Tokió nem az én olimpiám

Blog VBT

Ahogyan a ballagásról, bizonyítványosztásról, diplomaátadásról lemaradt diákokat, úgy most a sportolókat is sajnálom. Tokió, amellett, hogy résztvevők tekintetében is csonka olimpia lesz, nélkülözni fog néhány olyan feltételt, ami ahhoz szükségeltetne, hogy teljesértékűvé váljon. És nemcsak a szurkolók hiányára célzok, amikor ezt mondom.

***

Persze az olimpiák történetében volt már néhány cifra eset, gondolok itt a háborúk miatt elmaradt világjátékokra, vagy a két, szégyenteljes csonka olimpiára Moszkvában és Los Angelesben. S míg előbbieknél a világégések miatti elmaradás magától értetődő volt, a keleti és nyugati tömb hidegháborús versengésének begyűrűzése a sportba már előremutató volt bizonyos események felé.

Hát, kérem! Mostanra érkeztünk ezeknek a bizonyos eseményeknek a kezdetéhez. És egyáltalán nem azért, mert a 2020-ra meghirdetett világjátékok a koronavírus-járvány miatt egy teljes évet csúsztak, hanem ennél kacifántosabb dolgok miatt.

Kezdve azzal, hogy Tokióban július 12-én kihirdették a járványügyi szükségállapotot, ami egészen augusztus 22-ig tart, így a pandémia miatt bizonyos előkészületek igencsak tompítják az olimpia fényét. Nem lesznek például nézők, aztán elmaradnak az olimpiai falukban szokásos ismerkedő estek, a díjazottaknak pedig se kézfogás, se ölelés nem jár, sőt a kapott érmeket is maguk akasztják majd a saját nyakukba. Persze a tévékészülékek és monitorok előtt mindenki annyit izgul majd, amennyit akar.

S véletlenül se akarnám elvitatni az így elért sportsikereket. Pláne nem azért, mert néhány sportág úgynevezett egyolimpiás, azaz ha a sportoló most nem indul, akkor a következő megmérettetésen már nem biztos, hogy teljesíteni tudja a kvótát, és befér a keretbe. De az mégiscsak nyomot hagy egy sportoló lelkében, ha üres lelátók előtt kell versenyeznie.  Nick Kyrgios ausztrál teniszező például közölte: ha nem lesznek nézők, akkor felesleges indulnia. Ugyancsak nem indul Tokióban Serena és Venus Williams, Simona Halep, Rafa Nadal, Dominic Thiem, Stan Wawrinka, Gaël Monfils, így az itt elért tenisz-érmek nem feltétlenül a valós helyzetet mutatják majd.

*

Nick Kyrgios szerint, ha nincs néző, akkor a tenisz is okafogyottá válik. Máskülönben a teniszezők többsége úgy véli, hogy az olimpiai aranyéremnél sokkal nagyobb dicsőség a Grand Slam győzelem, azaz az Australian Open, a Roland Garros, a Wimbledoni tenisztorna és a US Open megnyerése egyéniben vagy párosban. Amennyiben ezek egy naptári éven belül teljesülnek, klasszikus Grand Slam-ről beszélünk. Ennél már csak egy nagyobb fokozat van, a Golden Slam, ami az ötödikkén csatlakozó olimpiai győzelem esetén áll fenn. Ez sikerült 1988-ban, ráadásul klasszikus értelemben Steffi Grafnak. – Fotó: tennishead

*

De, hogy még mindig a koronavírus-járványnál tartsunk, Tokiónál a sportolók legnagyobb próbatétele nem a sportágakban való jártasságuk bebizonyítása lesz, hanem az, hogy negatívak-e? És ez rögtön a repülőjárattal kezdődik, aztán folytatódik a japán reptereken, hiszen csak úgy szállhat fel valaki az olimpiai gépre, és úgy hagyhatja el a japán repteret, ha mindkét tesztje negatív.

Innentől kezdve pedig minden sportoló zárlat alatt lesz, senkivel nem érintkezhet, mi több, naponta tesztelik majd. Akinek a számára pedig befejeződik a játék (vagy úgy, hogy kiesik, vagy úgy, hogy nyer), azonnal el kell hagynia a helyszínt, és haza kell utaznia. Nincs tehát együtt örömködés, még akár a saját olimpiai csapattal sem.

***

Amiért pedig ez a világjáték nemcsak fura, de egyszerre kellemetlen és visszataszító is, az annak a ténye, hogy úgynevezett sporttörténelmet ír: először indul a játékokon transzszexuális sportoló. S igen, kitalálta a kedves olvasó, még csak véletlenül se olyan nő, aki férfinek érzi magát, és 100 méteres síkfutáson kíván indulni, de nem is férfiből nővé lett talajtornász. Hanem egy új-zélandi súlyemelő, bizonyos Laurel Hubbard, aki 2013-ig férfiként versenyzett, nem túl jó eredménnyel. Amikor aztán úgy döntött, hogy nő lesz, szépen érkeztek az eredmények is. 2019-ben például megnyerte a Csendes-óceáni Játékokat.

*

Laurel Hubbard egy úgynevezett „előtte-utána” fotón. Azaz hogyan lesz egy középszerű férfi sportolóból világklasszis női sportoló? Fotó: Daily Mail Online

*

Hubbard máskülönben teljes joggal indulhat, hiszen a NOB 2015-ben hozott egy olyan szabályt, ami megengedi a transzszexuálisoknak, hogy bizonyos tesztoszteronszint alatt elinduljanak. Ez a küszöbérték hormonkezelt vagy átoperált nemváltók esetében ötször magasabb, mint a nőknél.

Arról nem is beszélve, hogy a férfiként sportolni kezdett, majd időközben nemet váltott sportolónak mind az izomtömege, mind a csontsűrűsége a férfiakéra jellemző. Tehát ne egy kis Mauglit képzeljünk el, akit farkasok neveltek, így ő maga is felvette a farkasok életmódját, teste pedig alkalmazkodott az életmód megkövetelte kívánalmakhoz! Nem, itt egy echte férfiról van szó, akinek máskülönben senki sem a nemváltáshoz való jogát kérdőjelezi meg.

>Itt kell megemlítenem ötödikes osztálytársam, Laci esetét, aki röhögve teljesítette testnevelésen a szintfelmérőket, míg mi eléggé megizzadtunk bele. Mondjuk az is igaz, hogy mi 11-12 évesek voltunk, Laci viszont 16…<

Pedig amilyen kacifántosnak tűnik az ügy, annál kézenfekvőbb megoldást lehetne rá találni. Gondolok itt arra, hogy amennyiben a paralimpián külön szakaszt nyitnának a transz versenyzőknek, akkor, bánja a csuda, nyugodtan megmérkőzhetnének egymással. Vagy rendezhetnének a transzneműek akár külön világversenyt is, az általuk meghatározott szabályokkal. Talán ez utóbbi lenne a legtisztességesebb.

Csak hát ez így, ebben a formában az esélyegyenlőségre hivatkozva teremt esélyegyenlőtlenséget. Ráadásul sem a tesztoszteronszint kiemelten magas értéke, sem pedig a nemváltáskor folyamatosan adagolandó hormonkészítmények teljesítménynövelő hatása nem érdekel senkit. Legkevésbé a mindenható WADA-t, amelynek bírái olykor teljesen értelmetlenül és felelőtlenül cselekedve döntenek, s döntésükkel nemzetközi karriereket képesek egyik pillanatról a másikra sárba tiporni.

Így járt 2016-ban a szenegáli születésű brit focista, Mamadou Sakho is. A WADA szerint Sakho egy olyan zsírégetőt használt, amelynek Higenamin nevű összetevője szerepel az egyesület tiltólistáján. A szerről később kiderült, hogy mégsincs rajta a tiltólistán, a focista viszont időközben több nemzetközi jelentőségű mérkőzéstől is elesett, sőt a britek EB-keretébe se került be. Sovány vigasz, hogy milliókra perelte a szervezetet, hiszen egy igazi sportolónak nem a pénz, hanem az eredmény az elsődleges.

*

Miután a WADA beismerte tévedését és elnézést kért a focistától, Mamadou Sakho 16,7 millió fontos (kb. 7 milliárd forintos) kártérítési igényt nyújtott be egy londoni bírósághoz. – Fotó: Getty Images

*

Ennek okán elképzelhetjük, mit éreznek majd azok a nőnek született nők, akiket Hubbard legyőz majd súlyemelésben…

***

Az olimpia minden versenyek legnagyobbika. Olyan verseny, ami sem politikáról, sem más érzékenyítő világjárványról nem kellene, hogy szóljon, s amelyen a versenyzők és szurkolók együtt harcolhatnak a sikerért. Ehhez képest a Puskás Arénában a franciák elleni EB-meccsünkön többen voltak, mint ahány néző Japánban az egész olimpia alatt lesz, s nem mellékesen azt is megmutattuk közben a világnak, hogy a sport az sport, nem valamiféle szivárványlobbi, BLM-őrület, vagy akármi más.

A világ szépen, csendben megőrült. Bár kicsik vagyunk ahhoz, hogy orvosai lehessünk, de ahhoz épp elég nagyok, hogy ne csatlakozzunk őrületéhez.

Természetesen minden magyar olimpikonnak két hatalmas kalappal!

() VBT ()

Kiemelt kép: Scott Barbour/Getty Images


7 hozzászólás “Tokió nem az én olimpiám

  1. Erősen kétlem, hogy még a hazai nézők be nem engedése valóban járványügyi kérdés. Nem. Itt a sport és az olimpia megszüntetése az igazi ok. A Háttérhatalomnak útjában van a kisportolt egészséges és normális identitású ember, hátmég az, hogy nemzetek tagjai nemzeti büszkeséggel mérkőzzenek meg egymással.
    Ha az eliten múlik, mindennemű nemzetközi sportversenyt és persze az olimpiákat is el akarja törölni, csak még rendelettel nem meri. De járványra hivatkozva megették milliárdok láthatóan ezt a hazug ürügyet. Ha legalább a japán oltottakat minden második székre beengednék, akkor már lenne valami hangulata a versenyeknek, de így sokan nem fogják nézni.
    A sportoló kedvét a nézőtér üressége, a barátkozás, városnézés, örömködés is rongálja, hátmég azzal megspékelve, hogy egy aljas, szemét férfi, aki tehetségtelen volt korábban, annak de facto odaajándékozzák az aranyat. Én nem tűrtem volna mikor válogatottként sportoltam. Biztosan lelöktem volna a dobogóról és neki is mentem volna, mert nem bírom az aljas embereket. És akkor még sokan lettünk volna így, sőt az edzőink, sportvezetőink, férfi sporttársaink is megverték, vagy megakadályozták volna, hogy elindulhasson.
    Vajon ennyit gyávult a világ, hogy most lenyelik versenyzők, edzők, férjek, eltűrik, hogy női versenyzőik töménytelen munkáját semmibe vegyék?

  2. Én a hölgyeket nem értem. A feministák hatalmas elánnak küzdenek a normális férfiak ellen. Akkor most, a degenerált férfiak ellen miért nem emelik fel a hangjukat?
    A sportolók helyében beperelném a NOB-ot, hiszen az olimpiára kijutni nem csak sok időbe és izzadságba kerül, hanem rengeteg pénzbe is.

  3. A női sportolók helyében visszalépnék akármennyit is küzdöttek,hogy kikerüljenek.
    Az Olimpia ugyanis,nem a sportszerűtlenségről szól.
    Ezek a normalitástól eltérőek, pedig csináljanak maguknak saját olimpiát.

  4. A transzok paralimpiás rèszvètelèt elleneznèm!Ne keverjük össze a betegsèg,vele született hiányosság,baleset miatt megváltozott embereket az ilyen agyament sejtekkel!!!Csináljanak saját versenyt(az olimpia már foglalt szó),ès bohóckodjanak ott!!!

  5. A kommentelők brilliáns ,magától értetődő megoldása mellett sokan kiállunk:Transzolimpiát!
    Tovább lépve a témában ajánlom az olimpia kettéosztását:az eredeti elvek mentén(Coubertin,Brundage)amatőrre-doppingmentesre,és profira-WADAmentesre!
    Teniszben például ki amatőr?Mindegyik éljátékos a teniszből él,nem amatőr!
    A többi sportágban is ugyanez a helyzet!
    Valamilyen lóversenyszerűséggé fajult az élsport!

  6. Nagyon köszönöm VBT-nak, hogy felvetette ezt a problémát. Az ügy annyira undorító, hogy nem írom ide a véleményem, mert nem tűrné a nyomdafestéket!
    Szeretném végre látni és hallani VBT-t a Pesti Tv-n vagy a Hír Tv-n!

  7. Szerintem az lmbtq szervezetek akciója azt akarja elérni, hogy még a nemzeti himnuszokat is eltöröljék. Nem kell nemzet, nem kell himnusz, nem kell sport, főleg versenysport, nem kell büszkeség, csak az ö büszkeségük létezik, más nem. Szerintem még a tanulás jogát is kell törölni, hogy a tudást, a biológiát, a kémiát és főleg a matekot el kell törölni, mert nekik ezek a tantárgyak sem mennek, egyszerűen ezeket nem tudják felfogni a kis hibbant agyukkal. Csak a szex orientáltság a fontos.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük