Koalíciója a Demokratikus, tempója halálos!

Cato és Seneca, Machiavelli és Savonarola… Egytől egyig olyan szónokok voltak, akiknek beszédeiről sajnos sem kép, sem hanganyag nem maradt fenn. Bezzeg korunkban! Egyik legnagyobb ma élő szónokunk mámoros szavain akár napjában többször is megrészegülhetünk!

***

Történt, hogy Gyurcsány Ferenc – szokásához híven – beszédet mondott a Parlamentben. A szónoklat tele volt zseniális szófordulatokkal és mesteri cirádákkal. Mesélik, hogy aki hallotta, s pláne, aki közelről hallotta, azt mámoros bódultság töltötte el. Zamata, illata, foka volt ennek a beszédnek!

***

Gyurcsány Ferenc ezután kocsijába ült (!), és a kormányt kezébe kaparintva újabb beszédet rögtönzött. Nem voltam rest! Időt, s fáradságot nem kímélve szó szerinti kivonatot készítettem a rövidke kis expozéból, amelynek minden cseppje valóságos aszúesszencia. Pálinkás jókedvemben először úgy gondoltam, hogy a kivonatolt szöveg mellé magyarázatot fűzök. Ám később rájöttem: teljesen felesleges. Ez az önmaga zsenialitásától bódult felszólalás magáért beszél. Íme!

***

„Na, sziasztok!

Túl vagyok egy parlamenti hozzászóláson, újra autóban és újra megyek vidékre. De egy fontos dologról szeretnék veletek beszélni, hogyha ez lehetséges. Tegnap késő délután kaptam egy SMS-t. Egy egyébként nem túl közeli ismerősömtől. Aki hát eléggé kegyetlen szavakkal osztozott bennünket, mondván, hogy elképesztő törvényeket tolt át a Parlamenten a Fidesz, és hát ott vagyunk mi ellenzékként, és semmit nem tudunk csinálni, és semmi értelme nincsen annak, hogy mi ott vagyunk. Fájdalmas szöveg volt, kétségtelen, és értettem és értem is, hogy ez egy folyamatos dilemma, hogy hogy a csudában kell viselkedni a Fidesszel szemben, benn kell-e lenni a Parlamentben, vagy nem? Talán könnyebb így szóban, mint írni egy értekezést. Hadd mondjak először, mondjuk kettő történelmi megjegyzést.

Horthy időszakában esélye nem volt Horthy ellenzékének, hogy bent legyen a Parlamentben, hogy… hogy kormányt váltson. Mégis elindult az összes választáson, és ott voltak a Parlamentben. Nem bojkottálták, nem kint maradtak, hanem ott voltak és használták a Parlament eszközeit. Ahogyan tudták. Jóval később, már a rendszerváltozás időszakában, nyilván a fiatalabbak már nem emlékeznek erre, az akkor szerveződő, vagy már inkább azt mondom, hogy erőre kapott demokratikus ellenzék elképesztő erőfeszítést tett, hogy ’88-’89-ben bejuttasson nem a Hazafias Népfront, nem a’ állampárt által jelölt embereket a Parlamentben, hanem kitü… kifejezetten ellenzékieket. Hozzáteszem, sikerrel jó néhányat. Szóval valójában történelmi példák arra, hogy egy autoriter, önkényuralmi, mások szerint diktatorikus Parlament világába nem szabad bemenni annak ellenzékének, nincsenek.

Hadd mondjak egy közelebbi példát erre! 2016-ban a Fidesz csalárd módon, szerintem szemtelen, pimasz, szemforgató, ööö… tisztességtelen módon, lényegében bezárta a Népszabadságot. Amikor a hír jött egy hétvégén, éppen külföldön voltam. Görögországban. Azt hiszem. Nagyon felkorbácsolt a hír. Korareggel jött, én piacra mentem vásárolni, azt félbeszakítottam, és elkezdtem telefonálgatni. Kiderült, hogy a hír igaz, és nagyjából világos volt, hogy ezzel meg fog szűnni Magyarország legnagyobb példányszámú, inkább a mi értékvilágunkhoz közelállóbbak lapja. Na, de hát távol voltam, ezért nem volt más lehetőségem, akkor még nehezebb volt a dolog, de összehívattam szombat estére egy elnökségi ülést a Demokratikus Koalícióban. Mindenki ott volt nagyjából. És iszonyatos vita, csaknem veszekedés… ezeket nem szoktuk elmondani nektek nyilvánosan… nagyon-nagyon szűk többséggel, és kétségtelen, én mindent bevetettem, hogy a döntés az így szülessen meg…

Közben körül kell nézzek, mer’ egy kereszteződésben vagyok… Igen…

Az a döntés született, hogy a DK kivonul a Parlamentből, minden képviselőjével, ennek összes következményével, számolva azzal, hogy… persze minden juttatásunkat megvonják, a képviselőinknek nem lesz fizetése, nem kapnak támogatást, satöbbi, satöbbi. Csak akkor leszünk ott… mer’ akkor éppen nem volt a Fidesznek kétharmada… ha a mi szavazatunkra is szükség van. Ööö… Én nagyon-nagyon akartam ezt a döntést. Szinte lélekszakadva küzdöttem érte. Szerintetek mi lett a következménye? Hát valójában az, hogy persze, mi elveszítettük a parlamenti szereplés lehetőségeinek nagy részét. Senki nem követett bennünket. Nem jöttek velünk az ellenzéki pártok. És egyébként, ha őszinte vagyok, de ezért nem kritizálok senkit sem, hogy világos legyen, a mi ázsiónk, elfogadottságunk, hitelességünk nem nőtt ettől. Tettünk egy nagyon tisztességes morális gesztust, politikai gesztust, de azon túl, hogy nyilván páran bennünket megtapsótak, ’t a választók különösen nem értékelték, csak azt vettük észre, a DK kevesebbet szerepel.

Szóval ezek mind itt vannak ilyenkor a fejünkben. Az se biztos, hogy helyesen, persze. Eee… most itt vagyunk a felhatalmazási törvénynél, a teljhatalom törvénynél, amit most éppen visszavonni kívánnak, és újra sokan vetik fel, hogy mér’ nem jöttünk ki, mér’ nem jövünk ki, mér’ hagy… höggyuk, hogy ezek itt tegyenek, vegyenek… Ööö… hadd mondjak nektek valamit! A látszattal ellentétben a politikát nem mi csináljuk, politikusok. S ez nem mentegetőzés. Mi alakot formálunk. Fogalmakat adunk hozzá. Képviseljük. De ti csináljátok a politikát. Választók. Nekem nagyon régóta meglévő tapasztalatom, hogy a mi oldalunk, bár számszerűségében hatalmas, két-két és félmillió ember, leginkább azt mondja, hogy „Feri! Szurkolunk! csináljátok meg! Veletek vagyunk!”, de az, ami ahhoz kell, hogy Jorbán érezze, hogy itt erő áll vele szemben, hát abban kevésbé cselekvőképes. Ki lehet jönni ebből a Parlamentből, de gyerekek, nem lehet ööö… ööö… főállású munka után, délután öttől hatig politikát csinálni. Ti is tudjátok. Hát a legtöbbetek ezt csinálja, hogy van véleménye a politikáról, csinálja, elképesztően fontos, imádom, hogy ilyenek vagytok… De hát ennek kell, hogy legyen egy szakszerű, professzionális háttere. Ezt a képviselők csinálják, hogy én ma beszéltem a Parlamentben, ott kell lenni, nem dolgoznom kellett valamelyik cégnél,  hanem ott tudtam lenni, végighallgattam többieket… Ehhez emberek kellenek vidéken, ehhez iroda kell, hálózat kell, emberek, akik végiggondolják, tanulmányokat, elemzéseket csinálják… csinálnak.

Elképesztő gesztus egyébként azt mondani, hogy ezekkel nem! Legyen vége! Ööö… a parlamentarizmus ez…ö… csak álca. És ez igaz nagyon sok tekintetben. De ezt le kell leplezni. És legalább egy dolgot lehet a Parlamenttel is megtenni. Szabadon beszélni. És arról az a maradék szabad sajtó beszámol. A szó, a szabad szó a legerősebb fegyver a diktatúrával, az önkénnyel szemben. Miért tegyük lábhoz a fegyvert? Mért mondjunk le bármilyen picike kis eszközről is? Fontosak a gesztusok, de gesztusoktól még egyetlenegy hatalom sem bukott meg. Nekünk küzdeni kell, és nem gesztusokat tenni.

Szóval… egy nagyon tisztességes, visszafogott SMS-t küldtem az én régi ismerősömnek tegnap este éjjel, hogy értem, amit mond. De azt hiszem, nem értek vele egyet. Ööö… nema… nem adunk fel egyetlenegy terepet sem, és… nem engedjük meg, hogy minden a fölénk legyen. Ha így lesz, örökre elveszünk. Márpedig én… és nyilván ti is… mi és én… meg ti, meg mindenki… nem azért küzdünk, hogy elveszítsétek a küzdelmet. Mi előbb-utóbb… győzzünk. És ahhoz minden küzdelmi terep kell. A Parlament is kell. Ezért vagyunk bent a Parlamentben.

Na, szevasztok!”

***

Feltéve, de nem megengedve, hogy a rögtönzött élő beszéd sosem olyan stilizált, mint az előre megírt szónoklat, amennyiben valaki inkább az audiovizuális performanszot szeretné megtekinteni, íme:

***

A szónoklat értelmezése helyett engedtessék meg nekem, hogy egy régebbi emlékemet elevenítsem fel! No, az meg úgy volt, hogy szokásos havi koncertemet tartottam az R56 sörözőben. A koncert végén  – már nem annyira szomjasan – kiültem barátaimmal a vendéglő teraszát képező katonai UAZ platójára, s ott elmeséltem nekik egy rövidke, 3 perces, felettébb érdekes anekdotát. Amit persze először úgy akartam, hogy Facebook Live-ban bejelentkezem, hadd élvezze más is. Mellettem ülő kedvesem azonban szó nélkül elvette mobilomat, s csak annyit mondott: „Ezt holnap még nagyon meg fogod köszönni nekem.”.

Mit volt mit tenni, engedtem neki. Aztán nem sokkal később megbeszéltük kedves barátainkkal, hogy náluk alszunk. Mivel kocsival érkeztem, de mindannyian ittunk, szóba se jöhetett, hogy beüljünk, ezért aztán taxit hívtunk, s úgy mentünk haza.

Másnap, miután sok-sok hidegvízzel és némi Aszpirinnal elvettem koponyám kedvét a kettéhasadástól, Szerelmem elmesélte nekem az előző éjszaka hiteles történetét, miszerint nem 3 percig beszéltem, hanem 13 percig, a sztori rém unalmas volt, de legalább háromszor elmondtam ugyanazt, ugyanúgy. Barátaim pedig nem velem kacagtak, hanem, rajtam röhögtek.

***

Fogalmam sincs, honnan jutott eszembe ez a kis szösszenet, s miért írtam meg pont itt, pont ide, na de mindegy is! A lényeg, hogy amennyiben a kedves olvasó vezetés közben azt látja, hogy egy DK-s politikus épp mellette élőzik, kérem, segítse bejelentkezését körültekintő óvatossággal, és/vagy másik útvonal megválasztásával!

Innen is kívánok minden kedves olvasómnak józan, balesetmentes közlekedést!

Coda: Akik esetleg olvasás közben úgy itták Gyurcsány Ferenc szavait, hogy közben megszomjaztak, azoknak küldöm speciálba ezt a dalt! Valamint Jutka néninek Jászárokszállásra, a Bede és Jeszenszky családnak, Apátinak balett mellé, Bayernek kedvcsináló gyanánt, s mindenkinek, aki szereti!

(GYEREKEK! NE DOHÁNYOZZATOK!)

() VBT ()

Kiemelt kép: Gyurcsány Ferenc Facebook oldala