SZENZÁCIÓ! Karácsony állításával szemben Nyírtass az elmúlt 30 évben többször is szerepelt a híradásokban!

Blog VBT

Egyik legutóbbi publicisztikámban azzal a veszéllyel foglalkoztam, melynek neve Karácsony Gergely. Aki, ugye, kedves. Ennek okán pedig igenis komoly veszélyt jelent kihívóként. Cikkemben arról is írtam, hogy Főpolgármester Úr milyen megható, már-már könnyekkel teli beszédet tartott szülőfalujában, Nyírtasson, amikor is bejelentette indulását az előválasztáson. A cikkem megjelenését követő napon azonban levelet kaptam.

***

Egy kedves barátom írt nekem, aki – mit ad Isten – Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében lakik, ráadásul tanárember, tehát számos ponton hasonlatos Budapest főpolgármesteréhez. Kivéve talán, hogy a barátom gondolkodik. Ennek okán pedig 24 órán belül tökéletesen cáfolta azon – cikkben szereplő – állításomat, miszerint Karácsony Gergely nem hazudik. Íme, a levél:

*

“Tomikám!

Azt, hogy ez az ember nem hazudna, még barokkos túlzással sem lehet mondani. Mert már a beszédében is hazudott. Karácsony Gergely szerint ugyanis Nyírtass az elmúlt 30 évben talán akkor szerepelt először az országos hírekben, amikor Rogán Antal „propagandaminiszter” helikopterrel érkezett oda egy esküvőre.

Karácsony ennek kapcsán kitért arra is, hogy a hírről beszámoló Népszabadság az “életével fizetett”. Ebbe az ordas nagy csúsztatásba inkább bele se menjünk.  Az azonban már nem ütötte meg Karácsony ingerküszöbét, hogy az ifjú pár azóta el is vált. Remélem, ezt nem írja Rogán számlájára.

Viszont itt van ez a fránya „talán”. Hogy talán akkor szerepelt Nyírtass 30 év alatt először a hírekben.

Na, akkor lássuk azokat a talánokat!

1.

Talán a 2000-es évek elején-közepén olvashattuk:

“Salamon Berkowitz zsidó vállalkozó újra elevenítette a magyar (nyírtassi)-kanadai haszid közösségek közti kapcsolatot. 2006 nyarán több száz ortodox zsidó érkezett a tassi csodarabbi halálának 129. évfordulója alkalmából Nyírtassra.”

2.

Talán 2008-tól volt tele ezzel a padlás:

“Európa legnagyobb gázerőműve épül fel Nyíregyházától harminc kilométerre keletre, Nyírtass határában.”

(Nem épült fel.)

3.

Talán 2014-ben doktorált online a kálium-klorid élettani hatásából az önjelölt biokémikusok egy része, ezt a hírt olvasva:

“A közérdekű bejelentés alapján indított vizsgálatok megállapították, hogy a Compex-Só Kft. nyírtassi üzemében 2014-ben több alkalommal gyártott, összesen 13,3 tonna csökkentett nátrium tartalmú étkezési vákuum só élelmiszer gyártásához állati takarmányozásra szánt kálium-kloridot használtak fel.”

4.

Talán alig két éve jelent meg a hír erről a pár forintocskáról:

“Izraelita zarándokház építésére kapott engedélyt és 122 millió forintos uniós (összességében 285 milliós) támogatást Nyírtass.”

A 2019-es hírt a Google keresője dobta ki, de a korábbiak mind országos horderejű események voltak, több hétig folyt róluk eszmecsere. Egyébként dicséretes, hogy a főpolgármester úr olyan technikai háttérrel látogatott szabolcsi szülőfalujába, ami lehetővé tette, hogy a szerkesztő élő közvetítés közben vágóképeket is elhelyezzen a felvételben, vagy éppen áttűnéssel kövessék egymást a részletek…”

***

Eddig a levél, amelynek egyetlen sorával sem tudok vitatkozni. A vágóképek és az áttűnések bizony sokunknak szemet szúrtak, s azóta is gondolkodunk azon, hogy vajon mi vagyunk-e ilyen maradiak, vagy valóban ennyivel okosabb nálunk Karácsony csapata?

Persze, aki négyévente látogat le a falujába, de akkor aztán úgy, mint aki rendszeresen hazajárva minden zegét-zugát ismeri, elképzelhető, hogy olvasmányaiban se fordít különösebb figyelmet mindenféle vicikvacak hírecskének.

Pontosan úgy, ahogyan a belvárosi bicikliutak kialakításkor is minden bizonnyal mellőzte a közlekedésmérnökök, vagy az egyszeri autósok bevonását a mestertervbe.

És hát azon a fránya Lánchídon is lehet járni még, nincs annak semmi baja…

***

Őszintén és igazán sajnálom, amiért azt írtam Karácsonyról, hogy nem hazudik. Legközelebb nem követem el ezt a hibát!

() VBT ()


2 hozzászólás “SZENZÁCIÓ! Karácsony állításával szemben Nyírtass az elmúlt 30 évben többször is szerepelt a híradásokban!

  1. Mivel ez a félcédulás autót sem tud vezetni, nos fogalma sincs a forgalomról, a közlekedési ismeretei nullák, Budapestet sem ismeri, szóval ne próbálkozzon bicikli sávok kijelölésével, mert nincsen hozzá szakértelme. Van negyven valahány szakértője, előtte kérdezze meg tőlük, hogy Pesten merre és hogyan alakul a forgalom.
    Peraaze az lenne a legjobb, ha eltakarodna a főpolgármesteri székből, mert minden napja csak növeli a “baloldalnak” nevezett moslékkoalició utálatát.

  2. Szerintem megbocsájtható tévedés volt tisztelt VBT.
    Ezek szerint Ön is bedőlt egy szélhámosnak. Más is járt így.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük