Társadalmi vita a terhességmegszakításról

„Az élet olyan talentum, amelyet azért bíztak ránk, hogy átalakítsuk és megsokszorozzuk, s ajándékba adjuk másoknak.” (Szent II. János Pál)

A lengyel abortusztörvény részleges megváltoztatása miatt kialakult polgárháborús helyzet hazánkban is előtérbe hozta (nagyon helyesen) a művi abortusz körüli társadalmi vita fontosságának kérdését. Politikailag, s ennél fogva ideológiailag is kettéosztott nemzetünk polgárai természetesen ez esetben is hűek maradtak az elvártakhoz, azaz nem egyenrangú felekként, hanem egymás kompetenciáját tagadva ragadtatták magukat ex cathedra kijelentésekre. Pedig nem így lenne helyes.

***

A kulturált vita alapfeltételei

Kezdjük talán mindennek az alapjával: azzal, hogy egy fontos kérdés megvitatásához csak, és csakis akkor lehet fogni, ha a tárgyalófelek egyenrangúnak tekintik magukat. A „kutyaugatás nem hallik az égig”, és más hasonló fals érvelések olyan táptalajt teremtenek a diskurzusra, amely táptalajon még a legéletképesebb gondolatok is abortálódnak. Amennyiben a magukat életvédőnek tekintő művi abortusz-ellenesek gyilkosoknak bélyegzik meg az abortuszpártiakat, s amíg a terhességmegszakítást pártolók szerint az életvédők Istent játszó bigott vallási fanatikusok, addig a vita nemcsak, hogy értelmetlen, de egyenesen veszélyes is.

Katolikus keresztényként mondom ezt. Még akkor is, ha hitem szerint a magzatot az anyaméhben abortálni gyilkosság, pláne egy olyan demokráciafelfogás közepette, amely a halálos ítéletet az egész kontinensen kivette a büntetési tételek közül. S még akkor is muszáj e fentieket kijelentenem, ha hitem szerint az élet a fogantatással kezdődik, s számomra minden olyan spekuláció, mely az élet kezdetét firtatja – példának okáért az első szívdobbanáshoz, vagy egyenesen az extrauterin kezdethez, azaz a megszületéshez köti-, morálisan elítélendő. Csakhogy mások más véleményen vannak e tekintetben. Márpedig ez a kérdés a legfontosabbak közül való, ennél fogva nem lobbiszinten történő érzékenyítéssel, hanem valódi társadalmi vitával kellene elérnünk valamiféle konszenzus-közeli állapotot (a teljes egyetértést lehetetlennek tartom).

Magzati rendellenesség, mint ok

Nézzünk néhány olyan lehetséges okot, amelynél egyálalán szóba kerülhet a terhességmegszakítás. Beszéljünk először is a megállapított magzati rendellenességekről. E ponton előszeretettel emlegetjük a Down-szindrómát, mint a genetikai elváltozások non plus ultráját, pedig ez korántsem így van. A Down-szindrómás emberek viszonylag magas kort megélhetnek, nem ritka közülük a hetvenedik életévét is megélt ember. Legtöbbjük képes beilleszkedni a társadalomba, s noha önálló életvitelt folytatni többnyire nem alkalmasak, de szeretni képes, szerethető személyiséggé fejlődhetnek. Individuumok a szó azon értelmében, hogy ugyanúgy lehetnek jó vagy rossz természetűek, akárcsak egészséges társaik.

Ennél sokkalta nagyobb fokú rendellenesség például az anenkefália, mely során nemcsak az agykoponya, de az agy teljes egésze, vagy túlnyomó része hiányzik, ezért az anenkefáliás újszülöttek többnyire az első hetüket sem élik meg. Persze erre is van ellenpélda; a legismertebb ezek közül a floridai Jaxon Emmett Buell esete (KLIKK IDE!), aki 2014. augusztus 27-én született, s 2020. április 1-jén, 5 éves korában hunyt el. Jaxon képes volt segítséggel járni, egyszerű mondatokat elmondani és megérteni, valamint érzelmi akciókat és reakciókat is tenni, úgy, hogy agyának 80%-a hiányzott. Szülei hívő keresztények, ezért, amikor a terhesség ötödik hónapjában kiderült a rendellenesség, nem éltek a felkínált művi abortusz lehetőségével.

A nőt ért trauma, mint ok

Vizsgáljuk most meg azt a sajnos meglehetősen gyakori esetet, amikor egy megerőszakolt nő esik teherbe. Tekintsünk most el attól hogy a nő hitét beemeljük az egyenletbe, dacára annak, hogy akár a II. Világháború után, akár a délszláv háborúkban, a katonák előszeretettel erőszakoltak meg többek között apácákat is, akik fogantatás esetén -hitük parancsát követve – természetesen kihordták és felnevelték gyermekeiket. Hozzáteszem: ha a megerőszakolt nő vallása nem katolikus, hanem muszlim vagy zsidó, szintén így dönt, hiszen mindhárom világvallás gyilkosságnak és halálos, égbekiáltó bűnnek tartja a művi abortuszt.

Nézzük csak szimplán azt az esetet, amikor egy nem vallásos nő szenved nemi erőszakot. Neki hiába is mondanánk, hogy Isten ellen való bűnt követ el, hiszen nincs hite. Ugyanakkor a demokrácia elvét követve ugyanolyan jogú része a társadalomnak, mint egy életvédő hívő. Vajon van- e létjogosultsága művi abortuszt kérni ennek a megerőszakolt nőnek? Tegyük hozzá, hogy a hatályos magyar jogrend nem ismeri el gyilkosságnak, az orvosi etikai kódex pedig szimplán egészségügyi beavatkozásnak tekinti a terhességmegszakítást. A megerőszakolt nő tehát egyszerűen csak nem akarja, hogy becstelen bántalmazása ily módon manifesztálódjon élete végéig. Emeljük most a lehetőségi faktort azzal, hogy az erőszakot a saját apja vagy bátyja követte el ellene. Fokozzuk a dilemma mértékét azzal az adalékkal, hogy az említett áldozat csak két év múlva tölti be a 14. életévét. Végül tegyük hozzá, hogy az áldozat mentálisan sérült személy.

Morális hurok

Kiemelten fontosnak tartok még megemlíteni két olyan élethelyzetet, amelyben valóságos morális hurokba kerülünk. Az első esetében a terhességmegszakítás együtt lévő párok, nem ritkán házastársak között történik, amolyan időhúzás jelleggel. A legszomorúbb esetben a megtermékenyült nő teljesen egészséges, ráadásul közös életre vannak berendezkedve párjával, s a magzat is egészséges, genetikai deformitásnak semmi jelét nem mutatja. A pár azonban úgy dönt, hogy vagy egyáltalán nem akar gyermeket, vagy a gyermek úgymond túl korán érkezett. Ez esetben törvényileg és morálisan is nehezen igazolható a művi abortusz, azonban a jogszabályi rendelkezések értelmében tiszteletben kell tartani a páciens autonomitását.

A másik élethelyzet az, amikor csupán a nő gondolja úgy, hogy nem tartja meg gyermekét. A jog erről meglehetősen konzekvensen nyilatkozik, s az apa döntését, vagy elhatározását arra nézvést, hogy akarja a gyermeket, nem tartja relevánsnak. Az apa érdekeit ebben az esetben semmiféle jogi terminus nem támogatja, nem védi. Ez esetben tehát a magyar jogrend (épp úgy, mint az orvosi etikai kódex) nem ad megfelelő támogatást. Az apa esetében – amennyiben az anya ragaszkodik a művi abortuszhoz – jogilag az sem támogatható, hogy születés után teljes felügyeletet gyakoroljon a gyermek felett. Ahogyan a jelenlegi magyar jogrend a béranyaságot sem engedélyezi, ami számos esetben elkerülhetővé tenné a terhességmegszakítást.

Szabályok és szabályértelmezések

Magyarországon a magzati élet védelméről az 1992. évi 79. számú törvény rendelkezik, melynek értelmében indokolt esetben a 24. hétig megszakítható a terhesség. Az Alaptörvény pedig, habár rendelkezik arról, hogy a magzat a fogantatástól védelmet élvez, mégsem deklarálja, hogy az élet a fogantatással kezdődik. A Magyar Orvosi Kamara Etikai Kódexének 1.1.2. részében foglalt alapelvei az orvost mindenekelőtt az élet és az emberi méltóság tiszteletben tartására kötelezi, mely értelmében „a beteggel mindig jót tenni, a betegnek sosem ártani” elvét kell követnie pályája során, úgy, hogy a beteggel szemben végig a közös bizalom és az egyenjogúság elvei vezérlik. Emellett tiszteletben kell tartania a beteg autonómiáját, azaz az önrendelkezéshez való jogát is. A kódex 1.1.3. része pedig előírja, hogy az emberi életet tisztelnie és védenie kell, úgy, hogy amennyiben élet áll élettel szemben, a jobban védhető életet kell védenie. Nézzünk erre egy gyakorlati példát. Ha a szülő nő életét a szüléskor a magzat veszélyezteti, az orvos az édesanyát fogja menteni. Azonban, ha a szüléskor az édesanyánál életveszélyes komplikáció lép fel, az orvos az életképes magzatot fogja védeni.

A kódex további pontjai foglalkoznak az orvosi vétségekkel is; ebben többek között felsorolják azt az esetet is, amikor az orvos megtagadja a szükséges eljárás elvégzését. Ilyen lehet a művi abortusz elvégzésének megtagadása. Hazánkban azonban a néhány éve működő szokásjog szerint a legtöbb kórház a saját hatáskörében dönt bizonyos morális kérdésekről. Amennyiben a szülészorvos hitére vagy meggyőződésére hivatkozva közli, hogy semmiképp nem fog művi abortuszt végezni, a kórházigazgató felmentést adhat neki e beavatkozás elvégzése alól. Visszautalva az ominózus – még hatályba sem lépett – lengyel törvényi változásra, annak kiegészítő szakasza értelmében a terhességmegszakítást az orvos csak abban az esetben köteles elvégezni, ha a megszületendő magzat deformitása alkalmatlanná teszi őt az extrauterin életre, azaz a szülés után teljes bizonyossággal meghalna, avagy eleve halva születne. Hitgyakorló orvos ez esetben is megtagadhatja a művi abortuszt, arra való hivatkozással, hogy a magzat az anya életét nem veszélyezteti.

Az érintettek véleménye

Mindezek végeztével hadd fejezzem ki abbéli aggályomat, hogy még mindig nem született olyan átfogó kutatás, mely arra irányul, hogy vajon a művi abortuszon átesett nők vagy párok miként vélekednek az eljárásról annak valamikori érintettjeikként. Mint fentebb írtam, a jogot nem, illetve nem mindig, vagy csak részben befolyásolja a morál. Ezért nem kifejezetten ebből az egyetlen aspektusból kéne lefolytatni a kutatást. Azaz nem csupán azt kellene vizsgálni, hogy vajon a terhességmegszakításon átesett nők milyen mentális problémákkal szembesültek, hanem azt is, hogy vajon korábbi döntésük milyen következményekkel járt a későbbi gyermekvállalásban? Tekintve, hogy a művi abortusz mindig maradandó sérüléseket okoz a méhfal szövetében, s ebből kifolyólag a későbbiekben a megtermékenyült petesejt megtapadását akadályozhatja, ezáltal spontán vetélést idézve elő, meg kellene állapítani, hogy ez esetben milyen mérőszámal találkozhatunk? Ennek kapcsán azt is érdemes lenne vita tárgyává tenni, hogy a művi megtermékenyítéseknek az első, az állam által alanyi jogon biztosított ingyenes szakaszát milyen jogosultsággal vehetik igénybe azok, akiknél a megtapadás a korábbi beavatkozás miatt akadályoztatott?

Fontos lenne még kiterjeszteni a vizsgálatot két csoportra. Először is azokra, akik nem kívánt gyermekként jöttek világra, s szüleik gondolkodtak a terhesség megszakításán, ad absurdum történt is erre vonatkozó beavatkozás, mely azonban nem vezetett a várt eredményre. A második csoport, mely kihagyhatatlan lenne a kutatásból, azok csoportja, akik akarták ugyan a beavatkozást, de az politikai, vagy egyéb okokból nem jöhetett létre (v.ö. Ratkó-korszak). Az ő esetükben a szülőket és a megszületett gyermekeiket is meg lehetne kérdezni sorsuk további alakulásáról. S ha egyéb más kérdésekben mindenki elfogadja az általános érzékenyítést, ez esetben is lehetne szó ilyesmiről. Azaz a kutatási anyag birtokában szakemberek és egykori érintettek közösen tarthatnának előadásokat az oktatási intézményekben.

***

Egy ilyen nagy fontosságú ügyben nem szabadna sem politikai, sem vallási táborokra osztani magunkat, hanem valódi társadalmi vitában kellene döntésre jutnunk. E társadalmi vitának a politikai pártok képviselői jelenlétében kellene zajlania, de nem politikai kérdést kerekítve az ügyből.

A Magyar Orvosi Kamara delegáltjainak velük egyenrangú félként kellene a tárgyalóasztalhoz ülni, akárcsak a történelmi egyházak képviselőinek, s egyéb civil fórumok megbízottjainak. Így, és csakis így lehetne egy olyan, mindenre kiterjedő törvénymódosítási javaslatot megszövegezni, amely minden szempontból a leginkább megközelíti a közös álláspontot. Hogy aztán az e vitán született döntéseket azonnal törvényerőre emelik-e, avagy annak megszövegezése esetén népszavazásra bocsátják, az minden előbbi szükségességhez képest csupán elhanyagolható részletkérdés.

() VBT ()

Kiemelt kép: filantropikum.com