Le az áltudományokkal!

Blog VBT

(avagy csatlakozás egy elhatárolódáshoz)

A napokban 24 neves és elismert magyar tudós egy közleményt fogalmazott meg (KLIKK IDE!), melyben elhatárolódnak a Politikai Iszlám Tanulmányok Központja, CSPI Magyarország (a továbbiakban CSPI) nevű csoporttól  (KLIKK IDE!). A magyar orientalisztika és iszlámkutatás képviselői számos aggályt fogalmaznak meg az „intézettel” szemben. Elsőként, hogy a CSPI sem Magyarországon, sem külföldön nincs kutatóintézetként akkreditálva. S az aggályok ezzel még közel sem értek véget.

Magyar Jézus a lapos Föld pilisi szívcsakrájában

Információalapú digitális társadalmunk mára tökéletesen kitermelte a maga jósait és kisprófétáit. S elhozta számunkra azt a kort, amikor egy közösségi oldalon, mondjuk egy szívsebészetről szóló tudományos cikk megosztása alatt K. Lajos kistarcsai betanított munkás kommentjének ugyanakkora (vagy esetenként akár nagyságrendekkel nagyobb) súlya lehet, mint Papp Lajos szívsebész professzor véleményének. E megvezethető embercsoportok köré aztán csakhamar olyan áltudományos csoportok szerveződnek, amelyek valamiféle hamis rendszerbe foglalják az áltanokat. “Tudósaik” pedig a velük egyetértő laikusok véleményét akként fordítják a maguk javára, hogy az őáltaluk szintetizált katyvasz mégtöbb hívet szerezzen, s még nagyobb elismerést kapjon. No, nem a szakmabeliek körében. Hanem azoknál, akik szerint a céklalé gyógyítja a rákot, Jézus Krisztus magyar pártus herceg volt, a Jupiter és a Szaturnusz együttállása határozza meg a sorsunkat, a Föld pedig olyan lapos, mint Robert Pattinson arca profilból.

Történetesen személyesen ismerem a CSPI mindkét tagját (fogalmam sincs, hogy van-e több tagja). S nem tartom őket sem rossz embereknek, sem olyanoknak, akik szánt szándékkal ártani akarnának bárkinek is. Ám sajnos pontosan ezt teszik. Az iszlám, valamint a muszlim hitét gyakorló, és azt valóságosan megélő ember ugyanis semmiféle összehasonlításba nem hozható egy, a kontinensre illegálisan, haszonszerzési céllal érkező, az európai kultúrát semmibe vevő agresszív, ostoba, tanulatlan, rosszindulatú migránssal.

Szakértői relevancia

Távol álljon tőlem, hogy az iszlámot érintő vallási okfejtésekbe kezdjek, lévén, hogy magam is laikus vagyok. Ugyanakkor nem tudom megkerülni vagy ignorálni azt a tényt, miszerint az nem egy  tudományos hozzáállás, ha egy kutatómunka kereszthivatkozásai vagy saját magukra mutatnak, vagy olyan más kereszthivatkozásokra, melyeknek tudományos relevanciájuk nulla. Saját, korábbi tanulmányokra sem túl elegáns a forrásokban visszautalni. De az sem vet túl jó fényt egy esetleges kutatásra, ha a sokszorosan kipróbált kutatási módszereket mellőzik, s helyettük a saját maguk által gyártott formulákkal élnek. Ezzel ugyanis más kutatók számára lehetetlenné teszik az összehasonlítást, valamint az ellenőrzést. Még egyszerűbben kizárják a többi kutatót magáról a kutatási területről.

Itt persze adódhat a kérdést, miszerint ki dönti el, hogy egy tanulmány mennyire foglalkozik autentikusan egy bizonyos kérdéssel, s mennyire szakmai annak a bizonyos kérdésnek a vizsgálata. Nos… aki megnézi az elhatárolódó közlemény aláíróit, az nagyjából képet kaphat afelől, hogy az ő kompetenciájuk vitán felül áll. Nyilván persze nem K. Lajos kistarcsai betanított munkás értékrendje szerint, akinek megítélése alapján az MTA és az összes egyetem csak szabadkőműves melegágy, vagy másféle összeesküvés a nép elbutítására, s ő sokkal jobban tudja az igazat, hiszen ő a YouTube-on három filmet is megnézett a témában.

De még csak „kálajosozni” sem kell. Az élet ugyanis kitermel magának ettől sokkal furább dolgokat is. Egy igen neves hazai művészettörténész az egyik előadása során a magyarság eredetéről fogalmazott meg valami meglehetősen formabontót. Amikor az egyik jelenlévő a szünetben négyszemközt megkérdezte tőle, hogy mire alapozza a téziseit, a profi művészettörténész (ugyanakkor teljesen botcsinálta magyarságkutató) ezt válaszolta: „Ősi kínai iratokban olvastam”. A professzor elmondása alapján alig tudott abba a titkos kínai könyvtárba bejutni, ahová szinte senkinek sem szabad, s ahol olvasta z általa elmondottakat. Arra a kérdésre azonban már ő sem adott választ, hogy miként sikerült bejutnia ebbe a bizonyos mindekitől elzárt könyvtárba. Valamint, hogy hogyan tudta elolvasni az ősi, archaikus szövegeket.

Homousion vagy Homoiusion

Amikor az elhatárolódó közlemény magyarázó részében ahhoz a ponthoz értem, mely szerint a CSPI nem tartja fontosdnak az iszlám kutatásánál az arab nyelvtudást, és az írások eredeti nyelven történő olvasását, még laikus énem is heves kacagásban tört ki. S eszembe jutott két – mindenki által ismert – történet.

Az egyik, mely Madách Az ember tragédiája című művégben is szerepel, arról szól, hogy vajon az áriánusoknak van-e igazuk, akik Jézus Kirsztust Istenhez hasonló lényegűnek tartják, avagy a keresztényeknek, akik Jézus Krisztust Istennel egylényegűnek tartják. A két görög kifejezés között (homousion=egylényegű; homoiusion=hasonló lényegű) csupán egyetlen i betűnyi különbség van. A szavak jelentéstartalmát tekintve viszont a két kifejezés teljesen mást takar.

A másik történet Michelangelo Mózes szobra, fején a szarvakkal. A szarvak Szent Jeromos félrefordítása miatt kerültek a szoborra. Az eredeti héber szövegben található rész ugyanis jelenthet szarvat, de jelenthet dicsfényszerű sugarakat is. Nyilván ez utóbbi értelmezés a helyes. (KLIKK IDE!) Michelangelo szobra kézzelfogható veszélyjelző lehet mindazok számára, akik nem kellő alapossággal, s nem kellő tudással felvértezve vágnak neki az ex cathedra kijelentések megtételének. Még akkor is (vagy akkor aztán pláne), ha az adott illető más területen szaktekintélynek számít.

A valódi feladat

Magyarország kormánya egyértelmű állásfoglalásban határolódott el az agresszív, gazdasági okokra visszavezethető migrációtól, méghozzá több helyütt, többízben. Azonban ez a fajta elhatárolódás, avagy a schengeni határok védelme nem azt jelenti, hogy a kormány hadat üzent az iszlámnak. Nemcsak felesleges, de egyenesen káros minden muszlim embert halálos ellenségnek tartani. A kormány politikája ezzel kapcsolatban határozottan konstruktív. Ott kell segíteni, ahol a baj gyökeredezik. Amennyiben ugyanis megszüntetjük a probléma kiváltó okát, megszűnik maga a probléma is. Ennek köszönhetően a magyar kormány segíti a kérdéses arab államok újbóli stabilitásának megteremtését. Ebben pedig óriási segítséget kap a kérdés hazai szaktekintélyeitől.

A valódi feladat tehát világos és egyértelmű. Amennyiben adódik egy probléma, azt a legnagyobb alapossággal kell körüljárni, vizsgálni, s a probléma megoldásának esetleges lehetőségeit kutatni. Ehhez minden esetben olyan szellemi kútfőkre van szükség, akik tökéletesen kompetensek. S mivel senki sem érthet mindenhez egyidőben, még akár egyetlen szakterületen belül sem, akadnak olyanok, akik a probléma kialakulásának feltérképezésében tudnak kutatómunkájukkal hasznosat adni a köznek, s vannak olyanok is, akik a megoldások terén tudnak különböző alternativákkal szolgálni.

S bizony, akár tetszik, akár nem, a valódi feladatok közé sorolandó azoknak az áltudományos csoportoknak az ellehetetlenítése is, amely csoportok kifejezett destrtuktív jelleggel lépnek fel egy probléma kapcsán. Ennek a fajta társadalomtudományi, kulturális és társadalomszerveződési missziónak a véghezvitele szükségszerű és elkerülhetetlen. Az elhatárolódó közleménynek van egy kiemelten érdekes pontja. Az azt aláíró 24 tudós nem egyfajta homogén baráti közeget alkot. Épp ellenkezőleg. Ezek a tudósok még saját szakterületeiken belül is hatalmas vitákba szoktak bonyolódni egymással. De ebben a bizonyos kérdésben mégis sikerült közös nevezőre jutniuk.

***

Európa mérlegének egyik serpenyőjében az ész nélküli elfogadás, a teljesen félreértelmezett liberalizmus van. Nem kellene, hogy a másikba a tudatlan félrevezetettek tegyenek bele egy lehetséges genocídiumot. A legnagyobb bajok ugyanis akkor történtek az emberiség írott történelme során, amikor a nép néhány önjelölt szónok által feltüzelve olyannyira önjáróvá vált, hogy a rációt, a tudományt feláldozta a populizmus oltárán.

() VBT ()      

(Vezető kép: Polgárok Háza)


4 hozzászólás “Le az áltudományokkal!

  1. Lehet, hogy a Politikai Iszlám Tanulmányok Központja elfogult az iszlámmal szemben és a számmisztikai adatai is légből kapottak, de legalább megkísérelnek tenni azért, hogy az emberiséget felvilágosítsák az iszlám veszélyéről.
    Sokat érünk ma azzal, ha a 24 orientalisztika és Közel-Kelet iszlámkutató szakember továbbra is nézegeti a Szent alapműveket, meg hogy hányszor emlegetik a dzsihádot, amit nem is úgy értenek a muzulmánok, hogy mindenkit el kell pusztítani, meg a Koránban sem olyan sokszor mondanak a kafírok kivégzéséről csúnyákat mint a fenti “áltudományosok” kimutatják, ha közben az az ide berugdosott 10%- nyi szörnyeteg mégiscsak így gondolja.
    Sokat érünk nagy iszlám, Hadisz, Szúra elemzésekkel, ha eközben elvágják a saját hazáinkban a torkunkat.
    Az egyetlen európait sem nyugtat meg, ha a sírköveinkre majd arabul ráírják: “Bocsi, tévedésből mészároltak le a mieink titeket, mert a mi 90%-unk nem is így gondolta”.
    Akkor ha a kritizált társaság rossz módszerekkel akar minket felvilágosítani, tessék itt az alkalom, hogy a szakértők is hallassák a hangjukat, de ne úgy mint nyugaton, miszerint nincs is probléma, az iszlám úgy KÜLÖNBEN alapjában véve békés vallás.
    Itt ugyanis pontosan az ellenkezőjét tapasztaljuk.
    Márpedig mi azért fizetjük az adónkat a katonáknak, hogy megvédjenek, a politikusoknak, hogy minket képviseljenek, az iszlámkutatókat pedig, hogy ne a mozlimok kimoshatatlan szennyesét mossák, hanem – mivel mi nem érünk rá foglalkozni ezzel a témával – , ők világosítsanak fel arról, hogyan lehetséges, hogy eme nemisolyankegyetlen vallás 150 fős, a saját rokonságuk által halálosan fenyegetve Mekkából Medinában megkergetett követőjéből egy 1,5 milliárdos agresszív hordává szaporodva ma éppen el akarja söpörni az emberiséget.
    Talán mégse olyan békések mint el akarják hitetni velünk.
    Ezt a terjeszkedési folyamatot, okát, veszélyét, s az uszító tanokat kérjük a szerecsenmosdatás helyett minél többször, az átlagember szintjén kielemezni!

    1. Naprózsa, 100 %-ban igazad van. (sajnos) Kérdezem én, miért nem volt ez téma 5 éve? Mert az elhazudott invázió csak szervezés alatt állt.

  2. 2001.9.11. Néhány hithű mozlim terrorista is elég volt ahhoz, hogy az USA lerohanja és máig megszállva tartsa Afganisztánt, Irakot és Szíriát. 1,5 millárd mozlimhoz képest az a néhány terrorista kevés ugyan, de mivel nem tudjuk, ki az a néhány mozlim, akiből terrorista lesz, életbevágóan fontos a gyanakvás mind másfél millárddal szemben.

    Ld. még http://www.dzsihadfigyelo.com/

  3. Kicsit óvatosabban kellene megközelíteni a “tudomány” kérdését.
    Egy korábbi, jól bevált definíció szerint: “a tudomány az, amit a hatalom tudni enged”. Abszolute (teljes mértékben) igaz.
    Minden estben az aktuális hatalom dönti el, mit támogat – enged kutatni, mit tilt szigorúan.
    Más tudást engedtek meg a fáraók, a közép- és dél-amerikai uralkodók, a nem-gój főpapok, az inkvizíció, a kapitalista rendszer fajilag koherens bankárügyi háttérhatalma (jelenleg deep state), a legutóbbiak leányvállalatai, a kommunista és nemzetiszocialista diktatúrák. A két utóbbi bukása után, jelenkorunkban maradt a szervezett háttérhatalom (deep state), amely egyértelműen ellenőrzése alatt tartja a tudható ismeretek összességét a pillanatnyi érdekeinek megfelelően, kegyetlenül leszámolva azokkal a tudósokkal és feltalálókkal, akik megkíséreltek új dolgokat kitalálni, vagy felfedezni és azokat közzé, közhasznúvá kívánták tenni.
    A valós, legújabb tudást és tudományt, az ún. háttérhatalom kiképzésein lehet csak megismerni, de csakis válogatott fajtársaknak és kollaboránsoknak. A válogatás igen gondos, lásd szabadkőművesek és csatolt szervezeteik, valamint illuminátusok.

    Ja, és ez nem összeesküvés elmélet, hanem sajnos összeesküvés gyakorlat.
    Kéretik mellőzni a gyalázkodásokat és a kisstílű ócsárlásokat. Helyette olvasni kell sokat, lehetőleg több nyelven.
    Évtizedekkel – esetleg századokkal előbbre járhatnák, ha nem ez a söpredék uralná most a világot, hanem a normális gondolkodó emberek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük