Karácsony Gergely kedves. És igen, ezzel akár miniszterelnöki hivatalhoz is juthat ma valaki Magyarországon. Mert az, hogy a főpolgármesteri pozícióhoz ez bőven elég, azt mind tudjuk. Ha tehát a már meglévő szakmai alkalmatlanságát támadjuk folyamatosan, semmit sem érünk el vele. Másra van szükség a szemek kinyitogatásához.
***
A kedvesség önmagában még nem bűn. Azonban válhat azzá. Gondoljunk csak arra a kedves édesanyára, aki imádja a kislányát, imádja a férjét, és ezért egyikükről sem feltételezi, hogy rossz emberek lennének. Így aztán, amikor a gyerek azzal a nyilvánvaló képtelenséggel áll elő, hogy apuci éjszakánként beoson hozzá, hogy ott „játszadozzon” vele, a kedves édesanya csak mosolyog egy jót, féltő szeretettel megsimogatja a lányka buksiját, majd süt egy finom mandulás kalácsot, és őrzi tovább az otthon melegét.
Nyilván ez a példa meglehetősen drasztikus. Azonban nem drasztikusabb, mint a sokak által felvázolt szcenárió, miszerint Karácsony Gergely az új Medgyessy Péter, tehát Gyurcsány idővel félreállítható bábja. S ezt csak azért nem nevezném összeesküvés-elméletnek, mert aki hivatalában Gyurcsány egykori embereit alkalmazza, aki Gyurcsánnyal konzultál, aki mellett Gyurcsány kampányol, s aki szerint Gyurcsány egy innovatív européer politikus, az még akár Gyurcsány embere is lehet. Tudják, ha valami fehér, repül, vízen úszik és hápog, nem tudjuk teljességgel kizárni, hogy ne kacsa lenne.
***
Mert máskülönben mi rosszat tudunk mondani Karácsonyról? Hogy ő a bicikliutas sárga aszfaltfirkák kizárólagos budapesti termékforgalmazója? De hisz ő is kerékpározik! Hogy nem ért a városvezetéshez? Ezt viszont nem tudhatjuk. Elég, ha csak Czeglédy Csabára gondolunk, aki ügyvédként ért a joghoz, de nem feltétlenül tekinti annak minden paragrafusát magára nézve kötelezőnek. Karácsony esetében tehát, amit eddig tudunk: elképzelhető, hogy ért a városvezetéshez, de eddig még nem villantotta fel ezirányú tálentumait.
És egy jó ideig nem is fogja, mivel innentől, ha jól sejtem, határozatlan időre (de jövő áprilisig biztosan) felfüggeszti ezirányú tevékenységét. És ez némi utólagos magyarázattal is szolgálhat a túlzóan sok helyettesre és a felduzzasztott apparátusra. Mert a politikában a nagy öletek nem egyik napról a másikra születnek. Tehát Karácsony Gergely már 2019 őszén is tudatában volt annak, hogy jelölteti magát a miniszterelnöki posztra. Ez a három köztes év ugyanis a politikában szuper-rövidtávnak számít.
***
Itt van tehát ez a kedves ember, aki, ha nem is hazudott az őt megválasztóknak, de az igazságot azért elhallgatta. Viszont kedves. Kedves és vidéki. Ráadásul nem fűződik a nevéhez semmi olyan botrány, ami alkalmatlanná tenné őt e posztra. És itt van a kutya elásva! Ugyanis manapság egy hivatal elnyerésének nem a szakmai alkalmasság bizonyítása, hanem a morális alkalmatlanság kizárása a legfőbb feltétele.
Márpedig Karácsony kedves. Tehát alkalmas.
És egy picit szégyellős is. Például a nyelvvizsga-bizonyítványát sem hajlandó megmutatni. Pedig anélkül nehezen lehetne PhD-je, és még nehezebben lehetne óraadó bármely egyetemen.
S ha már szóba került: ezen a nyelvvizsga dolgon szépen elrugózgattunk itt, a jobboldalon. Egyre másra születtek a jobbnál rosszabb mémek, kisvideók, elemzések.
Most már azonban véget kellene vetni ennek is, méghozzá két dolog miatt:
– Az első, hogy e kérdésben sokan, akiknek szintén nincs nyelvvizsgájuk, érintve érzik magukat. A túlzott kihangsúlyozástól kezd olybá tűnni számukra, mintha ők valamiféle másodrendű állampolgárok lennének. Noha az alapkoncepció, miszerint Karácsony hazudik, jó és elegendő.
– A másik ok, amiért abba kéne már hagyni, a legkényelmetlenebb kérdésre vonatkozik. Mi van, ha ez egy csapda volt, és mi szépen belesétáltunk? Mi van, ha valójában rendelkezik papírral, csak épp nem mutatta meg?
– Na, jó, van egy harmadik ok is. Mi van, ha továbbra is azt állítja, hogy van papírja, de nem mutatja meg? Ugyan, mi a búbánat következménye volt annak például, hogy Gyurcsány Ferenc szakdolgozata égen-földön eltűnt? Hogy valószínűleg úgy rakták alá a diplomát, ami máskülönben a volt sógorától einstandolt szakdolgozatra épült? Ha tehát annak semmi következménye nem volt, hogy egy valószínűsíthetően gimnáziumi érettségivel rendelkező miniszterelnök tette tönkre a gazdaságunkat, lövetett Magyarország fővárosában magyar emberekre, hazudott számtalanszor a választók szemébe, választást csalt el, KISZ-vagyont és zsidó vagyont egyaránt „privatizált”, akkor vajon annyira lehetetlen ez a forgatókönyv?
***
Karácsony Gergely kedves. És ennek a kedvességnek egyféle módon lehetne kihúzni a méregfogát! Üljünk le vele beszélgetni! Kedvesen. Jószándékúan. Államigazgatási kérdésekről. Kormányzati feladatokról. Nem csupán vita céljából, hanem amolyan informális eszmecsereként.
Nyilván, amikor azt mondom, üljünk le vele, nem magamra gondolok. De még csak nem is valamely újságíró kollégámra. Ide mi már kevesek vagyunk.
Erre a bizonyos beszélgetésre (vagy beszélgetéssorozatra) egy embert tartok a legalkalmasabbnak, ez pedig nem más, mint Orbán Balázs.
NA kérem ez a karigeri még hogy kedves,?! kinek-kinek, de hogy nekem nem az bizonyos.!!!
Ekkora egy rakás szerencsétlenséget a föld nem hord a hátán,! ha rá nézek nem tudom
hogy fiú-e, vagy lány,?! valószínűsíthető hogy gender.!!!
Karácsony te bunkó analfabéta, te akarsz ilyen tudással miniszterelnök lenni, hát te hülye vagy ehez a mesterséghez, fingod sincs a politiához. Anyukád nem mondja neked, hogy fiam sajnálom, hogy ekkora baromnak születtél és még semilyen vizsgát sem tudtál letenni.
tISZTELT OLVASÓK !
MEGÉRTEM MÁR ÉLETEM JAVÁT, DE AMI MOST FOLYIK ELLENZÉKI OLDALON –
MINDEN KÉPZELETET FELÜLMÚL.
ISTEN MENTSE MEG MAGYARORSZÁGOT – HA NEM VAGYUNK TÜRELMESEK ÉS OKOSAK,
AKIK A JÖVŐNK OLYAN SZINTEN KOCKÁZTATVA LESZ, AMIT AZ ELLENSÉGEMNEK SEM
KÍVÁNOK.
NAGYON KÉREK MINDENKIT – JÓL DÖNTSÖN 2022 BEN, MERT MAGYARORSZÁG JÖVŐJE
ETTŐL FOGG FÜGGENI.
MI IDŐSEBBEK MÉG EGYSZER NEM SZERETNÉNK MÁR ÁTÉLNI AZOKAT A KONFLIKTUSOKAT,
AMIT A GYURCSÁNY KORMÁNY OKOZOTT.
HÁROM GYERMEKET NEVELTEM EBBEN AZ IDŐSZAKBAN – SOHA NEM SÍROM VISSZA, HOGY
MIT ÉLTEM ÁT ABBAN AZ IDŐSZAKBAN.
kÉREM, HOGY MINDENKI GONDOLKODJON EL SORAIMRÓL – NAGYON KÖSZÖNÖM
FIGYELMÜKET.
1. Karácsony nem kedves, hanem alattomos.
2. Karácsony egy hazug, aljas gyurcsányi rendszer kiszolgálója már évtizedek óta.
3. Akiknek nincs nyelvvizsgája nem érzik érintettnek magukat, mert nem akarnak miniszterelnökök lenni.
4. Nem ezt kellene firtatni, hanem hogy évtizedek óta hogyan tudott mindig kivételezett helyzetbe kerülni? Lánczi András hogyan alkalmazhatta? Lehet, hogy van valami orvosi papírja, amivel mindig pozitív disztriminációban volt része?
5. Senkivel nem fog beszélgetni, mert azonnal felmosnák vele a padlót, ezért nem tart sajtótájékoztatót sem.
6. Tudom, hogy a Fidesznek kormányoznia kell, de végre el kellene kezdeni kampányolni is! 2002 megmutatta, hogy “csak” jó kormányzás nem elég.
7. Nem kell karaktergyilkolászni, mert az kontraproduktív, (pl. meggyesi, horn) még inkább szánalmat kelt iránta.
8. Azt kell tudatosítani a nap 24 órájában, hogy ha ezek kerülnek hatalomra, Magyarországot megszüntetik!
és végül de nem utolsósorban, szeretném végre VBT-t a Pesti Tv-ben látni.
Karácsony kedves, nos akkor itt nagyon kedvesen megkérem, hogy szíveskedjen összeszedni a holmiját és eltakarodni szeretett Budapestünkről haza a fészkes fenébe. Ja igen, a nemlétező doktoriját pedig otthon kereteztesse be és tegye ki a falra.
KISZ-vagyont és zsidó vagyont egyaránt „privatizált”
Zsidó vagyont a krála nagyapja “szerzett” ,és az unoka csupán megvásárolta. Igaz áron alul. És diákkorában. Gondolom a summa cum laude ekkora ösztöndíjjal járt.
A kisz vagyon,sőt az állami vagyon inkább találat. Csupán egy a baj,az ügyészség nem hajlandó nyomozni,vagy addig “nyomoz”,míg elévül a cselekmény. (méghogy a Fidesz irányítja az ügyészséget)
Persze tévedhetek is,és a MOTIM vagy valami más cég valaha zsidó vagyon lehetett.
Reméljük, a magyar nem óhajt már olyat, hogy az efftársak további hosszú ével lemaradásait “vívják ki” neki a “rothadó” nyugati kapitalizmus mögött!
Farkas vigyor , feszített víztükör jut eszembe ha ránézek, és Piroska meg a farkas meséje. Sajnálom, aki ezért a mosolyért bármit is tesz!
Itt a mai kiadású Károlyink! -az ismert talentumával. Mögötte már Gyné vezetésével felsorakozott a Lenin-brigád. A történelem ismétlődik? (Hagyjuk ezt?)
Tarlósnál megfigyelhettük, hogy minél jobban erőlteti a kormány a Karácsony elleni alkalmatlansági szöveget, annál szimpatikusabbá válik a passzív szavazóknak. Nem kellene tanulni a tapasztalatból?
Az eletrajzabol az tünik ki, hogy tesze-tosza. Semmit sem fejezett be, ha nehezsegbe ütközik, otthagyja es kezd valami mast. tele van az eletrajza elvarratlan cernakkal.
Hat egy miniszterelnök et nem engedheti meg maganak, az orszag meg nem engedhet meg egy miniszterelnököt, aki felall az asztaltol, ha nehezsegeket lat, es egy masik asztalhoz ül. Hogy mondta Orban? VAGY AZ ASZTALNAL ÜLSZ, vagy pedig rajta vagy az etlapon. Nahaz ez a Karacsony azonnal az etlapra kerülne.