Rendesen össze kéne írni, Péter!

Blog VBT

Bocsánat, hogy így szólítom, de mostanában csak így tudom gondolatban elválasztani a Pétert a Péterfitől. Szóval arról lenne szó, hogy ez így kevés. A körülbelül, a talán, az esetleg, a sacc per kábé, a hasra ütve már nem pálya, de még csak nem is pályaorientáció. Ez nem méltó egy olyan nagyformátumú nemzetközi politikushoz, akit Alaszkától a Sziklás-hegységig mindenki ismer. Szóval ennél kicsit bátrabban kell ezt! Ha már egyszer elkezdte!

***

Mert az van, Péter, hogy a gyöngyösimártonok ideje lejárt! Ide már nem lebegtetés kell, hanem pontos tények, adatok, számok! Lakcímmel, elérhetőséggel (vö. fellelhetőséggel) együtt.

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy azt is meg kéne állapítani, hogy közülük melyik gátlástalan? Ami meglehetősen egyszerű, ha egyszer megvan a teljes szám, hiszen onnantól csak ki kell vonni az összesből a gátlásosakat, s ami marad, az a Rosencrantzok és Guildensternek motskos hada.

Mert az azért már tűrhetetlen, hogy jók a pogramok, csak sok itt a köcsög!

Valahogy ennek az egésznek útját kéne állni, hogy a nyugati mintára felfejlődtetni kívánt liberális demokráciát ne gyengítsék efféle félszerzetek, ilyen Istentől elrugaszkodott sárvérűek.

Nincs már idő a finomkodásra! Büszkén és bátran oda kell baszni nekik a János 8.44-et, aztán erősnek maradni, Péter! Nincs már idő az óvatoskodásra!

(Remélem, ezért a csúnya szóért nem orrol meg rám Sebes Gábor barátom, aki állandóan megjegyzéseket tesz, amikor egy írásomban trágárkodom, és aki máskülönben nemcsak fideszes, hanem… hát tudja…)

***

Az idő most másra kell!

Először is ideje volna összesíbolni egy programot. Ha mást nem, annyit, hogy hatmilliót, plusz egy postást. Nekem sincs időm elmagyarázni, Péter, ha érti, akkor érti, de bevált recept, higgye el!

Aztán itt van ez a fránya népszavazás, amit a Fidesz antidemokratikusan összemosott magával a választással. Igaz, hogy Szabó Tímea képviselőtársuk javaslatára lett elfogadva a törvény, ami ezt lehetővé tette, de azért mégiscsak nonszensz.

Na, de haladjunk! Lassan körvonalazódnia kellene annak is, hogy egész biztosan nem lesz-e hetedik frakció? Mert azért ki tudja, talán a DK vagy a Jobbik le tudna mondani a Mindenki Magyarországa De Senkinek Se Pártja javára néhány képviselői helyről. Olyankor kell megkérdezni az ilyet, amikor az egyikük engedékeny részegre issza magát, a másikuk meg egzisztenciális válságba kerül egy esetleges válóper miatt, és kissé megvásárolható.

Ne feledkezzünk meg a dafke köztársasági elnök-jelöltről se! Kiváló aspiráns lenne a Szanyi etilgőzéből dzsinnként elénk pattant, mindenki által nem ismert Pál Éva, a Neoton Família egykori énekese, aki nem a Csepregi.

A jobbnál jobb ötletek tehát már rég a tarsolyban vannak, csak elképzelhető, hogy túlságosan szigeteli őket a tarsolylemez. Mármint az a hat másik párt, amelyek hatrétegű válaszfalként tartják vissza a maga kreativitását, Péter.

***

De a legeslegfontosabb, az elsődleges feladat, mindennek a sine qua nonja az összeírás. Enélkül nem lehet haladást elérni. Még annak ellenére sem, hogy a tudjuk, kik tudjuk, hol ülnek a tudjuk, milyen pozíciókban, hiszen minden az övék már. És egészen addig az övék is marad, Péter, amíg a munka el nincs végezve, s maga vidáman, önfeledten, arcán azzal a már-már védjegyévé vált huncut mosollyal bele nem kacagja a világba: “Rosencrantz és Guildenstern halott.”

Remélem, elég világos voltam, Péter!

Jó munkát!

() VBT ()

Kiemelt kép: Vidám szalagavatós kép – Márki-Zay Péter Facebook-oldala


17 hozzászólás “Rendesen össze kéne írni, Péter!

  1. Rendesen össze kellene írni Péter!
    A még raktárban porosodó és elajándékozott lélegeztető gépeket!
    A több millió elajándékozott vakcinát, amit megvettek, mert szükség van rá, majd elajándékozzák, mert mégsincs rá szükség! Ja persze, meg a migránsoknak is ajándékoznak, hiszen ha a plakátkampány ellenére mégis jönnek, ne hozzák a covidot!
    Valóban össze kellene írni Péter!

    1. Nos, akkor írd össze neki, Bkir54! Meglásd, menni fog. Legalább annyira, mint neki. Majdnem egy szinten vagytok. Ő egy picivel feljebb ugyan, de ez a különbség elenyésző.

  2. A Kapitány nem vitás, önmaga paródiája, elnézve a beidézett fotót, az egyik – talán Bud Spencer – film ugrik be, ahol egy ilyen Kapitány-féle fazon kapta a pofonok többségét. Ez a jómadár nem csak homo-ügyi szakértő, de antropológiai vagy gén vagy nem tudom milyen, amiből ő határozottan megállapítja, hogy ki-kicsoda vagy micsoda. (A lista már biztosan elkészült!). A másik Kapitány – szintén zenész – föld-körüli pályára állította Elnök-jelöltjét, aki – minden bántás nélkül – talán már szalagra énekelte az Iszommm indulót.
    Nem tudom milyen érdekes jelenség tanúi lehetünk, mikor két Kapitány akar irányítani egy süllyedő hajót, de talán érdemesebb kollégájuk Piszkos Fred kisegítené őket, amennyiben megfogadnák a tanácsát, hogy a mentőcsónakkal evezzenek el a bolondok szigetére.

  3. A listázni vágyásáról csak annyit,hogy nem csupán a háttér kék.fehér,hanem még a gipsze is!
    Na ezért lehet,hogy a Fideszben “kevés a zsidó”. 🙂

  4. Jól mulattunk volna, ha nem értettük volna !
    Sajnos a pokol bugyrai kimeríthetetlenek, a történelem megismétel(het)né önmagát, csak mi résen vagyunk, voltunk és leszünk is !!!
    Az ilyen szánalmas alakok már letagadásra kerülnek ismerőseim balos köreiben.

  5. Végtére is, valaki csak meg kellett mondja…! Ha “haladóilag” a program már smafu!

  6. Pál még csak nem is a Fábián. Három (Évá)-ból a harmadik. Ő volt az, amelyik idegesítően vonaglott a színpadon az extra méretű és cifraságú szemüvegben. Már ott a kevesebb több lett volna.

  7. Természetesen nem volt szó összeírásról, sőt az egyetlen, általa ismert fideszes zsidót nagyra tartja.
    Belecsimpaszkodni ebbe, miközben kettőtök közül NEM Márki-Zay volt a Kohn bácsi walzerja c. nagysikerű darab szerzője és előadója…hát, mit mondjak?

  8. Mondjuk, még ez az írás is fényévekkel jobb, mint “Miért rigó” néven, egy kakasfej fotójával összealjaskodni valamit Márki-Zay családjának asztali áldásáról, 38 lájkért…

  9. Micsoda válogatott társaság ez ami a képen látható? A bekötött kezű és az ápolói? Migráns is van köztük? Vagy mind az?
    UFF

  10. …de azért a Jóisten nem feltétlenül erre a melóra gondolt, amikor a Szerző tálentumait kimérte.

  11. Pedig a szerző ha dalokat ír, csodákra képes!
    Ha a pártnak a kultúra tényleg fontos lenne, akkor támogatná is!

  12. Szerintem Márky-Zay programja izgalmas és előremutató. Nem lepne meg, ha nyerne vele.

  13. Egy politikus, már ha annak vesszük ezt a szerencsétlent, nem nyilatkozhat így, se zsidókról, se homokosokról, se nyugdíjasokról, se a covid miatt meghaltakról. Én teljesen elhiszem neki, hogy azt, amiket mond ő úgy is gondolja, mert ő ilyen. Meg van győződve arról, hogy Ő mindenütt és mindenkor az igazat mondja és az úgy is van, ahogy mondja. Nincsen ezzel baj, amíg ez a szófosó osztja a másik oldalon az észt, bár vannak jelek arra, hogy kezd telelenni a hócipőjük az “igazmondó juhásszal”. Ez a töketlen akkor sem lesz miniszterelnök, ha valami baleset folytán nyernek, ha meg nem, meg lesz a bűnbak, hogy ki miatt nem. Jelenleg úgy néz ki a DK arra figyel csak, hogy satelitként magához vonza a baloldali és libsi pártocskák szavazóit és jó pozícióba kerülhessen egy vesztett választás után is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük