordulhattak volna tőlük, ha valami gond lenne a munkájukkal. Nem lehet mondani, hogy nem lehet róla értesülni, milyen “rosszak”, mert az RTL mindenkinek jön, igen, vidéken is, sőt, a 80%-ban a Fideszre szavazó helyeken (is) 80% egész este a retekklubot nyögeti, ha kell, ha nem. És mégis. Kampány nélkül. Viszont “a kormánypárt sehol nem használ hatástanulmányt, legalábbis nyilvánosat” kijelentés keményebben vitatható, mint az, ami Önnek nem tetszett.

  2. Puzsér átvette teljesen a tisztességtelen(gátlástalan) ballib stílust,
    Állít, valóság tartalom nélkül, magyarul HAUDIK, FOLYÉKONYAN.
    Amíg csak egy-két fizetett oldalt rántott össze valamelyik online “termékben”, hagyján, azt mondtam, elfér a levegőben, egy ilyen megélhetési publicista böffentése is. De mikor ilyeneket mond, hogy Pesten a lakosság 90%-nak nincsen autója, az autók felelnek a környezetszennyezésért, rossz levegőért – azt mondom, meg kell állítani ezt az embert. Nem populista, demagóg, simán hazudik -működése a bécsi környzetvédőkre emlékezteta 80-as évekből: “nem kell nekünk erőmű, mi az áramot a konnektorból vesszük”- mondták a daliás környezetvédők anno…
    Puzsér nem politikus, csak a zsebét akarja tölteni, hordószónoklással. Jó pénzért, karrierért bármit mond, tesz. A jó isten mentse meg – de mi is segítsünk neki! – tőle Budapestet!

  3. Kedves Tamás!
    Érdemes erre a belpesti újprolira ennyi karaktert vesztegetni?
    Puzsér szellemi-politikai szélhámos, megélhetési szófosógép.
    Ráadásul gyáva, és képes a bíróság előtt zokogva rinyálni
    ha megrágalmaz valakit.
    Ez egy semmirevaló, műveletlen, tájékozatlan kókler, aki
    eregeti a bűzlufijait. Ebből él.

  4. Puzsér=Sargentini!
    Hogy, hogy nem indul Demeter? De ha nem indul, akkor legalább kérdezzen, minden napra egy kérdés, analóg MInden napra egy mese.

    1. Fölösleges ezt az önmaga által felfújt varangyos békát ennyire sztárolni,már így is nagy az egója,ha még tovább növeli szétpukkad szegény.

  5. “Puzsérról – Komolyan”
    De kérem! Ez a Pesti Srácok c. oldal, nem a csin-bumm cirkusz!

  6. “Az is érdekelne – mondjuk a közlekedési szakhatóság ez irányú adatállományának nyilvánosságra hozásával, hogy igaz-e az, miszerint a Budapesten élők 90%-ának nincs autója.”
    Nos itt egy tévedés van. A dolog helyesen úgy hangzik, hogy az itt élők 90%-a nem használja az autót a mindennapos munkába járásra, közlekedésre. Én speciel akkor megyek valahová a városon belül kocsival, ha arrafelé nincsen normális közlekedés, vagy nagyobb csomagot, stb. kell hozni-vinni. De ha ki kell menni mondjuk Zuglóba akkor előveszem. Újpestre viszont csak azért mentem kocsival, mert el kellett hoznom egy nagyobb, törékeny csomagot.

  7. Puzsér a 444, hvg satöbbiből tájékozódik, és alkot véleményt, ne várjunk el tényszerűséget tőle. Az üvöltözős agresszív kommunikáció is egy tudatos eszköz részéről.
    Bárkivel hajlandó ‘együttműködni’, kivéve a kormánnyal és a fidesszel.
    Ismerős ez a kotta.
    Szerintem puzsér egyfajta vésztartalék, ha eljön az ideje ‘visszalép’ majd az ellenzéki jelölt javára átdobva azt a pár százaléknyi támogatót, akiknek tetszik ez a populista és teljességgel megvalósíthatatlan sétálóváros program, illetve puzsér celeb stílusa.

  8. Az mondjuk igaz lehet, hogy durván lopnak a hajlékonyszállóban. Lehet, vannak kivételek, de elég általános probléma lehet. Volt egy hajléktalan ismerősöm és ő sem szívesen ment be a szállóra, ha csak tehette, nem ment, mert azt mondta, hogy még a zárható szekrényből is kilopták a cuccát. Símán lemásolják a kulcsot az oda bejáró tolvaj hajlamúak, azt szevasz tavasz. Még vannak kórházak is, ahol durván lopnak. Szóval ez végképp nem elképzelhetetlen a hajlékonyszállókról. Az hülyeség, hogy börtön, de hogy durván lopnak, az szinte biztos. Erre jó lenne kiemelt figyelmet fordítani valahogy a fenntartóknak vagy együttműködve a rendőrséggel. Az a baj, hogy ezek nem túl nagyértékű lopások, szóval a hatóságok az ilyesmit valszeg nagyjából leszarják. Ezzel tényleg tenni kéne valamit, mert sokkal nagyobb kárt okoznak ezzel, mint a tényleges lopás, mert élhetetlenné teszik a szállókat, ennek minden következményével.

  9. A számok a legközelebb esedékes szmogriadó alkalmával tisztán hallhatóak lesznek a Kossuth Rádióban. Hegyezzük hát a fülünket.

  10. Puzsér egy (akármilyen) színfolt. A kormányoldaltól nem fog elvenni szavazatot. Az ellenzéktől sem sokat, mert a butábbja élből gyűlöli az ilyen ide is, oda is piszkító, okoskodó “majmokat”, szóval a proli nem kajolja. Az ún. baloldali értelmiség meg lehet, hogy pár százalékban bukik rá, és ugyan én nem tartom őket olyan okosnak, mint ők saját magukat, de annyi eszük azért van, hogy belássák: a rá leadott szavazat csak erősíti Tarlóst. Egy fiatalabb, (tényleg) függetlenebb, fideszfóbiás, de Puzsérra nyitottabb réteg szavazatára számíthat, feltéve, ha ez a réteg egyáltalán tudja majd, melyik nap lesznek a választások.
    Majd ha nem lép vissza, vagy visszalép, kiderül, hogy kivel működik együtt. Mindenesetre az, hogy indul, az Tarlósnak nem rossz. Bár vinne el 10%-ot, de ha csak másfelet, azt is a parkolóőrtől veszi el. Lehet, hogy azzal nyer Tarlós.
    Sajnos van az a szintje a pestiségnek, hogy karácsony nem esélytelen. Remélem, rosszul értékelek, és a folytonosság igénye nyer a választáson, ráadásul közgyűlési többséggel, de a parlamenti választásokon a Fidesz nem nagyon ment 40% fölé Pesten. Egy az egy ellen ez nem ígérne feltétlenül sikert.
    Máskülönben meg demokrácia van, nem olyan nagy baj az, hogy a főpolgármester hangján kívül nem csak egy baloldali hadibarom hangja szólal meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük