Tilt a Facebook? Akkor most mi legyen?

Blog VBT

Mint arról tegnap hírt adtunk, a Facebook csütörtök este támadást indított oldalunk ellen. Bár nem bizonyítható, de valószínűsíthető, hogy ennek köze van ahhoz az akcióhoz, mely csütörtök délelőtt történt, s melynek során több – úgynevezett vírustagadó – oldalt töröltek a legnagyobb közösségi oldalról. De mit lehet ilyen esetben tenni?

***

Adódik a lehetőség, hogy fogja magát az ember, és átmegy a VKontakte (továbbiakban VK) nevű orosz oldalra, csakhogy ez amolyan látszatmegoldás, igazából sehová sem vezet, ugyanis a VK felületén viszonylag kevés magyar található. Ami nem jelenti azt, hogy nem kellett volna már rég, nagyon rég, nagyjából a VK indulásakor egy VK-s oldalt is működtetni.

Más lehetőség egyszerűen nincs. Az Instagram nem megfelelő hírközlésre. A Twitter-ről ugyanez elmondható, kiegészítve azzal, hogy ez a közösségi oldal valamiért nem terjedt el a magyar felhasználók körében.

Mi hát a megoldás? Hogyan tudják elkerülni a Facebookon jelenlévő kormánypárti oldalak a folyamatos törléseket, valamint az azok következtében beálló ideiglenes hírzárlatot? És egyáltalán: van-e valamiféle mód megtörni ezt a fajta algoritmust?

A rövid válasz: a támadásokat sehogyan nem lehet megakadályozni, s az algoritmust sem lehet felülírni. De néhány hathatós módszer segítségével a károkat lehet azért minimalizálni.

***

Ennek megoldása egyszerű, ám összehangolt kivitelezést igényel.

1

Először is a fő Facebook oldallal párhuzamosan működtetni kell egy olyan árnyékoldalt, amire a főoldallal egyidőben minden hír felkerül. Ezzel persze nem kerülhető el a teljes törlés, de késleltethető a totális lekapcsolás. A főoldal megszüntetése után pedig minden hivatkozást át lehet irányítani erre az oldalra.

2

A főoldal és az árnyékoldal adminjainak folyamatosan szűrniük kell az oldalakra belopakodó trollokat, mert nagy valószínűséggel először ők fognak jelentgetni, illetve ők azok, akik teljesen biztosan tagjai jónéhány kormányellenes csoportnak, amely csoportokba elviszik a híreket, s tagjaikat e hírek jelentésére buzdítják. Kellő számú jelentés esetén pedig, min tudjuk, sorozatos szabályszegésre hivatkozva nemcsak az adott híreket, de magát az oldalt is törlik.

3

Az adminoknak tiltani kell a nagyobb létszámú ellenzéki oldalakat. Ez ugyan nem jelent totális biztonságot (ahogy semmi más sem), de egy virtuális adok-kapokban egy pofonnak ez is jó.

4

Az adminok közül néhánynak folyamatosan kapcsolatban kell állnia a legnagyobb kormánypárti rajongói oldalak adminjaival, akikkel azonnal fel tudják venni a kapcsolatot egy összehangolt cybertámadás esetén, tehát akkor, amikor az oldalt egyszerre többen, nem ritkán több százan jelentik. Ilyenkor nincs más teendő, mint a rajongói oldalak adminjait megkérni, hogy a valószínűsíthető ellenzéki oldalakat vizsgálják meg, s jelentsék az összes olyan tartalmat, amely bármilyen szempontból kifogásolható lehet. Az az oldal ugyanis, amit több százan jelentenek, vizsgálatra kerül, s semmiképp nem jelenthet más oldalakat.

***

Mint a fentiekből kiderült, a megoldás nem annyira bonyolult. Annyi kell csupán, hogy az adminok komolyan vegyék a feladatukat.

Csakhogy!

Erre sajnos egy néhány főből álló külön admin csapatot kell működtetni.

Aki ugyanis elsősorban cikkíró, s másodsorban admin, annak se ideje, se energiája nem lesz ellátni ezt a feladatot.

S itt van a kutya elásva. Ugyanis az országos kormánypárti lapok a legritkább esetben alkalmaznak (értsd soha) erre a feladatra külön embereket. Márpedig a tartalom megóvása érdekében ez mostanra szükségessé vált. Aki ezt megérti, az jó eséllyel védekezhet. Aki pedig ilyen-olyan oknál fogva nem hajlandó egy cybervédelmi csapatot működtetni, az továbbra is azt kockáztatja, hogy oldalai törlésre kerülnek. De hát aki fatökű, azt időnként makkon faragják.

Ha például a Magyar Telekomnál az adminisztrátorok vagy a sales emberei végeznék másodállásban a cybervédelmi feladatokat, tegnapelőtt (csütörtök délután) elég rossz napunk lett volna. (KLIKK IDE!) 

***

E ponton hadd szóljak néhány szót a kísérő/népszerűsítő oldalak fontosságáról. Ezek két legismertebbje a Coub és a TikTok.

Talán nem éri váratlanul az olvasót, ha elárulom, hogy magyarországi, illetve magyar nyelvű feltöltések tekintetében mindkét oldalon bántóan kormányellenes, keresztényellenes, magyarellenes tartalmakkal találkozhatunk.

Vajon mi akadályozza meg a kedves kormánypárti oldalakat, hogy ezeket a tartalomszolgáltatókat (főleg a TikTokot) ellássák nyílt vagy látens kormánypárti tartalmakkal?

Csak, mert a valóban fiatalok, az a bizonyos egyelőre felderítetlen és megfoghatatlan célcsoport, például a 2022-ben szavazásra jogosultakká váló mai 16 évesek ezekből a néhány másodperces videókból tájékozódnak. Nem tévéből, nem Facebookról, nem Instáról, hanem innen. S ha úri kedvük úgy tartja, hogy nagyritkán fellátogassanak a Facebookra, ahol szüleik és nagyszüleik, valamint komplett rokonságuk miatt már jó ideje nem érzik magukat komfortosan, ott is ezeket a videókat fogják keresni a Watch felületen. Ahová – ki nem találnánk – a TikTokról töltik fel őket.

***

Végezetül hadd adjak egy felettébb radikális, ámde annál hasznosabb tippet a kormánynak is.

Magyarországnak rengeteg multinacionális cég a stratégiai partnere. Vajon mi akadályozza meg a kormányt abban, hogy a stratégiai partnerségi szerződésekbe belevegyenek egy külön cikkelyt, amiben feltételekhez kötik az állami támogatást?

Hogy mire gondolok?

Például arra, hogy a stratégiai partner kötelezze magát arra, hogy amennyiben a kormány erre megkéri, ideiglenesen felfüggeszti hirdetéseit a Facebookon.

Új szerződések esetén bármikor ki lehet egészíteni e kitétellel a hivatalos iratokat, meglévő szerződés esetén pedig bármikor lehet újra tárgyalni, s utólag beilleszteni a záradékot.

Tudom, elsőre kissé nevetségesen hangzik, hogy mondjuk egy Audit, egy Mercedest, egy Volkswagent, vagy egy Spart arra kérjünk, hogy ne hirdessen itt, vagy ott.

De kérdezzük meg a tunéziaiakat, a fehéroroszokat, vagy az ukránokat, hogy mennyire vicces ez? Hogy mennyire komolytalanok az összehangolt online szervezkedések…

Mert akár akarjuk, akár nem, egyet tudomásul kell vennünk: második – virtuális –  életünk, az a bizonyos Second Life mostanra igenis helyet követel magának a létezés anyagi spektrumán. Hogy mást ne mondjak, az online térben eltöltött idő minden korosztálynál évek óta növekszik.

Mivel pedig a Facebook egy újfajta multi, viszont a régiekhez hasonlóan többek között hirdetésekből tartja fenn magát, ha nagyarányú bevételkiesést tapasztal, egyből lesz tárgyalóképes arca, egyből lesz alternatívája, egyből készen fog állni valamiféle kompromisszumra. Például a tiltó algoritmusok optimalizálására.

***

Mindezeket azért írtam le, s azért nyilvánosan, nem pedig valamiféle zárt körlevélben, mert – wait for it – ezt a kormányellenes oldal már rég tudja, mi több rég gyakorolja.

Ez tehát az a fajta gyakorlati tudás, amelyik a mi oldalunkon még mindig nem létezik, pedig néhányan már szóltunk, hogy szükség van rá.

S ne legyen igazam, de jó esély van rá, hogy e cikkem a legkevésbé olvasottak közé kerül majd.

Mert még mindig nem fogtuk fel mi, keresztény-konzervatív jobboldaliak, hogy a keresztény-konzervativizmus nem egyenlő sem a luddita léttel, sem azzal, hogy trendi cuccokba öltözve rakjuk meg a legújabb hiúságok máglyáját a jelenidejűség összes vívmányát lángok közé dobva, miközben kőtáblákra írt üzenetekkel akarjuk magunkhoz édesgetni a mobil appok népét.  

() VBT ()

Kiemelt kép: smartrak.com

10 hozzászólás “Tilt a Facebook? Akkor most mi legyen?

  1. Mélységesen egyetértek. Az űrkorszakban nem lehet kőbaltával csatát nyerni. Az újabb TV adások csak nagyon újszerű, szellemes szórakoztató módon tudnak új választókat megnyerni, mert a fiatalok már régen nem néznek TV-t, az idősek pedig maradnak a megszokott RTL és ATV csatornáiknál meg a felnőttmese szappanoperáiknál.
    Két interneten kívüli kormánylehetőség van még: jó moziszintű filmek és plakátok esetleg nagy visszhangot keltő jól megírt regények és színdarabok, ahol nem a szem-rágógumikon keresztül, hanem a való életben adjuk az információt a járó-kelő embereknek, hogy mindenképpen meglássák.

    Amúgy én indítanék egy országos kormányzati pályázati intézményt, ahol mint a fotózásnál vagy a napi időjárás-jelentésnél csinálják – de sokkal több pályázót bemutatva – vers, esszé, dráma, regény, képzőművészet, önéletrajz, hobbi témákban maga a kormány írjon ki kormánynak fontos témákban jutalmazott pályázatokat. (nem a PAFI-n keresztül ömlesztve, hanem) kifejezetten saját maga egyedül a kormány kezelné. Az emberek bemutatkozási és alkotási vágyát felhasználva de itt a valóságban, nemcsak a virtuális térben is meg lehet valósítani. (rengeteg ötletem van, ha kell. Magam is gyakorlott pályázó vagyok, tudom miről beszélek és mi hiányzik, ) CSAK CSINÁLJUK MÁR!

  2. Hasznos lenne javaslat címén elküldeni az illetékes kabinetnek mivel véleményem szerint akár idő hiányában, nem valószínű, hogy itt olvasgatnak, viszont a cikk “alapmű”!

    1. Frászt. Az alapállás az, h. ha a panelproli úgyis RTL-t néz, akkor be kell kéreCkedni oda a PS-t tévével.
      A megoldás nem a stratégiai szerződésekben, hanem a szólásszabadság jegyében hozandó törvényben LENNE: Ahogy a ki*aszott MAGÁNadók is kötelesek a médiatörvény szeint eljárni – egy trollvonással a médiatörvény hatálya alá tartozónak deklarálni az összes net-es platformot, “közösségi médiát”. (No, te Bene: a net-en tévézni is lehet!). Régi ötlet, amikor a tikitaki divatba jött a 70-es években, a diri lusta volt (?) tikitaki-tiltó passzust belevenni a házirendbe. A zsebrádió viszont a gimi TELJES területén tiltva volt régóta. Mit tett? Zsebrádiónak nyilvánította a tikitakit… A szosöljuszticsemília-megoldás ennyire azért nem bonyolult…
      A VK-n elég sok magyar van, és nem tudom, ki v. mi gátolja meg a KORMÁNYOLDALT a VH/a kuruc v. Toróék megoldásának követésében: ODA IS feltölti a tartalmait, és terjeszthetővé teszi a linkjeit – a linkre NINCS motor, de Toró puszta képére már beindul… Amúgy VK-ra FB_profillal is lehet regelni, sőt, meg lehet hívni a FB-s ismerősöket is.

  3. “Vitára/beszélgetésre alkalmatlan vagy.” Ezt a kommentet megfélemlítőnek értékelték,egy hétre letiltottak.Nevetnék a hülyeségükön,de az igazságtalanságot nehezen viselem.

  4. A face vezetőit rákel kényszeriteni a teljes körü pártatlanságra a világ lakoságának politikai érdekérvényesitésének érdekében szüntesékbe az egész bolygón egy fél évig.
    És akkor választania kel.
    A lenni nem leni kérdéskörben mint azt velünk megteheti.

  5. Rámentem a coub-ra.Hát ez
    egy csomo eszement dirt.És
    még hogy tipikusan magyar.
    Persze az átlag nyugdij és
    fizetés nem enged meg egy
    Trollkodo életmodot.

    Javaslataid bronzba önteni,
    jobb megvalositani most.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük