20 perc

Blog VBT

Hogy mire elég 20 perc? Egész sok mindenre. Ennyi idő alatt például simán meg lehet egyenként főzni hat darab háromperces lágytojást, plusz egy kétperceset. Vagy fel lehet tölteni a Facebookra húsz képet arról, hogy fogat mosunk, reggelizünk, öltözünk, kávét főzünk, kávét iszunk, felöltöztünk. Amire egészen bizonyosan nem lehet elegendő 20 kósza perc: hogy nemzetközi politikai kérdésekben megbeszélést folytassunk s megegyezésre jussunk.

Hogy miért mondom én ezt? Mert imádom a lágytojást. És mert botanikai szaporítószervvel rendelkező ellenzékünk szerint Trump elnök, aki nagyjából ennyit töltött Orbán Viktor társaságában, e csekélyke idővel megalázta, meggyalázta, megtaposta, kerék alá tette, onnan is kivette, sós kútba tette, de még aztán onnan is kivette miniszterelnökünket, hogy végül a keserűség vizébe áztassa, majd kicsavarja, s felmossa vele az Ovális iroda O1G mintás padlatát.

Ez persze csak annyira igaz, mint amennyire a tavalyi választásokon nekik kedvezett a magas részvételi arány. Vagy, amennyire kurvaerős kép, ha az ember tarkóra tett kézzel jógagyakorlatokat végez tévétorna helyett.

S nyilván az urban legend műveltségű balfékeknek szinte lehetetlenség elmagyarázni, hogy valójában nem a fecske csinálja a nyarat, ahogyan a Varju se a kormányváltást, de azért adjuk meg az esélyét annak, hogy hathatós segítségünkkel egyszer, s mindenkorra megtanulják, miképpen zajlanak a diplomáciai folyamatok (már amúgy vázlatosan).

Először is az országok vezetőinek erre szakosodott politikusai felveszik egymással a kapcsolatot. Majd időpontot egyeztetnek, sokszor hetekig, hónapokig, de akár évekig is. Hiszen egyrészt az időzítés igen fontos. Másrészt pediglen a nemzetközi hatalmi hierarchiában elfoglalt helyeikkel ellentétes arányban áll rendelkezésükre az erre szánandó idő. S mit ad Isten, valami furcsa oknál fogva pont az Amerikai Egyesült Államok elnökének van a legkevesebb ideje, mivel ő áll a hatalom csúcsán. Őt követi Oroszország elnöke, aztán a német kancellár, a kínai pártfőtitkár, s a sort így lehetne folytatni végestelen végig, ahány ország van a Földön. (Na meg persze annyi rangsor is, s ez az előbbi csupán egyike a legelfogadottabbaknak.)

Persze az országok fontossága időnként felértékelődik. Például amikor egy (területileg) kis ország miniszterelnöke képes arra, hogy hatalmas ellenszélben megerősítsen egy több országból álló kelet-közép-európai szövetséget, s markáns bel- és külpolitikájával szembmenjen a fősodornak, mindezt pedig úgy, hogy a választók bizalma töretlen irányában, akkor ez a bizonyos államférfi méltán keltheti fel a szabad világ első számú vezetőjének a figyelmét, s válthat ki belőle tiszteletet.

No, de térjünk vissza magára a folyamatra!

Amikor megvan a találkozó időpontja, az országok szakpolitikusai odahaza kidolgozzák a tanácskozáson elhangzó témákat, majd egyeztetnek. Az elfogadott témák alapján aztán az országok kormányai (vagy a kormánynak az adott kérdéskörökre szakosodott miniszterei) összeülnek, s a miniszterelnök vezetésével álláspontokat dolgoznak ki. Különös tekintettel a lehetségesen felmerülő kényes témákra, valamint arra, hogy az esetleges ellenkező érdekeket hogyan lehet majd közelíteni. Nem szépítem, az úgynevezett spin doctorok arra az esetre is válságforgatókönyvet dolgoznak ki, ha a találkozó nem a várt eredménnyel zárul. A spin doctor szerepe ez esetben az, hogy a tulajdonképpeni kudarcból kommunikációs trükkökkel sikert “gyártson”.

Amikor a leendő találkozó országainak politikusai mindezzel készen vannak, elküldik egymásnak a kidolgozott javaslatokat. Majd visszaküldik egymásnak újbóli kidolgozásra. Egyszer-kétszer biztosan, csak a móka kedvéért, na és hogy a másik is lássa: itt aztán van szakértelem dögivel, s egyikük sem salakanyaggal hólabdázik.

A találkozó napja előtt néhány nappal a szakpolitikusok kiutaznak a megbeszélés helyszínéül kijelölt országba, majd ott tanácskozásokba kezdenek. Nem egybe. Sokba. Nem húsz percig, hanem sokszor húsz percig. Akár napokig is.

Hogy aztán magán a hivatalos találkozón az elnökök negyedórára bemenjenek egy irodába, megigyanak egy kávét, elmondják egymásnak, hogy beosztottaik értesítései alapján minden rendben (vagy éppen nem), majd kijőve az irodából öt-tíz percig fotózkodjanak és újságírói kérdésekre válaszoljanak.

Azt, hogy a szakpolitikusok megbeszélése eredményes volt-e, vagy eredménytelen, kristálytisztán lehet tudni a formális találkozó légköréből. A vendég méltatásából, vagy annak hiányából, a barátságosan közelítő, avagy hideg távolságtartást sugalló testbeszédből, stb.

Egyszóval amit mi húsz percnek látunk, az hónapok, évek kemény munkája. Amit persze az ellenzék is tud. De sokkal könnyebb a köz számára valami igen szaftos populista lózungot kommunikálni. Például, hogy “elfogytak az elnökök, s már csak Orbán maradt” (by ̶G̶y̶u̶r̶c̶s̶á̶n̶y̶n̶é̶… ̶A̶p̶r̶ó̶.. Dobrev Klára).

Mert az igazság túl fájó. Hogy nemcsak az USA és Magyarország, hanem vezető politikusainak barátsága is megkérdőjelezhetetlen.

***

Na, de semmi gond! Ha valamihez a mi honi ellenzékünk nagyon ért, az a megkérdőjelezhetetlen dolgok megkérdőjelezése.

() VBT ()


5 hozzászólás “20 perc

  1. Valami azt súgja,hogy nem 15,hanem 45 perc volt.
    Ám majdnem mindegy,mert liburnyákot meggyőzni,annyi esélye van az embernek,mintha az oroszlánokat győzködné a fűevők helyetti fűevésről.

    1. Tévedtem.
      Szíjjártó úr szerint:
      “A találkozó lebonyolításának módja bizonyíték a két vezető közötti kölcsönös szimpátiára is – tette hozzá. Trump rendkívül ritka gesztusokkal fejezte ki egyetértését és szimpátiáját a magyar miniszterelnökkel. Mintegy 40 percen keresztül tartott az a szűk körű találkozó az Ovális Irodában, amelyre általában csak tízegynéhány percet szoktak szánni, és az is ritka, hogy az amerikai elnök egészen a Fehér Ház kijáratáig kísérje vendégét, mint most Orbán Viktort.”
      Szóval csak 40 perc.

  2. A leírás pontos és tárgyszerű, de ne higgyük azt, hogy a tények ezeket valaha is meggyőzik. Ahogy az elődeik, ezek is csak más érdekét szolgálva tudnak létezni, abban bízva, hogy helytartók lehetnek.

  3. Orbán és Trump megértették egymást!
    Gyurcsányék és az ellenzék nagyágyúi ha a seggüket földhöz verik, akkor se tudnák megértetni magukat Trumppal.
    Savanyú a szőlő gyerekek!

  4. Igen-igen!az igazság az túl fájdalmas tud lenni, nagyon fájhat az ellenzéknek a találkozó sikeressége.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük