Denevér a redőnytokban

Blog VBT

Koronavírus, tavaszi fáradtság, gazdasági válság, ősznek kinéző nyár… Mi jöhet még? Természetesen a denevér a redőnytokban. S még csak véletlenül se az a Robert Pattinson alakú kistérségi szívtipró, hanem az a közönséges, vuhani pörköltnek való. Na, de mindenre van megoldás. Erre speciel az, hogy békén hagyjuk őket.

***

Tavasz közepétől nyár végéig gyakran fordul elő a panellakókkal, hogy esténként erkélyeikre kiülve Gotham Cityben érezhetik magukat. Talán nincs is olyan társasházi lakó, aki ne szembesült volna még azzal, hogy ilyenkor valósággal el kell hajolnia a repkedő emlősök elől.

S talán olyan sem akad, aki ne hallott volna számos legendát ezeknek a picinyke lényeknek a “szörnyűséges tetteiről”. Például, hogy amennyiben nyitva hagyjuk az ablakot, éjszaka belopóznak, és kiszívják a vérünket. Illetve, hogy néha direkt fejre céloznak, és valósággal élvezik, hogy belegabalyodnak a hajba, s mivel minél hosszabb, annál jobb, főleg a női hajba (elnézést a kirekesztésért a rockerektől). Az is „köztudott”, hogy a denevér veszettséget terjeszt. Na, meg hát ki tudja, tán koronavírust is…

„Lószart, mama!” – mondaná mindezekre Gyurcsány Ferenc, ha értene a denevérekhez (vagy bármi máshoz, kivéve a Balaton-felvidék borászatát és szőlészetét, mely tárgyban írt szakdolgozata most már csak előkerül valamikor).

Merthogy a hazánkban előforduló denevérek:

– nem terjesztik jobban a veszettséget, mint a közönséges házimacska

– nem repülnek direkt fejre

– nem terjesztik a koronavírust

– nem emberi, vagy másmilyen vérrel, hanem rovarokkal táplálkoznak

 

***

De akkor mi a frászkarikát repkednek az erkélyeink körül? S  főleg miért akkor, amikor mi kint vagyunk?

Nos, egyrészt nemcsak akkor repkednek ott, amikor mi kint vagyunk, hanem – wait for it – akkor is, amikor nem vagyunk ott. Csakhogy amikor nem vagyunk kint – wait for it – olyankor nem látjuk, hogy ott repkednek.

A helyes válasz a miértre természetesen az, hogy amikor a nappaliban ég a villany, s ennek fénye kiszűródik ajtón, ablakon, az odavonzza a rovarokat, valóságos svédasztalt teremtve ezzel a bőregereknek.

Azonban nem csupán ez lehet az oka a hozzánk közeli röppályájuknak. Hanem az is, hogy szeretnének a vackukra vonulni. S e vackok bizony a panelrések mellett a mi redőnytokjaink, valamint ablakréseink.

Legyünk erősek, s próbáljuk megemészteni a most kövezkező információt: a denevér 2-2,5 centis résen már bemászik, elmászik, felmászik, megmászik, megtapad, rátapad, odatapad. Testét rendkívül kicsire össze tudja préselni ugyanis. A redőnytokokat kifejezetten szereti.

S ha azt hinnénk, hogy ez valóságos borzalom, akkor nagyobbat nem is tévedhetnénk. A denevéres redőnytok ugyanis garantáltan nem poloskás vagy darazsas. S ha időnként hallatszik is a forgolódó állatkák mocorgása, kaparászása, ez a kis zaj elhanyagolható ahhoz képest, amennyi hasznot hoznak nekünk: bődületesen sok szúnyogot, legyet, cserebogarat, poloskát, miegymást képesek egyetlen nap alatt elfogyasztani, s ennek kézzelfogható bizonyítékát ablakpárkányainkra elhelyezett ürülékhalmaikkal is bizonyítják.

***

Hogy mi a teendőnk, ha denevérek költöznek a redőnytokba?

SEMMI!

(Illetve talán annyi, hogy az ürüléküket felsöprögetjük reggelente.)

Ezek az ártatlan teremtmények nem bántanak, sőt kifejezetten félnek az embertől, ellenben hasznosak. Magyarországon pedig minden előforduló fajuk védelem alatt áll.

S itt kell eloszlatnom még egy óriási tévhitet: a fokhagyma nem riasztja el őket a rejtekhelyükről.

Amennyiben viszont mégis úgy gondoljuk, hogy tele van vele a tokunk, és annyira hiányzik ez nekünk, mint egy Belmondo koncert Akasztón, semmiképp se mi oldjuk meg a kiköltöztetést! A legjobb, ha a helyi polgármesteri hivatalban bejelentjük a problémát, s ők ki fogják küldeni a megfelelő szakembert, aki majd szakszerűen kiszedi, s más helyre viszi az állatokat.

***

***

Az ember – főleg a városi ember – elszokott a vadállatoktól. Idegenkedik azoktól is, amelyekkel természetes élőhelyükön találkozik, de főleg azokat nem szíveli, amelyek területére ólálkodnak, netán jól is érzik ott magukat. S ha ez azt jelenti, hogy a körúton vaddisznócsorda halad végig, vagy a főtér szökőkútjából szarvasbika iszik, akkor ez az idegenkedés jogos, mi több, indokolt.

Azonban sólymainkkal és ölyveinkkel, menyétjeinkkel és görényeinkkel, sünjeinkkel és baglyainkkal, na meg denevéreinkkel próbáljunk meg a lehető legjobb szomszédságban élni!

() VBT ()

Kiemelt kép: irtó aranyos fotó valahonnan a netről  

Facebook hozzászólások

2 hozzászólás “Denevér a redőnytokban

  1. Ahogy a kígyókkal, pókokkal és (cecehiány)legyekkel, úgy a denevérekkel is szerencsések vagyunk itt a Kárpát-medencében. Ahogy Ausztráliában minden meg akar ölni a kockamedúzától a Sydney -i tölcsérespókig mint leg-legmérgesebb rekorderek, nálunk nincs se gyilkos pók, s komolyan vehető mérgeskígyó, se vérszívó denevér. Ennek ellenére mégis ösztönösen rettegnek sokan mindezektől és már sikítva is ugranak az asztallapra. Talán valami ősi genetikai félelem ez, ami anno, mikor még nem éltünk ezen a kényelmes helyen – amit meg is kell becsülnünk, mert láthatóan más idegeneknek is felettébb tetszik és elvennék tőlünk – belénk ivódott jó okkal. Ami a denevértől való ódzkodást illeti Dél-Amerikában nem ok nélküli, ott ugyanis a rovarevő, gyümölcsevő fajták mellett vannak vérszívók is, melyek nagyon súlyos fertőzéseket is közvetítenek.
    S miért írtam ezt, tán fontoskodásból?
    Cseppet sem. Én ugyanis haragszom azokra akik otthonaikban veszélyes, kontinensidegen állatokat tartanak. Tulajdonképpen megtiltanám a magánemberek veszélyes állat tartását. Mert mi van akkor, ha egy terráriumból kiszabadul pár Sydney-i tölcsérespók, ami aztán meleg panelekben jól érzi magát, mert szereti otthon is az emberi lakhelyeket, és mi mint az izgalmas Pókiszony amcsi filmben belelépünk a papucsunkba, és a kis kiszabadult kedvenc csípését még fel se fogva, már csak a halottszállítók ügyfele lehetünk pár perc múlva?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük