Niedermüller büntetlenül mondhat bármit…

Blog VBT

Már majdnem feljelentettem Niedermüller Pétert. Az utolsó pillanatban aztán meggondoltam magam. Rájöttem ugyanis, hogy ez a bajkeverő bizony büntetlenül mondhat azt, amit akar. Már, ha okosan teszi. És okosan teszi…

***

Eredeti tervem az volt, hogy feljelentem a Dk üdvöskéjét, s már az előkészületeket is megtettem. A következő – nem túl hosszú, ám annál lényegre törőbb feljelentést fogalmaztam meg:

Alulírott Varga-Bíró Tamás (név, cím, személyes adatok) feljelentést teszek Niedermüller Péter (lakcíme ismeretlen), a Demokratikus Koalíció alelnöke, Budapest VII. kerület (Erzsébetváros) polgármestere ellen.

Niedermüller Péter az ATV televíziós csatorna „A nap híre” címet viselő, Simon András vezette 2020.01.23-i műsorának 22 perc 30 másodperctől kezdődő részében a következő kijelentést tette:

„Hogyha megnézzük azt, hogy mi marad, hogyha lehántod ezeket a gyűlöletmagokat, ugye itt fölsoroltuk: a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a nem tudom, mik, akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen. Ezek a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak… Igen, meg azért nők is vannak közöttük, bocsánatot kérek. Ez a családelképzelés. És hogy ez azért borzalmas, mert hogyha megnézzük, hogy a világon mindenütt az úgynevezett fehér nacionalisták miből állnak össze… Ebből. Mondom csöndesen nektek. És ez a legborzalmasabb. Mert ebből a rendszerből mindenki ki van zárva, akkor elmondom még egyszer: aki nem fehér, nem keresztény, nem heteroszexuális, és nem… ööö… hogy mondjam… ööö… Ugyanazt a… ööö… ööö… határtalanul unalmas arcot és ruházatot ölti föl, amit negyven éve, vagy ötven éve magán hord.”

Úgy is, mint felelősen gondolkodó, jogkövető magyar állampolgár, s úgy is, mint fehér, heteroszexuális keresztény ember, úgy gondolom, hogy Niedermüller Péter a fenti kijelentésével megvalósította a Btk. 332. § b) és c) pontja – Közösség elleni uszítás bűntettét, hiszen nagy nyilvánosság előtt, közszereplőként, valamint választott képviselőként a fehér, keresztény, heteroszexuális emberek ellen uszított.

Kiemelten fontosnak tartom megemlíteni, hogy Niedermüller Péter, mint választott polgármester, az egész kerülete lakosságának jólétéért és emberi méltóságáért felel, beleértve a kerületben élő fehér, keresztény, heteroszexuális embereket is. A fenti kijelentés megtétele után viszont joggal vélelmezem azt, hogy az általa vezetett kerületben ezek az emberek a közeljövőben negatív diszkrimináció áldozatai lehetnek.

Niedermüller Péter rasszista, kirekesztő kijelentése okán kérem a Tisztelt Hatóságot, hogy vizsgálja ki feljelentésem jogosságát, s amennyiben a feljelentést jogosnak és megalapozottnak találja, indítsa meg ez ügyben a vizsgálatot!

***

Mielőtt elindultam volna a rendőrségre, úgy gondoltam, nem árt újból átnézni a feljelentés, főként abból a nézőpontból, hogy per esetén milyen eredményre számíthatok. Minden lehetséges fórumon ugyanazt találtam, amit később ügyvéd ismerőseim is megerősítettek:

– a „clear and present danger” formula értelmében a közösség elleni izgatás bűncselekményének vizsgálatakor a nyilvánvaló és közvetlen veszély tesztjét és a támadott értékek egyediségének követelményét mindenképpen figyelembe kell venni. Csak bizonyos mérték fölött (azaz a nyilvánvaló és közvetlen veszély esetén) igazolható alkotmányosan a szabad véleménynyilvánításhoz való jog korlátozása; (v.ö. ha Erzsébetváros nem fehér, nem heteroszexuális és nem keresztény lakói félelemből elkezdik gyilkolni a fehér, heteroszexuális keresztény lakókat – vbt)

– a véleménynyilvánítás szabadsága csak nagyon szűk körben korlátozható;

Azaz a törvény nem rögzíti világosan, hogy meddig terjed a véleménynyilvánítás szabadsága, s mettől számít a kimondott gondolat gyűlöletbeszédnek.

Természetesen polgári peres úton is beperelhettem volna Niedermüllert, de itt is kudarcra lettem volna ítélve. Ugyanis a bírósági gyakorlat alapján csak akkor állapítható meg a jogsérelem, ha a gyűlöletbeszéd tárgya egyértelműen beazonosítható személy, így egy csoport ellen irányuló gyűlöletbeszéd ellen ez alapján nem lehet fellépni.

Ha tehát Niedermüller ellen magán bűnvádi eljárást kezdeményezek, akkor a bíróság meg fogja állapítani, hogy a véleménynyilvánítás szabadságát sértené az elmarasztaló ítélet.

Ha pedig polgári peres úton perelném, akkor a bíróság kimondaná, hogy sem nem ellenem, sem nem más beazonosítható személy ellen nem szólt az ominózus gyűlöletkeltés, mely szerint a „heteroszexuális fehér keresztény emberek” csoportja egy „rémisztő képződmény” (sic!).

***

Summa summarum a Btk. 332. §-a úgy, ahogy van, egy nagy kalap szar. Ugyanannyira nagy kalap, és ugyanannyira szar, mint a Btk. 258. §-a, azaz a hazaárulás büntetőjogi szankcionálása.

E két témakörben ideje lenne már végre olyan törvényeket hozni, amelyeket a hatóság be is tartat, s ez talán megteremtené azt a hozadékot, hogy az állampolgárok is betartanák a törvényt, ha más miatt nem, hát félelemből.

***

Addig pedig Niedermüller Péter és társai azt mondanak, amit csak akarnak. Büntetlenül és büntethetetlenül. Mármint… a fehér, heteroszexuális keresztényekre.

() VBT ()

Kiemelt kép: MTI – Balogh Zoltán

 

Facebook hozzászólások

17 hozzászólás “Niedermüller büntetlenül mondhat bármit…

  1. Nos nézzük csak. Van ebben az országban legkevesebb húszezer ember akinek olyan orvosi igazolás van a zsebében amelynek birtokában bárhol bármi mondhat, sőt a nemiszervét és mutogathatja.

  2. 1 mesemondó meséje
    majdnem Benedek Elek…..
    Hol volt hol nem volt
    Aludjatok szépen gyerekek…
    Szép álmokat
    barátilag
    J.L.

  3. Mint mindannyian tudjuk, vannak Magyarországon elsőrendű emberek, vannak másodrendűek és vannak a képződmények.
    Elsőrendű ember definíciója: arab-török muzulmán, feketeafrikai muzulmán, bármilyen afrikai, bármilyen színesbőrű, fehér ugyan de zsidó, és nemdolgozó, nem tanuló cigány, börtönlakó, gender és buzi.

    Másodrendű: a dolgozó és becsületesen élő cigány és kelet-ázsiai.
    Rendnélküli nem is emberek pedig úgy 8-8,5 millióan mi a fehér heteroszexuális képződmények.
    Jogok: Másodrendűeknek van joga dolgozni, adózni, tanulni, szavazni bárkire.
    Képződményeknek szintén van joga, s ezek a következők:
    Jogunk van eltűrni, hogy minden külföldi, úgy 7 milliárd belénk törölje a lábát. Jogunk van mások szemetét enni, jogunk van Niedermüllerre szavazni, jogunk van Niedermüllert hallgatni, eltűrni, eltartani, jogunk van odaadni országunkat, jogunk van hamut szórni a fejünkre a nemlétező koncentrációs táboraink miatti holokausztért, jogunk van művészetnek ünnepelni az elsőrendűek gányolmányait, Saul fia és Hontalanság filmeket gyártani.
    Kötelességünk mindenkit aki erre jár befogadni, neki lábat csókolni, lányainkat felszolgálni, összeszart WC-ket utánuk kitakarítani, holokausztért ruhánkat tépve hamut szórni a fejünkre, zsinagógákat mecseteket építeni, és zsidó temetőket saját pénzen karbantartani, miközben a mi halottainkat 10 év után még a pár cm2-nyi sírhelyükről is kilakoltatják., mert nekünk annyi se jár egy temető falában, ha nem váltjuk meg a sírhelyet újra és újra. S alapkövetelményünk az elsőrendűeket munkánkkal eltartani, az országot, amit mi alapítottunk sokezer éve, és mindig véráldozattal megvédtünk most átíratni az elsőrendűekre!

  4. 1 politikus bármit is mond annak vállalnia kell következményeit,még ha
    kékszemű is az illető….
    barátilag
    J.L.

  5. Tisztelt VBT!
    Ha jól értem, a törvény szerint ha azt mondom, zsidó, azzal közösség ellen izgatok, és elítélnek. Ergó, ha lezsidózom ezt a csupaszcsiga sohamüllert, akkor büntethető vagyok. Ha ő mondja azt, hogy “fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak… Igen, meg azért nők is vannak közöttük”, azt büntetlenül megúszhatja, mert nem egy emberre, hanem mindenkire értette.
    Varga Judit igazságügyi minisztert meg kéne kérni ennek törvényi tisztázására. Itt az idő, hogy lépjen. És ha ezt az alkotmányban is módosítani kéne, amíg meg van 2/3-ad.

  6. Na és hol van itt a rasszizmus,idegengyűlölet,kirekesztés faji,vallási +alázás
    kisebbség elleni atrocitás szegregáció……..
    csak kérdezem.
    Mi LN is fog bayer csütörtökön tüntetni!!!???…..
    csak nem maga LN!!!???
    Esetleg a cigány integráció LN!!!???
    Esetleg a cigányság LN!!!???…
    barátilag
    J.L.

    1. Hát neked bizony a k.anyádat!
      Ja? igyekezzél a napi bevételét elvenni,mert a niedermüller is odatart!

  7. Az alacsonymolnár nem kér bocsánatot a 0s liszt minőségéért…
    csak ennyi
    Barátilag
    J.L.

  8. Tehát,összegezve:
    A zsidó,cigány rasszokat nem szabad ilyen kijelentésekkel izgatni,mert bűncselekmény.
    A hazai lakosság nagyobb részét kitevőket viszont bátran lehet ilyen inzultusnak kitenni. És az nem bűncselekmény.
    Ez itt netán a kettős mérce esete?
    Pedig nagy általánosságban elmondhatom,hogy a tartós,goromba zaklatás a nyugodt többség ellen,meg fogja teremni a maga gyümölcsét. Ez általában mindig,mindenhol így volt.

  9. KöHögteM ismét hozta a formáját….. Anyázott 1et…ezt ki honorálja!!!???
    Sőt zsidózott,cigányozott!!
    Neki ez a lételeme!!!???..
    csak kérdezem szerényen…
    barátilag
    J.L.

    1. Te zsidóztál,cigányoztál.
      És bizony eredj anyádhoz a napi bevételért,mert ellopják a tetvestársaid.

  10. KóHögteM így hazudik
    Lehet látni,olvasni….
    Ez már nem normális, mentális szintre vall!!.
    barátilag
    J,L.

    1. Továbbra is tartom,amit mondtam,mind az utcasarokról,mind a zsidózó,cigányozó írásodról.
      Ideje lenne,ha magadba szállnál,vagy eltakarodnál az utcasarokra anyád mellé,te burnyák!

    1. Na az e te szinted.
      Azzal kiegészítve,hogy az arcod csupa tetű.de ezt már megszoktad,hiszen te is a vagy az aljasmolnárral együtt!

  11. Vegyél már be drága barátom 1 andaxint ,hogy hasson az agytekervényeidre 1 kicsit pozitívan…
    Ne legyél mélyponton a béka feneke alatt!!!
    pörgesd fel magad 1 kis házi pálesszal!!
    Jobbulást kívánok….
    barátilag
    J.L.

  12. Niedermüller bármit mondhat büntetlenül. Kezd körvonalazódni, miért zárták be az opnit. Ott ezért leszíjazták volna, aztán bele intra a nyálcsurgatót.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük