NÉPPÁRTOSODÁS

Néppárt. Valahogy fals érzéseim vannak nekem ezzel a szóval kapcsolatban. Pontosan két dolog miatt. Az első a Jobbik 180 fokos fordulata a szélsőjobbról a centrum felé. A másik az Európai Néppárt fordulata a… és itt megáll a tudományom. Mert jelenleg nincs ember, aki meg tudná (vagy inkább meg merné) ítélni, miért és hová fordul ez a bizonyos Európai Néppárt.

Adjon az Isten…

„Adjon az Isten szebb jövőt!” – harsogtuk sokan és sokszor, teli torokból a Jobbik és ernyőszervezeteinek rendezvényein. S magával az ideával nincs is baj, ez a mondat önmagában teljesen pozitív jelentéstartalmat hordoz. Egyrészt megjeleníti az Istenbe vetett hitet, másrészt egyfajta óhajt fejez ki arra nézvést, hogy a haza fényre derüljön. Ám nem mindegy, milyen kontextusban, s kiknek a részéről kerül elhangzásra ez a röpima. Mert bizony, ha NEM úgy használjuk, ahogyan Szabó Dezső írta, hogy tehát

„Minden magyar felelős minden magyarért.”,

akkor megette a fene.

Mi ott – s ne szépítsük – bőven kivettük a részünket a kirekesztésből. Árnyalhatjuk a történéseket, mondhatjuk, hogy közülünk sokan nem antiszemiták, hanem anticionisták voltunk, s mindez Simon Perez elhíresült beszédének kapcsán tört elő belőlünk. Mondhatjuk, hogy a gyöngyöspatai történések hoztak ki belőlünk olyan érzéseket, amiknek már nem lehetett parancsolni. De az igazság az, hogy nincs mit szépíteni. Aki a „régi” Jobbik holdudvarába került, az így, vagy úgy, közvetlenül, avagy közvetve, de nyakig merült az antiszemitizmusban, a romaellenességben. Mindenki. Egytől egyig. Kivétel nélkül. S ehhez még csak régi dokumentumokra, videófelvételekre sincs szükség. Az a Vona Gábor például, aki most „visszavonult” a politikától, hogy influenszerkedjen (könyörgöm, magyarázza már el nekem valaki, hogy ez  mi a frászkarika?), s aki még a Gozsdu udvarban is azzal kérkedett, hogy ő aztán soha… Nos, ez a Vona Gábor szemrebbenés nélkül hallgatta végig párttársai rasszista gúnyolódásait, viccelődéseit, tűrte el, hogy sokuk telefonján Hitler müncheni beszéde, vagy a Waffen SS indulója legyen a csengőhang, s ezek ütre-hatra megszólaljanak egy-egy vezetői értekezleten.

Közben általánossá váltak a párt félhivatalos, amolyan kikacsintós politikájában a “gazdag zsidó” és a “cigánybűnöző” szakzsargonok, valamint ezek variánsai. Dacára annak az egyszerű ténynek, hogy a Jobbikban a kezdetektől voltak zsidó és cigány tagok, szimpatizánsok. Hogy csak az egyik legeklatánsabbat mondjam, itt van mindjárt Reiner Péter holokauszt-túlélő, a Magyar Gárda egykori alapítója és jogtanácsosa. Tehát ezeket a hipotéziseket ők maguk cáfolták meg, párton belül. Akkor még nem néppárton belül.

Iszonyú teher és szégyen volt kiverekedni innen, s máig kísértő emlékei maradtak ennek az időszaknak. Ami pedig gyomorforgató, hogy akik akkor és ott mindezt táplálták, etették, szították, a mai napig meghatározó politikusai a pártnak. Ennek a… „néppártnak”.

Európa felé?

Legalább ilyen, ha nem visszásabb érzésem van mostanság az Európai Néppárt iránt. Ennek a szebb idejében keresztény-konzervatív eszméket valló közösségnek a tagjai lassan már nem is tudják hová pakolni a fejenkénti harminc ezüstjeiket. S főképpen nem tudják megindokolni, miért állnak a demokrácia kiteljesedésének az útjába. Mert igen. A demokrácia nem egy konstans politikai rendszer. Ahány ország, annyiféleképpen létezik. Ahogyan minden nemzetnek megvan a maga össztársadalmi lelkülete, ha úgy tetszik, csak és kizárólag rá jellemző kollektív tudata. Ez a tudat azonban nem az egyetemes európai tudat ellen, hanem azzal parallel létezik, annak egy része.

Elképzelni sem tudom, hogy miként lehetséges azt feltételezni, hogy a nemzetállamok megerősödésével bármiben is sérülhetne Európa legújabb kori identitása. Legfőképpen azért, mert ez a fajta közös identitáskeresés nem annyira régóta tart, s nem egy befejezett folyamat. Az EU megszületésével nem véget ért, hanem csupán elkezdődött. Aztán a folyamatos bővítések során új és új színek kerültek fel a nagy, közös palettára. Most pedig a migrációs válság kezelése kapcsán, valamint a Brexit levezénylése körüli teendők miatt ismét új kihívásokkal néz szembe a közösség.

Ebből az óriás folyamból akar most némely néppárti politikus állóvizet kreálni. Lerekeszteni, kirekeszteni, eltorlaszolni, kizárni. Egyszóval szeparálni. Valamiféle fensőbbséges, úri gőggel meghatározni, hogy ma Európában ki lehet néppárti, ki lehet demokrata, s ki nem. Ha úgy tetszik, egyfajta numerus clausust alkalmazni rajtunk. Közben pedig azt a fontos alapvetést sem tudják értelmezni, hogy mi, magyarok, nem Európa felé tartunk, ahogyan ők mondják, hanem ezer éve Európa részei vagyunk. S az évszázadok során oly sokszor korridor-állami létünknek köszönhetik az ő saját létezésüket.

***

Csakhogy a valóság ennél sokkal, de sokkal komplexebb. Példának okáért az elmúlt napokban egyszerre könnyeztem meg két elhunytat: Horthy Miklós utolsó székely testőrét, a 99 évet élt vitéz Vajda Lajost, valamint a legöregebb magyar holokauszt-túlélőt, a 106 éves korában jobb létre szenderült Spiegler Elemért. Mert hiszen minkettő magyar volt, mindkettő az én nagy családom tagja volt.

Mindeközben az Európai Néppárt egyes politikusai lassan ott tartanak, hogy a Fidesz ellenében a Jobbikot szeretnék soraik között látni.

Hát adjon az Isten… Szebb jelent!

() VBT ()      

(Kiemelt kép: MTI)