AZ ÉVSZÁZAD SZAVAZÁSA

Blog VBT

Régi igazság, hogy csak az merjen kérdezni bárkitől bármit is, aki nem fél megtudni a választ. Márki-Zay Péter rajongói oldala most sűrű, sötét erdőbe tévedt. Ezt az erdőt nevezhetjük az ostobaság ősvadonjának is, szóval tulajdonképpen annyi történt, hogy a csipet csapat hazatalált eredeti élőhelyére.

Szavazás a semmiről

Történt, hogy az EP választások előtt szűk három hónappal, s az önkormányzati választások előtt bő fél ével – a parlamenti ciklus egyharmadánál járva – a csoport adminja egy szavazást hozott létre, miszerint kit látnának szívesen miniszterelnökként: Márki-Zay Pétert, vagy Orbán Viktort? E kérdés az említett ciklusok tekintetében nagyjából annyira releváns, mint hogy mivel innánk szívesebben a kávét: cukorral-e, avagy sóval? Más módon megfogalmazva, vajon ki lenne jobb miniszterelnök? Aki a miniszterelnök, vagy aki sosem lesz az?

Az évszázad szavazása először úgy tűnt, valódi igazságkereső eredményt hoz. A voksolás megindításakor az állás jó ideig 99% – 1% volt, természetesen Vásárhely urának javára. S ekkor érkezett meg nemes egyszerűséggel a többség. Az eredmény pedig pillanatok alatt fordult. Na, jó, nem nagyot, de ha azt vesszük, hogy a pokolban viszonylag kevés ördög istenhívő, azért szép, hogy Orbán Viktor jelenleg 59%-on áll. S nem a „Felcsúti Felcsútiak Felcsútért” csoportban. De még csak nem is a „Fidesz Elit Kommandó” oldalon. Hanem Márki-Zay rajongói oldalán. (KLIKK IDE!)

Liberális érvek

Nem árt megszemlélni a komment-szekció szakmailag jól átgondolt, sommásan megfogalmazott Orbán-ellenes érveit. Egytől egyig européer, felvilágosult, haladó gondolkodásra valló szempontok. Először is Orbán kövér. Márki-Zay meg nem. Aztán Orbán 55 éves, tehát öreg. Márki-Zay meg nem. Ezenfelül Orbán félig zsidó, félig pediglen cigány. Márki-Zay meg nem. Továbbá Orbán gyűlöli a magyarokat, Márki-Zay meg nem, valamint Orbán családpolitikája hitleri, Márki-Zayé meg nem.

Összegezve:

A liberális rajongótábor egy olyan, származása szerint 100%-ban árja magyar, fiatal, sovány politikust szeretne látni a miniszterelnöki székben, aki nem diktátor, és a családpolitikája nem hitleri.

Értjük, ugye?

Mindeközben Márki-Zay…

Nem is lenne ezzel semmi gond. Az ember az ilyen fröcsi gittegyleteket kiseperné a hírfolyamából, a többi internetes szeméttel egyetemben. Már amennyiben… ez valóban szemétnek minősülne. Azaz ennek az oldalnak az eszmeisége szöges ellentétben állna Hódmezővásárhely polgármesterének egyéni elgondolásaival. Csakhogy nem ez a helyzet. Mert jelenleg Márki-Zay Péter egyrészt azért aggódik, hogy Orbán Viktor kormányzását már komolyan fenyegeti egy forradalom, másrészt amiatt sopánkodik, hogy Orbán Viktor személyesen akarja őt elpusztítani.

Még szerencse, hogy neki, mint felelősségteljesen gondolkodó államférfinek, mindkét problémára van megoldása. Méghozzá mindkettőre ugyanaz: a Mindenki Magyarországa Mozgalom. Ezzel az általa alapított szervezettel kívánja megszüntetni az orbáni önkényt, és átvezetni népét az Ígéret Földjére. Ahol természetesen vagy ő, vagy valamely más mozgalmi társa (v.ö. elvtársa) vezényli le az új Kánaán megvalósulásának menetét.

Nos, nézzük, kikkel képzeli el a szebb jövőt Márki-Zay! Azaz álljon itt feketén-fehéren a Mindenki Magyarországa Mozgalom alapító tagsága:

Márki-Zay Péter, Hadházy Ákos, Ábrahám Júlia, Bod Péter Ákos, Elek István, Kaltenbach Jenő, Kész Zoltán, Lengyel Róbert, Lukácsi Katalin, Magyar György, Mellár Tamás, Üveges Gábor.

E lista olvasatán arra a meggyőződésre jutottam, hogy sem Orbán Viktornak, sem senki másnak nem kell lejáratnia Márki-Zayt. Nincs rá szükség. Ez a lista ugyanis – akárcsak maga a mozgalom – önlejárató.

***

Mint köztudott, a közösségi oldalak algoritmusai valami ismeretlen, furcsa oknál fogva erősen szűrik a kormányzati és/vagy kormányszimpatizáns tartalmakat. Így az a furcsa érzet alakulhat ki a közösségi oldalakon tartózkodókban, hogy a kormánnyal szembeni elégedetlenség óriási, már-már tragikus méreteket öltött.

Az igazság ennél sokkal egyszerűbb.

Képzeljünk el egy buszt, amiben együtt utazik 40 békés ember, és egy hangosan hőbörgő. Nyilván annak az egynek a szavai lesznek a legmarkánsabbak. Legalábbis egy ideig. Amíg a vezető és a többi utas meg nem elégeli, és udvariasan le nem szállítja őt a buszról. A busz pedig közben így, vagy úgy, de ugyanazon cél felé halad.

Még érthetőbben: az ordibáló kisebbség hangja mindig nagyobb, mint a békés tömegé. A megmérettetések pedig nem Facebook-on történnek, hanem a választások alkalmával. S a végeredmény mindig tökéletesen kiolvasható a parlamenti patkó összetételéből.

() VBT ()

(Kiemelt kép: Facebook)


11 hozzászólás “AZ ÉVSZÁZAD SZAVAZÁSA

  1. Nocsak! Meg kell hagyni mindenre elszánt fickó ez a. […]. Már ki ne ismerné ezt a felettébb hataloméhes atyafit, aki most nem volt rest és a fullajtárjai segítségével összehozott egy olyan felületet, ahol szavazni lehet. Hogy mire? Arra vár választ, hogy 2022-ben Márki-Zay Péter vagy Orbán Viktor legyen a miniszterelnök? Eddig sem csíptem ezt a palit, mert gyanús volt miután mint konzervatív-keresztény lámpavasakat emlegetett a megválasztása előtt, majd nyíltan fikazni kezdte az Orbán kormányt, miután jobbikos segédlettel megnyerte a választást. Mint mondják: az Isten nem vér bottal. De most már kezdek aggódni érte. Ez az ember beteg. Az agyárá ment a hatalomvágy. Állítsuk meg, még nem késő!

  2. Márkiszar, miota megtudtam, hogy ez pap elment a kedvem a papoktól. Hogy lehet egy pap politikus, türi az egyház ezt a sátánt. Mikor a felesége kezei között meghalt a két csecsemö, akkor jött Márki és ö adta fel az utolsó kenetet.

    1. Nem pap ő, csak a katolikus egyház világi vezetője Vásárhelyen. Ettől persze még az egyháznak is van felelőssége abban, hogy ez az ember képviseli őket.

  3. Igaza van a tisztelt szerzőnek ! Ez a nyomorult kreatúra önmegsemmisítő. Csak hagyni kell,hogy kifussa magát,utána gyarapodik Kanada egy porszívóügynökkel.

  4. Orbán Viktor történelmi személyiség, nagy ember, ha megszólal egész Európa figyel rá és elemzi, értelmezi amit mondott, Márki-Zay pedig …., ki is az a Márki-Zay?

  5. Miniszterelnök? Ez a fazon? Addig még megszámlálhatatlan önkormányzati bérlakást kell “lezsíroznia”!

  6. Hogy lehet ennek a baromnak Márkiszarnak a képét még Orbán Viktor képe mellé is tenni. Ez a papságnak a sátánja, hogy nem zárják ki ezt a papot a közösségböl aki politizál. Ha interjut ad az utcán, mindég viszi magával azt a 15-20 személyböl álló csoportott, hogy látszodjon, hogy mennyien vannak mellette de fele a családja.

    1. T. Aladin ! Ez a pondró nem pap ! A hívő közösséghez,ahová tartozik ,ott kapott valamilyen világi tisztséget,de NEM PAP.Valaki becsapta önt,amikor elhitette,hogy ez a gerinctelen törtető egyházi személy.

  7. Roppant elterjedtek ezek a megkérdezös statisztikák. Végsö hasznuk nincs, de a tevékenység látszatát keltik és kis körben, mint egy városban hangulatteremtö jelentöséget kaphatnak meg öntudatnövelöt. Egyáltalán ez a célja a bohóckodásnak.
    Sokan azonban ezt nem látják át és jó darabig hisznek az ilyesminek.
    Hányan gondolnak utánna annak, hogy a város teljes szavazati joggal rendelkezö lakósságából hányan mentek el szavazni? Csak azoknak a 41%-a szavazott a bohócra, egyben s föleg a bohócpártiak igyekeztek oda szavazni,…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük