Bárki bármit mond, azért az a bizonyos Nyugati Fény, ami Gyurcsány Ferenc altestéből kiáramlik, s az interneten híroldallá áll össze, igen jelentős leleplezésekre képes. Most például egészen 2000-ig visszamentek az időben, amikor én még „a Heti Hetes főszerkesztőjénél kuncsorogtam munkáért”.
Az alábbi címmel jelentették meg „cikküket” (videóval!):
A videóban tisztán és világosan hallható, amint az Ónodi Gyurinak írott levelemet Bajor Imre (Isten nyugosztalja!) felolvassa. Azt a részletet azonban ne keresse senki, ahol Verebesnek „nyalok”, vagy a Heti Hetesnél „kuncsorgok munkáért”. Ilyen ugyanis nincs.
***
Ellenben ami történt, kedves Nyugati Fény, az nem más, mint amit kismilliószor, kismillió helyen elmeséltem már:
1998-tól 2009-ig, mint forgatókönyvíró-humorista dolgoztam a Magyar Rádió, a TV3, a Cool Tévé, a Viasat3, az RTL Klub, a TV2 és a Sláger Rádió szórakoztató műsorainak jó részében. Tehát az ominózus Heti Hetes adás (Jézusom, majdnem HH-nak rövidítettem, de időben észbe kaptam) idején Ónodi Gyuri…
– wait for it –
a kollégám volt. Na, de nem ám a Heti Hetesnél! Hanem – és most jön a csavar – a Gálvölgyi Shownál, amiben dolgoztam.
Mert ahogyan a Heti Hetesnek, úgy a Gálvölgyi Shownak is Ónodi Gyuri volt a főszerkesztője, ti nagyon profi leleplezők. Az e-mailben általam említett munka pedig arra vonatkozott, hogy épp beküldtem a határidős jeleneteimet. Elárulom nektek, hogy a legtöbb jelenetet akkoriban mi ketten jegyeztük Ónodival. S a magánlevélhez hozzácsaptam ezt a kis sutkát, hadd örüljön a Pista. Gondolom, ti a szerkesztőségben sosem viccelődtök egymással, hiszen a proletárdiktatúra igen komoly dolog. De más normális helyeken, higgyétek el, ez így megy. Sőt még ígyebben is.
Mi több, Farkasházynak is kollégája voltam, mert a Rádiókabaréba is írtam. Igaz, utáltuk egymást.
Jesszusom, a Bajornak is munkatársa voltam, mert a Bajor Showba is írtam.
Hogy a macska rúgja meg, a Verebesnek is kollégája voltam, mert egy csomó helyre együtt írtunk. Én pedig, ahogyan akkor, ma is kedvelem, s nagy művésznek tartom Pistát. Politikai hitvallásunk és pártállásunk különbözőségének ellenére is. Remélem, ezzel nem szegtem meg valamiféle liberális vagy demokratikus szabályt…
Az ominózus rész 45:53-nál található:
***
További leleplezések rólam ebből az időből, hogy ne kelljen másnál kuncsorognotok egy kis hírért:
– Még egyszer említve vagyok a Heti Hetesben, de egy jóval későbbi adásban, valamikor 2009 tájáról, amikor is a Cotton Club Singers alapítójával és vezetőjével, László Boldizsárral, az Operaház jelenlegi magánénekesével voltunk az adás vendégei. Akkoriban a Cotton Club Singers kreatív igazgatójaként a Müpába szerveztünk egy koncertet, ezt promotáltuk.
– Gálvölgyi János egyik könyvében név szerint meg vagyok említve, mint a történelmi tárgyú jelenetek legavatottabb szerzője. Nem tehetek róla, akkor annak tartott engem. Ez van.
– Az RTL Klub hőskorában készült egy szilveszteri showműsor Bajor Imivel. Na, abban együtt is szerepelünk. Borzalmasan rossz lett, igen nagy ripacskodásra sikeredett, de hát ilyen ez a foci. Nem lehet mindenki mindig zseniális.
– Rúgja meg a macska, még a Váncsának is írtam anno, egy Hullámvasút című borzalomba, ami egyetlen adást ért meg, úgy megbukott.
– Húha, a Csiszár Jenőnek is kollégája voltam a Petőfi Rádióban!
– Félve merem említeni, de a Jáksó Lacinak meg a Danubiusban voltam a kollégája.
– Egyszer csúnyán bebaszcsiztunk Ábel Anitával, Hadházi Lacival és Verebes Pistával Mádon, Áts Károly jóvoltából. De nem lett semmi. Anitának barátja volt, nekem mega fejem fájt.
– Társszerzője voltam a Cool Tévében futó, akkoriban óriási felháborodást kiváltó Hungarikum nevű rajzfilmsorozatnak. Erős sérelmemre, s számotokra sajnálatosan én csak néhány neutrális részt írtam. A felháborodást kiváltó blaszfém epizódokat egykori kollégám, Trunkó Bence jegyzi.
– Én írtam a Bazinagy roma lagzi című Irigy Hónaljmirigy showt, amit annak ellenére rasszistának és kirekesztőnek ítéltek, hogy abban Győzike, LL Junior és Mohamed Fatima is szerepelt. Csak hát választások közeledtek, kellett a szociknak minden botrány, hogy kormányra kerülhessenek.
– Volt közös blogom Para-Kovács Imrével, ahol a történéseket baloldali s jobboldali nézőpontból írtuk meg. (Megsúgom, Para volt a bal.)
– Jujci! Én butus, majdnem kihagytam egy számotokra fontos dolgot! A FaVágók Zenekar első szárnypróbálgatásairól először én készítettem riportot a Petőfi Rádió Petőfi Délelőtt című műsora számára (műsorvezető-főszerkesztő: Fodor János). Ha gondoljátok, „emilben” elküldöm a hanganyagot, nagyon kis cukker rajta a Kvízprofesszor elvtársatok.
– Oké, nem kertelek, van még “DK-s kötődésem”. Az újságíróiskolában Gréczy Zsolt elvtitek volt a szemináriumvezetőm.
– És most már tényleg az utolsó: a Magyar Rádióban kollégám volt Déri Balázs, az MSZP bukott kommunikációs igazgatója. Ezen a vonalon érdemes volna elindulni,. Hátha ki lehet deríteni, hogy pénzt síboltam a szociknak.
Most így hirtelen ennyi, de ha eszembe jut más önleleplezés, azonnal megírom nektek egy titkos olvasói levélben. Sajnálom, hogy nektek Gyurcsány előtt nem volt életetek, s rögtön a Nyugati Fénybe születtetek bele, mint valami vörösfényevő entitások.
***
Jut eszembe! Egyetlen egyszer valóban volt egy olyan alkalom, amikor megkértem Ónodi Gyurkát, hadd szerepeljek a műsorban. Másodmagammal kértem ezt, Nagy Feróval egyetemben. Kérésünk lényege az volt, hogy a műsort egy kicsit heterogénebbé tegyük, s a hírek ne csak baloldali szempontból legyenek tálalva. Azért baloldalit, s nem ellenzékit mondtam, mert a Heti Hetes szereplőinek teljesen mindegy volt, hogy Orbán éppen kormányon van, avagy ellenzékben, mindig mindenért ő volt a hibás. Gyurka persze csípőből offolt minket, mondván, hogy itt a full bal a lényeg.
S hogy miért mondhattam ezt Ónodinak? Mert Ónodi pontosan tudta rólam, hogy fideszes vagyok. Akárcsak másik kollégája, a Gálvölgyi Show gyártásvezetője, Makkos Zsolt barátom. Annak idején, 2000-ben az ilyesmi nem volt főbenjáró bűn egy liberálisnál. Hogy miért nem?
MERT MI A MUNKAHELYÜNKÖN DOLGOZTUNK, ÉS NEM POLITIZÁLTUNK. (AKKOR MÉG)
Ja, igen! A 444 szintű antiszemita lapra való hivatkozás meglehetősen kontraproduktív abban az esetben, ha valakit köpönyegforgató nácinak kívántok bemutatni. (KLIKK IDE!)
***
A rendszerváltás, vagy inkább az ezredforduló után születettekkel megetethetitek az ilyesfajta csúsztatott maszlagot. Mindenki más, aki felnőttként élte meg 1989-et, csak széttárja a kezét. Az se volt egy jó világ. Akkor is voltak, akik köpködtek egymásra rendesen. Mégsem volt ez a fajta elaljasult két részre szakadás, ez az egészségtelen társadalmi bipoláris depresszió. Annyit azért elmondanék, hogy 1987-ben ellenforradalmi tevékenységért és lázításért ki akartak csapni a középiskolámból, s eltanácsolni az ország összes középiskolájából. Köpönyegforgatásomat mi sem bizonyítja jobban, minthogy néhány évvel ennek előtte, 1974-ben még minden vágyam az volt, hogy egyszer eljöjjön hozzánk Kádár János bácsi, és nagymamám megvendégelje őt egy jó nagy tányér, finom krumplilevessel.
Egy fontos dolgot azonban el kéne dönteni nektek is, a 444-nek is, az Indexnek is, és minden más, Soros kapcsolású testvérlapotoknak: hogy én most egy marginális része vagyok a Nagy Egésznek, vagy valamiféle elbaltázott kulcsfigura, afféle negatív NER sötét lovag, egy főnáci, vagy mit tudom én…
Ugyanis tegnapi cikketek fényében – a semmiből előbukkanva nálatok – csak arra tudok gondolni, hogy Liu Shaolin Sándor „tehet” erről is. Hiszen minden kereszthivatkozás, ami nemzeti hősünk védelmében, s a 444-et vádolva megjelent, az rám mutat. Ahogyan a Jobbikról írt legutóbbi cikkemre mutat a rólam szóló zagyvaságotokban a ti kereszthivatkozásátok, megemlítve engem, mint akinek a Pesti Srácok blogfelületén „ellenzékgyalázó rovata” van. Amúgy nincs, hiszen szükség sincs rá. A honi ellenzék már önmagában is egyetlen, hatalmas nagy gyalázat. Például itt vagytok ti. Azokat, akiket a főnökötök 2006-ban lövetett és kardlapoztatott, most ugyanazokat véditek.
Elhiszem, hogy jobb lenne nektek, ha én nem lennék, és nem írnám meg a ti magyargyalázó ostobaságaitokat. De ezt úgy is lehet orvosolni, ha egyszerűen abbahagyjátok a magyargyalázást.
Speciel ez igen nehéz lesz egy olyan lap esetében, aminek székhelye:
07633 Slovenské Nové Mesto, Szlovákia
***
Szóval, tehetitek idézőjelbe a nevem után, hogy újságíró. Ahogyan írhatjátok a címben azt is, hogy leleplezés.
Valójában megint a saját sajtómunkatársi kvalitásaitokat tettétek időzőjelbe. Ahogyan saját szakmai inkompetenciátokat lepleztétek le.
P.S.: Nagyon szeretném, ha cikketeket minél több ellenzéki lap megosztaná. Nem venném a lelkemre, hogy egyedül üljetek az alperesek padján.
Békés, boldog ellenzéket!
() VBT ()
(Kiemelt kép: montázs. Eredeti fotó: Horváth Péter Gyula/PS)
Ne haragudjon,de ez elég hosszú lista.
Jómagam,ha a felét elkövetném,már régen eltapostak volna. Pont azok,akikről írta,hogy munkatársai valának.
Viszont soha nem álltam ezekkel,semmiféle kapcsolatban.
Ergo,NINCS mitől félnem. És továbbra sem a kedvenceim,ahogy eddig sem voltak. Elhunyt nagyapám,felvilágosított a jellegzetességeikről. Tartom is magam hozzá.
Mit felét?
Egy százalékát!
Acheter Du Cialis En France Cephalexin Metformin viagra Ou Acheter Du Viagra Pharmacie Cheap Peroxicam