„Jó hír”: mostantól büntetlenül lehet gúnyolódni a keresztényeken

Blog VBT

Sokszor és sokat halljuk, hogy az ellenzék már megint pert nyert a kormányoldallal szemben. Azt azonban kevesebbszer halljuk, hogy a perek jó részében egész egyszerűen vagy részrehajlás, vagy az ítélkezési gyakorlatba savként belemaró politikai korrektség döntött. Egy biztos: a Kúria álláspontja szerint mostantól bármekkorát lehet rúgni a keresztényekbe.

Történt, hogy 2016-ban az akkor szavazásra bocsátandó lengyel abortusztörvény miatt néhány liberális fiatal tüntetést szervezett Lengyelország budapesti nagykövetsége elé. A tüntetésen egy „performansz” is bemutatásra került, melynek során egy püspöki ornátusban lévő személy – nyakában kereszttel – először „prédikált”, majd szentáldozást imitált, csakhogy ostya helyett abortusztablettákkal.

(Amennyiben az oldal nem elérhető, a videó IDE KATTINTVA is megtekinthető)

***

Bár úgy gondolom, a videón látható történések magukért beszélnek, azért elemezzük kicsit a történteket!

A tüntetők közül kilép a fő szervező, püspöki ornátusban, mellkasán (túlságosan) hatalmas kereszttel, s igen rossz latinsággal ezt mondja:

„Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében!”

Ezután így folytatja:

„Dicsértessék a Jézus Krisztus!”

A jó érzésű emberek felháborodásához már ennyi is bőven elég, hiszen ez így együtt nem más, mint a kereszténység, azon is belül a római katolikus anyaszentegyház gyalázása.

A szónok ezután a szentmise első felének, az Ige liturgiájának részét képező szentbeszédből űz gúnyt, majd „úrvacsorára” szólítja a jelenlévőket, eltekintve attól a ténytől, hogy ez a megnevezés a protestáns egyházaknál dívik. A provokátor a beszéd végén hozzáteszi:

”Ez az Isten igéje”.

Az Ige liturgiájában ezt a zárómondatot az Evangélium előtt felolvasott olvasmány és szentlecke után szokta mondani a felolvasó. A szemmel láthatóan nem túl felkészült szónok ezután felvesz a földről egy zacskót, majd ezt mondja:

„Az átváltoztatás misztériuma legyen bűneink bocsánatára.”

A szentmisében valóban elhangzik hasonló mondat, de nem az áldozás előtt, és nem így. Az evangélium felolvasása után mondja ezt a pap, mégpedig csendben, mivel erre a híveknek nem kell válaszolni: ,,Az evangélium tanítása legyen bűneink bocsánatára!”.

Közben a (vélhetően) ostyával teli zacskót egy nő „észrevétlenül” kicseréli egy zacskó abortusztablettára, miközben a szónok így folytatja:

„Testvéreim az Úrban! Ha gyóntatok, járuljatok szentáldozáshoz!”

Azonnal jelentkezik is egy nő, „én gyóntam, én jövök” felkiáltással, majd a püspöki ruhás szónok a nyelvére tesz egy tablettát ezzel a szöveggel:

„Krisztus teste!”

Miután az egymás után eléje járuló nők elfogynak, a szónok keresztáldás kíséretében ezt mondja:

„A szentmise véget ért, menjetek békével!”.

Majd hozzáteszi:

„Istennek legyen hála!”

***

Akik számára még most sem világos, esetleg akiket még most sem háborít fel az eset, megpróbálom összefoglalni, amit a videón látunk:

– A szónok gúnyt űz a katolikus egyház ruházatából és liturgiájából.

– A lengyel nagykövetség előtt magyarul beszélve tiltakozik egy valóban szigorú törvény ellen, összemosva a lengyel és magyar törvényeket, miközben a magyar abortusztörvények közel sem olyan szigorúak.

– Mindezt fényes nappal, Budapest belvárosában, közterületen.

És erre mondja azt a Kúria, hogy nem történt törvényszegés…

***

Alig néhány napja, hogy a Hit Gyülekezete vezető lelkészének, Németh Sándornak a szavain háborodott fel mindenki, miszerint a jóga démoni cselekedet. Az indiai nagykövettől kezdve az összes jogvédő szervezet felemelte a szavát ez ellen a kijelentés ellen. Foglalkozott vele az összes liberális tévé és rádió, mémek készültek, hírportálok harsogtak róla napokig.

Ez a fenti eset… 2016-ban keltett ugyan némi (nem túl hangos) visszhangot, de most, a Kúria döntésekor a kutyát se érdekelte.

Jó, hát persze! Ha egyszer nem történt törvényszegés, akkor nem történt törvényszegés. És akkor itt, ezen a ponton erőszakolom meg magam, és nem hozok fel analógiákat, hogy „ha ez meg az ezt meg azt bírálná így meg úgy…”, mert nem, és kész.

Egyszerűen csak unom, hogy rajtunk, keresztényeken bármikor, bárhogyan lehet gúnyolódni, méghozzá bármiféle jogkövetkezmény nélkül.

Merthogy a Kúria szerint nem gúnyolódtak az egyházon és Jézus Krisztuson, valamint nem gyaláztak templomi tárgyakat, s performanszukat nem megszentelt helyen tették. S hogy amennyiben a lengyel katolikus egyház a lengyel törvényhez hasonló keménységű törvényt fogadtat el az állammal, akkor viselnie kell, hogy a kritika is legalább ennyire keményre sikeredett.

A kritika…

Magyarország fővárosában, Budapesten.

Fényes nappal.

Közterületen.

Magyar nyelven.

Összemosva a vonatkozó lengyel és magyar törvényeket, amelyek máskülönben semmiféle hasonlóságot nem mutatnak.

***

Legutóbbi információim szerint van valahol egy Emberi Erőforrások Minisztériuma, s  azon is belül egy államtitkárság, amelyik a következő nevet viseli:

Az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkárság

Na, most az a helyzet, hogy Magyarországon belül is keresztényüldözés zajlik.

Gondoltam, szólok. Ha ez még mindig nem lenne egyértelmű…

De ha ezek után sem lenne az, akkor hadd jegyezzem meg, hogy Dobrev Klára alig egy hete közölte az Európai Parlament ülésén, miszerint ő és pártja harcolni fognak a Lengyelországból hazánkba importált vallási fundamentalizmus ellen. 

() VBT ()

Kiemelt kép: Az én testem, az én választásom/Facebook


8 hozzászólás “„Jó hír”: mostantól büntetlenül lehet gúnyolódni a keresztényeken

  1. Azt a nőt deresre kéne vonni, majd pellengérre álítani‼

  2. Legszívesebben azt mondanám,ha nem adnánk le,nem idegesítené a mi oldalunkat.És már restelhetném magam.A libero oldalra mindíg is jellemző volt a tervezett propaganda,jól megválasztott helyszín,pontosan megcélzott közönség.De itt van most valami szokatlan.És nem hinném,hogy Gyuri bácsi pénze.Vagy,minden elszántságuk ellenére pánikolnak,és jól álcázzák,vagy valamit ki akarnak provokálni.De itt valami a szokottaktól eltérő cél is kell,hogy legyen.Az első tippem az hogy a jobboldal,és magának a kományzó erőnek a lekötése.De miről akarják elterelni a figyelmet?
    .zj. törd a fejed!!!

    1. Igen, kedves Jóska, ezen én is töprengek egy ideje. S nem csak nálunk megy, de USA-ban is. Vagy Sorosék vesztésre állnak, vagy ki akarnak robbantani valamit, mert valami határidőt kell tartaniuk. De az, hogy mindent egyszerre akarnak a normális europidokra két kontinensen is rázúdítani, az mindenképpen nagy-nagy türelmetlen idegességre vall.
      A Háttérhatalom szerint talán homok került a hangyabirodalom kialakításának folyamatába?

      1. A világot nálam jobban ismerő, bölcs embertől halottam a következőket.A nagyvilág által megtévesztett,kijátszott,embernek,egyénnek,üzleti szándékkal felkínált istenkeresési lehetőségek ,az üzletszerű egyházi tevékenységek,nem vonzzák a tömegeket.Mint ,az új ezoterikus vallások,melyekről elég hamar kiderűlt szintén,hogy nem a látványos ,vásárlási lehetőség izgatja benn az egyént,hanem az istenretalálás csodája,és a meghitt emberi kapcsolatok.

      2. Esetleg kavics?
        Minden “éra” szavatossági ideje előbb utóbb lejár.
        Aki szereti és ismeri is a történelmet és a matematikát is, ezen belül a szinusz görbe tulajdonságát, az nem csodálkozik.
        A kellemetlen csak az, ha nem a megfelelő korban él, mármint amit ő saját magának megfelelőnek tart.
        Közhely ugyan, de az éremnek még mindig csak két oldala van.

  3. Ugyan meg merné tenni, mohamedet gúnyolni, bármelyik bevándorló előtt???????
    Várjuk megtisztelő válaszát?
    Eszement agymosott, miért kell provokálni nemezttársait, ja, pénzért lett áruló.

  4. Jobb esetben a Kúria is műveletlen tahók gyülekezete. Rosszabb esetben kommunisták.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük