Magam is üdvözlendőnek és korszakalkotónak tartom a kormány új, hétpontos családtámogatási rendszerét, mely a már meglévő támogatási formákkal egy átfogó egészet alkot. Azaz… majdnem egy egészet. Hiányzik belőle ugyanis egy meglehetősen sokakat érintő támogatási forma, az elvált férfiak (v.ö. a válás során hátrányosabb helyzetbe került szülő) újrakezdési támogatása.
Vizsgáljunk meg két élethelyzetet, ha úgy tetszik, két – homlokegyenest más – szimulációs modellt.
Optimális (futurisztikus) szimuláció
Tételezzük fel, hogy egy négyfős családban (anya, apa, nagykorú, de nem kereső fiú, valamint kiskorú lány) a szülők kapcsolata véglegesen megromlott, s békés úton, kulturáltan, közös megegyezéssel arra az elhatározásra jutottak, hogy életközösségüket megszakítják. Nézzük azt a fajta optimális helyzetet (tudatában annak, hogy ezen a ponton már nincs optimális helyzet), amikor a családi házban vagy lakásban marad az anya és a kislány, s külön költözik (mondjuk egy albérletbe) az apa és a nagyfiú.
Modellünkben a felelősen gondolkodó apa nem keres csomót a kákán, nem kutat kiskapuk után, nem próbálja ellehetetleníteni „leendő volt felesége”, és a gondozása alatt álló kiskorú lány életét, s igen nagy áldozatot vállalva nekik hagyja a nagyobbik részt a közös vagyonból. Emellett természetesen havi rendszerességgel fizeti a gyermektartást is, amely bizony jogszerűen már a különélés pillanatától járna, attól függetlenül, hogy a felek papíron elváltak-e.
Ebben az élethelyzetben az anyuka egyedül marad a kislányával abban a házban, vagy lakásban, amelynek rezsiköltségei csak kismértékben csökkennek a két fő távozásával. Ugyanakkor továbbra is kapja a családi pótlékot, s a gyermekét egyedül nevelő szülő jogán más támogatási formákban is részesül.
Az apa időközben egy albérletbe kényszerül a felnőtt, ám nem kereső (pl. egyetemista) fiával, s amellett, hogy fizeti a bérleti díjat, s finanszírozza fia egyetemi életének költségeit, a törvény által arra is kötelezve van, hogy kiskorú gyermeke részére fizesse a gyermektartást. Ő persze ezt megteszi, hiszen – amint már mondottam volt – felelősen gondolkodó szülő, s tudatában van annak, hogy kislánya eltartásából neki is ki kell vennie a részét. Ám mindeközben semmiféle támogatásra nem jogosult. Vagy legalábbis olyan mértékűre nem, amelyre szüksége lenne (pl. kedvezményes lakásvásárlási kölcsön).
Szuboptimális (valósághű) szimuláció
Most pedig nézzük, hogyan történik mindez a valóságban. S engedtessék meg nekem ez a fajta pesszimizmus, ugyanis meglehetősen nagy rálátásom van közvetlen és közvetett módon is az effajta történések algoritmusára.
Az életközösség megromlásával a felek egyszerűen nem tudnak különköltözni, ezért aztán továbbra is egy fedél alatt élnek, esetleg némiképp szeparáltan. Ezzel viszont a továbbra is közös életteret valóságos hadszíntérré teszik, pokollá téve ezzel mindannyiuk életét. A vagyonmegosztás és a gyermekelhelyezés után az apa a fiúval albérletbe költözik, ugyanakkor kötelezi az anyát az ingatlan felének pénzbeli megváltására.
Mindeközben az apa igyekszik lefaragni a gyermektartás havi díját. S az eszközökben bizony nem válogat. A leggyakoribb, hogy a fehér- vagy szürkegazdaságból átvándorol a szürke- vagy feketegazdaságba, ezáltal csökkentve ellenőrizhető jövedelmének mértékét. S ne legyünk álságosak, ez a legtöbb esetben nem azért történik, mert az apa ily módon akarja ignorálni a gyermekét. Hanem egész egyszerűen, ahhoz, hogy ez a szülő talpra tudjon állni, s sok esetben teljesen a nulláról fel tudja építeni egzisztenciáját, mindenféle ügyeskedésekre van szüksége.
Az egész procedúrát különösen veszélyessé teszi, hogy e történések közben a gyermek sérül a legjobban. Olyan módon, hogy a tartózkodási időben és a láthatási időben az éppen esedékes szülő a másik szülő ellen „neveli” őt. Legrosszabb esetben mindketten harcolnak a gyermekelhelyezésért, de amíg az egyik fél szívből, addig a másik fél csupán azért, hogy ily módon mentesüljön a gyermektartás fizetése alól.
Hogyan tovább?
A címben szereplő sugallat tehát, miszerint ebben az élethelyzetben az elvált apát is védeni kellene, csupán részigazság. Jobban megfelel a valóságnak az, hogy egy kellő körültekintéssel meghozott, a válás következtében a hátrányosabb helyzetbe kerülő szülő megsegítésére születendő intézkedési terv mindenki számára egyaránt hasznos lenne. Legfőképpen azért, mert lehetővé tenné, hogy a válás után talpra állva mindkét érintett fél újra elgondolkodjon a családalapításon, s esetlegesen új házastársi kapcsolatában az újbóli gyermekvállaláson.
Én magam nem tudok megvalósítható tervekkel szolgálni. De úgy vélem, fontos rámutatnom a jelen családtámogatási rendszerben lévő hiátusra. Annak ellenére, hogy a család támogatása és az elvált szülő támogatása között látszólagos ellentmondás van. Ahogyan azonban fentebb írtam, az egyedülálló, gyermeküket egyedül nevelő, vagy az elvált, magukra maradt, s a gyermektartási díjat fizető szülők esetében a legjobb megoldás az lenne, ha kormányzati segítséggel tudnák megélhetési gondjaikat megoldani. Méghozzá úgy, hogy a későbbiekben egy új kapcsolat révén integrálódjanak a klasszikus családmodellbe. Lehetne erre azt mondani, hogy hiszen a hétpontos családtámogatási rendszer erre is ösztönöz indirekt módon. Ám jelen formájában nem éri el a célját, mivel a válás során hátrányosabb helyzetbe kerülő szülőnek azonnali segítségre van szüksége.
***
Tökéletes társadalom nem létezik. Példának okáért minden társadalmi berendezkedésben lesznek szegények és gazdagok, s mindenhol, mindenkor lesz bűnözés is. Ám ahogyan a vagyoni ollót is lehet kisé szűkebbre zárni, s a közbiztonság állapotán is lehet javítani, úgy lehet a családtámogatási rendszert a család „sérültjeire”, az elváltakra is még jobban, valóban, igazán kiterjeszteni.
Ez a cikk tehát nemcsak az elvált férfiak, hanem közvetlenül mindkét elvált szülő, közvetve pedig pontosan a klasszikus családmodell intézményének védelme érdekében íródott.
() VBT ()
(Kiemelt kép: www.iamexpat.nl)
Egy nagyon fontos szempont kimaradt:
“Urunk Jézus hangsúlyozta a Teremtő eredeti szándékát, aki a házasságot fölbonthatatlannak akarta. Hatálytalanította azokat az engedményeket, amelyeket lassanként bevezettek a régi Törvénybe.
Megkereszteltek között “a megkötött és elhált házasság nem bontható föl semmilyen emberi hatalom által és semmilyen okból, a halált kivéve”.
(Katolikus Egyház Katekézise)
Valóban megfontolás tárgya lehet az “elvált férfiak” esete. A felhozott példa esetében nem indokolt az anya részére megitelni a gyermektartást, mivel megosztoszkodtak a gyerekeken. No persze ha az apa lovagias módon átengedi a közös lakást, az azért mégsem eredményezheti – ha igazsagosak akarunk lenni -, hogy hátrányos helyzetbe kerüljön az apa, különösen akkor, ha a gyerekek nevelése megosztásra kerül. Ebben az esetben jogos követelése lehet a lakásból kikerülő szülőnek, hogy legalább a válás napjáig számítva: a lakásba fektetett összeg felét térítse meg a volt házastárs részére.
De mi a megoldás, ha önkormányzati lakásban élt a házaspár?
Ha a lakás minden procedúra nélkül megosztható, úgy átmenetileg semmi probléma.
S mi a megoldás, ha egy gyerek van, és vállásra kerül a sor?
Általában az anyának marad a gyerek, a lakás, – a férj pedig költözik és fizeti a gyerektartást. S ha nagyon anyagias az asszonyka, akkor bizony gyakran a férj arra kényszerül, hogy rosszul döntsön. Szándékosan nem használtam a csalás szót, de akárhogy is próbáljuk szépíteni a dolgot, bizony ez csalás. De rákényszerül, mert a mai albérleti díjak az erkölcstelenség határát súrolják.
S nagyon jó fizetésűnek kell lennie, hogy idővel egy új kapcsolatra gondolhasson.
Nő létemre, én is azt tartanám helyesnek, hogy ne zárjuk ki az egyedül maradó férfiakat sem az állami támogatásból. Miért is? Mert nem kevés azon nőszemélyek száma, akik arra brilliroznak, hogy kifosszák a párjukat, s ráadásul mártírnak állítsák be magukat a környezetük előtt. Ha megszívlelnénk e javaslatot, talán egy új kapcsolatból is születhetnének gyerekek, akiknek miért ne adnánk esélyt, hiszen a miniszterelnök úr is úgy fogalmazott a hétpontos tervezet ismertetése végén, hogy ezek bővíthetők, ha az élet úgy kívánja. S reméljük a gazdasági helyzet sem hiúsítja meg e javaslatot. S ha nemis azonnal sikerülne keresztülvinni, de az a tudat, hogy helyén kezeli a kormány, s igyekszik megelőzni a leszakadottak számának növekedését, már nem volt hiábavaló az együttgondolkodás.