Mint a HVG kisívű pályát befutott, Magyarországon egyetlen kérdésével világhírűvé vált újságírójától megtudtuk, nem is annyira egyértelmű, hogy a pesti értelmiség ismeri a házisertés fogalmát. Ezt kiküszöbölendő következzék most egy rövid ismertető erről a rejtélyes, mesebeli állatról!
***
A házisertés első olvasatra kísérteties hasonlóságot mutat a dél-amerikaiak kedvenc állatával, a chupacabrával, amiről senki sem tudja, hogy tulajdonképpen micsoda, de szinte mindenki látott már olyan embert, aki látott már olyan embert, aki látott már olyan fényképet, amin látható olyan ember, aki látott már chupacabráról készült fotót.
Na, pont ilyen a házisertés is, aminek megfigyelését felettébb nehezíti, hogy testét valószínűsíthetően antifotogén réteg borítja, így mind a fényképes, mind a videós felvételekre alacsony felbontásban reagál.
*
*
Már persze azok szerint, akik egyáltalán hisznek a létezésében, s épp ezért kutatják is, főleg fellelhetőségét, de emellett persze természetét, szokásait, vélt vagy valós élőhelyének sajátosságait is.
Az mindenesetre bizonyos, hogy élőhely tekintetében messze elkerüli Budapestet, valamint az olyan városokat, ahol a polgármester fideszes, avagy a képviselőtestület és/vagy a megyei közgyűlés kormánypárti többségű. A tudománynak egyelőre fogalma sincs, hogy miért van ez így, de egyesek olyan elmélettel is előálltak már, miszerint a liberális felvilágosulás demokratikus talaján nem túr a disznó, még akár a mocsár szélén sem.
***
Érdekes ugyanakkor megállapítani, hogy a fővárosi tanult népek gyakran használják verbális megnyilatkozásaikban a házisertés valamely formáját, mint például „úgy eszik, mint egy disznó”, „ne malackodj”, vagy „malaca van”. Igaz, neurális hálózatukon az információ valamiért nem kötődik magához a házisertéshez, amihez jobbára még mindig inkább különböző legendákat kapcsolnak.
Az egyik ilyen (fő)városi legenda szerint évekkel ezelőtt az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumának egyik biológia-genderfluiditás-szakos tanára megpróbálta a teszkós húspultban vásárolt alkatrészekből rekonstruálni az állatot, de kísérletezései rendre kudarcot vallottak. Kollégái és kritikusai szerint ez azért lehetett, mert ugyanazon pultban csirkefarhát, pulykanyak, valamint kacsamáj is kapható volt, melyek felesleges absztrakcióval nehezítették az egyenletet.
A legendárium azokról is megemlékezik, akik bátor tettre vállalkozva, Budapest határait átlépve próbáltak a házisertés nyomára akadni. Sajnos ők Káposztásmegyer, illetve Érd határában azzal szembesültek, hogy lábuk alól kifutott a beton, orrukat pedig valamiféle olyan furcsa, gáznemű elegy csapta meg, amelytől tüdejük kitágult, arcukra pedig pír szökött. Ezek miatt az aggasztó tünetek miatt az expedíciók vezetői nem vállalták a felelősséget, és inkább visszafordultak.
***
Pedig ekkorra már a titokzatos házisertés mellett más kutatni valójuk is akadt volna. A messzi és felvilágosult nyugatról jött utazók elmesélték ugyanis, hogy ott, ahol a házisertés él és virul, más furcsaságok is akadnak biodiverzitás tekintetében.
Ezek közül pedig a legfurcsább az úgynevezett vidéki ember, akiről azt kell tudni, hogy a gombához hasonlatosan sötétben él és trágyával táplálkozik. Amikor a tudósok megkérdezték az utazókat, hogy mégis milyen trágyával, akkor azok közül jó néhányan azt felelték: „a házisertés trágyájával”.
A nagyhírű professzorok ebből arra a következtetésre jutottak, hogy az úgynevezett vidéki és az úgynevezett házisertés között fellelhető valamiféle kapcsolat, ami újabb kutatások alapját képezheti. Ennek elősegítése érdekében azonnal fel is vettek a Magyar Tudományos Akadémiára 450 új levelező tagot.
A levelező tagok első expozéja máris hatalmas áttörést hozott! A kutatók a házisertést a házilégy aspektusából vizsgálták, amely állatról köztudott, hogy a házban tartózkodik, hiszen a nevét is innen kapta. Ellenben házisertés nem tartózkodik sem a külvárosi panelekben, sem a belvárosi bérházakban, de még a hegyi villákban sem, egyszóval léte erősen kétségbe vonható.
***
Közben természetesen megjelentek azok az eretnekek is, akik fennen hirdették, hogy nagyban megkönnyítené a budapestiek és nem budapestiek közötti kapcsolatot, ha a fővárosiak lejárnának vidékre, és megtapasztalnák az ottani létformákat.
A liberálisok végül úgy döntöttek, hogy az a priori és a posteriori ilyen nyílt, szándékos szembeállítása csak újabb, felesleges viták táptalaját képezné, ezért ezt az ötletet szinte azonnal elvetették.
Maradt tehát a régi, jól bevált séma, mely szerint a pesti mondja meg, hogy mi van vidéken.
Ha pedig a pesti nem hallott még házisertésről, akkor ex cathedra kijelenthető: márpedig ilyen állat nincs!
() VBT ()
Kiemelt kép: Az egyik legismertebb kép a házisertésről.
Kitűnő írás!
A házisertés olyan haszonállat, amit a falusi “parasztok” a családi házaik hátsó udvarában sertésólban nevelnek, egészséges (nem GMO) kukoricával és jó házi moslékkal etetik. Reggel 5-kor kelnek és este 10 előtt nem fekszenek le.
Ezzel szemben vannak a városi disznók, akik előszeretettel fogyasztják a falusi gazdák által nevelt sertéshúst, cserébe az egészséges disznóhúsért leparasztozzák, lenézik, tájékozatlannak tartják a falusi gazdákat, miután délelőtt 11-kor kimásznak a vakcukból.
Szóval igan nagy különbség van a házisertés és a városi disznó között.
Ha pedig a pesti nem hallott még házisertésről, akkor ex cathedra kijelenthető: márpedig ilyen állat nincs!
Ez ugye nem állhat fenn a vidéki emberek részéről például fordítva és ex cathedra? Például pesti ember meg nincs!
Remek! Nagyon jót mulattam például a Csupakabra láncolat végigfuttatásán, de ennek apropóján azért ne általánosítsunk belpesti értelmiségiek vonatkozásában sem.
Én beszéltem olyan emberrel, aki hallott már olyan belpesti értelmiségiről, aki látott már olyan nem budapesti másik értelmiségit, aki hallott már valamelyik rokonától olyan emberről, aki tud arról, hogy szoktak vidéki emberek házisertést tartani, mert annak a testvérének a húgának a férje szokott levágott féldisznóért vidékre járni, hogy házikoszttal megtöltse mélyhűtőjét. De azért ez az informátorom nem mert megesküdni kedvenc pörköltjére nokedlival, hogy nem eszik ilyet többé, csak liberális zöld-környezetvédően lisztkukacot vagy sáskaburgert, ha kiderülne, hogy tényleg nem létezik házisertés. Mert ilyet még ő se látott, annál az oknál fogva, hogy Pongó-Pongóba meg Nan Madolba és egyéb kult. helyekre jár nyaralni, neki Budapest határán túli életforma meg olyan, hogy disznóól túl egzotikus fogalom.
– Két lába van?
– Nem.
– Hanem?!? ?
– Mi az? Két füle van, és nem szatyor?
– Házisertés!
Megmosolyogtató sztereotípiák a magyar vidékről.
Egyszer olvassa már el valaki, mi van az “indító tápban”, amit a legextenzívebben tartott falusi-tanyai sertés is megkap évtizedek óta, jobb helyeken csak darával keverve, hogy “jobban egyen”.
És melyik sertéstartó tudna ellenállni az apró fóliás krumpli, repedt retek, be nem fejesedett káposzta, olcsó kínálatának? Mindegyik valóságos vegyszerraktár: talajfertőtlenítőktől a gyomirtón át a rovarölőkig, minden van benne, ami egy jó gazdaboltban ott van a polcokon. Sőt, benne a van a szabadkai piac teljes repertoárja is, az összes “jó” szerrel, amit a “mocskos únió” betiltott.
A nagyüzemi szárnyastelepek elhullott állatai szintén a disznók elé kerülnek, ahogy a finom albán kenyér maradéka is. Az előbbi antibiotikumban, az utóbbi hasznos adalékokban erős.
Vegyszerraktárat eszik itt mindenki, úr, paraszt, panellakó egyformán…
Hmm. Ez is tény. Valóban mérgeznek minket.
Kellemes humorú írás, “csak” egy baj van, vidéken, falun alig van már házilag tartott disznó. Évek óta falun élek, de disznókat akkor látok, amikor a szállító kocsi befordul a vágóhíd felé… miközben régebben valóban a hátsó udvarokban tartott sertések röfögése hozzátartozott a falusi élet hangjaihoz.
Más.
Úgy tűnik a Trefortba mindig gyengécske biológia tanárok kerültek, mert az én időmben is – nagyon régen – olyan akadt, akire a mai napig dühösen gondolok vissza.
Ez sajnos tény, és részben összefügg a jólképzett böllérek kihalásával.
Kedves Törőcsik István!
Remélhetőleg ön csak szigorúan vegyszermentes legelőkön legel.
Az úr a “mocskos unióból”, annak is a nyugati feléből, szerzi be a mindennapi betevőjét, így ő maximálisan egészségesen táplálkozik, nem holmi magyar paraszt által termelt, termesztett silány magyar élelmiszerrel mérgezi magát. Nem is értem miért nem ott a fényességes nyugaton piheni ki a magyar termékek okozta, stresszes életével fűszerezett, gyomorfekélyét. Ő csak pusztítsa a GMO-s nyugati paszulyt, nekünk jó a hazai, általa vegyszerraktárnak minősített magyar élelmiszer is!
Szerintem a felnőtt populáció 90%-a találkozott házi sertéssel, azaz disznóval. Tény, hogy kicsit büdös az ólban, de erről nem a disznó tehet, ha a szabadban élne nem lenne büdös. Amúgy a disznóhús akkor is egészséges, ha a hülye muszlimoknak szentségtörés a fogyasztása.
Már csak két szál füstölt májas maradt. Igaz, lassan el is telek vele.
Na de a kolbász! Az majd csak most kezd igazán jó lenni…
Csak ezzel a gépesített világgal nem tudok megbarátkozni. Az nem baj, hogy nem lármázza fel a világot hajnalban a halódó sertés, s a mellső láb fogásához sem ragaszkodom, de hogy fél tízkor elköszön a böllér, az mégiscsak fura. Igaz, valakinek ki kell mérni a Csányi disznait is.
Valami mégis elmúlt, elveszett, valami, amit harminc hungarikumbizottság hatvanhat aranyszegélyes-bőrkötéses értéktára sem hozhat vissza, az a hangulat, amit a disznóvágás rendkívüli eseménye jelentett. S ha a böllér/böllérasszony temperamentuma olyan volt, valódi társasjáték alakult ki a “benti” és “kinti” szekció között, ami kitartott az orjaleves és a hájas tészta alatt is. Főleg, ha bor is volt.
Nincs már erre ideje senkinek.